Őszinte bizonyságtétel

M

a is érvényes bölcsességeket olvashatunk igénkben, mert olyan tapasztalatokat vet papírra az író, amit törvényszerűségként figyelt meg (Péld 29,1-27). Így ezek nem elvont gondolatok, hanem megfigyelésen alapuló gondolatok. Hiszen mindennek megvan a maga törvényszerűsége, ahogyan Pál apostol mondja, amit vet az ember, azt aratja is.

Járja az életet, ugyanúgy, amint az Úr Jézus is járt az emberek között, és így a valós problémákra, az aktuális élethelyzetekre reagált. A bölcs is látja az aktuális életet, megfigyeli egy-egy gondolkodás hatását. Észrevette, ha istentelenek kerültek hatalomra vagy voltak hatással az életre, annak szemmel látható következményei voltak az emberek életében. Akinek nem tekintély Isten, akit nem az ige vezérel, az nem becsüli a másik embert sem. Így azután szenvedéssel jár az uralma. Aki nem borul le Isten előtt, az önzővé válik, aki csakis a saját érdekeire van tekintettel. Neki nem számít a másik ember joga, nem érdekli, mi az, amit bír, és mi az, amit nem bír. Elvárásai vannak, és aki annak nem képes megfelelni, azt eltávolítja. Ma is meglátszik az, hogy hívő vagy nem hívő ember van a közelünkben. Egy ország életében is megnyilvánul, hogy akik vezetik, azoknak érv-e az ige, azok meghódolnak-e Isten előtt. Aki hisz, aki komolyan veszi, hogy számot kell adni Isten előtt, az mindenkor alázatos és mértéktartó lesz.

Az is fontos gondolat, hogy amikor felemelkednek az istentelenek, elhatalmasodik a bűn. Aki számára Isten igéje nem világító mécses, az úgy gondolja, azt tehet, amit akar. Ezt látjuk ma is, a szabadságot Isten nélkül éli meg az ember, és ez a bűnt és a szennyet hozza magával. Isten nélkül élve becsapódik az ember, nem szabaddá, hanem a bűn rabjává válik. Egyre mélyebbre süllyed az egész emberiség a bűn fertőjében, és innen önerőből nincs kiszállás. Ráadásul, mivel meg vagyunk tévesztve, még azt is gondoljuk, ez így jó, ez a fejlődés. Pontosan úgy, ahogyan Sodoma és Gomora sem tudott kiszállni a bűnös életformából. Egyedül a kegyelem képes bűnbánatra indítani és új, megtisztult élet felé segíteni, de ehhez el kell fogadni Isten segítséget kínáló jobbját. Ha ezt nem tesszük, marad az ítélet. Csakis a hívő emberek, Isten népe képes fékezni a bűn terjedését, fertőzőképességét. A Krisztusba vetett élő hit, az evangélium hirdetése az az orvosság, ami segíthet rajtunk. Az Úr szabadítását kínálja és általa egy új életvitelt. Aki ezt elfogadja, annak megújulhat az élete, az ráléphet az életre vezető útra. Jó komolyan venni az igét, és meglátni, hogy a széles út, a sokak által járt út a pusztulás felé vezet. A széles útnak nincs jövője. Az ember és emberiség számára jövőt a keskeny úton való haladás jelenti. Nincs más alternatíva. Halljuk meg Urunk hívását és induljunk el követni Őt. Hangolódjunk az igére, és engedjük, hogy lámpásként világítson a számunkra.

Fontos gondolat az is, hogy ha Isten népe elveszíti a mennyei látást, vagyis nincs üzenete, vezetése felülről, akkor elvadul. Ahol nincs biblikus látás, ott a test, a szokások, a hagyományok veszik át a vezető szerepet. És amikor a test vágyai vezetnek, rossz irányba tartunk. Könnyen szenvedély alakulhat ki a szokásból, a szenvedélyek pedig leépítik az embert. A szenvedélyek rabságából sincs más kiút, mint az Úr Jézus szabadítása, azt követően pedig a szabadításban való megmaradás. A megmaradás, a hitben való megállás folyamatos munkát igényel. Hitünket, új életünket ápolni kell. Ezt segíti elő a rendszeres igeolvasás, az imádkozás, a csendesség megtartása. Ezek elhanyagolása eltávolít Istentől és az Ő útjától.

A vakon született ember élete rámutat arra, hogy nem feltétlenül következik nyugodt élet a gyógyulás, a szabadulás, a megtérés után (Jn 9,13-17). Sőt, vakon nyugodtabb volt az élete. Senki nem foglalkozott vele, nem bántották, inkább sajnálták, valamit vetettek neki, és magára hagyták. Most azonban számon kérik. Most mozgalmassá válnak a napjai, mert a vezetőség is érdeklődik, mi történt vele. Jó látni, hogy őszintén vállalja múltját és gyógyulását is. Nem beszél mellé. Fontos, hogy a hitre jutott embernek a múltját is vállalnia kell, mert csak úgy válik nyilvánvalóvá Isten munkája az életében. Szomorú látni, hogy a farizeusok nem annak örülnek, hogy ez az ember meggyógyult és sok évi vakság után lát. Nem örülnek, hanem fennakadnak a szombatnap megtörésén. Tudok-e örülni a másik ember gyógyulásának, hitre jutásának?

A farizeusok kérdésére őszintén és egyszerűen válaszol ez az ember. Nem színezi ki a történetet, és nem helyezi magát előtérbe. Jézusra mutat. A bizonyságtétel lényege, hogy mindig Jézusra mutasson. Ne az én személyem, régi életem domináljon, ha nem a Szabadító és a szabadítás. A bizonyságtételből mindig meg kell látni, hogy itt az Úr cselekedett. Nem én, nem is egy másik ember végezte el a gyógyulást, hanem a kegyelmes Isten könyörült meg rajtam. Soha nem szabad elfelejteni, hogy nem én segítettem magamon, mert az én lehetőségeim mellett soha nem változott volna meg az életem. Ne feledjem el a sok próbálkozást, ami kudarccal járt. Hányszor próbáltál már megváltozni, letenni a poharat, és nem sikerült. Amikor aztán lehajolt az Úr és megkönyörült, eljött a szabadulás. Az én részem csak a szabadítás elfogadása, a hittel való engedelmesség. Ez az ember őszintén elmondja, hogy ő csak megmosakodott, ennyi volt az ő szerepe. Ezt azonban meg kellett tenni. Ezt nem lehet megspórolni. Engedelmesség nélkül nincs teljes gyógyulás, szabadulás.

Nemcsak fizikai vakság van, hanem lelki vakság is. Ez azt jelenti, hogy nem látom Jézusban a Krisztust, akkor sem, ha ott vagyok az istentiszteleten. Hányan szenvednek a lelki vakságtól, nem látják Jézust, és így saját elveszett állapotukat sem. Kiáltsunk az Úrhoz, és kérjük, gyógyítsa meg látásunkat. Adja meg, hogy értsük az igét és lássuk meg általa az Úr tervét, ismerjük fel életünk értelmét is.

Ez az ember állja a támadásokat, és amikor ismét megkérdezik, hogy mit mond gyógyítójáról, megvallja, hogy prófétának tatja. Ezzel jelzi, hogy Istentől jött, mert ember nem volt képes őt látóvá tenni. Ha Jézus megadta a látóképességet a számára, akkor Istentől kellett jönnie. Az Úr mindig személyesen, az életünkben elvégzett munkája által győz meg bennünket. Valljuk meg mi is, amit Felőle gondolunk, amit megtapasztaltunk. Ne féljünk vállalni ellenséges közegben sem, mert Ő is vállalt minket a kereszten.

 Teremtő Istenünk

1. Teremtő Istenünk, Édes Atyánk nékünk! Hatalmas vagy, Irgalmad nagy: Ínségemben, Szükségemben, Kérlek, engem ne hagyj!

2. Szívem benned bízik, :/: Hozzád fohászkodik; Nézz csendesen, Kegyelmesen, Fájdalmimon, Bánatimon Könyörülj kegyesen.

3. Tudom, hogy kegyelmed :/: Enyhít mindeneket, Bús szíveket, Sebeseket, Szegénységben, Betegségben ellankadt fejeket.

4. Jelen van az idő, :/: Hogy te, jó segítő, Meghallgatod Siralmimat, Nékem adod Tanácsodat, Mert tudod sorsomat.

5. Megváltó Istenünk, :/: Szabadító Urunk: Vagy paizsom, Fő orvosom, Reménységem, Idvességem És gyönyörűségem.

6. Azért, ó, Jézusom, :/: Legbölcsebb orvosom, Siess, siess, És lelkemnek Segítője Légy testemnek, Megepedt szívemnek!

7. Nálad lehetetlen, :/: Tudom, semmi sincsen. Nyújtsd kezedet: Bús szívemet, Erősítsd bágyadt lelkemet, Mert áldlak tégedet.

8. Szent Lélek Istenünk, :/: Vigasztaló Urunk: Bátoríts meg, Oltalmazz meg, Igaz hitben, Szerelmedben Minden jókkal áldj meg!

9. Keresztemben tűrést, :/: Adj boldog szenvedést, Hogy abban ne Zúgolódjam, És búban ne Tántorodjam, Hozzád folyamodjam.

10. Légy erős gyámolom, :/: Csak rád támaszkodom. E világi Életemben, Halálom után mennyégben Véled legyek, Ámen.

Isten áldásával.