Jézus szavára

A

z Úr a törvényen keresztül a saját tulajdon iránti felelősséget is kimunkálja övéi szívében (2Móz 21,28-36). Felelősek vagyunk mindenért, amit az Úr ránk bíz, mindennel úgy kell bánnunk, és aszerint kell tartani az állatainkat is, hogy ne okozzanak másoknak kárt, vagy ne veszélyeztessék mások életét. A gondatlanság és hanyagság nem lehet jelen Isten országában. Isten nem fogadja el népétől a hanyag munkát, és ha amiatt kár ér valakit, vállalni kell a felelősséget.

Itt is meglátjuk, hogy az ember élete a legértékesebb, nem lehet állattal vagy tárggyal összevetni, és ha ember életben esik kár, azt megfelelően kell rendezni. Amennyiben valaki tudta, hogy az állata veszélyes, mégsem tett semmit, hogy megelőzze a balesetet, az életével fizetett. Isten nagyon drágának tartja az életet, mert sokba került Neki. Fia élete volt a mi életünk ára.  Ez azt is jelenti, hogy Ő is mindent megtesz, hogy védje, óvja övéi életét. Azért is küldte el a Fiút a világba, hogy ez a drága kincs el ne vesszen, hanem örök életre megmaradjon. Máté evangélista is leírja, hogy Jézus pont azzal vette le övéiről az aggódás terhét, hogy rámutatott, az egész teremtett világ legértékesebbje az ember, így az Atya gondot visel róla. Sőt gondot visel az egész teremtettségről, így a drága véren megváltott embernek sem kell aggódni.

Ezek a törvények azt is jelzik, milyen előrelátó az Úr. Már a pusztában átadja számukra a különféle törvényeket, így nem akkor kell Mózesnek megalkotnia, amikor szükség lesz rá, hanem már előre felkészülhet, és így egyforma mércét tud alkalmazni minden esetben. Isten Igéje megóv az elfogultságtól, és felkészít a józan döntésekre.

Jézus milyen szabad, nem köti a kritika, az ellenséges indulat (Mt 12,9-13). Az előbbi történetben támadták, és mégis a zsinagógába megy. Mennyire nincs jelen benne a sértődés, és így felül tud emelkedni az ellenséges légkörön, és csak az Atya akaratát tartja szem előtt. Urunk végezze el bennünk ezt a szabadítást, ne az intrikák, a támadások, mások véleménye befolyásolják döntéseinket, vagy határozzák meg hangulatunkat, hanem mindig a Jézusból felénk áradó indulat. Tehát Jézus be tudott menni a korábbi zaklatások ellenére is oda, ahol a farizeusok is megjelentek. Nem kerülte ki őket, nem mondta, én abba a közegbe nem fogok többé belépni.

A zsinagógában ismét támadják az Urat. Megdöbbentő, hogy az Isten Igéjének hirdetésére szánt épületet gonoszságra használják. Az Ige hallgatása, az Úrra való ráhangolódás, akaratának keresése helyett Jézussal vannak elfoglalva, Őt figyelik. Vajon mi kire figyelünk az istentiszteleten? Az Igére vagyunk nyitottak és arra koncentrálunk, vagy másokkal, esetleg az otthoni, munkahelyi vagy egyéb dolgainkkal vagyunk elfoglalva. Kérjük az Urat, tegye mindentől szabaddá szívünket, hogy mindig csak Őreá figyelhessünk.

Azt is láthatjuk, hogy ez a beteg ember nem is ember a számukra, csak eszköz céljaik felhasználására. Milyen gonosz is tud lenni az ember, nem segít a másikon, hanem inkább kihasználja annak a baját. Más alkalmakkor be sem engedték volna a zsinagógába, most ők viszik oda, hogy Jézust támadhassák.

Az is elgondolkodtató, hogy milyen hatása van életünkben az Igének? Hiszen ezek a farizeusok korábban már hallották, mi a véleménye a szombatról Jézusnak, mégsem veszik komolyan. Nem a saját gondolkodásukat igazítják az Úrhoz, hanem Őt akarják magukhoz igazítani. Vajon mi igazodunk-e? Van- e látható hatása, életünket formáló nyoma az igeolvasásunknak?

Jézus rámutat arra, hogy saját értékeink mentése, gyakran munkánk végzése érdekében nem jelent akadályt a nyugalom napja, hanem elvégezzük, amit terveztünk, vagy megmentjük a bajba került értékünket. Amikor magunkról van szó, nem mindig vesszük komolyan Isten akaratát, csak mindig a másikon akarjuk azt számon kérni. Jézus leleplezi indulatukat, és rámutat, az ember drágább minden más értékünknél. Az emberrel szabad jót tenni. Jézust tehát nem a „nem”, hanem a „szabad” vezérli.

Jézus ma is minket arra szólít fel, hogy nyújtsuk ki mi is a görcsbe rándult életünket, ne engedjük, hogy görcsöljünk, mert Vele lehetünk szabadok.  Jézus szavára az addig sorvadt életterületek is visszanyerik eredeti funkciójukat. Hiszen Ő az egész embert helyreállítja. Ennek  a helyreállításnak a Jézus szavának való engedelmesség a feltétele. Tegyük meg bátran ma is, amit mond.

Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6.      Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.