A Mester hív téged

M

ár több mint hat esztendeje vannak fogságban Izráel fiai, a prófétával együtt (Ez 8,1-18). Nem történt semmi ezen időszak alatt. Várták, hogy az Úr majd megszabadítja őket, hazatérhetnek, és mint egy rossz álom, eltűnik ez a néhány esztendő. Otthon pedig újrakezdhetik az életet, és úgy élhetnek, mintha mi sem történt volna. Ezek a várakozások nem jöttek be, továbbra is foglyok maradtak, és otthonról sem érkeznek biztató hírek. A bizonytalanságban lévő vezetők, a vének felkeresik a prófétát. Meg kell látnunk, hogy Babilonban sem roskadnak magukba, nem engedik, hogy a szervezettségük széthulljon, itt is közösen intézik a nép dolgait. Ha megváltozik körülöttünk a helyzet vagy a körülményeink, olyan könnyen széthullik az életünk. Ezek az emberek itt is igyekeznek mindent megtenni, hogy ha eljön az idő, haza tudjanak térni. Nem eresztik el magukat, és nem adják fel. Nem mondják, most már minden mindegy, hanem megmaradnak hazájuktól távol is embernek, sőt, igyekeznek Istenhez is fordulni.

Amikor a prófétát felkeresik, az azt jelzi, hogy Isten tanácsát keresik. Az Úrtól tudakolják, mit várhatnak, hogyan alakul tovább a sorsuk. Mi is keressük mindig az Urat, az Ő akaratát. Mindenkor és mindenhol fel lehet Őt keresni. Isten mindig elérhető, ezt a vének is tudták, ezért keresték meg Ezékielt. Mi már közvetlenül megszólíthatjuk az Urat, azért jött el az Úr Jézus, hogy Általa megközelíthessük mennyei Atyánkat. Számunkra Ő az út Istenhez. Rajta keresztül érhető el az Atya.

Ezékielnek látomása lesz, amelyben Isten jelenlétét tapasztalja meg. Ez által a véneknek is meg kell látniuk, hogy Isten ott van velük. Ha ők másképp gondolják is, most szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy az Úrtól nem választhatja el őket a távolság, semmi, de semmi. Pál apostol is arról ír, hogy Isten szeretetétől semmi sem választhat el bennünket.

A Lélek megragadja Ezékielt, és elviszi Jeruzsálembe. Mindez azért történik, hogy megláthassák, mi folyik a fővárosban, a templomban. Isten feltárja előttük a valóságot, azt, ahogyan Izráel népe él, azt, ami a szívükben van. A fogságban élők úgy gondolták, Isten hamarosan hazaviszi őket, hiszen az ő életük rendben van, és most kiderül, hogy az otthon levők nem változtak, nem tértek meg, hanem továbbra is hűtlenek az Úrhoz.

Szörnyűségek tárulnak fel a próféta előtt, kiderül, hogy a nép vezetői éjjel titokban mindenféle pogány bálványokat imádnak, tőlük várnak segítséget. Azt gondolják, nem látja őket az Úr. Úgy vélik, el lehet Isten elől bújni. Azonban az Úr előtt nincs rejtve semmi. Jól látja szívüket és életüket. Így látja az Úr a mi életünket is. De vajon mit lát? Nekünk nincsenek bálványaink? Mi nem gondoljuk azt, hogy Isten elhagyott minket, és azt tehetünk, amit akarunk? 

A látszatot fenntartották, kifelé azt kommunikálták, hogy továbbra is Istenben hisznek, és Tőle várnak segítséget, ám a valóságban már teljesen elszakadtak Istentől. A templomot telerakták bálványok szobraival, és így a különféle pogány istenségeket kezdték imádni, azokat hívták segítségül. Most azonban megtudják, hogy Isten megítéli őket. Nem a javulás következik, hanem az ítélet. Az Úr megbünteti a bálványimádást, a hűtlenséget. Itt csak a bűnbánat lehet a megoldás, de a nép nem akar bűnbánatot tartani. Számunkra is a bűnök megvallása és tőlük való elfordulás a megoldás. Az Úr a bűnöst szereti, de bűnt gyűlöli. Azért hívta el népét, hogy más legyen, mint a többi nép. Azonban a zsidók teljesen a pogányok mintáját követik. Mi a helyzet a mi életünkben, Isten mai népénél? Kihez hasonlítunk? Az Úr Jézushoz vagy a világhoz? Meg kell válaszolnunk ezt a kérdést, és ha inkább a világ van jelen életünkben, kiáltsunk szabadításért. Urunk könyörüljön rajtunk, hogy megtisztuljon a szívünk, és valóban só és világosság legyünk.

Jézus megérkezett Betániába, és majd mindenki megtudja, hogy időben érkezett (Jn 7,17-32). A látszat csal, mert mindenki úgy véli, elkésett, Lázár meghalt, de meglátják hamarosan, hogy Ő soha nem késik, mindig időben érkezik. Jó ezt elraktározni a szívünkben, hiszen minket is megkísért az a gondolat, Isten késik. De nem így van, csak vár, mert nagyobb dolgokat akar kijelenteni a számunkra. Azt akarja, hogy hatalma még erőteljesebben ábrázolódjék ki, és minden kétséget kizáróan jussunk el arra a bizonyosságra, amit Márta is megvall: „Te vagy a Krisztus, az Isten Fia”.

Márta elmondja, ha Jézus ott lett volna, nem halt volna meg a testvére. Van ebben szemrehányás is, de ott van a hit is, hiszi, hogy Jézus képes lett volna meggyógyítani Lázárt. Sőt, most is hiszi, hogy amit kér, megadja számára az Isten. Ezt a vallomást azonban ne úgy értsük, hogy Márta arra gondol, feltámad a testvére, hanem azt vallja meg, hogy ennek ellenére nem rendült meg a Jézusba vetett bizalma. Ez nagy dolog, mert hányan csalódnak, elveszítik hitüket, mert nem kapták meg, amit kértek, és Isten nem cselekedett, amikor várták. Márta továbbra is bízik Jézusban, ezért mondja az Úr biztatásként: feltámad a testvéred. És ezzel azt mondja neki, ha bármit kérhetek Istentől, akkor azt kérem, hogy feltámadjon Lázár. De Márta hite nem tud együtt haladni Jézussal, úgy gondolja, igen, de majd csak a feltámadáskor. Jézus ismét önkijelentést tesz: „Én vagyok a feltámadás és az élet”. Csodálatos, Ő az Élet, és aki hisz Benne, annak valóban élete van. Márta nem tudta, hogy a halál fölött is Úr Jézus. Azt hitte, hogy a betegség nem akadály Jézus számára, de úgy gondolta, a halál neki is legyőzhetetlen probléma. Most azonban szembesül azzal a ténnyel, hogy Jézus nagyobb a halálnál. Az Úr számára nincs akadály. Ezzel bátorít igénk, ne féljünk, keressük fel Őt őszintén, vigyük Elé megkeseredett szívünket, mert Ő győzött a halál fölött is. Az a kérdés, hiszem-e, hogy aki Jézusban hisz, ha meghal is, él, és aki hisz Őbenne, nem hal meg soha? Meddig tart a hitem? Az élő hit túllát a halálon és feltárul előtte Jézusban az örök élet.

Márta azt mondja Máriának: a Mester itt van és hív téged. És ez az üzenet most neked és nekem is szól. Ő itt van és hív. Ma is hív, személyesen engem. Azért tarthatok csendességet is, mert hív, és találkozni akar velem. De rám bízza, hogy a hívásra indulok-e. Ha Ő hív, ne legyen semmi fontosabb.

Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.