Csodáló vagy követő?

I

zráel miután megtapasztalta az Úr gondoskodását a manna és a fürjek által, tovább vándorol (2Móz 17,1-7). Olyan szép ez a kép, mennek az Úrra figyelve táborhelyről táborhelyre. Isten határozza meg ritmusukat, ahogyan az Úr mozdul, úgy mozdulnak ők is. Amikor pedig megáll az Úr, ők is pihenőt tartanak. Így azután ezek az emberek átélték, hogy Isten ritmusa nyugalmat, békességet és kiegyensúlyozottságot hoz az  életükbe. Az Úrra figyelve nem terhelődik le az idegrendszerük, harmonikussá válnak mindennapjaik. Az Úr felügyeli őket, így nincs túlhajtás, a megfelelő időben pihennek, és amikor alkalmasak az út folytatására, tovább vándorolnak.

Az idilli képet azonban megzavarja a vízhiány. Ez a kép megmutatja, milyen is a szívünk, elég egy áramkimaradás, megváltozott időjárás, és mindjárt zúgolódás, elégedetlenség lép fel közöttünk.  Elveszítjük békességünket és zúgolódunk, morgolódunk és mindez kihat környezetünkre. A békességet felváltja az ingerültség, türelmetlenség és a vádaskodás. Mindjárt megtaláljuk azt, akit felelőssé tehetünk. Pedig a fellépő hiány sem más, mint egy lecke Isten iskolájában. Ilyenkor derül ki, mi van a szívünkben, és hogyan reagálunk ezekre a helyzetekre. Itt szembesülhetünk problémamegoldó készségünkkel. Az Úr ezekben is előre akar segíteni, mert a hit nem elméleti képzés, hanem gyakorlati oktatás. A mindennapi élet bosszúságai, küzdelmei között kell megnyilvánulnia az új életünkben. Pont ezekben a helyzetekben kell felmutatni, hogy Isten gyermeke már másképpen reagál a rendkívüli és váratlan eseményekre. Az Úr Jézus azért hangsúlyozta tanítványai számára a második mérföld fontosságát, mert akkor válik láthatóvá tanítványságunk (Mt 5,41). Aki a kötelező után önként indul még egy mérföld megtételére, arra odafigyelnek, azt megkérdezik, miért viselkedsz másként, mint a többi ember. Akkor lehet bizonyságot tenni, elmondhatjuk, mindez nem tőlünk van, hanem az Úr Jézus munkálta ki bennünk. Így válik a néma vándorút beszédes, bizonyságtevő zarándoklattá.

A nép azért reagált rosszul az eseményekre, mert nem Istenhez, hanem Mózeshez fordult. Elfelejtették, hogy ebben a helyzetben is az Úrhoz kell fordulniuk. Csak Ő képes ezt a problémát is megoldani. Mert vizet egyedül csak Isten képes adni a pusztában, Mózestől ez nem telik. Mi is akkor döntünk rosszul, ha egymást vádoljuk és egymástól várunk megoldást, ahelyett, hogy alázattal és hittel mennyei Atyánkhoz fordulnánk. Ilyenkor derül ki, hisszük-e igazán, amit Urunk mond?  Ő arról beszélt, hogy jól tudja a mi mennyei Atyánk, hogy mindezekre szükségünk van.

Ebben a helyzetben is Istennél van a megoldás. Mózes már belefáradt az állandó elégedetlenségbe, az egy helyben topogásba, de ennek ellenére nem roppan össze, mert tudja, hogy még most is lehet az Úrhoz kiáltani. A kritikus helyzeteket csak akkor tudjuk összeomlás és kezelések nélkül elviselni, ha megtanuljuk, lehet kiáltani az Úrhoz.

Isten elmondja, mi a teendő, és Mózes aszerint cselekszik, és így ismét csodát élnek át. Az Úr jelenléte vizet fakaszt a sziklából. Ezzel megmutatja számukra, hogy Ő a puszta és a rendkívüli helyzetek Ura is.  Az Úrral vándorolva, rá figyelve a veszélyes terepen is biztonságban van népe élete.

A vakok gyógyulása után újabb nyomorult ember kerül Jézus elé (Mt 9,32-38). Ezt az embert az ördög szállta meg és tette némává. Mennyi nyomorúságot, tönkrement életet produkál a gonosz. Lássuk meg, hogy ő erre van szakosodva, ez a munkája. Az élteti a sátánt hogy, elszakítsa az embert Megváltójától, és totálisan tönkretegye, az örök pusztulásba taszítsa.

Jézus fellépésével megváltozott a kép, nincs már az ember magára hagyatva ezzel az embergyilkossal. Eljött az erősebb fegyveres, meghirdette a felszabadítás esztendejét. Aki meglátja az új időket és felkeresi Jézust, kiszabadulhat a megszálló hatalmából. Mert Ő azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket.

Azonban azt is látjuk, hogy Jézus gonosz fölötti győzelme nem mindenkit kényszerít az Úr előtti meghajlásra. Vannak, akik csodálják, azonban ez nem elég, mert Jézus azt mondja, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Vagyis sok csodálója van Jézusnak, de kevés követője. Gondoljuk végig, mi melyik táborba tartozunk? Csodálója vagy követője vagyok-e Jézusnak? Mert azt is lehet kérni, hogy engem küldjön az aratásába.

  

Üres kézzel kell-e mennem

1.  

Üres kézzel kell-e mennem

S állanom az Úr elé?

Nincs kalász, mit én arattam,

Amit nyújtanék felé?

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

2.  

Jól tudom, hogy Ő megváltott,

Nem rémít már a halál,

Ám hogy üres kézzel lásson,

Ó, ez az, mi bánt, mi fáj!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

3.  

Bár lehetne visszahoznom

Kárba veszett életem,

Munka közt az Úrnak élni

Mily öröm volna nekem!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

4.  

Testvér, rád is vár a munka,

El ne mulaszd botorul,

Lelkeket vezess az Úrhoz,

Míg az éj rád nem borul!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

Isten áldásával.