Ahova a Lélek akart menni

E

zékiel maga is ott van Izráel népével a fogságban (Ez 1,15-28). Velük együtt élte át a nyomorúságot, az elhurcoltatást, közelről tapasztalja az emberek hangulatának változását. Látja a reménytelen, megkeseredett társakat, és hozzájuk intézi szavait. De nem magától kezd el szólni, mert ő sem különb, erősebb, mint a többiek, hanem azért szól, mert megtapasztalta az Úr jelenlétét, átélte elhívó szavát. Előbb őt állítja talpra az Úr szava, és majd úgy lesz képes segítséget adni a nép számára. Előbb nekem kell átélni, hogy megszólít és elhív az Úr. Amíg én nem hallom az Úr szavát, nem kapok Tőle üzenetet, nem tudok vigasztalni, erősíteni, bátorítani. Egyedül Isten lényének ereje tud képessé tenni a mások felé való szolgálatra.

Ezékiel megtapasztalta a pogány világban Isten szavát, átélte, hogy az Úr nemcsak a templomban, hanem attól távol is megszólítja, segíti övéit. Nagy öröm lehetett ez, mert abban a korban úgy vélték, minden isten a maga népének határai közt rendelkezik hatalommal, és most Ezékiel megtudja, hogy az ő Istene előtt nincsenek határok, Őt nem lehet korlátok közé szorítani. Ebben a tapasztalatban benne van az a felismerés, hogy nem azért kerültek fogságba, mert Isten tehetetlen, és képtelen népét megvédeni, hanem a bűneik miatt. Eddig nem vették komolyan a megtérésre vonatkozó felhívást, úgy gondolták, minden rendben van náluk, most azonban szembesülniük kell bűneikkel. Jó nekünk is a saját problémáink, gondjaink közepette bűnbánattal Urunk elé állni. Mielőtt engednénk a megkeseredésnek, vagy az Urat vélnénk tehetetlennek, nézzünk magunkba, lássuk meg bűneinket, és valljuk meg azokat. Ha így teszünk, mi is megtapasztaljuk a menny közeledését, mert a bűnbánó és megtört szív előtt feltárul a menny kapuja, átölel a kegyelem.

Már tegnap betekintést nyertünk Isten lényének mélységeibe, a négy lény arca jelezi az Úrból áradó erőt, békességet, józanságot, értéket, amelyekre nekünk is szükségünk van. De tovább figyelve ezt a kijelentést csodálatos harmóniával találkozunk. Olyan együttmozgást, egymáshoz igazodást, amit a mi világunkban nem tapasztalunk. Ahol az Úr jelen van, ahol Ő uralkodik, csak ott található harmónia. Ezzel megtudjuk, hogy Isten világa egészen más, mint a mi világunk. Ott igazi rend van, ott együttműködnek a különféle erők. Nincs széthúzás, valódi egység nyilvánul meg, mert a Lélek vezeti és irányítja a négy élőlényt. A négy élőlény négyféle, és mégis egy irányba tart, egyetért, nincs viszály, mert a Léleknek engednek. Mennyi egyet nem értés, viszály és széthúzás található még Isten gyermekei között is, mindez azért, mert nem hagyatkozunk a Lélekre. Nem engedjük, hogy a Szentlélek vezesse életünket. Ahová a Lélek akart menni, oda mentek. Csendesedjünk el, és maradjunk mindaddig csendben az ige mellett, amíg nem válik bizonyossá számunkra, hová és merre akar a Lélek menni. Mert a Léleknek kell irányítania életünket. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.  Csak akkor induljunk, ha tudjuk, hová szándékozik menni a Lélek.

Az Úr dicsősége jelent meg a fogságban a próféta számára, és amikor ezzel szembesül, arcra borul Előtte. Mert nem is tehetünk mást, minthogy leborulunk és dicsőítjük Urunkat. Ezékiel hangot is hall, tehát Isten nemcsak demonstrálja jelenlétét, hanem szól is. Neki mindig van szava, nem elrettenteni akar, hanem szólni kíván hozzánk. Üzenetet kíván átadni a számunkra. Azt kéri most, hogy készüljünk fel az üzenetek fogadására, hogy valóban azt halljuk meg a következőkben, amit Ő mond, és ne azt, amit mi akarunk kihallani.

A farizeusok nem könnyű esetek, de vajon milyen vagyok én (Jn 9,39-41)? Ők úgy gondolták, minden rendben van az életükben, és nem akartak Jézus lényébe tekinteni. Önigazságuk megvakította őket, és ezért nem láttak. Mert, aki lát, akinek van belső látása, az felismeri Jézussal szemben állva, hogy kicsoda Ő. De azt is meglátja Jézus lényében, hogy ő maga kicsoda. Mert igazán tisztán és világosan Jézusra tekintve láthatom meg magam. Ha nem tekintek Rá, becsapódom. Azonban nem elég Jézusra nézni, hanem meg is kell látni saját állapotomat, és azt el kell fogadnom. Ki kell mondani az Úr előtt, ez vagyok én. Ne másokat okoljunk, hanem mondjuk ki: Uram, bűnös ember vagyok. Vagy, amit Jónás mondott a vihar kellős közepén, amikor előrángatták a hajó mélyéből: miattam lett e vihar.

Az Úr Jézus azért jött, hogy erre a látásra elsegítsen. Azért jött, hogy ha eddig vakok is voltunk, most már lássunk. Azért adja kezünkbe igéjét, hogy ha eddig nem is ismertük Isten akaratát, most megismerjük és általa éljünk.

Az Úr a farizeusoknak adott válaszában rámutat arra, hogy nem az a baj, ha vakok vagyunk, ha bűnösök vagyunk, hanem az, ha ezt nem akarjuk látni és elismerni. Miért baj ez? Azért, mert azon az emberen, aki nem ismeri el betegségét, aki azt állítja, ő nem beteg, az orvos sem tud segíteni. Urunk jó orvosként, az egyedüli orvosként jött el a világunkba. Gyógyulásunkra egyetlen esélyünk Ő. Azonban a mai ember nem akarja látni, mennyire beteg, nem akarja elismerni, hogy magát képtelen meggyógyítani. Urunk könyörüljön rajtunk, hogy mi ne legyünk ennyire csökönyösek, vakok, hanem mondjuk ki: nagy beteg vagyok, Uram, és Hozzád jövök. Gyógyítsd meg az életemet, mert ha Te nem segítesz, nem segíthet rajtam senki. Ha ezt kimondjuk, eljön a gyógyulás, a szabadulás ideje.

 Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

Isten áldásával.