Jézus hív

E

gy kérdéssel indít mai zsoltárunk, amelyen jó nekünk is elgondolkodni (Zsolt 58,1-12). Olvassam úgy, hogy hozzám intézi az Úr. Valóban igazat beszéltek? Ha tovább folytatjuk a részt, egyetértünk, mert mi is  tapasztaljuk, hogy mennyi ígéret elhangzik a kampányokban, aztán jó részük nem válik valóra. Sok esetben nem is akarják az adott ígéretet megcselekedni, ez is eszköz a pozíció eléréséhez.

Hasonlókat láthatunk a házasságokban is, sok szépet elmond egymásnak két fiatal, mindent megtesznek majd a másikért, sem egészségében, sem betegségében el nem hagyják azt, akivel szeretetből kötik össze az életüket. Aztán egy idő után mégsem így történik. Végig kell gondolni, igazat mondok én? Valóban szívből jönnek az ígéretek? Úgy is gondolom, vagy csupán meg kell felelni az elvárásoknak, az érzelmeink pillanatnyi állapota üzeni? De gondolhatunk a keresztelőkor tett ígéretekre is: úgy nevelem és neveltetem a gyermekemet, hogy hitéről majd önként vallást tegyen. Így történik ez? Milyen könnyedén teszünk ígéretet, mondunk valamit, pedig Isten igéje azt írja, hogy minden haszontalanul kimondott szóról számot fogunk adni (Mt 12,36).

Jó most a csöndben önmagunkra gondolni, vajon én mindig igazat beszélek-e. Az életem összhangban van a beszédemmel, bizonyságtételemmel? Az emberek mindig kiérzik, hogy amit mondok, az hiteles? De az is lényeges, hogy Isten felé is mindig igazat mondok, úgy is gondolom, ahogy mondom? A fogadkozásaim megtartom? Kérem a segítséget, és megígérem, ha az Úr könyörül, Neki fogok élni? Keresem Őt, figyelek szavára, és mindig meg is tartom ezt? Teszem, amit Isten mond nekem?  Hányszor vagyok úgy, mint a példázatbeli fiú, aki nagy lelkesen ígéri az apjának, megyek a szőlőbe, de aztán meggondolja magát, és mégsem megy. Mert a szívünk olyan könnyen belelkesedik, ám a kitartás olyan gyönge bennem. Uram, tedd kitartóvá az életem, hogy ne csak felbuzdulás legyen a hitem, hanem egy életre szóló elkötelezés. Ő arra hív, hogy Neki kötelezzem el magam, legyen Övé a szívem örökre.

A zsoltáros megtapasztalja, hogy azok az emberek, akik úgy gondolták, nincs Isten, rádöbbennek, hogy van. Amikor látják a munkáját, szembesülnek hatalmával vagy számonkérésével, kimondják: mégis van Isten. Sokan mondják ezt ki megdöbbenve, de csak ennyi, vagy továbbmennek, és bűnbánattal Elé borulnak. Nem elég annyi, hogy van Isten, hanem át is kell adni az életemet Neki. A tékozló fiú rádöbbent, áll még az atyai ház, ott jó az élet, még a béresnek is jó dolga van, de a gondolatot tett követte, hazament, és bűnbánatot tartott. Bocsánatot kért az Atyától. Ezt kell tenni, Jézus hív, halljuk meg a hívást, induljunk haza szívünkben bűnbánattal, és a kereszt alatt átéljük Jézus haláláért a megbocsátást, a megtisztulást.

Pál tervezi az Efézusba való utazást, személyesen is szeretne bizonyságot tenni Isten országa rendjéről (1Tim 3,14-16). Mert ebben az országban rend van, és ennek a gyülekezet a megvalósítója. A gyülekezet életén keresztül látszódik meg Isten országának rendje. De vajon látszódik? Látszódik a rend a saját életem által? 

Azért írta a levelet az apostol, hogy ebből megismerje Timóteus, hogyan kell szolgálnia a gyülekezetben, amely Isten háza. Ez azt jelenti, itt az Úr a családfő. Itt az Ő szavának kell érvényesülni, és a Benne élők előtt Neki tekintélye van. Az előzőekben láthattuk, hogy ez a rend akart felborulni a tévtanítók munkája nyomán. Mert már nem a családfő szava érvényesült, hanem a tévtanítók akartak irányítani, felhasználva ebben a nőket is.

Azt is határozottan elmondja Pál, hogy a gyülekezet az Úré, az Ő egyháza vagyunk. Nem egy szervezet a sok közül, hanem Isten elhívott népének közössége, ahol Ő a középpont. Az egyház az igazság oszlopa. Miért? Mert az élet szava található itt, az ige Isten igazságát jeleníti meg, és az egyház képviseli. Istenről, az életről, annak értelméről és céljáról az egyház tesz bizonyságot. Ebben a bizonyságtételben erő van, aki befogadja a szívébe, megtapasztalja hatalmát.

Az egyház igazsága Jézusról szól, mert Ő az igazság. Egy csodálatos himnuszban énekel Róla az apostol. Jézusban Isten megjelent testben. Ennyire közel jött hozzánk, és így mi is megismerhetjük.  Isten emberré lett, mert szeret, és meg akar menteni, ezért emberként élt közöttünk. Nincs ehhez fogható, Isten megjelent a világban, hogy bárki megismerhesse, segítségül hívhassa. De nem hatalomban, pompában, esetleg luxuskörülmények közt, hogy mindenki messziről lássa, itt az Isten. Egy szegény család gyermekeként érkezett meg, elrejtette Istenségét, így senki nem tud Nála előnyhöz jutni, nem hízeleghetjük be magunkat, ahogy ezt az életben sokszor látjuk. Nem a másik személye a fontos, csak a hatalma, mert ki akarjuk használni. Isten azt akarja, hogy életét látva, tetteit szemlélve, tanítását hallgatva megszeressük Őt. Ismerjük fel az egyszerű külső mögött Istent, és ne érdekből, hanem Iránta való szeretetből kövessük Őt.

Az evangélium elterjedt a világon, azért hirdették, hogy megismerjék, és higgyenek Benne. Hiszem én, hogy a Krisztus az élő Isten Fia, Aki önmagát adta értem a kereszten? Hiszem, hogy Nála nélkül nincs életem? Ha igen, hirdessem én is, adjam tovább az életet mentő hírt. Mert olyan sok nyomorúság van a világban, annyi tragédia történik, de hallják az örömhírt is: Üdvözítő született nektek, az Úr Krisztus?

Jézus hív, bár zúg, morajlik

1. Jézus hív, bár zúg, morajlik Életünk vad tengere; Halk hívása tisztán hallik: 'Jer, kövess, ó, jöjj ide!'

2. Vedd a példát Andrástól, ki Hallva hívó szózatot, hálóját se vonszolá ki: Érte mindent elhagyott.

3. Jézus hív, hogy Őt imádjad, Megragad, hogy el ne ess, Mert kísért öntelt világod: 'Jöjj, engem jobban szeress!'

4. Ha nehéz az élet terhe, Roskadozva hordom azt: Bús orcám Hozzá emelve, Jézusban lelek vigaszt.

5. Uram, hozzám légy kegyelmes, Tedd Tieddé szívemet, Hadd lehessek engedelmes, Néked élő gyermeked!

Isten áldásával.