I
|
smét Isten
szavával kezdődik a napi rész (2Móz 24,12-18). Csodálatos, hogy rendszeresen
van szava Övéihez. Nem csupán néha szól, hanem szavával irányítja és formálja
gyermekei életét. Hálásak lehetünk, amiért mi naponta kézbe vehetjük az Úr
levelét és magunkba szívhatjuk szerető szavait.
Mózes meghallja Isten szavát és engedelmeskedik. Rá van hangolódva
Istenre. Mintha mobilt hordana a zsebében, úgy érzékeli mindig és azonnal az Úr
szavát. Isten a hegyre hívja fel Mózest, ahol Vele fog találkozni. A hegyen
csend van és Isten. Minket is hív, hogy menjünk ki a mindennapok sodrásából,
keressük a csöndet és éljük át az Úr jelenlétét. Életünk arra adatott, hogy
átéljük a Teremtővel és a Megváltóval való találkozást. Az ember életének ez az
értelme. Nem a rohanás, a halmozás, a jólét kergetése jelent megelégedést és
beteljesedést, hanem az Úrral való találkozás, a Vele való élet. Érdemes
megfigyelni, hogyan élt Jézus? Hasonlítsuk össze saját életünkkel, próbáljuk
megnézni mit tartott Ő fontosnak. Ha meglátjuk ezeket, igazítsuk mi is Hozzá
értékrendünket, hogy hitünk ne csak elmélet legyen, hanem élet és valóság.
Nem pihenni megy a hegyre, hanem azért mert Isten meg akarja ajándékozni
a saját maga által írt két kőtáblával. Micsoda ajándék, Isten saját kezű írása.
Ha meglenne, ereklyeként kezelnénk, pedig nekünk van ígéretünk, hogy Isten a
törvényeit elménkbe adja, és a szívünkbe írja (Zsid 8,10). Mi már
megtapasztalhatjuk, hogy az Úr szívünk kőtáblájára írja fel akaratát, ezáltal
mindig velünk lehet az Ige. Ehhez azonban naponta hosszabb időre el kell
mélyedni az Igében, hogy minél jobban belénk ivódjon.
A hegyen várni is kell, hat napon át várakoztak, majd a hetedik napon
Mózes belép a felhő közepébe, Isten jelenlétébe. Hat napig nem történik semmi,
de ők nem fordulnak vissza, hanem kitartóan várják az Urat. Nekünk is kitartóan
meg kell tanulni az Úrra várni és akkor felismerjük akaratát. Kitartóan kell
várnunk a visszatérő Úr Jézust is, hiszen telnek az évek és még nem jött
vissza, de ne veszítsük el türelmünket, mert, ahogy Mózes meghallotta, hogy
Isten a hetedik napon szólítja, úgy halljuk majd meg mi, visszatérő Urunkat.
Negyven napra és negyven éjjelre volt szükség a hegyen ahhoz, hogy
mindent átvegyen Mózes az Úrtól, ami a néppé válás útján szükséges. Nekünk is
huzamosabb időt kell Urunkkal tölteni, ha meg akarjuk érteni Őt, és fel akarjuk
ismerni akaratát. Jézus a pusztában tartózkodott negyven napig és ezalatt az
idő alatt erősödött meg az Atya akaratában, pontosította az Igében mindazt, amit
el kell végeznie.
Jézus nem a családjára hallgatott, hanem az Atyára, nem haza megy velük,
hanem az emberek közé, viszi számukra a jó hírt (Mt 13,1-9). Ez a hír sokakat
vonz. Mindennél jobban vonz-e minket ma Jézus és az evangélium? Annyiféle hír
igényli időnket, figyelmünket, de az Úr üzenete vonz-e? Betölti-e szívünket az
Úr utáni vágy?
Jézus példázatban tanít, azaz olyan képanyagot használ, amit akkor és ott
ismernek a hallgatói. Az is lehet, hogy épp a közelben művelte valaki a
földjét, és amikor Jézus elmondja szavait, rámutat a földművesre. Íme, a
magvető kiment vetni; a magvetőnek ez a feladata, tudja csak így lesz termés,
és élet. Nem fárad bele, hanem mindennap hűséggel végzi feladatát. Ránk is az életadó
vetőmag, az Ige van bízva, visszük-e rendületlenül azzal a hittel, hogy ebből
fakad az igazi élet?
Végig kell gondolnunk a magunk csöndjében, hogy milyen szívvel fogadjuk
az Igét, milyen talaj a szívünk. A talaj állapotán is lehet változtatni, azért
hasonlítja hallgatóit szántóföldhöz, hogy ha felismerik milyen talaj a szívük,
változtassanak rajta. Nem elég keseregni, hogy nem tudunk figyelni, hanem
tegyünk is ellene. Ne engedjük, hogy mindig elkapkodják a madarak az Igét, mert
nem nekik hinti a magot a magvető, hanem a föld számára, azért, hogy befogadja
és teremjen. Ige nélkül, szívbe fogadott Ige nélkül nem lesz termés. Luther
Márton mondta: nem tudjuk megakadályozni, hogy a madarak elrepüljenek a fejünk
felett, de azt igen, hogy fészket rakjanak rá. A madarakat el lehet zavarni.
A gazt és a követ ki lehet takarítani a földből, ezt a munkát a
bibliaolvasás általi önvizsgálatban tehetjük meg. Ha magunkba tekintünk az Ige
által, meglátjuk igazi tartalmunkat, bűnbánattal kérjük, hogy az Úr távolítsa
el a gazt és a követ a szívünkből.
Adjunk hálát, hogy még mindig hull a mag, fogadjuk alázatos és nyitott
szívvel. Ne törődjünk bele a gaz és a kő jelenlétébe, hanem tisztítsuk meg a
szívünket, az Úr kegyelme által, hogy jó földdé válva százannyit teremjünk.
Jézus nyomatékkal mondja, nem elég hallgatni az Igét, meg is kell azt
hallani és tenni is kell, azért, hogy életté, gyümölccsé váljon.
Kimegy a magvető
Kimegy a magvető,
Hinti szét a magot;
Aranyló magocskák,
Jó földbe hulljatok!
Ne útfél fogadjon,
hol a láb eltapos,
károgó madarak
éhesen lesnek ott.
Ne kemény köves föld,
szomjazó kis gyökér
bárhova indul ott,
mindenütt követ ér.
Tövises földbe se
jussatok, hulljatok,
Hol a gyom rabol el
levegőt és napot.
Égi mag, Ige-mag
hova hull, hova jut?
Annyi szív csupa gyom,
vagy kemény, mint az út.
Új szívet kérek én
Tőled, ó, Istenem,
Te segíts, hogy e szív
puha, jó föld legyen!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése