Sóvárgás

A

z Isten utáni sóvárgás a nehéz időszakokban megjelenik, vágyakozunk Isten segítségére, de amikor rendben mennek dolgaink, akkor is vágyakozom az Úr után (Zsolt 63,1-12)? Mert Dávid nemcsak Isten segítségére, hanem az Úr után sóvárog. Ő hiányzik neki, Vele szeretne együtt lenni. A puszta jelzi a lelki sivárságot, hányszor éljük át, olyanok vagyunk, mint a sivatag, kiszáradt homoktenger. Igénk jelzi, van ilyenkor is remény, van oázis, és ez nem más, mint az élő Isten. Dávid is azért sóvárog Isten után, mert elepedt lelkét az Úr éleszti fel. Ezért is keressük Őt, mert megújít, olyan a lélek számára az Úr szava, mint a friss víz a kiszáradt földnek. Életet jelent, a víz termővé teszi a földet, az Úr szava pedig az életünket.

Szereteted az életnél is jobb - ezek nem nagy szavak, hanem a valóságot tükrözik. Isten mindennél jobb, a legfőbb jó, és ha Rátalálok, megelégszik a szívem. De valóban megelégszik? Valóban el tudom szívből mondani, hogy az Úr szeretete, kegyelme mindennél jobb, mindennél többet ér? Ő vonz engem, és mindig közelségére vágyódom, és mindent kész vagyok Érte elhagyni? Jézus azt kérte, hogy aki követni akarja, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és úgy kövesse Őt. Ez azt jelenti, hogy mindent, ami eddig fontos volt a számomra, Érte hátra hagyok, és Vele járom az élet útját, oda megyek, ahová Ő. Olyan nehezen mozdulunk, hozzászokunk a kényelemhez, és nehéz felszedelőzködni, de az Úr hív, és aki megtapasztalta már Lénye gazdagságát, örök kegyelmét, az mindent elhagy és követi az Urat.

Az Úrral való élő kapcsolatot nem elég létrehozni, fenn is kell tartani. Ez nem is könnyű, mert szinte minden azon munkálkodik, hogy kibillentsen békességünkből, elterelje az igéről gondolatainkat. Annyi minden elénk jön, ami fontos, amit intézni kell, és így nem marad idő az Úrra. Azonban tudatosan ápoljuk a kapcsolatot, lehet napközben is megállni és egy fohászt mondani. Amikor akad néhány perc, elolvashatok egy verset a Bibliából, majd többször is felidézve gondolkodhatom rajta. Szabad a reggel vagy a napközben olvasottakat beleilleszteni az adott élethelyzetbe. Megkérdezhetjük: most mit mond az ige, mi Isten akarata?

Fekvőhelyemen is rád gondolok - Dávid szemére sem jött mindig álom, de feltalálta magát, az Úrra gondolt. Éjjel is az Úr akaratát kereste, Hozzá emelte a szívét. Erre is lehet törekedni, ha nem tudok aludni, beszélgetek Istennel. Mit teszek én ilyen esetben? Mi már valamilyen eszközt veszünk a kezünkbe, vagy lámpát kapcsolunk, vagy valamit, amit elüti a csendet. Azonban Dávid megmutatja, lehet másképp, lehet ilyenkor is Istenhez fordulni, sőt, talán még jobban el tudunk mélyülni a közelségében. Ne féljünk, Istent éjjel is felkereshetjük, és biztosan nem zavarjuk.

Az igéből az is kihallatszik, hogy az őrváltások idején tudatosan elmondott egy imádságot, beszélgetett az Úrral. Talán olyan zajosak voltak ezek a váltások, hogy felébredt rájuk, vagy egyszerűen úgy állította be a belső óráját, hogy felébredjen ezekben a meghatározott időpontokban, hogy Istennel lehessen. Mi is felállíthatunk saját időpontokat, amikor félrevonulunk és elcsendesedünk, keressük Őt. Amikor nem tudunk mit kezdeni magunkkal, gondoljunk Istenre, kérdezzük meg, mit akar Ő velünk? Vagy egyszerűen csak gyönyörködjünk az Úrban.

Jó látni, hogy a Pál-korabeli gyülekezetekben az igehirdetés, a tanítás nem a gyülekezetvezető kiváltsága volt, hanem a presbiterek is részt vállaltak belőle (1Tim 517-25). Számunkra az újszövetségi gyülekezetek jelentik a mintát, ilyeneknek kellene lennünk. Miért nincs ez így? Azért, mert nem Ő él a szívünkben, mert, aki megtapasztalja bűnei bocsánatát, átéli a kegyelmet, annak szíve tele van mindazzal, amit Isten elvégzett, hálás a szíve, és erről beszélni akar. Amit kaptam, azt tovább akarom adni. Kérjük Urunkat, munkálja ezt ki bennünk, akarjuk továbbadni, amit Tőle kaptunk.

Aki végzi a bizonyságtétel szolgálatát, azt becsüljük meg, vegyük észre és értékeljük. Lehet ez napi program, vegyem észre a másikban a jót, és értékeljem. Ne csak azt várjam, hogy nekem értékeljék, amit teszek, hanem köszönjem meg én is, ne legyen természetes. Hiszen minden jó az Úr munkája.

 Ismét a tisztaságot hangsúlyozza Pál. Nem mindig könnyű ez, de Krisztusban mégis lehetséges megmaradni és nemet mondani. Gyakran azzal védekezünk, hogy mindenki ezt csinálja, Pál azonban rámutat: nem kötelező azt tenni, amit mások, lehet nemet mondai. Ne légy részes mások bűneiben, vagyis nemet mondok, vállalom Krisztust, nem figyelek arra, mit fognak mondani. Jézus is mindig felfelé figyelt, nem a környezetéhez igazodott, hanem egyedül az Atyához.

A huszonharmadik verset szokták maguk védelmére kiemelni azok, akiknek az alkohollal van problémájuk. Azonban látni kell, hogy Timóteusnak ezzel nem volt gondja, nem a test vágyait elégítette ki, hanem inkább elhanyagolta magát. De nem azt mondja Pál, hogy csak bort igyon, hanem egy kevés bort is. Étkezzen rendesen, és néha iktasson be egy kis bort is. De aki szenvedélybeteg volt, és megszabadult belőle, annak nem ez a terápia, az már nem élhet egy kevés alkohollal sem, mert számára nem orvosság, hanem ellenség.

Az életünk Isten előtt nem rejthető el, Ő ismer minket, tudja dolgainkat, ezért jó, ha most feltárjuk Előtte bűneinket. Ne rejtegessünk semmit, hanem kérjük kegyelmét, és az Úr Jézus vére megtisztít.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.