Ebből a fejezetből megtudjuk, hogy ezek a gondolatok
Salamontól származnak, de nem ő vetette papírra őket, hanem Ezékiás gyűjtette
egybe (Péld 25,1-28). Ezékiás fontosnak tartotta a múlt kincseit, ezért kutatómunkát végzett. Az így összegyűjtött mondások tulajdonképpen már a nép tapasztalatait
is magukba foglalták. Ezért is értékesek, mert sok ember tapasztalatát
tükrözik. Ezeket a mondásokat továbbadták egymásnak, és a mindennapi életben
kipróbálták. Így megtapasztalták, hogy általuk az élő Isten szól hozzájuk és
terelgeti életüket. Mert ezek a
bölcsességek többek emberi beszédeknél, általuk az Úr szól hozzánk. Így
figyeljünk mi is rájuk. Keressük az Atya üzenetét, mert szükségünk van rá,
másrészt jó hallani mennyei Atyánk hangját, jó megtudni, mi is az Ő akarata.
Mit is üzen nekünk az ige? Mire
irányítja figyelmünket? Először is arra, hogy mindig lássuk meg, hol a helyünk.
Ne tartsuk magunkat többnek annál, mint akik vagyunk. Ne gondoljuk, hogy mások
semmit se érnek hozzánk képest. Inkább tartsuk a másikat különbnek magunknál.
Ne törekedjünk az első helyre, ne akarjunk kitűnni, engedjünk másokat magunk
elé. Ha feljebb van a helyünk, majd úgyis előrébb szólítanak. Jézus korára már
megfeledkeztek erről a tanácsról, mert sokan szerették a főhelyeket elfoglalni.
Nem várták meg, amíg odaültetik őket, hanem előre elfoglalták azokat. Mert ők
akartak mindenáron látszani. Nagy kísértés ez, azonban nekünk az Úr Jézust kell
engednünk előtérbe kerülni. Az a feladatunk, hogy mindig Őt láttassuk. Pál
apostol bárhová ment, nem akart tudni másról, csak Jézus Krisztusról, Róla is mint megfeszítettről. Ő mindig engedte Jézust látszani. Az Úr Jézus pedig az
Atyát láttatta, az Ő dicsőségét kereste, és nem a magáét. Hányszor el akarjuk
homályosítani az Úr személyét, amikor magunkat emeljük ki és magunknak keressük
a dicsőséget. Hagyjuk látszódni Urunkat, mert Ő a fontos, és nem mi.
Szívünkre helyezi a türelmet és a
megfontolást. Bizony, ma gyorsan elragad bennünket az indulat, és anélkül
beszélünk, hogy átgondolnánk szavainkat. Pedig át kellene gondolni, sőt, gyakran azt is, hogy egyáltalán kell-e
mindig szólnunk. Mert nem mindenhez kell hozzászólnunk, nem mindig nekünk kell
beszélni. Elsődleges feladatunk, hogy
igyekezzünk minden helyzetben bizonyságot tenni, vagyis hirdessük az
evangéliumot. Ezenfelül nem mindig szükséges beszélnünk. Ha pedig megszólalunk,
kérjük a Szentlélek Isten segítségét a megfelelő időben és a megfelelő szavakkal
való szóláshoz. Kérjük mindig az Úr vezetését abban, hogy a helyén tudjuk
mondani az igét. Mert csak ebben az esetben lesz az gyógyító, megerősítő szó. A
nem helyén mondott ige árt. Mielőtt az igére hivatkozunk, gondoljuk végig, hogy
egyáltalán oda vonatkozik-e?
Itt találjuk azt a verset, amit Pál
apostol idéz a római levélben: „Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki
kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet, mert parazsat gyűjtesz a fejére, az
Úr pedig visszafizeti, amit adtál.” Ezzel ismét a szívünkre helyezi az Úr a
megbocsátás szükségességét, és azt, hogy ne visszafizessünk, hanem tegyünk jót
még ellenségünkkel is. Mert ez a
magatartás válik bizonyságtétellé. Átélhetjük így, hogy az ellenségből testvér
válik. A parázsgyűjtés sem bosszút jelent, hanem azt, hogy ha az ellenségnek
kialszik a kályhája, és nem tud begyújtani, akkor adjunk az edényébe parazsat. És ezt még az ellenségnek is meg kellett
adni. Ő pedig a parázzsal megtöltött edényt a fejére téve szállítja haza. Így
kerül a fejére a parázs, ami nem bajt okoz, hanem meleget ad majd a kályhába.
János evangélista egy gyönyörű és
páratlan történetet mond el (Jn 7,1-20).
Csodálatos ez, szinte ékköve az evangéliumnak, mert elénk hozza Isten
kegyelmét. Az apostol elmondja, hogy a kegyelem felülírja a törvényt, az
ítéletet. Mert az Úr Jézusban kegyelem
jött el, és beemeli az életünket az ítélet világából Isten kegyelmének
világába.
Egy önkijelentést is hallunk az Úrtól,
elmondja, hogy Ő a világ Világossága. Ezt meg is tapasztalták, hiszen az Úr belevilágított
a körülötte állók szívébe. Őt nem lehet megtéveszteni, Előtte nincs
alakoskodás, mindenki mezítelen a szemei előtt. Ezt tapasztalták meg a
farizeusok és az írástudók, amikor egy házasságtörésen tetten ért asszonyt
vittek Jézus elé. Úgy vélték, most megfogják Őt, azonban ők kerültek nehéz
helyzetbe, mert Jézus Lényének hatása alatt kihullott kezeikből a kő, és
rádöbbentek, ők is ítélet alatt állnak. Ők sem különbek, mint ez az asszony.
Bár eddig úgy tüntették fel, hogy náluk minden rendben van, Jézus leleplezte
szívük tartalmát. Jézus jelenlétében
döbbentek rá, hogy nincs alapjuk és joguk a kövezésre, mert ők is bűnösök.
Ha az Úr elé állunk, lelepleződik
álszentségünk. Kiderül, hogy mi is bűnösök vagyunk. Lelepleződik a kettős
mérce, mert ők azt alkalmaztak. A nőt elítélték, a férfit futni hagyták. Nagyon megdöbbentő és elszomorító, hogy pont az egyház alkalmaz kettős mércét.
De ne gondoljuk, hogy ez minket nem érint. Inkább elcsendesedve gondoljuk
végig, mikor és hol alkalmaztunk más mércét a másik emberre, mint amit magunkra
alkalmaztunk. Hányszor megtörténik, hogy
ugyanazért a tettért vagy magatartásért az egyik embert elítéljük, a másikat
felmentjük. Még az egyház is az egyiket bünteti, a másikat jutalmazza. Kérjük Urunkat, leplezze le szívünket, bocsássa meg ilyen irányú vétkeinket, és
segítsen, hogy az ítélet helyett az Ő drága kegyelmét juttassuk érvényre.
Jézus Lényének hatókörében kihullanak a
kövek. Jézus jelenlétében nem lehet kövezni. Urunk vonja a mi szívünket is magához,
és ha ez megtörténik, kihullanak a mi kezeinkből is a kövek. Kövek helyett
kenyeret vehetünk a kezünkbe, amivel az éhezőket juttathatjuk táplálékhoz.
Kövek markolászása helyett szabaddá válunk az ölelésre, a simogatásra, a bosszú
helyett a megbocsátásra és szeretetre.
Olyan jó látni az asszonyt egyedül
Jézussal, amint átéli, hogy a kegyelem átöleli az életét. Mi is mehetett végbe
benne, amikor a halálra volt elkészülve, és most ajándékba kapta az életét.
Jézus megbocsátott neki, és ezáltal egy új életet nyert. Ez az asszony nem készült az
istentiszteletre, tulajdonképpen akarata ellenére került oda, és mégis átjárta
a kegyelem. Mégis megmentetett. Isten
számára nincs lehetetlen, még az ilyen élethelyzetekből is jót tud kihozni. Ez
az asszony pont ezért került Jézus elé, hogy találkozzon az igazi élettel. Mert
eddig is azt kereste, csak rossz helyen - most megtudja, hogy Jézus az Élet.
A kegyelem megtapasztalása azért
lehetséges, mert az ítéletet maga Jézus veszi magára a Golgotán. A kegyelem ingyen van, de nem olcsó, nem, mert
Jézus életébe került. Nem olcsó a
kegyelem, mondja Jézus is, mert nem lehet vele visszaélni. A megkegyelmezett
ember most már szabaddá válik a nem vétkezésre. Jézus által megtanulunk nemet
mondani a bűnre. Sőt, nemcsak megtanuljuk, hanem erőt is kapunk hozzá. Menj el
és többé ne vétkezz - ez a folytatás által válik valósággá. Ha a világ Világosságát követi, akkor nem fog sötétségben járni. Ez az üzenet nekünk is szól.
Van világító lámpásunk, járjunk a fényében ma is. Ő megvilágítja az utat, így
felismerhetjük azt, ami jó és helyes.
Figyeljünk ma is a világ Világosságára, és akkor nem tévedünk el.
Jöjj, királyom, Jézusom!
1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme,
megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.
2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le
rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.
3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts
szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.
4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes
Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.
5. A keresztet te adod, Adj hozzá
alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.
6. Majd ha véget ér a harc S
megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése