Az Úr követeként

I

sten iskoláját járja Izráel népe a pusztában (2Móz 17,8-18,12). Megtanulták már, hogy semmiért nem kell aggódni, mert velük van az Úr, és az Ő készletei soha nem fogynak ki. A következő tananyag vállalni önmagukat és harcolni az ellenséggel. Eddig mindent kaptak az Úrtól, Ő szabadította meg népét Egyiptomból, és oltalmazta az eddigi út során. Az amálékiekkel azonban már nekik kell megküzdeni. Természetesen itt is jelen van az Úr, de már a férfiaknak hadrendbe kell fejlődni és használniuk kell fegyvereiket is. Az Úr rávezeti mindenkori népét az életéért való felelősség felvállalására. Az ellenséggel meg kell küzdeni, magukat meg kell védeni. A gonosz ma is támad, azonban Isten népe az Igében való jártassággal és bátorsággal diadalt vehet felette.

Ez a harc azt hozza magával, hogy el kell osztani a feladatokat és meg kell találni mindenkinek a maga helyét. Mózes sem vállalhat mindent egyedül. Ez az ő tananyagja, hogy meglássa, a hadvezéri posztot már nem neki kell betölteni. Neki már nem a csatában van a helye. Bevonja a feladatok végzésébe a fiatal Józsuét. Mózes megtalálja új feladatát, imádságban áll melléjük.

Növekedésünk és békességünk szempontjából is fontos, hogy mi is felismerjük az évek múlásával, hogy hol a helyünk és mi a feladatunk. Ne féljünk megosztani a munkát és a fiatalokat bevonni a szolgálatba.

Meglátjuk itt az imaháttér szükségességét. Amíg a sereg harcolt Mózes imádkozott. Gyülekezeti életünk minőségét, növekedését is meghatározza, hogy tudunk-e a háttérben imádkozni. Mózes felismerte ennek fontosságát és mi is eltanulhatnánk tőle. Az otthonok is válhatnak imahalmokká.

Azt is üzeni Igénk, hogy még Mózes is elfárad és szüksége van leülésre és segítségre. Ha megfáradunk az imádkozásban legyőzetünk. A hűséges imán keresztül közli az Úr erejét és segítségét övéivel.

Mózes élete átalakul, van, amit már nem neki kell elvégeznie, de helyettük kap új feladatokat. Mert van, amit csak ő tud elvégezni. Könyvben kell az utókor számára rögzítenie mindazt, amit az Úr szolgájaként megtapasztalt. Az idős emberek jó lehetősége ma is, hogy gyermekeik és unokáik számára továbbadják saját tapasztalataikat. Bizonyságot tehetnek Isten életükben elvégzett munkáiról. Mert amit ők átéltek, azt más nem mondhatja el. Amit nekünk jelentett ki és mutatott meg Isten a dicsőségéből, hatalmából, azt nekünk kell átadni az utánunk jövőknek.

Isten, Izráel népe között végzett munkája Jetróhoz is eljutott, és ő elment, hogy felkeresse a vejét. Az Úr munkájáról szóló hírek megmozdították Midján papját, elment a pusztába, mert pontosan akarta tudni hogyan is cselekedett népével az Úr. Mózes mindent elmesélt, de nem magát állította a középpontba, hanem Istent. Nemcsak a szépről beszélt apósának, hanem a bajokról is, amelyek útközben érték őket. A bajokról azonban úgy beszélt, hogy kiemelte, Isten mindezekből megszabadította őket. Tanítványnak lenni nem azt jelenti, hogy nem kell szembenézni gondokkal, bajokkal, hanem azt, hogy ezek közben is jelen van az Úr, és Ő megmenti övéit.

Jetró Mózes bizonyságtétele után vallást tesz Izráel Istenének hatalmáról, és elismeri, hogy Ő mindenekfelett való Isten. Isten dicsőítését hálaáldozattal és közös étkezéssel pecsételik meg.

Az Újszövetségben Jézus szolgálatra küldi tanítványait (Mt 10,1-23). A felkészülés után jön a szolgálat, mert arra hívta el őket, hogy amit Tőle kapnak, azt adják tovább, közvetítsék az emberek számára. Teljhatalommal ruházza fel őket küldetésük elvégzésére, mert saját erővel nem képesek az ördög pusztítását orvosolni. A hatalmat mások javára kapták. Nem arra, hogy visszaéljenek vele, vagy saját javukat keressék általa. Jézust, az Ő gyógyító, szabadító hatalmát kell képviselniük ebben a világban. Éreztetni kell a gonosszal, hogy nincs helye az emberben. Isten országa azért érkezett el a világba, hogy az embert felszabadítsa.

Meglátjuk az apostolok névsorán keresztül az Úr Jézus személyiséget átformáló erejét. Különböző természetű és társadalmi helyzetű embereket formált egy közösséggé. Olyan emberek szolgálják együtt Jézust, akik korábban ellenséges indulatot tápláltak egymás iránt. Jézus követésében testvérekké válnak. Ma is egyedül az Ő követésében formálódhatunk testvérré.

Először Izráel házának elveszett juhaihoz küldi őket az Úr. Nem azért mert másokat ki akar rekeszteni a kegyelemből, hisz korábban már láttuk, hogy a pogányok felé is szolgált. Azért teszi most az első helyre a zsidókat, mert először a saját portánkon kell söpörni, a magunk életét és közösségét rendbe tenni, azután mehetünk másokhoz.

A küldetés nem beszerző körút, hanem ajándékozó út. Amit Jézustól kaptak azt kell térítésmentesen tovább adniuk, hogy mások is megajándékozottakká váljanak.

A tanítványok békességet vittek magukkal. Vajon mi mivel térünk be más helyekre, közösségekbe? Árad-e az Úr békessége rajtunk keresztül? Vagy inkább belőlünk is elégedetlenség, zúgolódás, harag és gyűlölet árad. Jézus azért küld, hogy békességgel köszöntsünk másokat.

Felkészíti Jézus az övéit az elutasítottságra és az Őérte való szenvedésekre is. Ne féljenek, ha elutasítják őket, mert majd az elutasítóknak Isten előtt kell felelniük döntésükért.  Nem kell félni az ellenséges közegben való bizonyságtételtől sem, mert a Szentlélek felkészíti őket a megfelelő pillanatban a szólásra.  Mi se az elutasítókra tekintsünk, és ne is csüggedjünk, hanem végezzük bátran és hűséggel szolgálatunkat, mert az idő telik, és nemsokára jön az Úr. Várjuk Őt hűséges élettel és bizonyságtétellel.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Ó emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd, törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9.      Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.