Új barátok

J

óbnak elege van barátaiból, semmit nem érő szavaikból (Jób 16,1-17,1). Ilyesfélét eleget hallottam, tehát ők sem tudnak többet mondani, mint mások. Nem képesek igazi vigasztalást nyújtani, valóságos reménységet kínálni. De vajon mi, Isten mai gyermekei, tudunk-e mást mondani, mint az emberek többsége? Van-e olyan pluszunk, olyan tartalmunk, amivel csak mi rendelkezünk, és ami erőt és reménységet kínál a másik ember számára is? Hányszor nem érnek semmit a szavaink. Miért? Mert nincs mögöttük az élet bizonyságtétele. Nem hitelesíti az életünk. Hogyan hitelesíti? Úgy, hogy a mindennapokban aszerint élünk, amit tanítunk. Bizonyságot tesz az is, ahogyan a váratlan, nehéz helyzeteket megéljük. Hitvallás lehet, ha rálépnek a lábunkra, becsapnak az üzletben, megelőznek az orvosi rendelőben. Mi a bizonyságtétel? Ahogyan viselkedünk. Ha mi türelmesek vagyunk, és tudunk Istenről is beszélni, nemcsak másokról vagy a betegségünkről. Bizonyságtétellé válik, ha a nehéz helyzetben is dicsérjük az Urat, mindezt megtehetjük énekben és imádságban. Ahogyan Pál is cselekedett a filippi börtönben. Más emberek előtt mert imádkozni és Istent dicsőíteni. Mások előtt énekelek-e, tudok-e hálát adni? Pál apostol még börtönben is hálát adott az Úrnak. Még a betegségért, a próbákért is adhatunk hálát, mert ezek is lehetnek az Úr eszközei. Általuk megállít, elgondolkodtat életünk folyása felől, és Önmagához fordítja szívünket. Az Úr gyakran javunkra fordítja keserűségünket, nyomorúságunkat.

Hiányzik a beleélés képessége a barátoknál. Jób elmondja, hogy fordított helyzetben ő is tudna így beszélni. Nem gondolnak arra, hogy ők is lehetnének ebben a helyzetben. Lehetne fordítva is. Bele tudunk-e gondolni, én is járhatok így, és eljön az idő, amikor nekem lesz szükségem mások vigasztalására, segítségére? Sokat segít, ha elképzeljük magunkat abban a helyzetben, amiben a másik éppen van, mert akkor tudni fogjuk, mi mit is várnánk, mit szeretnénk, ha velünk tennének.  Urunk Jézus is azt helyezi a szívünkre, hogy amit szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek az emberek, mi is azt tegyük velük. Tesszük-e? Nagyon ritkán gondoljuk végig, mit is szeretnénk, és még kevesebbszer tesszük vagy adjuk meg azt, amit mi elvárnánk.

Elmarad a cselekvés, csak beszélnek, de nem igyekeznek a sebeket, a fájdalmakat enyhíteni. Nem elég szavakban kifejezni az együttérzést, van, amikor többet beszélnek tetteink. Sőt, gyakran az lesz bizonyságtétel, ha előbb odafigyelünk a szenvedőre, meghallgatjuk, adunk neki egy pohár vizet, megigazítjuk a párnáját, megfogjuk a kezét.

Jób Istenhez fordul, mert bár körülveszik a barátok, mégis egyedül érzi magát. Hiába vannak vele, mégis maga van. Milyen gyakran megtörténik. Házaspárok páros magányban élnek, mert nem tanultak meg megállni, beszélgetni. Nem tartottak csendes órát együtt, nem beszélték meg Isten akaratát, és nem imádkoztak közösen. Ne engedjük elmagányosodni kapcsolatunkat, tegyünk meg mindent a páros magány elkerüléséért. Figyeljünk oda a másikra, mindarra, ami benne történik, és beszélgessünk az Úr dolgairól, Jézusról. Magány ellen a legjobb orvosság Isten keresése, az imádkozás. Mert Ő valóság. Aki őszintén keresi, az megtalálja, ezt ígéri is. Azért lett emberré Jézusban, hogy megtalálhassuk. Aki megismerte Őt, az tudja, ha emberek nincsenek mellettünk, Ő akkor is jelen van. A legjobb barát és a legjobb társaság az Úr Jézus.

Pál Jeruzsálembe tart, és útközben, ahol a hajó kiköt, vagy ahol gyalogosan keresztülmennek, megállnak és megkeresik a testvéreket (ApCsel 21,1-16). Olyan helyeken is vannak tanítványok, amelyeken Pál előzőleg nem járt. Tehát az evangélium hatalmasan terjed, nincs senkihez hozzákötve. Akik már megismerték az Úr kegyelmét, akik előtt felragyogott a Krisztus, maguk is beszéltek róla. Nem hagyták a bizonyságtételt az apostolokra, hanem megosztották mindenkivel a jó hírt. Nem sajátították ki, hanem elmondták, hagy hallja más is, hadd éljék át Isten munkáját minél többen. Mi is vigyük magunkkal az örömhírt, és adjuk tovább. Az evangéliumot nem kell, nincs miért szégyellni, még ha ki is nevetnek érte. Nincs az igénél, Isten kegyelménél jobb megoldás. Jézusnál nincs jobb barát, mert Ő még az életét is kész volt értünk odaadni.

A Szentlélek Pál előtt jár, és tudatja a testvérekkel, mi fog az apostolra várni. Ő azonban mindezt felkészítésnek veszi, és nem hátrál meg, hanem megy tovább. Jó látni, mennyire enged Jézusnak, nem magát menti, hanem kész oda menni, ahol a Gazda látni akarja. Kész vagyok-e mindig oda menni, ahol az Úr akar látni?

A tírusziak a tengerparton együtt imádkoznak Pállal. Nyílt terepen térdre borulnak, nem szégyellik, hogy imádságban lesznek együtt. Mi hányszor a kezünket sem merjük összetenni, vagy nem csukjuk be a szemünket, mert mit is fognak szólni. Az imádkozás egy nagyszerű lehetőség, bárhol és bármikor élhetünk vele. Általa a menny légkörébe kerülhetünk. Isten országának atmoszférája vesz körül. Az imádság kapcsolatot hoz létre köztem és Isten országa között. Ez a vonal mindenütt működik.

Nem megy onnan úgy tovább Pál, hogy ne keresné meg az Úr tanítványait.  Mennyire vágyakozik testvérekkel lenni. A hívő élet nem korlátozódik a templomi istentiszteletre. A barátok is a hívők közül kerülnek ki. Ez a természetes, és így kellene ennek lenni. Aki már Jézusé, az a testvérek közösségére vágyik, olyanokkal szeretne együtt lenni, akik szeretik Jézust. A baráti kör összetétele is arról beszél, kihez tartozok: Jézushoz vagy a világhoz? Olyan társra vágyakozik, aki szintén tanítvány és az Urat szolgálja. Eljutott Pál Cézáreába, itt is talál testvéreket, Fülöp evangélistát és a lányait.

Cézáreába érkezik egy Agabosz nevű próféta, megjövendöli mindazt, ami Pálra vár. A testvérek féltik Pált, nem akarják, hogy Jeruzsálembe menjen, de ő mindebből az Úr jelzését látja. Elfogják, pogányok kezébe adják, tehát így viszi az Úr őt előre. Még a pogányok is eszközök az Úr kezében. Pál azt is tudja, hogy az Úr Jézus is ezen az úton haladt, őt is átadták a pogányoknak, és Pál sem akarja ezt kikerülni. Tele van a szíve az Úr iránti szeretettel, és kész Érte meghalni is. Ez azonban nem olyan hirtelen beszéd, mint Péteré volt, hanem komoly vallomás. Mindenki tudja, hogy Pál komolyan beszél, hiszen már eddig is sokszor közel járt a halálhoz. Miért kész meghalni az Úr Jézus nevéért? Azért, mert neki az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. Igen, nyereség, mert tudja, hogy a halál által Hozzá fog költözni. Azzal a Jézussal lesz együtt örökre, akit szeret, akit szolgált, akiért élt. Pálnak nem úgy nyereség a meghalás, mint a temetkezési vállalatnak, nem pénzt jelent ez a számára. A halál a Jézussal való örök életet jelenti. Ott lehet, ahol az Úr van, aki elment, hogy Pálnak is helyet készítsen. Tehát Pál Isten országába vágyakozik, én is oda vágyom, mert Vele lenni jobb mindennél.

JÉZUS, TE ÉGI SZÉP

1.  

Jézus, Te égi szép tündöklő fényű név,

Legszentebb énnekem e föld ölén.

Benned van irgalom, erőd magasztalom,

Terólad zeng dalom, ragyogj felém!

2.  

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj,

Míg Ő hord karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled,

Töröld le könnyedet: Jézus szeret!

3.  

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, mesterem, tetszésedet!

Vezérelj így magad, mutasd meg utadat,

Idegen tájakon jár gyermeked.

4.  

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át a lelkem otthonát,

Világosságodat elérhetem.

Isten áldásával.