J
|
ób nem erre
várt Elifáztól, nem azt kapta, amire vágyódott (Jób 6,1-7,21). Barátja nem tudott vigasztalással szolgálni,
még inkább elkeserítette, mert bűnössé tette. Jób szenvedése mögött valami súlyos
bűn elkövetését látta. Jób elmondja, hogy nem a miértre kellene a választ keresni,
hanem beleélni magukat az ő helyzetébe, szívvel kezelni a szenvedést. Baráti
szeretetre van szüksége a szenvedőnek, erre várt Jób, de nem kapta meg, és ezt
el is mondja.
Mit viszünk a szenvedőknek, hogyan próbálunk vigasztalni, nem esünk-e
abba a hibába, amibe Jób barátja is esett? Ahhoz, hogy a csapdákat elkerüljük,
figyeljünk Urunkra, nézzük, hogyan közelítette meg a szenvedőket. Tele volt a
szíve szeretettel és irgalmassággal, a fiát temetőbe kísérő özvegyasszonynak
azt mondta: „Ne sírj!” Amikor Jairus megkapja kislánya halálának hírét, így
szól: „Ne félj, csak higgy!” Jézus soha nem a szenvedés okát keresi, hanem a
szenvedővel foglalkozik, őt igyekszik Isten felé terelni. Ne félj, hanem higgy, most a bajban is
kapaszkodj bele Istenbe. Ő nem hagy magadra, itt áll melletted, nyújtsd ki Felé hitedet. Bízzál most is az Úrban, bízz Benne továbbra is!
A tragédiát átélt vagy az egészsége megromlásával szembesülő ember
lelkileg válságban van, és ebben a helyzetben egyedül az Úr Jézusra van
szüksége, Róla tegyünk bizonyságot, Őt igyekezzünk megjeleníteni.
Bátorítás ez számunkra is, nézzünk az Úrra, legyünk Vele egyedül,
keressük Őt, figyeljünk szavára, mert sebeink az Ő közelében gyógyulnak be.
Keressük, mi a célja ezzel a szenvedéssel az Úrnak. Mit akar általa elvégezni
bennem? Talán meg akar egy kicsit állítani, a sok rohanásban nem volt idő
megállni, elcsendesedni és végiggondolni az életünket. Mert azt is végig kell
gondolni, hová tartok.
Jób nagyon szenved, éjjel sem tud pihenni, egyre jobban gyötrődik, és nincs,
aki megértse, aki segítsen neki. Nem segítik Isten közelébe, hanem filozófiai véleménnyel traktálták. Kenyér helyett követ kapott. Pedig az Úr nem ilyen, Ő
életnek kenyerét nyújtja mindenki felé. Jób reménytelennek látja életét, nem
lát célt és jövőt. Csak lefelé, a sebeire néz. Olyan könnyen elcsüggedünk, mi is
szenvedésünkre, testi állapotunkra nézünk. Ha már nem vagyunk olyan frissek,
erősek, egészségesek, mint fiatal korban, értéktelennek véljük magunkat. Az emberek többsége az értéket a
munkaképességben látja, azonban az Úr előtt a beteg és idős ember élete is
érték. Az idős Simeon látta meg a templomban elsőként a Megváltót, öreg napjait
bearanyozta a gyermek Jézussal való találkozás. Örömmel tett róla bizonyságot.
Az imádság, a bizonyságtétel mindig lehetőség. Jézusról bizonyságot tenni idős korban és betegen is lehet. Sőt, magának az öregkornak vagy a betegségnek a megélése is válhat
bizonyságtétellé.
Jób eljut arra a pontra, amikor kimondja: Elég volt az életemből. Bizony, amikor levesszük az Úrról a szemünket,
vagy egyáltalán nem is figyelünk Rá, könnyen eljutunk ide. Mert mi úgy gondoljuk, ha az Úré az életünk,
nem érdemlünk szenvedést, nem szenvedhetünk. Pál apostol is azért könyörgött
háromszor is, hogy múljék el tőle a tövis. Úgy látta, tövissel a testében nem
képes elvégezni szolgálatát. Az Úr azonban így szólt: „Elég neked az én
kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9). Erre az
elégre van szükségünk. Akkor kezdünk el gyógyulni, amikor ezt felismerjük, elég
a kegyelem, elég az Úr ereje, betegségben, szenvedések között is.
Pál apostol tovább viszi az evangéliumot, eljut Athénba, és meglátja a
város lelki szomjúságát (ApCsel 17,16-34). A sok bálvány azt jelzi, minél több
istenséget imádnak, annál szomjasabbak, semmi nem ad megelégülést. A bálványok,
szenvedélybetegségek mind jelzések. Arra mutatnak rá, hogy az emberek nem boldogok,
szívük üres, szeretnék megelégíteni, szeretnének békességre jutni, de nem
találják meg. Miért? Mert rossz helyen keresik mindezt.
Figyelemre méltó, hogy Pál lelke háborog, de nem rombolja le a bálványokat,
hanem hirdeti Jézust. Tudja, Őreá van szükségük. És aki Jézust elismeri
megváltójának, aki elindul követni, és meglátja Benne a mindennél nagyobb
értéket, maga fog nemet mondani bálványaira. Jézust megismerve értéktelenné,
szemétté válik mindaz, ami korábban sokat jelentett, ami nyereség volt. Jézust
választom, és mindazt, ami értékét veszti, szabad szívvel és örömmel távolítom
el. Amikor a béna meggyógyult, eldobta a mankót, felvette ágyát, és maga vitte
haza. Már nem támaszkodott a botra, mert nem volt rá szüksége. Nem feküdt vissza
az ágyra, nem vitette magát, mert meggyógyult. A meggyógyult, az életre talált
ember önként dobja el eddigi pótszereit, már nincs rájuk szükség, már nem
jelentenek semmit.
Az apostol Jézust állítja eléjük megoldásként. Nem igazodik a művelt
város igényeihez. Nem kultúráról, tudományról beszél. Nem él retorikai
fogásokkal, hanem Jézust hirdeti. Ahogy figyeljük Pál missziós útjait, azt kell
látni, itt kristályosodnak ki az apostoli levelek fő mondanivalói. Mindaz, amit
majd később leír, a misszió mezején, az élet útján válik üzenetté. Nem
szégyellem az evangéliumot, mert Istennek hatalma az, írja majd a római
gyülekezet számára. És ezt látjuk,
Athénban is vállalja Krisztust. Meg van győződve arról, hogy itt is Ő a segítség. Az evangélium
tartalma Jézus, és ezt sehol nem kell megváltoztatni, nem kell másokhoz
igazítani. Ne szégyelljük mi sem felvállalni az Urat.
Pál a Teremtő Istentől indul el, és eljut a Feltámadt Jézusig. Nem ragad
le az Ószövetségnél, hanem elvezeti hallgatóit Isten Fiához, aki életét adta
értük. Aki azért jött el, hogy magához vonja azokat, akik eddig bálványokban
hittek. Jézus megtérésre hív, ez azt jelenti, hogy nemet mondunk és elfordulunk a
bálványainktól, és Jézust indulunk el követni. Most már Ő vezet, Ő szabja meg,
mit és hogyan tegyek.
Isten nem hasonlítható semmihez, nem ábrázolható ki. Ha meg akarjuk
ismerni, Jézusra kell figyelni. Mert Isten Őbenne jelentette ki magát. Emberré
lett, elénk áll és így szól: ilyen vagyok. Jézus Isten lényének kisugárzása,
Benne ismerhetjük meg igazán.
Arról is beszél Pál, hogy Isten rendelt egy napot, amelyen megítéli az egész
teremtett világot. Az ítélet Jézus által megy végbe. De most még a kegyelem
korszakában élünk, még hív az Úr, beléphetünk országába. Azért hív magához
Jézus, mert Érte van kegyelem. Ő fizette ki adósságunkat. Nélküle ítélet és
kárhozat vár ránk. Senki nem képes eleget tenni Isten igazságának, adósságunk
kifizethetetlen. De eljött Jézus, és életével fizetett. Aranyunk, ezüstünk, jó
tetteink, műveltségünk, tudásunk semmit sem ér a rendezéskor. Mert bűnbocsánat
nincs vér nélkül. Jézus a vérét adta, és általa megtisztít minden bűntől. Jézus
áldozatáért az Atya megbocsát mindazoknak, akik megbánják bűneiket.
Jézus, te égi szép
1. Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,
Legszentebb itt alant a föld színén!
Benned van irgalom,
Terólad zeng dalom,
Erőd magasztalom,
Ragyogj felém!
2. Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj!
Míg Ő tart karjain, hű Mestered!
Elhagynak emberek,
Mit árt, ha Ő veled?
Töröld le könnyedet,
Jézus szeret!
3. Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,
Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!
Alázattal tele,
Hadd merüljek bele,
Hisz idegenben jár
Itt gyermeked!
4. Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen
Fényedből fénysugár az életem,
Míg a homályon át,
A lelkem otthonát,
Világosságodat
Elérhetem!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése