A szőlőtő

E

gy példázaton keresztül szól most az Úr Ezékielhez (Ez 15,1-8). A szőlőtőkén keresztül világítja meg a nép jelenlegi helyzetét és állapotát. A szőlő fontos növény volt, termése felüdítette az elfáradt embereket. Isten a népét szőlőtőkéhez hasonlítja. Kiemelte a népek világából és elültette, mint nemes szőlőtőt, gondozta és várta a termést. Izráelt választotta ki és hívta el, hogy különbbé váljon, mint a többi nép. Az volt a szerepe, hogy általa felüdüljenek a népek. Izráel életének bizonyságtétellé kellett volna válnia. Az ő életüknek kívánatos szőlővé kellett volna fejlődnie.

Elcsendesedve kell ezeket nekünk is végiggondolni. Vajon hogyan látja az Úr mai népét? Termő vagy terméketlen szőlők vagyunk-e? Az újszövetségi emberek is azért vannak ebben a világban, hogy különbek legyenek, mint a többi emberek. De elmondható-e az egyházról, hogy különb, és ez vonzza a még távol levőket? Az Úr Jézus minket is arra hív, hogy életünk bizonyságtétel legyen. Azt kéri, hogy tökéletesek legyünk, amint mennyei Atyánk is tökéletes. Azonban be kell látnunk, hogy a tökéletességtől messze vagyunk. Az Úr Jézus élete valóban különb volt, mai napig nincs Hozzá hasonló ember, Ő teljesen önzetlenül élt, bármerre járt, felüdítette az embereket, áldás volt. Igen, áldás volt, hiszen amerre járt, megújultak az életek. Betegek meggyógyultak, rabok megszabadultak, és még a halálból is kihozott embereket. Amit a halál elvett, azt Ő visszaadta az életnek. Ez jellemző-e ránk? Kérjük Urunkat, tegyen ilyen áldássá minket.

Azért szól most az Úr, mert Izráel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem ők lettek különbek, hanem inkább más népekhez váltak hasonlóvá. Nem ők jelentettek felfrissülést, hanem ők mentek a bálványokhoz felüdülni. Vagyis Izráel nem termett gyümölcsöt, olyan lett, mint a levágott és kidobott szőlővessző, ami semmire sem jó. Ahogyan a szőlővessző nem volt alkalmas arra, hogy valamilyen eszközt készítsenek belőle, úgy vált az Úr kezében alkalmatlanná és használhatatlanná az Isten népe. Ennél szomorúbb nincs, amikor Isten népe nem tölti be feladatát, amikor gyümölcstelenné és így használhatatlanná válik.

Fontos látnunk azt, hogy ez az állapot nem azt jelentette, hogy Izráelben nincs gazdasági fejlődés, hogy nyomorúság lenne. Épp ellenkezőleg, a külső szemlélő fejlődést, növekedést, gazdagságot lát. A bálványimádás mindig növelte a gazdaságot, új munkalehetőséget teremtett, sőt, még a turizmus is fellendült, mivel a bálványoknak az ország területén sokfelé voltak kultuszhelyei, amiket felkerestek az emberek. Azonban Istent nem lehet megtéveszteni, Ő a szívünket és az életformánkat figyeli. Azt nézi, engedelmesek vagyunk-e, és az igéhez mérjük-e dolgainkat.

Itt elsősorban Jeruzsálem lakóihoz szól az Úr szava. Eddig őket elkerülte a háború, a pusztulás, az emberek is a városban maradtak, de mivel nem változott meg az életük, ők is sorra kerülnek. Isten megítéli a főváros lakosságát is. Ha nincs bűnbánat és változás, és nem válik termővé a szőlő, ítélet következik. Mivel az Úr szól, még van lehetőség a visszatérésre, hiszen minden baj abból fakadt, hogy elpártoltak az Úrtól. De még visszatérhetnek Hozzá. Amíg szól az ige, hangzik a figyelmeztetés, lehet változtatni, vissza lehet térni Istenhez. Bár a mai ember is meglátná, nincs más lehetőség a számára, mint visszatérni Istenhez. Ez az élet útja. A bűn, az Isten nélküli élet a pusztulás felé sodorja az embert és az emberiséget is. Nincs más esély, mint Krisztushoz kiáltani. És a saját életünket, az egyház szerepét is az ige fénye alá kell vinni. Ma is szükség van bűnbánatra, mert az egyház sem élt mindig tanítványként, nem teremtük mindig a gyümölcsöt. Pedig az Úr azért tart itt minket, hogy az életünk új lehetőséget kínáljon a bűn útján járó ember számára. Bizony, mi is inkább a világ életmódjáról vettünk példát, kívánatossá vált az, ahogyan ez a világ él. De még lehet bűnbánatot tartani és visszaállni Urunk nyomába. A baj mindig ott kezdődik, amikor letérünk arról az útról, amit a Pásztor tapos ki előttünk. Térjünk vissza rá, és ne veszítsük szem elől Gazdánkat, hanem maradjunk szorosan a nyomában.

A Jézust körülvevő sokaság nem érti az elhangzottakat (Jn 12,34-36). Nem értik, mit jelent felemeltetni. Nem tudják a korábban hallottakat Jézus szavaival összeegyeztetni. Miért? Mert szívük nincs ráhangolódva az Úrra. Nem Őt magát keresik. Fontos, hogy mindig az Urat keressük, és minden elképzelést vigyünk Hozzá, és tegyük az ige mérlegére. Nem tudják, ki az Emberfia. Jézus eddigi tettei és tanítása alapján már látni kellene, kicsoda Ő. Már meg is mondta a számukra, hogy vissza fog menni az Atyához. Tehát az élete arról tesz bizonyságot, hogy ha meghal is, élni fog örökké, mert Őt nem lehet elpusztítani. Bár meglátnánk ezt. A felemeltetés számunkra fontos, mert általa megmentett bennünket. Másrészt ez a legnagyobb bűnünk is. Megöltük és eltávolítottuk magunk közül Isten ajándékát. Az ember gyilkossággal válaszol Isten szeretetére, és mindig gyilkol, mert azt gondolja, ez a megoldás. De nem ez a megoldás, hanem a megölt Bárány elfogadása. A megoldás, ha felismerjük, hogy egyedül az Úr Jézus segíthet rajtunk. Csak az Ő követésében találjuk meg az igazi életet.

Az Úr azt mondja, ne okoskodjunk, hanem járjunk a világosságban. Amíg itt van, addig lépjünk ki a fénybe, és kövessük Őt. Kezdjünk el az Ő világosságában élni. És ha elkezdjük Őt követni, ha a világosságban járunk, akkor a ma még nem világos kérdések is világossá válnak. Jézus az emberiség világossága, figyeljünk Rá, mert ha nem így teszünk, ránk köszönt a sötétség. Azért van még ebben a világban jelen az Isten népe, mert Ő a világosság. Ha azonban elrejtjük a fényt, vagy a világ nyomja el a lámpást, mindent beborít a sötétség. A sötétség nem jó, félelmetes, mert a sötétség fejedelme munkálkodik benne. Arra hív Jézus minket, hogy higgyünk a Világosságban, higgyük, hogy nem borít el mindent a sötét, mert van fény. Ez a fény pedig Jézus. Egyéni életünket is gyakran sötétség borítja be, de ne féljünk, hanem forduljunk az Úrhoz. Ahová az Ő fénye behatol, onnan eltűnik a sötétség. Az Ő lénye által válhatunk világos, örvendező életű emberekké.

Tüzed, Uram, Jézus

1. Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben!

Ami vagyok, és mind, ami az enyém,

Tartsd a kezedben, igazi helyén!

Refr.: Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak te vagy nekem,

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a te kezed.

2. Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,

Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén

Lényed a csillag, sugarad a fény.

Refr.

3. Jön az örök nap már, közeledik Ő,

Mennyei honba hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Krisztus elém jön, örök a derű.

Refr.

Isten áldásával.

A kereszt vonzásában

O

lyan jó, hogy újra és újra szól az Úr (Ez 14,12-23). Ezt tapasztalta Ezékiel is a fogságban, szava volt hozzá az Úrnak. Mindig jó, ha szól az Úr. Már egyáltalán az jó, ha valaki szól, hangja belehasít kedvetlenségünkbe, csüggedésünkbe. És amikor az Úr szól, megelevenít, erővel tölt fel és előbbre segít. Hányszor kerülünk mélypontra, de az Úr szava oda is utánunk jön és felemel. Jó Vele beszélgetni, elmondani mindazt, ami terheli a szívünket. Egyedül nem is vagyunk képesek hordozni a terheket, összeroppanunk alattuk. Azonban az Úr Jézus azért jött, hogy ezeket a terheket átadjuk Neki. Nincs is más, mint hogy éljünk ezzel a lehetőséggel.

Az otthon maradottak felé szól az Úr üzenete. Azok felé, akik úgy gondolták, még egyszer nem történhet meg velük az, ami korábban végbement. Arra számítottak, Isten nem engedi, hogy ismét elfoglalja az országot Babilónia hadserege. Abban bíztak, Isten megvédi őket. Az Úr azonban rámutat, hogy mivel továbbra sem tértek meg, ne áltassák magukat. Nem elég hivatkozni korábbi szent életű emberekre, Isten áldott eszközeire, az még nem elég. Isten azt várja, hogy mindenki személyesen forduljon Hozzá. Nem lehet kollektíven elintézni a bűnbánatot, hanem személyesen kell minden embernek megbánni bűneit. Nem háríthatjuk át másra az Úr előtti felelősséget. Nekünk kell megállni Előtte. Mi már tudjuk, hogy áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett, ehhez a kereszthez odavihetjük szívünk tartalmát, ott megtapasztaljuk, hogy a bűn-batyu lehullik rólunk és szabaddá válunk.

Az ítélet mellett a kegyelem is megjelenik, mert az Úr nem elítélni akar, hanem bűnbánatra és megtérésre segíteni. Babilónia támadását ugyan nem kerülik el, de nem fog mindenki elpusztulni, lesz maradék. A maradék fogságra megy. Tulajdonképpen a fogság lesz a megmaradás eszköze. Az Úr üzen, ne keseredjenek el, ne dobják el maguktól a reménységet, mert bár a fogságot nem lehet elkerülni, de ez vezet a megmaradáshoz, és majd innen indul újjá a nép élete. A fogságból lesz visszatérés. Csodálatos az ige, felemeli fejünket a porból, és reménységgel tölt el, mert arra mutat rá, hogy a fogságból, az idegen országból is lesz visszatérés. Igen, mert bár emberileg lehetetlennek tűnik, azonban Isten számára semmi sem lehetetlen.

Ezzel az igével bátorít minket az Úr, és üzeni: lehetsz te is lehetetlennek tűnő helyzetben, és úgy véled, innen már nincs visszaút, és senki nem segíthet rajtad. Ne engedj a gonosz sugdosó hangjának, mert onnan is van visszaút. Abból a helyzetből is, amiben épp most vagy, ki lehet jönni, az Úr segítsége által. Ne veszítsd el reménységed, bízzál Benne, és engedd, hogy végre Ő segítsen rajtad. Eddig talán te akartál magadon segíteni, most hagyd, hogy az Úr cselekedjen, úgy, ahogy jónak látja.

Az Úr lelke is háborog, nem könnyű neki másokért, többek között értem is vállalni a keresztet (Jn 12,27-33). Mert Ő bűntelenül megy a keresztre, az én bűneimet viszi oda magával. Így azután Neki köszönhetem, hogy szabad lehetek. Felteszi a kérdést: kérje, hogy az Atya mentse meg a kereszttől? Kérhetné, azonban nem teszi, nem, mert tudja, hogy pont ezért jött. Ez a küldetése, mert nincs más esélye az embernek, csak egyedül Ő. Olyan jó látni, hogy Jézus nem keresi a könnyebb megoldást, nem menekül el a közelgő szenvedés elől, hanem szembenéz vele. Ez a járható út számunkra is. Ne elmeneküljünk, hanem nézzünk az Úr segítségével szembe a problémáinkkal.

Jézus azt kéri, dicsőítse meg az Atya a nevét. Nem a maga megmaradására koncentrál, hanem az a fontos, hogy az Ő élete és halála által az Atya neve megdicsőüljön. Vagyis az emberek dicsérjék Istent, azért, amit értük tett. Azt kéri Jézus, hogy az emberiség lássa meg, hogy ami a kereszten végbement, az érte, az ő megmentéséért történt.

Jézus imájára válaszol az Atya, hang hallatszik az égből. Igent mond az Atya a Fiú szavaira. Az Úr mindig válaszol az Őt dicsőítő imádságra. Mivel dicsőíti Jézus az Atyát? Az engedelmes életével, azzal, hogy azt teszi, amit az Atya kér, hogy teljesen Neki szenteli magát. Amennyiben én is így az Úrnak szentelem magam, és kész vagyok mindent az Ő dicsőségéért megtenni, nem marad néma az ég, nem marad válasz nélkül az imádságom.

A következő napok eseményei a világ elítélését viszik végbe, kivettetik e világ fejedelme. Legyőzetik Jézus által. Az egyik üzenet, hogy ennek a világnak a gonosz a fejedelme, az ember hallgatott rá, és így kiszolgáltatottá vált számára. Azonban Jézus kereszthalála elhozza számunkra a szabadságot, mert amikor úgy tűnik, hogy Isten vereséget szenvedett, akkor aratott diadalmat. A kereszt nem a bukás, hanem a teljes győzelem helye és szimbóluma. Amikor zsarol és gyötör a sátán, mindig meneküljünk a kereszthez, mert az az ő vereségének a színtere. A keresztet és az ott kiomló drága vért ki nem állhatja, ezért meneküljünk oda. Mert a mi győzelmünk Jézus nevében van. Hívjuk segítségül ezt a drága nevet, hiszen már maga a név is azt jelenti: Szabadító. Van szabadító, hallelujah!

A kereszten nemcsak ítélet megy végbe, hanem vonzerő áramlik bele a világba. A keresztről vonzza az Úr a szíveket magához. Kérjük, hogy vonzza magához azokat az életeket is, amelyek most még ellenállnak Neki. Az Úr napról napra vonz minket magához, vonz az igéhez, azért vágyunk olvasni, mert általa Jézus Lényének hatókörébe kerülünk. Jó Jézus vonzásában, a kereszt vonzásában élni.  Mert ha Ő vonz, távol marad a gonosz. Az Ő hatósugarában megnyugszik a szív, békességre jutunk és erővel töltődünk. Amikor Ő vonz, elszakad a bűn bilincse, és mire Hozzá jutunk, szabaddá válunk.

 HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Kövesd Jézus!

A

 fogságban kezd rendeződni a nép élete (Ez 14,1-11). Rádöbbennek az idő múlásával, hogy nem hamis vágyakat kell kergetni, hanem ott, ahol vannak, élni.  Vannak mindennapi feladatok, amiket el kell végezni, a megélhetés végett dolgozni kell, és közben a családi életüket szükséges rendezni. Mindeközben az a kérdés is felmerült a szívükben: hogyan tovább hitbelileg? Az Urat tiszteljék ismét, vagy a már otthon bevezetett bálványkultuszt indítsák-e be újra? Úgy látszik, erőteljes probléma volt ez, ezért mennek Izráel vénei a prófétához. A szívükben döntöttek már, a bálványokhoz húznak, de mielőtt hivatalosan is bevezetnék a kultuszt, megkérdezik a prófétát. Nem is annyira a véleményére vagy Isten válaszára kíváncsiak, mint inkább támogató beleegyezést várnak. Meg akarják szerezni a próféta felhatalmazását - ha ezt megkapják, legitimmé válik a bálványimádás.

Miért van ez így? Azért, mert nem tartottak őszinte bűnbánatot, nem néztek magukba, és így nem a saját életükben látták a fogság okát, hanem Istent tették felelőssé. Úgy vélték, Isten nem segített rajtuk, nem akadályozta meg a fogságba vitelt, ezért talán nincs is, vagy gyengébb, mint a bálványok. Így azután arra a következtetésre jutottak, hogy a bálványimádást választják. Bizony, ez a gondolkodás ma is jellemző, nem magunkat okoljuk vétkeink következményeiért, hanem Istent. Hányan fordulnak el az Úrtól, szakítják meg Vele az élő kapcsolatot, mert elromlott az életük, történt egy tragédia. De ne Istenre hárítsuk a felelősséget, hanem merjük kimondani, hogy bűneink miatt történtek a dolgok. Azért alakult így a helyzet, mert nem figyeltünk Istenre.

Mielőtt döntünk, kérjünk tanácsot az Úrtól. De ne úgy menjünk Hozzá, mint a vének, ne a magunk döntését akarjuk igazolni, hanem őszintén keressük Őt.  Mert minden problémára van megoldás. Mi a megoldás? Nem új, hanem régi üzenet mondja el, mit kér az Úr: Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól. Ez a megoldás, a megtérés kettős mozzanata. Az első, hogy odafordulunk az Úrhoz, szívünkbe fogadjuk Őt. A második mozzanat: elfordulni a bálványoktól, a bűntől. Csak akkor hiteles a megtérés, ha elfordulunk a bálványoktól, ha teljes mértékben szakítunk velük. Az Úr az egész szívünket kéri. Nem csupán csak egy kis területét, hanem az egészet. Ehhez pedig meg kell tisztíttatni a szívünket, mindent ki kell üríteni belőle, mert teli szívbe már nem fér semmi.

Leleplezi az ige a hamisságot, azt a gondolatot, hogy bár már a bálványt imádják, mégis felkeresik az Úr emberét is. Isten soha nem engedi maga mellé a bálványokat, mert Ő féltőn szerető és hűséges Isten. Ő soha nem cserélte le népét másikra. Bűneik és engedetlenségeik ellenére szerette őket és ragaszkodott hozzájuk. Még a fogságban is velük van, hiszen a próféta által bármikor elérhető.

Az Úr a prófétával is beszél, felhívja a figyelmét arra, hogy ne engedje magát megtéveszteni. Ne érzelegjen, ne essen meg a szíve rajtuk, mert a bálványimádást nem lehet tolerálni. Nem mondhatja a próféta, ha ti így akarjátok, akkor legyen. Ő felelős Isten népéért, és minden körülmények között az Úr tiszta üzenetét kell tolmácsolnia. Nem mondhatja, hogy minden rendben van, ha nincs rendben, és ha az Úr nem így látja.

Isten a bálványimádást megítéli, és az ítéleten keresztül keresi övéi szívét. Azt akarja elérni, hogy meglássák, a bálványok tehetetlenek, csak egyedül az Úr tud rajtuk segíteni, és a Neki való engedelmesség hoz áldást a számunkra. Álljunk meg őszintén az Úr előtt, kérjük, mutassa meg, mi van a szívünkben, és ha feltárul az igazság, engedjük szívünket megtisztítani. Ne ragaszkodjunk továbbra is bűneinkhez, bálványainkhoz, hanem keressük orcáját, és engedelmeskedjünk szavának. Ma még megtisztulhatunk, még átélhetjük a szabadulást, így hát ne halogassuk a döntést. Ne színészkedjünk tovább, ne tegyünk úgy, mintha csak az Úré lenne a szívünk, mintha csak Ő lenne a legfontosabb a számunkra. Valljuk meg, hogy annyi minden belopakodott az életünkbe, hogy az Úr számára már alig marad hely. Tegyük az Úr Jézus mellé az életünket, Lényébe tekintve vizsgáljuk meg a szívünket, mert csak így kapunk valós képet. Ha ezt megtesszük, bűnbánat ébred a lényünkben, rájövünk, mennyire nem hasonlít a mi életünk az Úr Jézuséra. Ez a modern mai világ minket is megtéveszt, kínálata a mi szívünket is csalogatja, Álljunk meg, és ne menjünk tovább ezen az úton, hanem meneküljünk ahhoz az Úrhoz, Aki úgy szeretett, hogy életét adta értünk a Golgotán.

Sokan vannak az ünnepen, a szórványokból is érkeznek, és ők is látni akarják Jézust (Jn 12,20-26). Már sok mindent hallottak felőle, most találkozni akarnak Vele. Ne álljunk meg ott, hogy hallunk Jézusról, hanem keressük Őt teljes szívünkből. Akarjunk Vele minden nap találkozni. A találkozás mai formája a bibliaolvasás. Az igén keresztül jön létre a találkozás, és jut el szívünkig az Ő hangja.

Fülöp és András szól felőlük Jézusnak. Tőlük kértek segítséget, és ők Jézus felé terelgetik őket. Nem ők akarják megoldani ezt a helyzetet, hanem szólnak Jézusnak. Mi se lépjünk Jézus helyére, hanem mindenkit irányítsunk Hozzá. Mert minden kérdésre Nála van a felelet.

Jézus válaszából kiérződik, hogy el akarták hívni maguk közé a szórványba, hogy ott tanítsa őket. Benne van az is, hogy mi megbecsülünk, Jézus. Nálunk nem kell félteni az életed, mi nem bántunk. Jézus azonban rámutat: eljött az Ő megáldoztatásának az ideje. Nem akar kitérni az elől, ami vár Rá. Övéiért vállalja a halált. Sőt, úgy tekint magára, mint a gabonamagra, akkor lesz termés, ha bekerül a földbe és ott elrothad, de halálából új élet keletkezik. Jézus halála által sokan fognak új életre jutni. Jézus halála nélkül nincs élet. Mennyire másként tekint az életre, mint mi. Ő nem ehhez a világhoz ragaszkodik, mert tudja, hogy aki itt akar mindent megszerezni, az elveszít mindent, elveszíti az örök életet. Ehelyett az önmaga elvesztésében találja meg az örök életet. El tudom-e veszíteni Jézusért ezt a világot? El merem-e engedni mindazt, amit a világ kínál, Jézusért cserébe? Inkább Jézus, mint a világ minden kincse, mert Jézusban örök élet van. A világ minden kincsét megszerezhetjük, de végül itt fog maradni, mert magunkkal nem vihetünk semmit. Az igazi érték és kincs a Krisztusba vetett hit. Gyűlölni az életünket a világon azt jelenti, hogy nem az érvényesülés, a test kívánsága a legfontosabb, hanem Isten országa. És ezért az országért kész és képes vagyok mindenről lemondani. Pál apostol mindenről lemondott, Krisztusért. Az addig szépen ívelő pályát is maga mögött hagyta, megélhetését Jézusra bízta, csak egy dolog foglalkoztatta, hogy vigye az evangéliumot minden teremtésnek, mert az Istennek ereje. És Pál valóban ezt választotta, ő tényleg Jézust követte, a Neki való szolgálat által. Kit követsz?

 Ó, MI HŰ BARÁTUNK JÉZUS

1.  

Ó, mi hű barátunk Jézus,

Hordja bűnünk, bánatunk!

Mily dicsőség, hogy nevében

Istenhez fordulhatunk!

Mennyi békét elveszítünk,

Sírva hordjuk bánatunk,

S mind azért, mert hő imában

Őhozzá nem fordulunk!

2.  

Ér-e próba vagy kísértés?

Háborúság zaklat-é?

El ne csüggedj ám miatta:

Vidd imádban Őelé!

Volt-e már ily hű barátod,

Gondod így ki fölveszi?

Látja minden gyöngeséged,

Tárd ki bátran Őneki!

3.  

Nyomja-é bú gyönge vállad?

Földi bánat terhel-é?

Drága Megváltód az orvos:

Vidd imádban Őelé!

Megvet, elhagy, kit szerettél?

Vidd imádban Őelé!

S Ő két karja közt ölelve

Visz a békesség felé.

Isten áldásával.

Királyod jön!

M

ost a próféták ellen kell szólnia Ezékielnek, és ez nagyon hálátlan feladat (Ez 13,1-23). Meg kell mondani azoknak, akik szintén prófétának tartják magukat, hogy Isten szeme előtt nem azok. Ők hamis próféták, mert az Úr nevében beszélnek ugyan, de nem Ő küldte őket. Mindig Istenre hivatkoznak, pedig Ő nem is szólt hozzájuk. Ők azonban prófétának tekintik magukat, sőt, a nép is úgy tekint rájuk. Miért? Mert azt mondják, amit az emberek hallani akarnak, békességről beszélnek, és azt mondják, minden rendben van. Bizony, nincs irigylésre méltó helyzetben a próféta, hiszen kollégák számára kell hirdetnie az ítéletet. Ma sem számíthat megértésre és köszönetre az, aki a másik igehirdető vagy bizonyságtevő szolgálatát kritizálja. Ha ma valakinek azt mondjuk, meg kell térnie, akkor mereven elzárkózik ettől, és azt mondja, miért kellene, nála minden rendben, mert az Urat szolgálja. De az Úr prófétái közé való tartozás még önmagában nem jelenti azt, hogy szív szerint is az Úréi vagyunk.

Bolondoknak nevezi az Úr ezeket a prófétákat, ami arra utal, hogy bolondság, amikor az ember nem veszi komolyan Istent, nem épít Rá, és nem hallgat a szavára. Bolondság, amikor úgy beszélünk az Úr nevében, mintha Tőle lenne a megbízás, azonban csak a magunk nevében szólunk. Ebből azt is meg kell látnunk, hogy azért, mert az Úr nevére hivatkozva szól valaki, még nem biztos, hogy valóban az Úr szól általa. Lehet az Úr népe közé tartozni, lehet valaki igehirdető is, a szavait mindig meg kell vizsgálni, az ige mérlegére kell tenni. Nem azért igaz valami, mert lelkész mondja, hanem Isten elhívása, Isten Lelkének a bizonyságtétele és a hiteles élet teszi az üzenetet megbízhatóvá. Minden igehirdetésnek és bizonyságtételnek az igével kell összhangban lennie.

Fontos üzenet még, hogy nem elég egymásra rakni az építőanyagot és habarccsal bevonni, hanem kötőanyagra is szükség van. Nem elég csak a külsőt bevonni, ha a szívben nincs változás, ha nincs újjászületés, nincs igazi élet sem. A látszatot megtartották, ám a szívük távol volt az Úrtól. Varázslókhoz fordultak, mindenféle praktikákat alkalmaztak, csak Istent nem hívták segítségül. Ezeket a dolgokat az Úr megítéli, azonban bűnbánattal Hozzá mehetünk. Még az okkult hatást is letehetjük az Úr kezébe, mert van szabadítás. De ha ezt átéljük, akkor fordítsunk hátat a varázslóknak, jósoknak és mindenféle idegen hatásnak. A megtérés azt jelenti, teljes szívvel az Úrban bízom, és mindent, ami utálatos Előtte, kitakarítok az életemből. Efézusban hatalmas máglyát hordtak össze az okkult tartalmú könyvekből és eszközökből azok, akik befogadták az Úr Jézust az életükbe.

Az ünnepre tartó zarándokok csoportja halad keresztül Betánián, útközben hallják a híreket, és így eljut hozzájuk az, ami ebben a faluban történt (Jn 12,12-19). Lázár feltámasztása rendkívüli esemény, a hírnek szárnya kél és röpül fülből fülbe. Így a zarándokok is értesülnek a nagy eseményről, és amikor megtudják, hogy Jézus által él Lázár, arra jutnak, hogy Ő a várva várt Krisztus, a Messiás. Ezen felbuzdulva pálmaágakat szednek és Elébe menve így kiáltoznak: „Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, az Izráel királya!”. Ebben reményeiket és vágyaikat fejezik ki, szükségük van királyra, az Istentől küldött megmentőre, de nem tudják, hogy nem úgy lesz király Jézus, ahogyan azt ők várják. Jó, ha várjuk az Úr munkáját, de soha ne Őt akarjuk saját elképzelésünkhöz igazítani, hanem a saját vágyainkat igazítsuk az igéhez, Isten akaratához.

Jézus egy szamárra ül, tehát így válaszol a népnek. És ez komoly válasz, hiszen ha Ő hadvezér, földi értelemben vett király akarna lenni, akkor fehér lóra ülne. A harc eszköze a ló, és nem a szamár. Így Jézus azt üzeni, hogy Ő nem emberek ellen akar csatába vonulni, hanem a sátán ellen. És erre a harcra nem hadseregekkel kerül sor, hanem a golgotai kereszten, az Ő halála által győzi le a gonoszt. Jézus nem emberek ellen harcol, nem a másikat akarja legyőzni, hanem a sátánt győzi le, és ezáltal a szívünket kívánja újjáformálni. Jézus az embert nem legyőzni akarja, hanem megszabadítani a bűn hatalmából.

Vajon én már értem-e az igét? Látom-e, hogy elsősorban az életembe akar bevonulni Jézus? Engem akar átformálni, és majd rajtam keresztül formálja a környezetemet is. Az üzenet nekem is szól: Ne félj! Igen, nem kell félnem, ha nem is úgy alakulnak az események, ahogyan én szeretném, mert az Úr, a Király itt van. Rábízhatom az életem, mert Ő az én királyom. Az én királyom érkezik, és hozzám jön, az én feladatom, hogy szélesre tárjam Előtte a kaput, hogy bejöhessen. Ha ezt megtettem, akkor ma sem kell félnem, mert az Úr körülvesz az Ő oltalmával.

Először a tanítványok sem értették Jézus válaszát, majd csak a mennybemenetele után fedezték fel, hogy ami történt, az régebbi próféciák beteljesedése volt. Megtörténik, hogy nem értjük azonnal az igét, de ne csüggedjünk el, hanem olvassuk tovább, és kérjük a Szentlélek Istent, hogy értesse meg velünk. Minél nagyobb összefüggésekben látjuk az igét, annál jobban meg fogjuk érteni mindazt, amit nekünk szán az Úr.

Ne feledjük, Ő mindig szamáron jön, soha nem harci eszközön vonul, hanem egyszerű bizonyságtevő életek által. Ő nem fegyverrel, hanem az Isten igéje által viszi előbbre Isten országa ügyét. Mi is kövessük Urunkat, és az Ő szelíd szavával terjesszük az evangélium győzelmes üzenetét.

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.

Mindent adj Jézusnak!

A

z Úr eltávozott Jeruzsálemből, de ott van a fogságban élőkkel, és szól Ezékielhez (Ez 12,1-28). A próféta és általa a nép számára van szava Istennek, mert annak szól, aki azt kész is meghallani. Hányszor szólt már Izráel népének, üzent a királyoknak, papoknak, de senki nem figyelt a szóra. Az Úr most is szól, mindazokat szólítja, akik kézbe veszik az igét. De meghallja mindenki? Halljuk és tesszük, amit mond az Úr?

Isten úgy jellemzi őket, hogy bár van szemük a látásra, de nem látnak, és van fülük a hallásra, de nem hallanak. Miért? Mert elfordultak Istentől, a szívüket bálványok és idegen szokások előtt nyitották meg. Más népekre hallgatnak, beléjük vetik bizodalmukat, és nem az Úrba. Hogyan jellemez engem az Úr? Mit lát az én életemben? Hűséget vagy hűtlenséget tapasztal?

Ismét jelképes cselekedet megtételére kap megbízást Ezékiel, ez által szemlélteti számukra az Úr mindazt, ami vár rájuk. Fogságba fognak kerülni. Az történik velük, amire nem számítanak, a túlzott magabiztosság megszűnik, mert nem az Úrba vetették bizalmukat, nem Tőle várták oltalmukat. A király és a nép többi vezetői is fogságba mennek. Mit sem fog érni a király hadserege, mert szertefutnak a biztonsági emberek is, amikor a babiloni hadsereg elfoglalja a várost. Az Úr mindenkit szétszór, akitől segítséget várhatna a király. Meg kell tudnia, hogy az emberi segítség mit sem ér. Hányszor vetjük mi is emberekbe, kapcsolatokba bizodalmunkat. Az ige arra bátorít, hogy az Úrba vessük bizodalmunkat, és a magunk értelmére ne támaszkodjunk (Péld 3,5).

Mindezek az események azért mennek végbe, hogy elgondolkozzanak, és rádöbbenjenek, Isten az Úr. Legtöbbször akkor ismerjük ezt fel, amikor a saját életünkben meglátjuk az Ő hatalmát. Annyi mindent cselekedett már az Úr a mi időnkben, megláttuk-e Őt? Leborultunk-e már Előtte, és dicsőítettük-e hatalmát? Olyan megrendítő, hogy csak akkor tudják meg, hogy az Úr cselekszik, amikor minden összeomlik körülöttük. Amíg távol van a veszedelem, nem eszmélnek. De vajon mi ébredezünk-e? Kimozdulunk-e a hamis biztonságból, és odafordulunk-e megváltó Urunkhoz?

Izráel népe megszokta a próféciákat, az Úr szavát. Annyit hallották már, hogy úgy gondolták, nem lesz azokból semmi. És most az Úr üzeni, közelítenek azok a napok, amikor minden látomás teljesül. Isten szava késedelem nélkül megvalósul. Bizony, a mi gondolatainkban is felbukkan ilyen vélemény: mennyi ideje szól már az ige, oly sokszor hallottunk Jézus visszajöveteléről, a nagy nyomorúságról, és sehol semmi. Egyre jobban élünk, minden megy változatlanul tovább a maga útján, és így lesz ez ezután is. Nekünk szól most az Úr, és azt üzeni, szavai beteljesednek, amit Ő megmondott, azok valóra válnak. Nem távoli időkről szól az ige, hanem a jelenről. Itt és most szól hozzánk, mert az Úr szava nem késik. Mennyi minden beteljesedett már a próféciákból, eljött a földre a Megváltó, életét adta értünk, és aki hisz Benne, annak örök élete van. Ha ez beteljesedett, akkor a második visszajövetelére vonatkozó kijelentések is megvalósulnak. Figyeljünk az Úrra és vegyük komolyan szavait, éljük az igét.

Az Úr Jézus ismét Betániába megy, ahol nagy szeretettel fogadták (Jn 12,1-11). Mindenki végzi a tőle megszokottakat. Márta felszolgál, de ezt már lénye teljes szeretetével végzi. Már nem törődik azzal, hogy Mária segít-e neki vagy nem. Elfogadja, hogy Mária szolgálata a Jézus lábai előtt való ülés. Jézus munkája által mindannyian változtak, még jobban az Úré lett a szívük, és már nem egymásra figyelgetnek, hanem mindenki a maga ajándéka szerint szolgál az Úrnak. Lázár is ott van, puszta jelenléte bizonyságtétel, hiszen neki már nem ott kellene ülnie. Az ő helyét a sírban állapította meg az embergyilkos gonosz, és hogy mégsem ott van, azt Jézusnak köszönheti. Nem szól, de jelenlétével szavak nélkül is Jézusra mutat. Mutasson a mi életünk is szavak nélkül is az Úrra. Legyünk csendes, de erőteljes bizonyságtevők.

Mária most nem csak hallgatja Jézust, hanem cselekszik is. Egy egész évi keresetnek megfelelő kenetettel keni meg Jézus lábát, majd a hajával törli meg azt. Ennyire szereti az Urat, és így rezonál közelgő halálára. Amit tud, odaadja Jézusnak. Annyit kapott Tőle, hogy ez is kevés szeretetének viszonzására. Az értékes kenetet sem sajnálja az Úrtól. Aki szeret, az kész mindent odaadni. Mert, amit Jézusnak adunk, soha nem tékozlás. Az igazi áldás mindig azon van, amit átadunk Neki.

Nem mindenki gondolja ezt így, Júdás úgy véli, ez pazarlás, a szeretetnek és a hálának is van határa. De az igazi szeretet határtalan. Milyen az én szeretetem? Jézus azonban Mária mellé áll, a hamis jótékonyságot leleplezi. Mert Júdásnak nem a szegények jóléte a fontos, csak ürügy a számára. Mennyi hamis jótékonyság van ma is, nem a másik helyzetén való őszinte segíteni akarás motivál sokakat, hanem az adakozásért járó elismerés. A tanítványok számára mindenkor Jézus személye kell, hogy az első legyen. Mária felismerte, hogy a Mester nem jön többet hozzájuk, és számára most Ő volt a legfontosabb. Aki Jézus számára kész adni, az kész lesz adni a szegények, a rászorulók számára is. Akinek Jézus előtt megnyílik a szíve, annak embertársa szüksége előtt sem marad bezárva. Nyissuk meg szívünket az Úr előtt, és Ő majd megnyitja mások felé is. A legfontosabb, amit adhatunk, az evangélium. Mert a pénz elfogy. Adhatunk bármennyit, az elfogy, az igazi segítség az új élet, és általa az életbe és az Isten országába való betagolódás.

 Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.

Szívcsere

T

ovábbra is az Úr Lelke általi megragadottságban látjuk Ezékielt (Ez 11,1-25). A Lélek emeli föl, mert magától képtelen lenne ennek a feladatnak eleget tenni. Hányszor érezzük mi magunkat képtelennek mindannak az elvégzésére, amit ránk bízott az Úr, ami előttünk áll. Jó látni azonban, hogy nem kell csupán a saját lehetőségeinkre, erőnkre építeni, hanem engedjük, hogy a Lélek vegye kézbe az életünket. A Szentlélek átsegít a holtponton és képessé tesz a szolgálat elvégzésére.

Ismét prófétálnia kell Ezékielnek, mégpedig az otthon maradottak számára. Akiket nem vittek fogságra, nem az Úrra figyelnek, hanem saját terveiket szövögetik. Nem Isten szerint intézik sem a saját, sem a város dolgait. Nem újjáépíteni akarják mindazt, ami elpusztult, nem új lakónegyedet akarnak kiépíteni, hanem az elhurcoltak házait, földjeit akarják birtokba venni. Nem bánkódnak, és nem tartanak bűnbánatot, hanem úgy gondolják, milyen jó, hogy mi megúsztuk. Egyben mások nyomorúságából akarnak meggazdagodni. Mások szenvedéséből igyekeznek hasznot húzni. Minden az övék, így nincsenek megélhetési gondok, mindezt rendben valónak is gondolják. Úgy látják, helyesen cselekednek, és így hamis biztonságba ringatják magukat. Úgy vélik, Isten nem engedi meg, hogy elpusztuljon a város. 

Isten azonban a próféta által megítéli őket. Rámutat, ne érezzék magukat biztonságban, mert ha nem igazodnak az Ő akaratához, el fognak veszni. Soha ne gondoljuk azt, milyen jó, mi megúsztuk, mi kimaradtunk az ítéletes időkben. Ha maradékot képezünk, akkor adjunk hálát az Úr kegyelméért és kérdezzük: mi a terve velünk? Jeruzsálemben is az Urat kellett volna kérdezni, mert azok, akik otthon maradtak, az Úr kegyelméből maradtak. Lehetőséget kaptak a megtérésre, az újrakezdésre.

Azonban a vezetők nem Isten rendelkezéseit cselekedték, nem is törődtek az Úrral, ők a környezetükhöz igazodtak. A népek törvényeit vették át. Nagy kísértés minden időben az Úr népe számára, hogy a környezetéhez igazodjon. Pedig Isten azért helyezi ide az övéit, hogy ők legyenek bizonyságtétellé mások számára. A mi életünknek kellene vonzani a nem hívőket. Annak kellene megtörténni, hogy a még nem hívők meglássák a különbséget, és ők akarjanak a keresztyénekhez hasonlítani. De így van-e? Nem inkább a mi életünkben lehet felfedezni a világ vonásait, nem mi hasonlítunk a világhoz? 

Az Úr nemcsak az otthon maradottak számára üzen, hanem az idegenbe kerültek számára is. Azt üzeni nekik, hogy a fogságban is velük lesz, sőt, majd összegyűjti őket. Akik úgy gondolják, minden elveszett, azok átélik majd, hogy az Úrtól visszakapják ősi földjüket is. Ezen túl még csodálatos ígéretet kapnak a belső változásról, Isten szívükben való munkájáról. Mert a külső változás önmagában nem elég, többre van szükség, a szív megváltozására. És most erre kapnak ígéretet. A kőszív helyett hússzívet ad nekik az Úr. Ezt a műtétet csak az Úr képes elvégezni, kérjük mi is, mert nekünk is erre a szívátültetésre van szükségünk. Csak akkor lesz mássá az élet, ha ez a szívcsere végbemegy. Ahhoz azonban előbb meg kell látni a kőszívet, és kérni kell, hogy az Úr távolítsa el, és adjon új, élő szívet, amely mindenkor figyel az Ő szavára.

Az Úr dicsősége végleg elhagyja a templomot, Ezékielt pedig a Lélek visszaviszi a foglyok közé. Mert az üzenetet ott is át kell adni. A vigasztalásra és az ígéretekre a távol lévőknek nagy szüksége van. Vigyük mi az Úr üzenetét a távol levők számára. Hadd hallják, nem mondott le róluk az Úr, nem feledkezett meg róluk, hívja és várja őket. Jézus Krisztusban az ő számukra kegyelmet kínál, és új életet készített.

Mennyi széthúzás és egyet nem értés van az emberek között (Jn 11,53-57). Milyen nehéz egy-egy közösség vezetőinek megtalálni a közös hangot. Hányszor nem tudnak döntéseket hozni, mert nincs elegendő támogatás. De amikor az Úr Jézus ellen kell dönteni, mennyire egységesek. Olyan fájdalmas látni, hogy az Isten elleni döntés kovácsolja egybe a vezetőket, az embereket. Amikor Istennel kell szembehelyezkedni, Őt tagadni kell, vagy az igét semmibe venni, akkor olyan nagy az összeborulás. Mennyi mindenben nem értenek egyet emberek, de amikor az egyházzal kell szembefordulni, amikor a keresztyén értékeket kell sárba tiporni, mindjárt megvan az összhang. Abban van egyetértés, hogy megölik Jézust. Az ölésben egyetértenek, mindenki úgy látja, csak gyilkossággal lehet a problémát megoldani, pedig csak őszinte szembenézésre és bűnbánatra volna szükség.

Az Úr Jézus nem keresi szándékosan a konfliktust a vezetőkkel, tudja, még nem jött el az Atya ideje, még nem végezte el a Rábízott munkát. Ő nem hősködik, hanem mindig az Atyától kapott feladatra koncentrál. Azt nézi, melyik magatartás szolgálja az evangélium ügyét. Számunkra is mindig ez a fontos kérdés: Mi szolgálja Isten országa ügyét? Úgy cselekedjünk és éljünk, hogy az adott helyzetben az evangélium terjedését segítsük elő.

Vannak, akiknek csak érdekesség ez az esemény, nem őszintén keresik Jézust, csak arra kíváncsiak, vajon megijed a fenyegetéstől, vagy szembefordul a vezetőkkel. Azonban Jézus nem hozzánk igazodik, Ő a szívünket keresi, és mindig ott jelenik meg, ahol őszintén keresik és segítségül hívják. Legyünk azok, akik ma is Őt keresik, akik szavára vágynak, mert megtalálták Benne a szomjat oltó friss forrásvizet.

Új szívet adj

Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak Teérted ég,

S Véled jár szüntelen, csak Véled szüntelen.

Nyájas, vidám, szelíd jó szívet,

Mely Jézusom Te lakhelyed,

Hol egyedül a Te hangod szól,

Mely Véled van tele, csak Véled van tele.

Jézus, a Te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet.

S én is tudom bűntelen leszek,

Majd Nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.

Van visszatérés

A

 gyolcsruhába öltözött férfi elvégezte, amit parancsolt neki az Úr, ezért most újabb feladatot kap (Ez 10,1-22). Aki elvégzi a rábízottakat, az mindig kap új feladatot. Mindig csak akkor kapunk új feladatot, ha elvégeztük korábbi megbízatásunkat. Isten országában rend van. A gyolcsruhába öltözött férfinek most parazsat kell a markába venni a kerúbok alól és a városra szórnia. Ez a cselekedet is a város jövőbeli pusztulását fejezi ki, meg kell látniuk, hogy a hamis remények nem segítenek, ha a nép nem szabadul meg a bálványoktól, és nem tér vissza Istenhez, elpusztul. Csak a megtérés segíthet rajtuk. Így van ez a mi életünkben is. Csak az őszinte megtérés segít rajtunk. Nincs más megoldás, mint az Úr segítségét kérni.

A próféta látja az Úr dicsőségét, a templom megtelik felhővel, az udvar pedig az Úr dicsőségének fényességével. A gyolcsba öltözött férfi markát megtöltik tűzzel, és ez a megtisztulást is kifejezi, mert az ítélet megtisztítás is. Azért megy végbe, hogy általa megtisztítsa népét az Úr. Az ítélet segít megláttatni vétkeinket és rádöbbenteni arra, hogy kegyelemre van szükségünk. A kerúboktól érkező tűz azt is üzeni, hogy a megtisztulás az Úrtól jön. Mi a saját szívünket képtelenek vagyunk tisztává tenni. Keresztelő János a Krisztusról mondta, hogy megtisztítja népét, olthatatlan tűzzel. Csakis Ő tud megtisztítani, mégpedig kiontott vére által. Jézusnak a vére tisztít meg minden bűntől. Magunkon nem tudunk segíteni, nincsenek eszközeink, amik által a szívünk gonoszságát el tudnánk távolítani. Az egyetlen lehetőség a bűnbánat és a bűnvallás. Ezt adta a számunkra az Úr, ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz az Úr, és megbocsátja minden bűnünket.

Isten dicsősége elhagyja a templomot, mert nem férhet meg a bálványokkal. Az Úr jelen volt, és ők mégis az utálatos bálványokat imádták. Nem törődtek Istennel, az Úr azonban másnak nem adja dicsőségét. Másrészt azt üzeni, ha inkább a bálványokban bíznak, hát tessék, majd meglátják, hogy segítenek-e a bálványok. Mert mindig a nyomorúság idején látjuk meg, hogy bálványaink nem érnek semmit. Csak a nyomorba taszítanak, de nem tudnak segítséget nyújtani. Ne engedjük, hogy eltávozzon az Úr az életünkből, gyülekezetünkből, hanem ragaszkodjunk Hozzá minden körülmények között. Ragaszkodjunk Hozzá, mert Ő a reményünk, Ő a biztonság, a békesség, Ő a jövő.

Ismét leírja Ezékiel az Úr dicsőségének látványát. Annyira beleégett lelkébe, hogy nem tud tőle szabadulni. Bár most is nagyon nehezen tudja leírni, mert az Úr lényét lehetetlen emberi fogalmakkal visszaadni. Megragad az olvasás során a harmónia, amely a kerúbok működése között látható. Nincs semmi széthúzás, mind egy irányban halad, mert az élőlény lelke van bennük. Isten Lelke adja az összhangot, ha Ő nincs jelen, nincs egyetértés sem. A Szentlélek Isten vezetése nélkül széthúzás van, akkor csak egyéni ambíciók vezetnek. Isten Fiait azonban a Lélek akarja vezetni. Kérjük minden nap a vezetését, és akkor jó irányban fogunk haladni. Akit a Lélek vezet, az nem téved el, az nem marad le az életről, hanem mindig időben ér oda, ahol az Úr akarja látni.

Lázárt kihívta az Úr a sírból, ezzel megmutatta számunkra, hogy van visszatérés a sírból, az idegen földről, van szabadulás a megkötözöttségekből (Jn 11,45-52). Ne adjuk fel, mert Jézus szava ma is kihív a halál, a pusztulás földjéről az élet földjére, Isten országába. Ha Ő szól, akkor megmozdul az addig tehetetlen ember, mert Jézus szavának engedni kell.

Jézus szavának hatalma sokakat meggyőzött, mert mindig az Úr győz meg. Sokan hittek benne, a feltámadott Lázár élete bizonyságtétellé vált. Bárcsak a mi életünk is bizonyságtétellé válna, hogy akik látják, hitre jussanak általa. Mert az Úr ma is munkálkodik.

Azonban nem mindenkiben ugyanazt váltották ki a történtek, voltak, akik hittek, de voltak, akik úgy döntöttek, Jézustól meg kell szabadulni. Olyan szomorú, hogy pont Tőle akarunk szabadulni, attól, Aki a csodák által is minket keres, Aki a bűnös embert menti. Ezek az emberek félnek attól, hogy majd mindenki hisz Benne, pedig pont ez a cél, mindenki higgyen Benne. És ha ez megtörténik, akkor nem kell félteni magunkat senkitől. A vezetők azonban nem jól ismerték Jézust, nem jöttek rá, hogy ha mindenki hisz Benne, akkor már Jézus uralkodása alá kerülnek, és Ő megoltalmazza népét Rómától. Hiszen ahol megváltozik az élet, ott hatást gyakorolnak kifelé is. Mert először bennünk történik változás, és az fog hatni a környezetre. Pünkösd után látjuk ezt megvalósulni, amikor a tanítványok viszik a jó hírt, és ez egyre több ember életét újjá formálja, és egy idő után még a Római Birodalom élete is megváltozik általuk.

Kajafás dönt, kimondja, jobb, hogy egy ember haljon meg a népért, és ezzel akarata vagy tudta ellenére a lényeget mondja ki. Az egy ember (Jézus) halála mindenki számára életet jelent. Őbenne van bűneink bocsánata. Isten még Kajafást is felhasználta üzenete közvetítésre, csak az a baj, hogy a főpap nem jól érti. Neki kellett volna meglátni Jézusban az Isten Bárányát, Aki magára veszi a világ bűnét. Látom-e, hogy Ő halt meg azért, hogy nekem életem legyen? Látom-e, hogy az én bűneim miatt ment a keresztre? Ha látom, boruljak le Előtte és dicsőítsem Őt.

Tudom, az én Megváltóm él

1. Tudom, az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám, Már int felém, és gyermekének Koronát ád a harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

2. Jézus nevében bízom én, Ő törli el sok bűnömet, Jézus ajkáról hallom én: Ó, jöjj haza, vár Mestered. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

3. Előttem, ó, az oly csodás, Hogy értem szállt a földre le, Hogy érettem is szenvedett, Én bűnömért is véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

4. Tudom, hamar jő Mesterem, Az óra fut, a nap közel, Előtte állok csakhamar, Édes Jézus, jövel, jövel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

Isten áldásával.

Jöjj ki!

E

zékiel látomásban továbbra is Jeruzsálemben van. Isten megmutatja számára a templomban és a városban lévő állapotokat (Ez 9,1-11). Kiderül, még mindig a bálványimádás mély fertőjében vannak. Az állapotok semmit sem változtak az első fogságba vitel óta. Nem változott meg az emberek szíve, nem tértek meg bűneikből, hanem továbbra is bosszantják az Urat. Így azután az Úr megítéli őket. Miért? Mert szereti népét, fáj Neki a bűn és az, hogy a kiválasztott nép teljesen más népekhez válik hasonlóvá. Fáj látnia, hogy a bálványimádás teljesen tönkreteszi őket. Mert a bűn tönkretesz. A bűn nem játék, formálja az embert, de nem javára, hanem épp ellenkezőleg, leépíti lelkileg és testileg egyaránt. Az ember csak az Istennel való élő kapcsolatban válik emberré, az ige formálja és teszi egyre szentebbé, tisztábbá, tökéletesebbé.

A próféta kiáltást hall, amely ezt mondja: „Elérkezett a városra a büntetés”. Olyan fájdalmas ezt olvasni, hiszen a tegnapi igében is erről volt szó, és most megismétlődik, és ezzel jelzi, letelt az idő. Kaptak lehetőséget, hiszen az első támadáskor nem pusztult el a város, nem vittek fogságra mindenkit, de nem éltek a lehetőséggel. Jobban mondva nem jól éltek vele. Mi mennyi haladékot kaptunk, már huszonöt év eltelt csak a rendszerváltás óta - jól használtuk fel ezt az időt? Eltávolítottuk bálványainkat, és odafordultunk teljes szívvel az Úrhoz? Vegyük komolyan, hogy a változás azért történt, hogy szabadabban mehessünk Istenhez. Az Úr azt akarja, hogy rádöbbenjünk, Nélküle nem boldogulunk. Azonban mennyi minden bekerült az életünkbe, nem közeledtünk, hanem inkább távolodtunk az Úrtól. Az ige nem zsinórmérték már a számunkra. Az Úr könyörüljön, hogy eszmélődjünk, mert eljön a büntetés ideje.

Azonban az ítéletben megjelenik a kegyelem, mert Isten nagyon irgalmas, ezért lát egy íróeszközös férfit a próféta. Az a feladata, hogy jelölje meg a homlokukon azokat, akik hűségesek maradtak, és nem a többségre hallgattak. Ezek az emberek nem sodródtak az árral, nem követték a divatot, hanem inkább gyötrődtek és sóhajtoztak. Fájt nekik társaik hűtlensége, és fájt nekik a bűn. Nem örültek a bűnt látva, nem mondták, ma ez az élet, hanem imádkoztak társaikért.  Isten ezeket az embereket megjelöltette, ők oltalmát élvezik. Olyan jó látni, hogy a legnagyobb nyomorúság idején is van maradék. Mindig vannak, akik nem követik a többiek példáját és megmaradnak az Úr iránti hűségben. És Isten sem feledkezik meg róluk. Elpecsételi őket. A gonosz keze nem érheti el őket. Akik Krisztusban elpecsételtettek, akiken rajta van az Ő jele, azokról nem feledkezik meg az Úr.

A próféta az Úr elé járul és közbenjár népéért. Ez a mi faladatunk is. Közbenjárni kortársainkért. Mert az Úr előtt mindenkit lehet hordozni. Isten azonban rámutat, hogy nagy a vétkük, mert tele van a föld, Izráel földje vérontással és igazságtalansággal. A kiontott vért számon kéri az Úr. Bizony, ma is tele van a föld vérontással és igazságtalansággal. Mennyi vért ont a mai ember is, szinte állandóan öldöklés folyik, mennyi igazságtalanság történik, és hány ember válik hajléktalanná, földönfutóvá és hal meg idő előtt. Urunk láttassa meg mindezt velünk és adjon bűnbánatot a szívünkbe.

Mivel mindez nem változott meg, nem becsülik meg az életet, Isten dicsősége elhagyja népe földjét. És ez a tragédia. Ez a legnagyobb baj, amikor Isten eltávozik. Kérjük, hogy soha ne kelljen eltávoznia életünkből, kérjük, hogy könyörüljön rajtunk, és éljünk mindig akarata szerint.

Jézus is megrendült lényében látva a nővérek fájdalmát (Jn 11,33-44). Ő sem marad érzéketlen a gonosz munkája, a halál aratása láttán. Azért is jött el a világba, mert nem érzéketlen, hanem megindul azon a pusztításon, ami az ember engedetlensége nyomán végbemegy a földön. Azért jött, mert egyedül csak Ő tud szembeszállni a gonosz munkájával.

Vannak, akik most is támadják, késéssel vádolják. Mintegy Őt teszik felelőssé: nem igyekezett, ezért meghalt a beteg. Mi mindig Istent hibáztatjuk, és nem keressük a saját felelősségünket, és nem kérdezzük azt sem, mi a célja ezzel az Úrnak. Mit is akar elvégezni a szívünkben, mit akar megláttatni velünk? Pedig ezek fontos kérdések.

Ezt követően Jézus a sírhoz megy és elveteti a zárókövet. Márta nem akarja engedni, mert már négy napos a halott, azonban Jézus visszautal korábbi beszédére, és azt kéri Mártától, higgyen a szavának, bízzon Benne, és akkor hatalmas dolgot fog látni. Ha hisz, meglátja Isten mindenek felett való hatalmát, amely Jézusban érkezett a világba. Istennek a halál erői felett is van hatalma, minden felett - ahol mi már nem rendelkezünk hatalommal, az Úr hatalommal bír. Valóban úgy van, hogy az Úr számára nincs lehetetlen. Így közelítsünk mindig hittel Jézushoz, és akkor minden helyzetben csodát élhetünk át. Minden a hitünkön fordul meg. Hiszünk-e ott, ahol az ész elakad, ahol mások nem látnak kiutat? Hisszük-e, hogy Jézus számára van megoldás?

Jézus hálát ad. Csodálatos, hogy tele van a szíve hálával. Megköszöni, hogy az Atya meghallgatta. Nem azért köszöni meg, mintha kételkedett volna, hiszen Ő tökéletes harmóniában van Istennel. Azért adott hálát, hogy mindenki meglássa, Ő ezt kérte, és az Atya megtette. Másrészt, aki szereti az Atyát, annak mindig tele van a szíve hálával. A tanítványok munkaeszköze a hálaadás. Még a sír szájában is lehet hálát adni, mert ott is megnyilvánul Isten dicsősége.

Ezt követően Jézus bekiáltott a sírba: Lázár, jöjj ki! Kihívja őt a halálból, a sírból. Így kiált most bele lelki halott világunkba és hív ki. Mert most neked mondja: Jöjj ki! Neked, akit fogva tart a félelem, a depresszió, jöjj ki! Ne maradj tovább ebben az állapotban, mert nem ott a helyed. És Jézus szavára kijön Lázár a sírból. Ha szól, mozdulj, kelj ki ágy-sírodból, a lustaság karjaiból, a szenvedélyek bilincseiből. És ha Ő személyesen neked szól, megkapod az erőt, és ki tudsz jönni. Jöjj hát ki az életre!

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.

A Mester hív téged

M

ár több mint hat esztendeje vannak fogságban Izráel fiai, a prófétával együtt (Ez 8,1-18). Nem történt semmi ezen időszak alatt. Várták, hogy az Úr majd megszabadítja őket, hazatérhetnek, és mint egy rossz álom, eltűnik ez a néhány esztendő. Otthon pedig újrakezdhetik az életet, és úgy élhetnek, mintha mi sem történt volna. Ezek a várakozások nem jöttek be, továbbra is foglyok maradtak, és otthonról sem érkeznek biztató hírek. A bizonytalanságban lévő vezetők, a vének felkeresik a prófétát. Meg kell látnunk, hogy Babilonban sem roskadnak magukba, nem engedik, hogy a szervezettségük széthulljon, itt is közösen intézik a nép dolgait. Ha megváltozik körülöttünk a helyzet vagy a körülményeink, olyan könnyen széthullik az életünk. Ezek az emberek itt is igyekeznek mindent megtenni, hogy ha eljön az idő, haza tudjanak térni. Nem eresztik el magukat, és nem adják fel. Nem mondják, most már minden mindegy, hanem megmaradnak hazájuktól távol is embernek, sőt, igyekeznek Istenhez is fordulni.

Amikor a prófétát felkeresik, az azt jelzi, hogy Isten tanácsát keresik. Az Úrtól tudakolják, mit várhatnak, hogyan alakul tovább a sorsuk. Mi is keressük mindig az Urat, az Ő akaratát. Mindenkor és mindenhol fel lehet Őt keresni. Isten mindig elérhető, ezt a vének is tudták, ezért keresték meg Ezékielt. Mi már közvetlenül megszólíthatjuk az Urat, azért jött el az Úr Jézus, hogy Általa megközelíthessük mennyei Atyánkat. Számunkra Ő az út Istenhez. Rajta keresztül érhető el az Atya.

Ezékielnek látomása lesz, amelyben Isten jelenlétét tapasztalja meg. Ez által a véneknek is meg kell látniuk, hogy Isten ott van velük. Ha ők másképp gondolják is, most szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy az Úrtól nem választhatja el őket a távolság, semmi, de semmi. Pál apostol is arról ír, hogy Isten szeretetétől semmi sem választhat el bennünket.

A Lélek megragadja Ezékielt, és elviszi Jeruzsálembe. Mindez azért történik, hogy megláthassák, mi folyik a fővárosban, a templomban. Isten feltárja előttük a valóságot, azt, ahogyan Izráel népe él, azt, ami a szívükben van. A fogságban élők úgy gondolták, Isten hamarosan hazaviszi őket, hiszen az ő életük rendben van, és most kiderül, hogy az otthon levők nem változtak, nem tértek meg, hanem továbbra is hűtlenek az Úrhoz.

Szörnyűségek tárulnak fel a próféta előtt, kiderül, hogy a nép vezetői éjjel titokban mindenféle pogány bálványokat imádnak, tőlük várnak segítséget. Azt gondolják, nem látja őket az Úr. Úgy vélik, el lehet Isten elől bújni. Azonban az Úr előtt nincs rejtve semmi. Jól látja szívüket és életüket. Így látja az Úr a mi életünket is. De vajon mit lát? Nekünk nincsenek bálványaink? Mi nem gondoljuk azt, hogy Isten elhagyott minket, és azt tehetünk, amit akarunk? 

A látszatot fenntartották, kifelé azt kommunikálták, hogy továbbra is Istenben hisznek, és Tőle várnak segítséget, ám a valóságban már teljesen elszakadtak Istentől. A templomot telerakták bálványok szobraival, és így a különféle pogány istenségeket kezdték imádni, azokat hívták segítségül. Most azonban megtudják, hogy Isten megítéli őket. Nem a javulás következik, hanem az ítélet. Az Úr megbünteti a bálványimádást, a hűtlenséget. Itt csak a bűnbánat lehet a megoldás, de a nép nem akar bűnbánatot tartani. Számunkra is a bűnök megvallása és tőlük való elfordulás a megoldás. Az Úr a bűnöst szereti, de bűnt gyűlöli. Azért hívta el népét, hogy más legyen, mint a többi nép. Azonban a zsidók teljesen a pogányok mintáját követik. Mi a helyzet a mi életünkben, Isten mai népénél? Kihez hasonlítunk? Az Úr Jézushoz vagy a világhoz? Meg kell válaszolnunk ezt a kérdést, és ha inkább a világ van jelen életünkben, kiáltsunk szabadításért. Urunk könyörüljön rajtunk, hogy megtisztuljon a szívünk, és valóban só és világosság legyünk.

Jézus megérkezett Betániába, és majd mindenki megtudja, hogy időben érkezett (Jn 7,17-32). A látszat csal, mert mindenki úgy véli, elkésett, Lázár meghalt, de meglátják hamarosan, hogy Ő soha nem késik, mindig időben érkezik. Jó ezt elraktározni a szívünkben, hiszen minket is megkísért az a gondolat, Isten késik. De nem így van, csak vár, mert nagyobb dolgokat akar kijelenteni a számunkra. Azt akarja, hogy hatalma még erőteljesebben ábrázolódjék ki, és minden kétséget kizáróan jussunk el arra a bizonyosságra, amit Márta is megvall: „Te vagy a Krisztus, az Isten Fia”.

Márta elmondja, ha Jézus ott lett volna, nem halt volna meg a testvére. Van ebben szemrehányás is, de ott van a hit is, hiszi, hogy Jézus képes lett volna meggyógyítani Lázárt. Sőt, most is hiszi, hogy amit kér, megadja számára az Isten. Ezt a vallomást azonban ne úgy értsük, hogy Márta arra gondol, feltámad a testvére, hanem azt vallja meg, hogy ennek ellenére nem rendült meg a Jézusba vetett bizalma. Ez nagy dolog, mert hányan csalódnak, elveszítik hitüket, mert nem kapták meg, amit kértek, és Isten nem cselekedett, amikor várták. Márta továbbra is bízik Jézusban, ezért mondja az Úr biztatásként: feltámad a testvéred. És ezzel azt mondja neki, ha bármit kérhetek Istentől, akkor azt kérem, hogy feltámadjon Lázár. De Márta hite nem tud együtt haladni Jézussal, úgy gondolja, igen, de majd csak a feltámadáskor. Jézus ismét önkijelentést tesz: „Én vagyok a feltámadás és az élet”. Csodálatos, Ő az Élet, és aki hisz Benne, annak valóban élete van. Márta nem tudta, hogy a halál fölött is Úr Jézus. Azt hitte, hogy a betegség nem akadály Jézus számára, de úgy gondolta, a halál neki is legyőzhetetlen probléma. Most azonban szembesül azzal a ténnyel, hogy Jézus nagyobb a halálnál. Az Úr számára nincs akadály. Ezzel bátorít igénk, ne féljünk, keressük fel Őt őszintén, vigyük Elé megkeseredett szívünket, mert Ő győzött a halál fölött is. Az a kérdés, hiszem-e, hogy aki Jézusban hisz, ha meghal is, él, és aki hisz Őbenne, nem hal meg soha? Meddig tart a hitem? Az élő hit túllát a halálon és feltárul előtte Jézusban az örök élet.

Márta azt mondja Máriának: a Mester itt van és hív téged. És ez az üzenet most neked és nekem is szól. Ő itt van és hív. Ma is hív, személyesen engem. Azért tarthatok csendességet is, mert hív, és találkozni akar velem. De rám bízza, hogy a hívásra indulok-e. Ha Ő hív, ne legyen semmi fontosabb.

Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.

Az Úr csodásan működik

M

egdöbbentő üzenetet ad tovább a próféta, olyan súlyos szavakat mond, hogy aki hallja, belerendül (Ez 7,1-27). Azonban Izráel népe nem rendült meg, de mi megrendülünk-e olvasva ezeket az igéket? Eljut-e szívünkig a hír: „Eljött a vég”? Igen, eljött a vég, az Úr megítéli népét, mondja Ezékiel, azonban amikor ezek a szavak elhangzanak, még mindig van lehetőség az ítélet elhalasztására. Amennyiben komolyan veszik és megtérnek, Isten elfordítja haragját róluk. Ezt olvasva meglepődünk - Istennek van haragja? Hát Ő nem a jó Isten, Aki szeret? De igen, Ő szeret, de a bűnt gyűlöli, és azt akarja, hogy az ember megtérjen bűneiből és Neki szentelje az életét, megtartsa parancsolatait. Hányszor hallották már a felszólítást, forduljanak el bálványaiktól, és hallgassanak az Úrra; mennyi időt kaptak, és nem vették komolyan. Mi komolyan vesszük, hogy eljön az Úr visszajövetele és az ítélet ideje? Annyit hallottuk már, és még mindig nem jött vissza Jézus, és nem történt ítélet sem. A gonoszság egyre növekszik, az ember egyre távolabb kerül Istentől, sőt, már létét is tagadja, és még mindig nem történt semmi. Ezért sokan úgy vélik, nem igazak a próféciák, nem jön vissza Jézus, és ítélet sem lesz. Azonban nem egészen így áll a dolog, mert a történelem folyamán Isten mindig megítélte egy-egy élethelyzetben az emberek bűneit. Mert a bűnös életmódnak, a bálványimádásnak voltak következményei. A sok millió áldozatot követelő háborúk, a velük együtt járó pusztulás, a természeti katasztrófák mind ítéletek is voltak. De komolyan vettük? Bűnbánatot tartottunk, és szentebb és tisztább lett az életünk? Nem! Továbbra is hátat fordítunk Teremtőnknek és a kegyelmét sem akarjuk elfogadni. Gőgösek vagyunk, és úgy gondoljuk, a romok helyén még újabb és jobb alkotásokat hozunk létre. Az Úr Jézus egyszer egy tragédia hírét hallva így szólt az emberekhez: „ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek” (Lk 13,5). Megtérés nélkül nincs élet, nincs örök élet. Mindazok az események, amelyek ma is végbemennek világunkban, azt üzenik, bánjuk meg bűneinket, és térjünk meg az Úrhoz.

Az egyre növekvő jólét, a gazdagság elfordította az embert Istentől. A mammon lett az istene, és bizony, ma is nagy hatalma van a szívek fölött. Sokféle formában megkísérti az embert, és ha enged neki, egyre embertelenebbé válik, rengeteg könny jár a nyomában. Isten a vérontást is megítéli, mert az élet az Ő ajándéka - mennyi vért ontunk még ma is. Bár odaborulnánk az Úr elé és kérnénk nagy kegyelmét, hogy könyörüljünk rajtunk. Mert ma még mindig a kegyelem napja van, ha szól is az ítélet szava, de még a kegyelem esztendejét éljük. De nem tudjuk, mikor jár le. Nem tudjuk, mennyi időnk van még, ezért kérjük, az Úr Jézus törölje el bűneinket. Törölje el, azzal a drága vérrel, amit ontott értünk. Ezüstjeink és aranyaink sem segítenek, csak egyedül Jézus vére. Mert nem aranyon és ezüstön váltattunk meg, hanem Jézus drága vérén. Uram, könyörülj rajtunk.

Ne halogassuk a döntést, ne legyünk Pató Pál úr késő követői, és ne mondjuk, ej, ráérünk arra még. Az ige ezt mondja: „Eljött az idő, elközelgett a nap!”. Vegyük komolyan és lássuk meg: elközelített az Isten országa. Eljött az idő, arra, hogy elinduljunk követni Urunkat. Mert ma még megbánhatjuk vétkeinket, ma kérhetjük szabadítását, és kérjük is. Eljött a nap - azt is üzeni, elközelített az Úr visszajövetelének napja. Minden egyes nappal egyre közelebb vagyunk hozzá. Készüljünk rá, várjuk Őt. Várjuk örömmel és tiszta szívvel, úgy, ahogyan a menyasszony várja vőlegénye érkezését.

A mai igeszakaszunk előbb Betániába visz bennünket (Jn 11,1-16). Ott él három testvér, szeretik Jézust, fontos a számukra. Ennek ellenére ebben a házban is megjelenik a betegség, sőt, eljön a halál is. Igen, a Jézust szeretőket sem kerülik el a bajok, a problémák, oda is betér a betegség, sőt, egyszer megjelenik a halál is. Ezek az emberek, amikor Lázár megbetegszik, Jézushoz küldenek. Alázatosan fordulnak Hozzá, nem kérnek semmit, csak a tényt közlik: akit szeretsz, beteg.

Ez a jelenet azt üzeni, hogy bármi váratlan és szokatlan történik, forduljunk Jézushoz. Szabad Elé vinni minden gondunkat, ahogy ezek is tették. Azonban jó, ha mi is ilyen alázattal megyünk, nem elvárásokat fogalmazunk meg Vele szemben, hanem csak a tényeket közöljük, a többit pedig Rábízzuk.

Amikor Jézus megkapja a hírt, nem indul azonnal. Miért?  Mert tanít várakozni, és ha ezt megtanuljuk, az Úr még nagyobb hatalmát élhetjük át. De meg kell várni az Ő időpontját, azt a pillanatot, amikor eljön az Atya megdicsőítésének ideje. Minden esemény azért van, hogy az Atya hatalma látszódjék meg az emberek előtt, és ez megtérésre késztesse őket. A csodák nem önmagukért történnek, hanem azért, hogy az ember felismerje Istent, és ezeket látva meghódoljon Előtte.

Jézus tudja, mi fog történni, a legsúlyosabb helyzetben is kezében vannak az események, még a halál is az Ő dicsőségét szolgálja. Mert Ő a rosszból is jót tud előhozni. Amikor Lázár meghal, Jézus elindul, és úgy megy, mint aki egy alvó embert fog felébreszteni. Mert Ő Úr a halál fölött, szól neki, és az visszaadja foglyát. Jézus szava a halálnál is hatalmasabb. Ne féljünk a haláltól, és ne féljünk a halottnak látszó dolgoktól sem. Bízzuk őket Jézusra, mert Neki hatalma van felettük. Legyőzte a halált, és aki Benne hisz, az a halálon át életre jut. Nem a halál vár, hanem Jézus által az élet. Hiszem-e ezt?

Másrészt a halottnak tűnő dolgokat is bízzuk rá, mert ez a történet azt jelezi, hogy amikor a mi lehetőségeink véget érnek, akkor kezdődik el az Úr lehetősége. Amikor úgy gondoljuk, itt már nincs mit tenni, forduljunk bizalommal Hozzá, és higgyük, Ő még mindig tud cselekedni.

Az Úr csodásan működik

Az Úr csodásan működik, De útja rejtve van,

Tenger takarja lábnyomát, Szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben, Formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl, Mi most még rejtve itt.

Bölcs terveit megérleli, Rügyet fakaszt az ág.

Bimbója bár igénytelen, Pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn kutatja őt, Annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr Megfejti önmagát.

Ne félj tehát, kicsiny csapat, Ha rád felleg borul:

Kegyelmet rejt, s belőle majd Áldás esője hull.

Bízzál az Úrban, rólad ő Meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt Szent arca rejtezik.

Isten áldásával.