Beszéljünk az Úr munkájáról!

R

eggel az Úr érkezik Dávidhoz Grád prófétán keresztül (2Sám 24,11-25). Üzente van a számára. Dávid eddig nem akart az Úrra figyelni, keresztülvitte saját elképzelését, de Isten betoppan hozzá. Mivel nem figyelt felfelé, ítélettel kell szembenéznie. Az Úr betoppan hozzánk, amikor nem számítunk rá. Szólt Ő korábban is, de ha nem vesszük figyelembe szavát, váratlanul érkezik. Most ítélettel jön.

Azonban jó látni, hogy Isten ítéletében is kegyelmes, választási lehetőséget kínál Dávid számára. Ő döntse el, melyik csapást válassza. Isten nem büntetni akar, hanem tanítani. Mégpedig arra, hogy következménye van, ha bizalmatlanná válunk Vele szemben. Dávid megvonta Istentől a bizalmát, és ez hosszútávon veszélyt rejt magában. Mert ha Isten ezt nem ítéli meg, a nép majd úgy gondolja, bízhatunk magunkban, fejlesszük haderőnket, mert Isten ezzel egyetért. Rá kell döbbenni arra, hogy Isten nem adja ki kezéből népe sorsát, nem adja át másnak a biztonság kérdését. Az Úrban hinni, Rábízni magunkat, minden biztonsági előkészületnél többet ér. Az Úrban elrejtett élet van igazán biztonságban.

Dávid jól ismeri Istent, tudja, hogy ha ítél is, irgalmas. Jobb az Úr kezébe esni, és ez valóban így van. Az ember irgalmatlan, kegyetlen. A bosszú vezérel sokakat. Láttuk a Dávidot körülvevő emberek életében is. Amikor kiszolgáltatott helyzetben Saulra találtak, megölték volna a királyt. Vagy Jóáb, hányszor irgalmatlan volt kiszolgáltatott emberekkel szemben. Az ember szíve gonosz, mondja az ige, ezért Dávid inkább az Úrra bízza magát. Az egész történelem Isten irgalmáról tesz bizonyságot. Mert ennyi gonoszság láttán, amit már elkövettünk a földön, még mindig ad időt a megtérésre. Bár élnénk vele.

Mennyire igaza van Dávidnak, az Úr azt mondta az angyalnak Jeruzsálem felett, elég. Isten ki tudja mondani, elég. A mi problémánk, hogy e rövid szót olyan nehezen vagyunk képesek kimondani. Ezért válunk függővé, ragad el indulatunk. Az Úr Jézus nélkül képtelenek vagyunk azt mondai, elég. Pál felismeri a titkot: aki megtapasztalja, hogy elég számára a kegyelem, másra nincs szüksége, az az élet dolgaival kapcsolatban is képesség válik kimondani ezt a szót.

Jó látni, hogy Dávid maga akarja az áldozatot kifizetni. Tudja, hogy csak az az áldozat, ami nekem kerül valamibe. A magáét kívánja az Úrnak adni. Így van ez ma is, az az igazi áldozat, ami nekem kerül valamibe. Az Úr Jézus is önmagát adta oda a bűneinkért. Nem mást mutatott be áldozatul, hanem önmagát. Aki egyszer megáll a kereszt alatt, annak a szíve tele van hálával, és kész önmagát teljesen az Úrnak adni.

Jakab után meghallgatták Pált és Barnabást (ApCsel 15,12-35). Ez óriási dolog, nem csak saját információra hagyatkoznak, nem elég Péter vallomása, Pálékat is készek meghallgatni. Mondják el ők, hogyan élték meg mindezt, mit tapasztaltak. Ez ma is fontos, és jó lenne, ha volna bennünk készség a másik meghallgatására. De kíváncsiak vagyunk-e arra, hogyan munkálkodik az Úr a másikban vagy a másik által? Az apostolok gyűlésének fő témája az Úr munkája. Mi a mi témánk? Miről szólnak tanácskozásaink, és miről beszélünk gyűléseinken? Érdekel-e mindaz, amit az Úr ma cselekszik? Gyakran azt látni, hogy nem igazán a szívben elvégzett munkákra, a megtérésekre, szabadulásokra vagyunk kíváncsiak. Inkább kultúrműsorokat rendezünk, ahol mi vagyunk a fontosak, az, amit mi produkálunk, és nem az, amit Isten végez el egy-egy emberben.

Amikor szót kapnak, nem saját szenvedéseikről, küzdelmeikről, nem is az útjaikon megtapasztalt emberi magatartásról számolnak be, hanem arról, amit Isten tett a pogányok között. Isten  munkájáról számolnak be. Mert az a lényeg, amit az Úr cselekszik, és benne van az is, hogy az Úr cselekedett. Nem Pál, nem Barnabás, hanem egyedül a feltámadott Krisztus. Bár így tudnánk mi is az Úr munkájáról beszélni. Pálék azért beszélnek arról, amit Isten tett, mert volt miről beszélni. Mi talán azért a saját dolgainkat mondjuk el, mert nem éljük át Isten ilyen jellegű munkáját. Nem tapasztalunk megtérést, szabadulást, újjászületést. És ha ez nincs, akkor maradnak a mi programjaink, mert valamiről be kell számolni. Olyan szomorú, hogy csak saját munkánkról tudunk beszámolni. Kérjük az Urat, könyörüljön meg rajtunk, és cselekedjen, adjon eszmélődést, hitre jutást, életváltozásokat. Mert igazából erre van szükség. A koncertjeink, politikai és kulturális műsoraink nem jelentenek igazi változást. Változás ott történik, ahol Isten Szentlelke belép az életünkbe. Ahogyan ezt pünkösdkor is látjuk. Isten Szentlelke munkájának következtében, az ige munkája által háromezer ember fogadja el a feltámadott Úr Jézus Krisztust élete Urának. Ezzel egyidejűleg minőségileg változik meg az életük, és erre felfigyel környezetük.

A gyűlés lényege: felismerték, hogy a pogánymisszió az Úr munkája. Visszaküldték Pálékat, mert a lényeg az evangélium terjedése. Nem gátolják a Lélek munkáját, hanem bátorítják az antiókhiaiakat a munka folytatására.

Azt is meglátják, hogy Pálék az életüket tették kockára Jézusért. Az életük Jézusról beszél. Vajon kiről beszél az én életem? Az evangélium hirdetése kockázattal jár, Pálék ezt vállalják, de vállalom-e én is?

Szilász végül ott marad, és így Pálék új munkatársat kapnak az Úrtól. Isten megajándékozza őket, ők pedig hirdetik az evangéliumot és tanítják az igét. Ez a mai feladat is, hirdetni és tanítani az igét. Az ige Jézushoz visz közel, Isten országát tárja fel előttünk.

VÉGIG MEGÁLLD A NAGY TUSÁT!

1.  

Végig megálld a nagy tusát!

Erőt Urad, a Krisztus ád.

Nyerd el, mit félretett neked,

A koronát, az életet!

2.  

A célra fuss, hogy mennybe juss,

Ott vár reád az égi juss!

Az út oda bizton vezérl,

Krisztus az út, Krisztus a cél.

3.  

Ne csüggedj el, Ő felemel,

Új erőt ád, csak bíznod kell!

Ha gondodat mind ráveted,

Segít vinni a terhedet.

4.  

Bízzál, ne félj, a Krisztus él!

Ő hűn szeret és megsegél.

Csak higgy, és Ő lesz Mestered,

Urad, s mindenben mindened!

Isten áldásával.