Zajlik az élet Jézussal

J

ób Bildádnak is válaszol. Szenvedései közepette kész beszélni (Jób 9,1-35). Maga is tudja, hogy Isten hatalmas és bűntelen, igaz. Az embernek Vele szemben nincs igaza, Övé minden igazság, miénk pedig orcánk pirulása. Jóbnak eddig is volt kapcsolata az Úrral, ismeri hatalmát, nagyságát, és dicsőíti. Még ilyen betegen, ennyi szenvedés közepette is látja az Úr hatalmát. Betegsége nem kisebbíti Istent, nem mondja, ha mindenható lenne, meggyógyítana. Látja az egész világ fölötti hatalmát az Úrnak, és magasztalja azt. Az égitestek mozgása is mind Istenről beszél, Őt látja meg általuk ez a szenvedő ember. Én kit látok, amikor szenvedek? Észreveszem-e az Úr hatalmát, és dicsérem-e Őt? Hányszor csak addig hatalmas számunkra Isten, amíg megvan mindenünk, amíg jó az egészségünk, de ha változás áll be benne, már nem bízunk Benne, elmarad a dicséret.

Sok igazságot elmond Jób szenvedései közben, jól lát dolgokat, csak mindezt meghatározza saját állapota. Nem érti, miért szenved, miért bünteti Isten. Ebben benne van az is, hogy olyan korlátozott a látásunk, csak akkor lehetünk tisztában az életünk mögött lévő dolgokkal, ha az Úr kijelenti azokat, fellebbenti a fátylat. Olyan jó, hogy az élet fontos kérdéseire Jézusban megkapjuk a feleletet.

Azt is felismeri Jób, hogy az Úr kezében tartja az egész világot, nincs véletlen, nincs kiszolgáltatottság, Úr Ő mindenek felett. A pusztító erőket is kézben tartja, sőt, Jézusban legyőzte őket. A gonosz azon igyekszik, hogy mindent szétromboljon, ám Jézus kiűzte a megszállottakból is a tisztátalan lelkeket. Nem kell félnünk, csak Jézushoz menekülni. Bátran menjünk Hozzá, nézzünk fel a keresztre, mert Tőle jön a szabadítás. Ő megszabadít minden megkötözöttségből, nincs semmi, aminek bilincseit ne tudná leoldani rólunk. Hatalmas és erős Isten Ő. Csakis Ő tud szabadítani. Bármi szorongat és terjeszti ki fölénk szárnyait, ne higgyük el, hogy nincs már remény. Amíg van Biblia, szól az ige, minden ember számára van lehetőség az új életre. Miért? Mert Jézus mindenkiért odaadta az életét. Ne félj, csak, higgy, és hívd segítségül, bármivel nézel is szembe. Ne feledd, neked lehetetlen, de Istennek nem. Mond ezt el Neki, és kérd meg, hogy könyörüljön rajtad.

Kár, hogy nem tudnak segíteni Jóbnak, nem képesek odavezetni az Úr szeretetéhez. Nincs, aki azt mondja, nézz az Úrra, ne félj, nem azért vagy beteg, mert büntet. Itt van veled most is, Ő vigyázott rád. Hiszen meg is halhattál volna, de nem, mert Ő megőrzött. A gonosz hatalma csak addig terjed, amíg az Úr megengedi. Hányan nem látják meg: Isten kegyelme, hogy még élünk. Lehetett volna rosszabb is, meg is halhattam volna, de megkönyörült. És sokan ezt nem látják, csak a szenvedésüket, a bajukat, az őket ért tragédiát. De aki meglátja: kegyelem, hogy élek, az tud hálát adni. A hálás szívű ember pedig meglátja Isten szabadítását. Mert az a nagy dolog, hogy itt van mellettünk, életünk mélységeiben sem hagy magunkra, csak ölbe vett, és így csak egy pár lábnyomot látunk. Bűnös szívünk pedig azonnal azt gondolja, Isten elhagyott. Pedig az a lábnyom az Övé. Vizsgáld meg, és rádöbbensz, mélyebbek ezek a nyomok, mert kezében tartva jobban besüppedt az Úr lába.

Zajlik az élet Pál körül, nem is csoda, mert az evangélium az élet üzenete (ApCsel 18,18-23). És ahol hangzik, ott megmozgatja az állóvizet. Zajlik az élet, mert Ő nem nyugalomra, hanem küzdelemre, harcra hívott el. Pál harcolja a hit nemes harcát. Vannak, akik befogadják az Úr szavát, kérik és megkapják bűneik bocsánatát, és Jézus követői lesznek. Mások elutasítják Jézust, nem akarnak megtérni, Isten szerinti életet folytatni. Ezek az emberek szembefordulnak Pállal, mert úgy látják, zavart okoz. Ez a zavar általában azt jelenti, hogy Pál tevékenysége érinti az üzleteiket, a pénztárcáikat. Aki Jézus követőjévé válik, az már nem imádja a bálványokat, nem úgy él, mint eddig. Szakít a bűnökkel, és ez megmutatkozik sok kézműves forgalmában. Nincs már szükség kegytárgyakra, nem fogy úgy az alkohol, és kevesebben járnak a termékenység istenségek kultuszaira is. Már nem a buli, az evés, az ivás, az olcsó szórakozás elégíti meg őket, hanem az Úrral való kapcsolat. Akik megérzik az evangélium munkáját, Pált el akarják távolítani. Ha az evangélium árad rajtunk keresztül, számíthatunk támadásra, felbolydulásra.

Az apostol úgy látta, korinthusi munkája végeztével vissza kell fordulnia. És ő ezt meg is teszi. Krisztus szorongató szeretete viszi előre, de látja, amikor meg kell állni, töltődésre van szükség. Pál nem fél a friss közösséget magára hagyni, mert tudja, ő ültet és öntöz, de a növekedést Isten adja. Igen, mi elhintjük a magot, de a növekedés Isten munkája.

Efézusban elválik házaspár munkatársaitól, és folytatja tovább útját Jeruzsálembe, majd Antiókhiába. Az apostol nem ígérget, hanem rábízza magát Isten akaratára. Nem azt mondja, természetesen visszajövök még, hanem, ha Isten akarja. Ezt fontos, szem előtt kell tartani, ha Isten akarja. Nem az én akaratom a fontos, hanem az Úré. Pál kész mindig Istenre hangolódni, nem a saját terveit, hanem az Úr akaratát tartja szem előtt, és azt cselekszi meg. Nem biztos, hogy akarja, és ha nem, azt is elfogadom. Nem erőltetem azt, amit az Úr nem akar.

Benne van az is, hogy nem ismerjük életünk idejét, az is megtörténhet, hogy az Úr hazahív. Ennyit bízott rám, és a folytatást már más fogja végezni. Azonban Pálnak még vannak feladatai, így ismét elindul. Nem tud nyugton maradni, ha arra gondol, hogy vannak, akik még nem hallottak Isten kegyelméről, még nem ismerik Jézust. Nyugtalanít-e engem, hogy vannak még ma is, akikhez nem jutott el a jó hír, akik még nem adták át az Úrnak az életüket?

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.