Kövesd Jézus!

A

 fogságban kezd rendeződni a nép élete (Ez 14,1-11). Rádöbbennek az idő múlásával, hogy nem hamis vágyakat kell kergetni, hanem ott, ahol vannak, élni.  Vannak mindennapi feladatok, amiket el kell végezni, a megélhetés végett dolgozni kell, és közben a családi életüket szükséges rendezni. Mindeközben az a kérdés is felmerült a szívükben: hogyan tovább hitbelileg? Az Urat tiszteljék ismét, vagy a már otthon bevezetett bálványkultuszt indítsák-e be újra? Úgy látszik, erőteljes probléma volt ez, ezért mennek Izráel vénei a prófétához. A szívükben döntöttek már, a bálványokhoz húznak, de mielőtt hivatalosan is bevezetnék a kultuszt, megkérdezik a prófétát. Nem is annyira a véleményére vagy Isten válaszára kíváncsiak, mint inkább támogató beleegyezést várnak. Meg akarják szerezni a próféta felhatalmazását - ha ezt megkapják, legitimmé válik a bálványimádás.

Miért van ez így? Azért, mert nem tartottak őszinte bűnbánatot, nem néztek magukba, és így nem a saját életükben látták a fogság okát, hanem Istent tették felelőssé. Úgy vélték, Isten nem segített rajtuk, nem akadályozta meg a fogságba vitelt, ezért talán nincs is, vagy gyengébb, mint a bálványok. Így azután arra a következtetésre jutottak, hogy a bálványimádást választják. Bizony, ez a gondolkodás ma is jellemző, nem magunkat okoljuk vétkeink következményeiért, hanem Istent. Hányan fordulnak el az Úrtól, szakítják meg Vele az élő kapcsolatot, mert elromlott az életük, történt egy tragédia. De ne Istenre hárítsuk a felelősséget, hanem merjük kimondani, hogy bűneink miatt történtek a dolgok. Azért alakult így a helyzet, mert nem figyeltünk Istenre.

Mielőtt döntünk, kérjünk tanácsot az Úrtól. De ne úgy menjünk Hozzá, mint a vének, ne a magunk döntését akarjuk igazolni, hanem őszintén keressük Őt.  Mert minden problémára van megoldás. Mi a megoldás? Nem új, hanem régi üzenet mondja el, mit kér az Úr: Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól. Ez a megoldás, a megtérés kettős mozzanata. Az első, hogy odafordulunk az Úrhoz, szívünkbe fogadjuk Őt. A második mozzanat: elfordulni a bálványoktól, a bűntől. Csak akkor hiteles a megtérés, ha elfordulunk a bálványoktól, ha teljes mértékben szakítunk velük. Az Úr az egész szívünket kéri. Nem csupán csak egy kis területét, hanem az egészet. Ehhez pedig meg kell tisztíttatni a szívünket, mindent ki kell üríteni belőle, mert teli szívbe már nem fér semmi.

Leleplezi az ige a hamisságot, azt a gondolatot, hogy bár már a bálványt imádják, mégis felkeresik az Úr emberét is. Isten soha nem engedi maga mellé a bálványokat, mert Ő féltőn szerető és hűséges Isten. Ő soha nem cserélte le népét másikra. Bűneik és engedetlenségeik ellenére szerette őket és ragaszkodott hozzájuk. Még a fogságban is velük van, hiszen a próféta által bármikor elérhető.

Az Úr a prófétával is beszél, felhívja a figyelmét arra, hogy ne engedje magát megtéveszteni. Ne érzelegjen, ne essen meg a szíve rajtuk, mert a bálványimádást nem lehet tolerálni. Nem mondhatja a próféta, ha ti így akarjátok, akkor legyen. Ő felelős Isten népéért, és minden körülmények között az Úr tiszta üzenetét kell tolmácsolnia. Nem mondhatja, hogy minden rendben van, ha nincs rendben, és ha az Úr nem így látja.

Isten a bálványimádást megítéli, és az ítéleten keresztül keresi övéi szívét. Azt akarja elérni, hogy meglássák, a bálványok tehetetlenek, csak egyedül az Úr tud rajtuk segíteni, és a Neki való engedelmesség hoz áldást a számunkra. Álljunk meg őszintén az Úr előtt, kérjük, mutassa meg, mi van a szívünkben, és ha feltárul az igazság, engedjük szívünket megtisztítani. Ne ragaszkodjunk továbbra is bűneinkhez, bálványainkhoz, hanem keressük orcáját, és engedelmeskedjünk szavának. Ma még megtisztulhatunk, még átélhetjük a szabadulást, így hát ne halogassuk a döntést. Ne színészkedjünk tovább, ne tegyünk úgy, mintha csak az Úré lenne a szívünk, mintha csak Ő lenne a legfontosabb a számunkra. Valljuk meg, hogy annyi minden belopakodott az életünkbe, hogy az Úr számára már alig marad hely. Tegyük az Úr Jézus mellé az életünket, Lényébe tekintve vizsgáljuk meg a szívünket, mert csak így kapunk valós képet. Ha ezt megtesszük, bűnbánat ébred a lényünkben, rájövünk, mennyire nem hasonlít a mi életünk az Úr Jézuséra. Ez a modern mai világ minket is megtéveszt, kínálata a mi szívünket is csalogatja, Álljunk meg, és ne menjünk tovább ezen az úton, hanem meneküljünk ahhoz az Úrhoz, Aki úgy szeretett, hogy életét adta értünk a Golgotán.

Sokan vannak az ünnepen, a szórványokból is érkeznek, és ők is látni akarják Jézust (Jn 12,20-26). Már sok mindent hallottak felőle, most találkozni akarnak Vele. Ne álljunk meg ott, hogy hallunk Jézusról, hanem keressük Őt teljes szívünkből. Akarjunk Vele minden nap találkozni. A találkozás mai formája a bibliaolvasás. Az igén keresztül jön létre a találkozás, és jut el szívünkig az Ő hangja.

Fülöp és András szól felőlük Jézusnak. Tőlük kértek segítséget, és ők Jézus felé terelgetik őket. Nem ők akarják megoldani ezt a helyzetet, hanem szólnak Jézusnak. Mi se lépjünk Jézus helyére, hanem mindenkit irányítsunk Hozzá. Mert minden kérdésre Nála van a felelet.

Jézus válaszából kiérződik, hogy el akarták hívni maguk közé a szórványba, hogy ott tanítsa őket. Benne van az is, hogy mi megbecsülünk, Jézus. Nálunk nem kell félteni az életed, mi nem bántunk. Jézus azonban rámutat: eljött az Ő megáldoztatásának az ideje. Nem akar kitérni az elől, ami vár Rá. Övéiért vállalja a halált. Sőt, úgy tekint magára, mint a gabonamagra, akkor lesz termés, ha bekerül a földbe és ott elrothad, de halálából új élet keletkezik. Jézus halála által sokan fognak új életre jutni. Jézus halála nélkül nincs élet. Mennyire másként tekint az életre, mint mi. Ő nem ehhez a világhoz ragaszkodik, mert tudja, hogy aki itt akar mindent megszerezni, az elveszít mindent, elveszíti az örök életet. Ehelyett az önmaga elvesztésében találja meg az örök életet. El tudom-e veszíteni Jézusért ezt a világot? El merem-e engedni mindazt, amit a világ kínál, Jézusért cserébe? Inkább Jézus, mint a világ minden kincse, mert Jézusban örök élet van. A világ minden kincsét megszerezhetjük, de végül itt fog maradni, mert magunkkal nem vihetünk semmit. Az igazi érték és kincs a Krisztusba vetett hit. Gyűlölni az életünket a világon azt jelenti, hogy nem az érvényesülés, a test kívánsága a legfontosabb, hanem Isten országa. És ezért az országért kész és képes vagyok mindenről lemondani. Pál apostol mindenről lemondott, Krisztusért. Az addig szépen ívelő pályát is maga mögött hagyta, megélhetését Jézusra bízta, csak egy dolog foglalkoztatta, hogy vigye az evangéliumot minden teremtésnek, mert az Istennek ereje. És Pál valóban ezt választotta, ő tényleg Jézust követte, a Neki való szolgálat által. Kit követsz?

 Ó, MI HŰ BARÁTUNK JÉZUS

1.  

Ó, mi hű barátunk Jézus,

Hordja bűnünk, bánatunk!

Mily dicsőség, hogy nevében

Istenhez fordulhatunk!

Mennyi békét elveszítünk,

Sírva hordjuk bánatunk,

S mind azért, mert hő imában

Őhozzá nem fordulunk!

2.  

Ér-e próba vagy kísértés?

Háborúság zaklat-é?

El ne csüggedj ám miatta:

Vidd imádban Őelé!

Volt-e már ily hű barátod,

Gondod így ki fölveszi?

Látja minden gyöngeséged,

Tárd ki bátran Őneki!

3.  

Nyomja-é bú gyönge vállad?

Földi bánat terhel-é?

Drága Megváltód az orvos:

Vidd imádban Őelé!

Megvet, elhagy, kit szerettél?

Vidd imádban Őelé!

S Ő két karja közt ölelve

Visz a békesség felé.

Isten áldásával.