A
|
sátor és berendezései után a szolgálattevő
elhívása következik (2Móz 28,1-30). A főpapot sem Mózes választja ki, hanem az
Úr, és Ő is hívja el. Isten országában a szolgálat kiválasztáson és elhíváson
alapul. Itt nem önkéntesek állnak munkába, hanem az Úr által elhívott, felkészített
és szolgálatba állított emberek.
Az újszövetségben maga az Úr Jézus választja ki és hívja el tanítványait.
Személyesen készíti fel őket a szolgálatra. Ma is így történik. Ezért lényeges,
hogy csak akkor induljunk Urunk szolgálatára, ha megbizonyosodtunk
elhívásunkról, ha ez megtörténik, megtapasztaljuk az alkalmassá tételt is,
hiszen a mi alkalmasságunk nem magunktól, hanem Istentől van (2Kor 3,5).
Áronnak papi öltözetet kell készíteni, de nem mindegy, kik készítik, erre
sem alkalmas mindenki, hanem csak az, akiben jelen van a bölcsesség lelke. Meg
kell látnunk, hogy nem mindenki alkalmas minden feladatra. Isten elosztja a
feladatokat és a hozzájuk való képességet. Ma gyakran azt várjuk, hogy egy
ember mindenhez értsen.
Azt is meg kell látnunk, hogy már itt az Úr tölti be az embert a bölcsesség
lelkével, tehát a bölcsesség sem emberi képzés eredménye, hanem felülről
adatik. Jakab levelében pedig bátorítást kapunk arra, hogy kérjük bátran, mert
az Úr ad mindenkinek, aki kér (Jak 1,5).
El kell még készíteni az éfódot és hósent, mindkettő a főpap ruházatához
tartozik, és általuk képviseli a tizenkét törzset. A tizenkét kő Izráel
törzseinek neveivel jelzi, hogy a főpap nem önmagáért, hanem népéért van. Így
amikor belép a sátorba, Izráelt is viszi az Úr elé, a kövek emlékeztetik, hogy
népéért jár közben, érte mutatja be az áldozatot, és értük végzi minden
szolgálatát. Mi sem felejthetjük testvéreinket, sem az emberiség tagjait. Azért
állít tanítványokat az Úr szolgálatba, hogy értük szolgáljunk. Azért
tevékenykedjünk, hogy megismerjék Isten országát, átéljék a kegyelmet.
A Jézussal együtt lévő, Őt kérdező tanítványok ráadáspéldázatot kapnak
(Mt 13,44-52). Ebből megtudják, hogy Isten országa elrejtett kincs, amit ha
megtalál az ember, kész minden addigi értékét odaadni, hogy megszerezze.
Mindennél többet ér-e számunkra ma Isten országa, kész vagyok-e érte mindent
odaadni, csakhogy az enyém legyen? Az képes érte mindent odaadni, aki előtt
felcsillan az Ország igazi értéke, aki felismeri, hogy a földön mindennél
többet ér. Másrészt azt is meg kell látni, hogy a mi kincseink Isten országa
gazdagsága mellett csak koldusrongyok. Ezt élte át Pál apostol, amikor
Jézussal találkozott. „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem
a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram
ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek
ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fil
3,7-8).
A példázat párja pedig azt mondja el, ne habozzunk Krisztust választani,
mert Ő már régen minket választott. Amikor eljött, meglátta rongyaink alatt a drágagyöngyöt,
az igazi értéket, amit csak Ő lát meg. Ezért a gyöngyért kész volt mindenét
odaadni a kereszten.
Mi gyakran csak a rongyokat látjuk a másikon, kérjük el ezt a Krisztusi
látást, amely mélyre lát és felfedezi az értéket, a kincset a tékozlóban, az
ellenségben, és kész megkeresni és hazavinni őt. Hiszen mindannyian Krisztus
által kerülünk helyünkre, nyerjük vissza igazi értékünket.
Mily jó, ha bűntől már szabad
1. Mily jó, ha bűntől már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bűn szolgája
gyáva rab, A Krisztusé szabad.
2. A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s
vezet Világos utakon.
3. A bűnben kín van s gyűlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s
szeretet Az Úr szívén belöl.
4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól
tudom, Mert bűnből kihozál.
5.
Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át
szívem: Vedd szívesen, hogy hol te vagy, E szív is ott legyen.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése