Ne zárd be az ajtót!

D

ávid élete Isten kegyelméről, hatalmáról tett bizonyságot (2Sám 23,8-39). Mindig az Úrra figyelt. Királyként rengeteg teendője akadt, ennek ellenére az Úrra mindig volt ideje. Lehetett a legelőn a bárányok mellett, később a harcmezőn, vagy intézhette az ország dolgait, imádkozni mindig megállt. Az Úrtól kért tanácsot, és várt rá, még harc közben is. Sok zsoltár fakadt a szívéből, elfoglalt ember volt, de az Úrral való kapcsolat erőforrást jelentett neki. Azért volt ereje mindent jól elvégezni, mert kapcsolatban volt Istennel. Mai modern világunkban a technika segítsége mellett sincs időnk, csak kapkodás, rohanás az életünk. Mindez azt jelzi, azért nincs erőnk és időnk, mert a gépektől, a számítástechnikától, és nem Istentől várjuk az erőt. Isten nélkül képtelenek vagyunk beosztani az időnket, nem látjuk, mi a fontos, mi az, amivel foglalkozni kell, és mire mondjunk nemet. Annyi minden időt kér tőlünk, de csak arra szánjuk, ami Istent dicsőíti, kapcsolatainkat erősíti.

Dávid nem egyedül vívta harcait, az Úr adott számára kiváló bajtársakat. Az ige nem csak Dávidot, a királyt emeli ki, hanem a körülötte lévő bátor embereket is. Az Úr számára ők is fontosak. Ma gyakran csak egy embert emelnek ki, pedig mindig egy kis közösség viszi előre az életet. Ezek a harcosok teljesen a királynak szentelték életüket, hősiességük elgondolkodtató és példaértékű. Így szeretem és szolgálom én az Úr Jézust, életem Királyát? Kész vagyok Érte életemet is kockára tenni? Ezek az emberek a földi királyért hoztak áldozatot, vállaltak veszélyes szituációt. Mit vállalok én az Úrért? Hányszor egyszerű dolgok megtételére is képtelen vagyok. Nem tudunk már Jézusért alkalmakra elmenni, nem hallgatjuk az igét, nem figyelünk a Király szavára. Ő az életét adta értünk, mit adunk mi Őérte? Ezek az emberek nem tétováztak, amikor királyukról volt szó, ha meg kellett menteni vagy nagy veszélyek árán vizet kellett hozni. Nem a veszélyekre néztek, nem törődtek azzal, ha ez életükbe kerül, de a királyért mindent. Minden tőlem telhetőt tegyek meg az Ő uralmáért. Mennyire elkényelmesedtünk már, Urunk könyörüljön és adjon erőt a számunkra.

Hűségünket és hősiességünket nem emberi életek elvételében, rendkívüli produkciókban kell megmutatni. Mi életeket menthetünk, üdvösségre segíthetünk. A kárhozat felé haladó embernek mutathatjuk meg az életre vezető utat. Odasegíthetjük a Szabadítóhoz a foglyokat. Mert van Szabadító. Bármit mond a világ, és próbáljon bár megfélemlíteni, a tanítványok tudják, hogy a Szabadító eljött. Az igéből ismerjük, ezért tegyünk Róla bizonyságot. Mondjuk el, van remény, van esély. Nincs az a mélység, ahonnan ne tudna Ő kiemelni.

Jézus követői is katonák, az Ő katonái. Idegenkedünk a katonaságtól, de az Úr nem hadseregek elleni csatába küld, nem életek kiontására biztat, hanem az embert tönkretevő, hazugságaival becsapó gonosz elleni harcba. Azért van itt az Ő népe, hogy az ige hirdetésével, a tanítványság megélésével harcoljunk. Mutassuk fel, hogy van másfajta, van Isten szerinti élet. És ez az élet jobb. Jézust is el akarta a maga ajánlatával szédíteni az ördög, de Ő nem a világ javaira, hanem Isten országára figyelt. Jézusnak Isten mindennél fontosabb, mindennél jobban szereti az Atyát. Kész volt Érte ennek a világnak a kincseire, az érvényesülésre nemet mondani. Inkább vállalta az egyszerű életet, mint az ördög által kínált megoldást, gazdagságot. Tanítványnak azt jelenti, vállalom Jézus életformáját, megtagadom magam, felveszem a keresztem, és úgy követem Őt. De így élem meg a hitemet?

A Szentlélek hatalmas munkát végzett Pálékon keresztül (ApCsel 15,1-5). Áradt az élet vize, és sok ember új életre jutott. Megtapasztalták bűneik bocsánatát, és elfogadták életük Urának Jézust. Szívük tele van örömmel, mert Jézushoz tartozni nagy, mindent felülmúló öröm. Ezek az emberek tanulmányozták az igét, imádkoztak, testvéri közösségben éltek, és megtapasztalták az Úr jelenlétét. És ez mindennél többet adott nekik. A világ minden kínálatát lepipálta az Úrral való közösség. Aki átélte Krisztus jelenlétét, az nem vágyakozott a világ gyorsan elmúló örömöcskéire. Ma sokan ezen apró, gyorsan kihunyó örömmorzsácskákra koncentrálnak. Az igazi öröm és boldogság maga az élő Úr. Nincs jobb, mint Jézushoz tartozni.

Az ördög nem nézi jó szemmel és tétlenül a Krisztusban megtapasztalt békét, örömöt és szabadságot. Mert ezek a tanítványok szabadok voltak. Az élő Úrral való kapcsolatból éltek, a Szentlélek vezette őket, és szabadok voltak az emberi törvényektől, hagyományoktól. A gonosz azonban pont ezekhez akarja a hívőket láncolni. Éljenek a hagyományoknak, vezessék őket a a szokások, csak ne legyen élő kapcsolatuk Jézussal. A keresztyén élet nem az emberi szokásokról szól, hanem a Krisztussal való élő kapcsolatról, a Szentlélek általi szabadságról. Amikor az egyházban a törvények, a szokások, a hagyományőrzés veszi át a szerepet, kiüresedik és meghal. Ahol nem a Szentlélek megelevenítő személye munkálkodik, ott az egyház halott. Szentlélek nélkül halottak vagyunk. Ne engedjük magunkat visszatéríteni sátán rabigájába, a hívő élet nem szabályoknak való megfelelés, hanem Jézus Krisztus követése.

Megdöbbentő, amikor emberek akarják megmondani, kik és hogyan üdvözülhetnek. Pedig ez nem a mi döntésünk, az Úr nyitja meg az ajtót. Pálék így tapasztalták, Isten ajtót nyitott a pogányoknak a megtérésre. Áldott legyen szent neve. De amit az Úr kinyit, azt ne akarjuk már mi bezárni. Nem is tudjuk, de zavart okozni igen. Ne zavaró tényezők legyünk, hanem örömhírt mondó békekövetek.

Pált és Barnabást elküldik az apostolokhoz, mondják el előttük, milyen munkát végez az Úr. Mert az igehirdetést mindig az Úr munkája pecsételi meg. Amerre mentek, mindenütt a pogányok megtéréséről beszéltek, és a testvérek örültek a hírnek. Tudunk-e örülni, ha megtérnek emberek? Az életváltozás, a krisztuskövetés megörvendeztet-e?

Pálék arról beszéltek, milyen nagy dolgot cselekedett velük az Isten. Nem magukról, sok erőfeszítésükről, szenvedéseikről, hanem az Úr munkájáról beszéltek. Csodálatos. Bárcsak mi is csak arról beszélnénk, amit az Úr elvégzett. Egy ember élő hitre jutása, a kegyelem megtapasztalása nagy dolog, a legnagyobb, ami történhet egy emberrel. Nincs csodálatosabb, mint amikor a tékozló fiú hazatalál. De öröm-e ez nekünk? Ezen fáradozunk-e, vagy el vagyunk foglalva a világnak való megfeleléssel? Pál számára a lélekmentés jelentette az örömöt.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.