Jézust hirdette

J

ób nem erre várt Elifáztól, nem azt kapta, amire vágyódott (Jób 6,1-7,21). Barátja nem tudott vigasztalással szolgálni, még inkább elkeserítette, mert bűnössé tette. Jób szenvedése mögött valami súlyos bűn elkövetését látta. Jób elmondja, hogy nem a miértre kellene a választ keresni, hanem beleélni magukat az ő helyzetébe, szívvel kezelni a szenvedést. Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, erre várt Jób, de nem kapta meg, és ezt el is mondja.

Mit viszünk a szenvedőknek, hogyan próbálunk vigasztalni, nem esünk-e abba a hibába, amibe Jób barátja is esett? Ahhoz, hogy a csapdákat elkerüljük, figyeljünk Urunkra, nézzük, hogyan közelítette meg a szenvedőket. Tele volt a szíve szeretettel és irgalmassággal, a fiát temetőbe kísérő özvegyasszonynak azt mondta: „Ne sírj!” Amikor Jairus megkapja kislánya halálának hírét, így szól: „Ne félj, csak higgy!” Jézus soha nem a szenvedés okát keresi, hanem a szenvedővel foglalkozik, őt igyekszik Isten felé terelni. Ne félj, hanem higgy, most a bajban is kapaszkodj bele Istenbe. Ő nem hagy magadra, itt áll melletted, nyújtsd ki Felé hitedet. Bízzál most is az Úrban, bízz Benne továbbra is!

A tragédiát átélt vagy az egészsége megromlásával szembesülő ember lelkileg válságban van, és ebben a helyzetben egyedül az Úr Jézusra van szüksége, Róla tegyünk bizonyságot, Őt igyekezzünk megjeleníteni.

Bátorítás ez számunkra is, nézzünk az Úrra, legyünk Vele egyedül, keressük Őt, figyeljünk szavára, mert sebeink az Ő közelében gyógyulnak be. Keressük, mi a célja ezzel a szenvedéssel az Úrnak. Mit akar általa elvégezni bennem? Talán meg akar egy kicsit állítani, a sok rohanásban nem volt idő megállni, elcsendesedni és végiggondolni az életünket. Mert azt is végig kell gondolni, hová tartok.

Jób nagyon szenved, éjjel sem tud pihenni, egyre jobban gyötrődik, és nincs, aki megértse, aki segítsen neki. Nem segítik Isten közelébe, hanem filozófiai véleménnyel traktálták. Kenyér helyett követ kapott. Pedig az Úr nem ilyen, Ő életnek kenyerét nyújtja mindenki felé. Jób reménytelennek látja életét, nem lát célt és jövőt. Csak lefelé, a sebeire néz. Olyan könnyen elcsüggedünk, mi is szenvedésünkre, testi állapotunkra nézünk. Ha már nem vagyunk olyan frissek, erősek, egészségesek, mint fiatal korban, értéktelennek véljük magunkat. Az emberek többsége az értéket a munkaképességben látja, azonban az Úr előtt a beteg és idős ember élete is érték. Az idős Simeon látta meg a templomban elsőként a Megváltót, öreg napjait bearanyozta a gyermek Jézussal való találkozás. Örömmel tett róla bizonyságot. Az imádság, a bizonyságtétel mindig lehetőség. Jézusról bizonyságot tenni idős korban és betegen is lehet. Sőt, magának az öregkornak vagy a betegségnek a megélése is válhat bizonyságtétellé.

Jób eljut arra a pontra, amikor kimondja: Elég volt az életemből. Bizony, amikor levesszük az Úrról a szemünket, vagy egyáltalán nem is figyelünk Rá, könnyen eljutunk ide. Mert mi úgy gondoljuk, ha az Úré az életünk, nem érdemlünk szenvedést, nem szenvedhetünk. Pál apostol is azért könyörgött háromszor is, hogy múljék el tőle a tövis. Úgy látta, tövissel a testében nem képes elvégezni szolgálatát. Az Úr azonban így szólt: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz” (2Kor 12,9). Erre az elégre van szükségünk. Akkor kezdünk el gyógyulni, amikor ezt felismerjük, elég a kegyelem, elég az Úr ereje, betegségben, szenvedések között is.

Pál apostol tovább viszi az evangéliumot, eljut Athénba, és meglátja a város lelki szomjúságát (ApCsel 17,16-34). A sok bálvány azt jelzi, minél több istenséget imádnak, annál szomjasabbak, semmi nem ad megelégülést. A bálványok, szenvedélybetegségek mind jelzések. Arra mutatnak rá, hogy az emberek nem boldogok, szívük üres, szeretnék megelégíteni, szeretnének békességre jutni, de nem találják meg. Miért? Mert rossz helyen keresik mindezt.

Figyelemre méltó, hogy Pál lelke háborog, de nem rombolja le a bálványokat, hanem hirdeti Jézust. Tudja, Őreá van szükségük. És aki Jézust elismeri megváltójának, aki elindul követni, és meglátja Benne a mindennél nagyobb értéket, maga fog nemet mondani bálványaira. Jézust megismerve értéktelenné, szemétté válik mindaz, ami korábban sokat jelentett, ami nyereség volt. Jézust választom, és mindazt, ami értékét veszti, szabad szívvel és örömmel távolítom el. Amikor a béna meggyógyult, eldobta a mankót, felvette ágyát, és maga vitte haza. Már nem támaszkodott a botra, mert nem volt rá szüksége. Nem feküdt vissza az ágyra, nem vitette magát, mert meggyógyult. A meggyógyult, az életre talált ember önként dobja el eddigi pótszereit, már nincs rájuk szükség, már nem jelentenek semmit.

Az apostol Jézust állítja eléjük megoldásként. Nem igazodik a művelt város igényeihez. Nem kultúráról, tudományról beszél. Nem él retorikai fogásokkal, hanem Jézust hirdeti. Ahogy figyeljük Pál missziós útjait, azt kell látni, itt kristályosodnak ki az apostoli levelek fő mondanivalói. Mindaz, amit majd később leír, a misszió mezején, az élet útján válik üzenetté. Nem szégyellem az evangéliumot, mert Istennek hatalma az, írja majd a római gyülekezet számára. És ezt látjuk, Athénban is vállalja Krisztust. Meg van győződve arról, hogy itt is Ő a segítség. Az evangélium tartalma Jézus, és ezt sehol nem kell megváltoztatni, nem kell másokhoz igazítani. Ne szégyelljük mi sem felvállalni az Urat.

Pál a Teremtő Istentől indul el, és eljut a Feltámadt Jézusig. Nem ragad le az Ószövetségnél, hanem elvezeti hallgatóit Isten Fiához, aki életét adta értük. Aki azért jött el, hogy magához vonja azokat, akik eddig bálványokban hittek. Jézus megtérésre hív, ez azt jelenti, hogy nemet mondunk és elfordulunk a bálványainktól, és Jézust indulunk el követni. Most már Ő vezet, Ő szabja meg, mit és hogyan tegyek.

Isten nem hasonlítható semmihez, nem ábrázolható ki. Ha meg akarjuk ismerni, Jézusra kell figyelni. Mert Isten Őbenne jelentette ki magát. Emberré lett, elénk áll és így szól: ilyen vagyok. Jézus Isten lényének kisugárzása, Benne ismerhetjük meg igazán.

Arról is beszél Pál, hogy Isten rendelt egy napot, amelyen megítéli az egész teremtett világot. Az ítélet Jézus által megy végbe. De most még a kegyelem korszakában élünk, még hív az Úr, beléphetünk országába. Azért hív magához Jézus, mert Érte van kegyelem. Ő fizette ki adósságunkat. Nélküle ítélet és kárhozat vár ránk. Senki nem képes eleget tenni Isten igazságának, adósságunk kifizethetetlen. De eljött Jézus, és életével fizetett. Aranyunk, ezüstünk, jó tetteink, műveltségünk, tudásunk semmit sem ér a rendezéskor. Mert bűnbocsánat nincs vér nélkül. Jézus a vérét adta, és általa megtisztít minden bűntől. Jézus áldozatáért az Atya megbocsát mindazoknak, akik megbánják bűneiket.

Jézus, te égi szép

1. Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,

Legszentebb itt alant a föld színén!

Benned van irgalom,

Terólad zeng dalom,

Erőd magasztalom,

Ragyogj felém!

2. Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj!

Míg Ő tart karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek,

Mit árt, ha Ő veled?

Töröld le könnyedet,

Jézus szeret!

3. Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet!

Alázattal tele,

Hadd merüljek bele,

Hisz idegenben jár

Itt gyermeked!

4. Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át,

A lelkem otthonát,

Világosságodat

Elérhetem!

Isten áldásával.