A szőlőtő

E

gy példázaton keresztül szól most az Úr Ezékielhez (Ez 15,1-8). A szőlőtőkén keresztül világítja meg a nép jelenlegi helyzetét és állapotát. A szőlő fontos növény volt, termése felüdítette az elfáradt embereket. Isten a népét szőlőtőkéhez hasonlítja. Kiemelte a népek világából és elültette, mint nemes szőlőtőt, gondozta és várta a termést. Izráelt választotta ki és hívta el, hogy különbbé váljon, mint a többi nép. Az volt a szerepe, hogy általa felüdüljenek a népek. Izráel életének bizonyságtétellé kellett volna válnia. Az ő életüknek kívánatos szőlővé kellett volna fejlődnie.

Elcsendesedve kell ezeket nekünk is végiggondolni. Vajon hogyan látja az Úr mai népét? Termő vagy terméketlen szőlők vagyunk-e? Az újszövetségi emberek is azért vannak ebben a világban, hogy különbek legyenek, mint a többi emberek. De elmondható-e az egyházról, hogy különb, és ez vonzza a még távol levőket? Az Úr Jézus minket is arra hív, hogy életünk bizonyságtétel legyen. Azt kéri, hogy tökéletesek legyünk, amint mennyei Atyánk is tökéletes. Azonban be kell látnunk, hogy a tökéletességtől messze vagyunk. Az Úr Jézus élete valóban különb volt, mai napig nincs Hozzá hasonló ember, Ő teljesen önzetlenül élt, bármerre járt, felüdítette az embereket, áldás volt. Igen, áldás volt, hiszen amerre járt, megújultak az életek. Betegek meggyógyultak, rabok megszabadultak, és még a halálból is kihozott embereket. Amit a halál elvett, azt Ő visszaadta az életnek. Ez jellemző-e ránk? Kérjük Urunkat, tegyen ilyen áldássá minket.

Azért szól most az Úr, mert Izráel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem ők lettek különbek, hanem inkább más népekhez váltak hasonlóvá. Nem ők jelentettek felfrissülést, hanem ők mentek a bálványokhoz felüdülni. Vagyis Izráel nem termett gyümölcsöt, olyan lett, mint a levágott és kidobott szőlővessző, ami semmire sem jó. Ahogyan a szőlővessző nem volt alkalmas arra, hogy valamilyen eszközt készítsenek belőle, úgy vált az Úr kezében alkalmatlanná és használhatatlanná az Isten népe. Ennél szomorúbb nincs, amikor Isten népe nem tölti be feladatát, amikor gyümölcstelenné és így használhatatlanná válik.

Fontos látnunk azt, hogy ez az állapot nem azt jelentette, hogy Izráelben nincs gazdasági fejlődés, hogy nyomorúság lenne. Épp ellenkezőleg, a külső szemlélő fejlődést, növekedést, gazdagságot lát. A bálványimádás mindig növelte a gazdaságot, új munkalehetőséget teremtett, sőt, még a turizmus is fellendült, mivel a bálványoknak az ország területén sokfelé voltak kultuszhelyei, amiket felkerestek az emberek. Azonban Istent nem lehet megtéveszteni, Ő a szívünket és az életformánkat figyeli. Azt nézi, engedelmesek vagyunk-e, és az igéhez mérjük-e dolgainkat.

Itt elsősorban Jeruzsálem lakóihoz szól az Úr szava. Eddig őket elkerülte a háború, a pusztulás, az emberek is a városban maradtak, de mivel nem változott meg az életük, ők is sorra kerülnek. Isten megítéli a főváros lakosságát is. Ha nincs bűnbánat és változás, és nem válik termővé a szőlő, ítélet következik. Mivel az Úr szól, még van lehetőség a visszatérésre, hiszen minden baj abból fakadt, hogy elpártoltak az Úrtól. De még visszatérhetnek Hozzá. Amíg szól az ige, hangzik a figyelmeztetés, lehet változtatni, vissza lehet térni Istenhez. Bár a mai ember is meglátná, nincs más lehetőség a számára, mint visszatérni Istenhez. Ez az élet útja. A bűn, az Isten nélküli élet a pusztulás felé sodorja az embert és az emberiséget is. Nincs más esély, mint Krisztushoz kiáltani. És a saját életünket, az egyház szerepét is az ige fénye alá kell vinni. Ma is szükség van bűnbánatra, mert az egyház sem élt mindig tanítványként, nem teremtük mindig a gyümölcsöt. Pedig az Úr azért tart itt minket, hogy az életünk új lehetőséget kínáljon a bűn útján járó ember számára. Bizony, mi is inkább a világ életmódjáról vettünk példát, kívánatossá vált az, ahogyan ez a világ él. De még lehet bűnbánatot tartani és visszaállni Urunk nyomába. A baj mindig ott kezdődik, amikor letérünk arról az útról, amit a Pásztor tapos ki előttünk. Térjünk vissza rá, és ne veszítsük szem elől Gazdánkat, hanem maradjunk szorosan a nyomában.

A Jézust körülvevő sokaság nem érti az elhangzottakat (Jn 12,34-36). Nem értik, mit jelent felemeltetni. Nem tudják a korábban hallottakat Jézus szavaival összeegyeztetni. Miért? Mert szívük nincs ráhangolódva az Úrra. Nem Őt magát keresik. Fontos, hogy mindig az Urat keressük, és minden elképzelést vigyünk Hozzá, és tegyük az ige mérlegére. Nem tudják, ki az Emberfia. Jézus eddigi tettei és tanítása alapján már látni kellene, kicsoda Ő. Már meg is mondta a számukra, hogy vissza fog menni az Atyához. Tehát az élete arról tesz bizonyságot, hogy ha meghal is, élni fog örökké, mert Őt nem lehet elpusztítani. Bár meglátnánk ezt. A felemeltetés számunkra fontos, mert általa megmentett bennünket. Másrészt ez a legnagyobb bűnünk is. Megöltük és eltávolítottuk magunk közül Isten ajándékát. Az ember gyilkossággal válaszol Isten szeretetére, és mindig gyilkol, mert azt gondolja, ez a megoldás. De nem ez a megoldás, hanem a megölt Bárány elfogadása. A megoldás, ha felismerjük, hogy egyedül az Úr Jézus segíthet rajtunk. Csak az Ő követésében találjuk meg az igazi életet.

Az Úr azt mondja, ne okoskodjunk, hanem járjunk a világosságban. Amíg itt van, addig lépjünk ki a fénybe, és kövessük Őt. Kezdjünk el az Ő világosságában élni. És ha elkezdjük Őt követni, ha a világosságban járunk, akkor a ma még nem világos kérdések is világossá válnak. Jézus az emberiség világossága, figyeljünk Rá, mert ha nem így teszünk, ránk köszönt a sötétség. Azért van még ebben a világban jelen az Isten népe, mert Ő a világosság. Ha azonban elrejtjük a fényt, vagy a világ nyomja el a lámpást, mindent beborít a sötétség. A sötétség nem jó, félelmetes, mert a sötétség fejedelme munkálkodik benne. Arra hív Jézus minket, hogy higgyünk a Világosságban, higgyük, hogy nem borít el mindent a sötét, mert van fény. Ez a fény pedig Jézus. Egyéni életünket is gyakran sötétség borítja be, de ne féljünk, hanem forduljunk az Úrhoz. Ahová az Ő fénye behatol, onnan eltűnik a sötétség. Az Ő lénye által válhatunk világos, örvendező életű emberekké.

Tüzed, Uram, Jézus

1. Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben,

Lángja lobogjon elevenebben!

Ami vagyok, és mind, ami az enyém,

Tartsd a kezedben, igazi helyén!

Refr.: Életem kútja, örök örömem,

Fény a sötétben csak te vagy nekem,

Hallod imám, és bármi fenyeget,

Nem hagy el engem, tart a te kezed.

2. Szorongat a Sátán, de Te velem vagy,

Hű Szabadítóm, aki el nem hagy.

Ennek a világnak fekete egén

Lényed a csillag, sugarad a fény.

Refr.

3. Jön az örök nap már, közeledik Ő,

Mennyei honba hazavinni jő.

Röpke pillanat, míg tart a keserű,

Krisztus elém jön, örök a derű.

Refr.

Isten áldásával.