Jöjj ki!

E

zékiel látomásban továbbra is Jeruzsálemben van. Isten megmutatja számára a templomban és a városban lévő állapotokat (Ez 9,1-11). Kiderül, még mindig a bálványimádás mély fertőjében vannak. Az állapotok semmit sem változtak az első fogságba vitel óta. Nem változott meg az emberek szíve, nem tértek meg bűneikből, hanem továbbra is bosszantják az Urat. Így azután az Úr megítéli őket. Miért? Mert szereti népét, fáj Neki a bűn és az, hogy a kiválasztott nép teljesen más népekhez válik hasonlóvá. Fáj látnia, hogy a bálványimádás teljesen tönkreteszi őket. Mert a bűn tönkretesz. A bűn nem játék, formálja az embert, de nem javára, hanem épp ellenkezőleg, leépíti lelkileg és testileg egyaránt. Az ember csak az Istennel való élő kapcsolatban válik emberré, az ige formálja és teszi egyre szentebbé, tisztábbá, tökéletesebbé.

A próféta kiáltást hall, amely ezt mondja: „Elérkezett a városra a büntetés”. Olyan fájdalmas ezt olvasni, hiszen a tegnapi igében is erről volt szó, és most megismétlődik, és ezzel jelzi, letelt az idő. Kaptak lehetőséget, hiszen az első támadáskor nem pusztult el a város, nem vittek fogságra mindenkit, de nem éltek a lehetőséggel. Jobban mondva nem jól éltek vele. Mi mennyi haladékot kaptunk, már huszonöt év eltelt csak a rendszerváltás óta - jól használtuk fel ezt az időt? Eltávolítottuk bálványainkat, és odafordultunk teljes szívvel az Úrhoz? Vegyük komolyan, hogy a változás azért történt, hogy szabadabban mehessünk Istenhez. Az Úr azt akarja, hogy rádöbbenjünk, Nélküle nem boldogulunk. Azonban mennyi minden bekerült az életünkbe, nem közeledtünk, hanem inkább távolodtunk az Úrtól. Az ige nem zsinórmérték már a számunkra. Az Úr könyörüljön, hogy eszmélődjünk, mert eljön a büntetés ideje.

Azonban az ítéletben megjelenik a kegyelem, mert Isten nagyon irgalmas, ezért lát egy íróeszközös férfit a próféta. Az a feladata, hogy jelölje meg a homlokukon azokat, akik hűségesek maradtak, és nem a többségre hallgattak. Ezek az emberek nem sodródtak az árral, nem követték a divatot, hanem inkább gyötrődtek és sóhajtoztak. Fájt nekik társaik hűtlensége, és fájt nekik a bűn. Nem örültek a bűnt látva, nem mondták, ma ez az élet, hanem imádkoztak társaikért.  Isten ezeket az embereket megjelöltette, ők oltalmát élvezik. Olyan jó látni, hogy a legnagyobb nyomorúság idején is van maradék. Mindig vannak, akik nem követik a többiek példáját és megmaradnak az Úr iránti hűségben. És Isten sem feledkezik meg róluk. Elpecsételi őket. A gonosz keze nem érheti el őket. Akik Krisztusban elpecsételtettek, akiken rajta van az Ő jele, azokról nem feledkezik meg az Úr.

A próféta az Úr elé járul és közbenjár népéért. Ez a mi faladatunk is. Közbenjárni kortársainkért. Mert az Úr előtt mindenkit lehet hordozni. Isten azonban rámutat, hogy nagy a vétkük, mert tele van a föld, Izráel földje vérontással és igazságtalansággal. A kiontott vért számon kéri az Úr. Bizony, ma is tele van a föld vérontással és igazságtalansággal. Mennyi vért ont a mai ember is, szinte állandóan öldöklés folyik, mennyi igazságtalanság történik, és hány ember válik hajléktalanná, földönfutóvá és hal meg idő előtt. Urunk láttassa meg mindezt velünk és adjon bűnbánatot a szívünkbe.

Mivel mindez nem változott meg, nem becsülik meg az életet, Isten dicsősége elhagyja népe földjét. És ez a tragédia. Ez a legnagyobb baj, amikor Isten eltávozik. Kérjük, hogy soha ne kelljen eltávoznia életünkből, kérjük, hogy könyörüljön rajtunk, és éljünk mindig akarata szerint.

Jézus is megrendült lényében látva a nővérek fájdalmát (Jn 11,33-44). Ő sem marad érzéketlen a gonosz munkája, a halál aratása láttán. Azért is jött el a világba, mert nem érzéketlen, hanem megindul azon a pusztításon, ami az ember engedetlensége nyomán végbemegy a földön. Azért jött, mert egyedül csak Ő tud szembeszállni a gonosz munkájával.

Vannak, akik most is támadják, késéssel vádolják. Mintegy Őt teszik felelőssé: nem igyekezett, ezért meghalt a beteg. Mi mindig Istent hibáztatjuk, és nem keressük a saját felelősségünket, és nem kérdezzük azt sem, mi a célja ezzel az Úrnak. Mit is akar elvégezni a szívünkben, mit akar megláttatni velünk? Pedig ezek fontos kérdések.

Ezt követően Jézus a sírhoz megy és elveteti a zárókövet. Márta nem akarja engedni, mert már négy napos a halott, azonban Jézus visszautal korábbi beszédére, és azt kéri Mártától, higgyen a szavának, bízzon Benne, és akkor hatalmas dolgot fog látni. Ha hisz, meglátja Isten mindenek felett való hatalmát, amely Jézusban érkezett a világba. Istennek a halál erői felett is van hatalma, minden felett - ahol mi már nem rendelkezünk hatalommal, az Úr hatalommal bír. Valóban úgy van, hogy az Úr számára nincs lehetetlen. Így közelítsünk mindig hittel Jézushoz, és akkor minden helyzetben csodát élhetünk át. Minden a hitünkön fordul meg. Hiszünk-e ott, ahol az ész elakad, ahol mások nem látnak kiutat? Hisszük-e, hogy Jézus számára van megoldás?

Jézus hálát ad. Csodálatos, hogy tele van a szíve hálával. Megköszöni, hogy az Atya meghallgatta. Nem azért köszöni meg, mintha kételkedett volna, hiszen Ő tökéletes harmóniában van Istennel. Azért adott hálát, hogy mindenki meglássa, Ő ezt kérte, és az Atya megtette. Másrészt, aki szereti az Atyát, annak mindig tele van a szíve hálával. A tanítványok munkaeszköze a hálaadás. Még a sír szájában is lehet hálát adni, mert ott is megnyilvánul Isten dicsősége.

Ezt követően Jézus bekiáltott a sírba: Lázár, jöjj ki! Kihívja őt a halálból, a sírból. Így kiált most bele lelki halott világunkba és hív ki. Mert most neked mondja: Jöjj ki! Neked, akit fogva tart a félelem, a depresszió, jöjj ki! Ne maradj tovább ebben az állapotban, mert nem ott a helyed. És Jézus szavára kijön Lázár a sírból. Ha szól, mozdulj, kelj ki ágy-sírodból, a lustaság karjaiból, a szenvedélyek bilincseiből. És ha Ő személyesen neked szól, megkapod az erőt, és ki tudsz jönni. Jöjj hát ki az életre!

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.