Halld meg a hívást!

I

smét Jób szólal meg, olyan adok-kapok ez az egész (Jób 19,1-20). A szenvedő is belemegy ebbe a csatába, úgy látja, védelmeznie kell magát. Elmondja, mennyire fáj mindaz, amit hall, a vigasztalókból gyötrők lettek. Kínozzátok lelkemet. Szavakkal, hozzáállással is lehet gyötrelmet okozni, ezt tapasztalja most Jób. Barátainak szavai nem sebtapaszok, nem felüdülést hoznak, hanem még inkább gyötrik lelkét. Ezek az emberek nem igét vittek, mert akkor enyhülést okoznának szavaik. Az ige az, ami begyógyítja a sebeket, ami vigasztalást nyújt és segítséget ad.

Jób próbál hatni barátaira, eszmélteti őket, de nem igen nyílik a szemük. Nem látják meg, hogy rossz irányba haladnak, nem veszik észre, hogy nem élik át Jób helyzetét. Mert egészségesen, jólétben könnyű okoskodni, bölcs eszmefuttatást végezni. De mivel nem képzelik magukat Jób helyébe, csak gyötrelmet okoznak. Többet segítenének, ha hallgatnának vagy ápolnák a beteget.

Jób nehezen éli meg a betegség egyre húzódó időszakát. Úgy tapasztalja, egyre inkább magára marad. Eltávolodnak tőle az emberek. Barátai, ismerősei, szolgái is elfordulnak tőle. Csak akkor néznek rá, ha nagyon muszáj. Miért? Mert a nagy szenvedésben Isten büntetését látják. Mindenki úgy gondolja, Jób nem az, akinek eddig mutatta magát, bűnös, de Istent nem lehet megtéveszteni, és most megkapta büntetését.

Felesége sem áll mellette, igaz, ő már az elején az élet elvetését, a halált javasolta. Nem állt férje mellett. Most még inkább elhúzódik. Ezt Jób nehéz leheletével indokolja. Ez a szeretet hiányára utal, mert a szeretet elhordozza ezeket. Milyen gyakran ily semmiségek miatt keletkezik feszültség. Mert van, amikor mindezt odafigyeléssel, önmagunk ápolásával ki lehet védeni. De Jób most nagyon beteg, rajta múlik mindez, nem azért nehéz a lehelete, mert elhanyagolta magát. Csont és bőr már Jób, nem maradt más, csak Isten, és olyan jó, hogy mi már tudjuk: Ő nem fordul el a legsúlyosabb pillanatokban sem. Nem hagy magunkra. Bár hányszor mi is úgy gondoljuk. Azonban Ő mellettünk van, és a rosszat is képes jóra fordítani. A szenvedés eszköz a kezében, általa segít az új élet felé, segít végiggondolni, hol tartunk, hová jutunk a halál után. A szenvedés által formál is az Úr, megmutatja, mennyire Rá vagyunk utalva. Saját erőnk mit sem ér, de Őreá mindig számíthatunk.

Pál bizonyságtételét nem akarják meghallani, a gyűlölet megvakította a zsidókat (ApCsel 22,22-30). Nem látnak és hallanak semmit, úgy vélik, el kell törölni Pált. Olyan szomorú: az apostol ott áll bilincsekben, nincs egy rossz szava senkihez, csak Megváltójáról beszélt. Nem árt senkinek, mégis meg akarják ölni. Amíg ő maga is gyilkos indulattal volt tele, amíg tönkretett életeket, elszakította egymástól a családok tagjait, nem tartották veszélyesnek. Amikor Krisztus békességéről, szeretetéről, az új élet lehetőségéről és szükségességéről beszél, már nem bírják hallgatni. Mennyi mindent meghallgatnak ma is az emberek, mennyi gonoszságot eltűrnek, de Krisztusról nem akarnak hallani. Az evangélium nem kell, sokszor és sok helyen ma is úgy gondolják, hogy Krisztus tanítványaitól meg kell szabadulni. Mindenféle romboló irányzat működhet, de Isten népe nem szükséges. Pedig az Úr tanítványai az életet képviselik. Bár mindig ezt tapasztalnák mindazok, akik velünk kapcsolatba kerülnek.

Miért is dühöngenek? Mert Pál arról tett bizonyságot, hogy találkozott vele Jézus, beszélt hozzá, és ő hallotta a szavát, sőt, válaszolt Neki. Mindez azt jelenti, hogy Jézus él, ha pedig él az, akiről tudják, hogy meghalt, akkor Ő nem más, mint az élő Isten. Ha pedig így van, akkor ez rájuk nézve következménnyel jár. Meg kell változtatni az életüket, és ezt nem akarják. Hányan hallanak igehirdetést, de nem hallják meg az Úr szavát, mert akkor nem mehetne úgy tovább az életük, mint eddig. Az igehirdetés és a bizonyságtétel által mindig Isten szólít meg, és erre válaszolni kell. Azért szólít, mert terve van az életünkkel, és nem akarja, hogy elvesszünk. Mit válaszolunk? Úgy vesszük, Isten szólt, és akkor nem mehetek el szó nélkül? Akkor annak következménye van? Hallgatok Rá, örömmel mondom: Itt vagyok, Uram, csak szólj? Vagy megyek tovább megszokott utamon? De sokan úgy gondolják, ez csak emberi szó, nem kell vele törődni, és mennek tovább a széles úton. De az az út kárhozatra vezet.

Pál ott áll, elmondta bizonyságtételét, és senki nem áll ki mellette. Úgy van, mint az Úr Jézus, senki nem emel szót védelmében, senki nem mondja, ártatlan, semmi rosszat sem tett, ne bántsátok. És ő tűri szótlanul. Mivel az ezredes nem igazán értette mindazt, amit Pál mondott, ahelyett, hogy görögül is elmondatná vele, meg akarja korbácsoltatni. Pedig Pál mindig készségesen és örömmel tesz bizonyságot. Neki nincs takargatnivalója. Neked sincs? Te is bármikor őszintén mersz beszélni életedről? Pál azért őszinte, mert a múltja már rendezve van.

Pál és az ezredes bemutatja a bűnös, a velünk született és a Krisztustól kapott új természet közötti különbséget. A régi természet durva, erőszakos, csak bántalmazni tud. Számító, és félelme vezérli. Mert hiába római polgár, fél, ez a polgárság nem ad békességet. Mi lesz, ha rosszat cselekszek, ha egy másik római polgárt megkorbácsoltatok, felelősségre vonnak. Isten országa, aminek Pál a polgára, igazi békességgel ajándékoz meg. Miért? Mert tudom, hogy Istenhez tartozom, az Ő védelme alatt állok, és egyetlen hajszál sem eshet le a fejemről mennyei Atyám akarata nélkül.

Isten felhasználja a római polgárságot is. Igaz, ez nem megoldás, de a bizonyságtétel kiterjesztésében eszköz lehet. Hatalmas Urunk van, nagyobb Ő minden emberi birodalomnál, hatalmasabb a császároknál, elnököknél, mindenféle politikai erőnél. Aki Benne bízik, az még a politika előtt, még fogolyként is az Úr hatalmát képviseli. A politika, a római apparátus fogja majd állami költségen a fővárosba szállítani Pált és szívében a Krisztust. Így munkálkodik ma is az Úr.

HALLD MEG A HÍVÁST

1.  

Halld meg a hívást, Jézusodét,

Még ma kövesd Őt, fogva kezét,

Áldva a karját tárja feléd,

Édesen így szól: „Jöjj!”

Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,

Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,

S minket az égi hon befogad!

Itt vagyok, Jézus, lásd!

2.  

Halld meg, ó, gyermek, drága szavát,

Nyisd meg a szíved, add magad át,

Édes a béke, mit neked ád,

Bátran azért csak jöjj!

Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,

Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,

S minket az égi hon befogad!

Itt vagyok, Jézus, lásd!

3.  

Higgy a szavának, nem taszít el,

Szívedhez ott ver szíve közel,

Hű szeretettel karja ölel,

Jöjj csak, ó, bűnös, jöjj!

Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,

Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,

S minket az égi hon befogad!

Itt vagyok, Jézus, lásd!

Isten áldásával.