D
|
ávid élete
Isten kegyelméről, hatalmáról tett bizonyságot (2Sám 23,8-39). Mindig az Úrra
figyelt. Királyként rengeteg teendője akadt, ennek ellenére az Úrra mindig volt
ideje. Lehetett a legelőn a bárányok
mellett, később a harcmezőn, vagy intézhette az ország dolgait, imádkozni
mindig megállt. Az Úrtól kért tanácsot, és várt rá, még harc közben is. Sok
zsoltár fakadt a szívéből, elfoglalt ember volt, de az Úrral való kapcsolat
erőforrást jelentett neki. Azért volt ereje mindent jól elvégezni, mert
kapcsolatban volt Istennel. Mai modern világunkban a technika segítsége mellett
sincs időnk, csak kapkodás, rohanás az életünk. Mindez azt jelzi, azért nincs
erőnk és időnk, mert a gépektől, a számítástechnikától, és nem Istentől várjuk
az erőt. Isten nélkül képtelenek vagyunk beosztani az időnket, nem látjuk, mi a
fontos, mi az, amivel foglalkozni kell, és mire mondjunk nemet. Annyi minden
időt kér tőlünk, de csak arra szánjuk, ami Istent dicsőíti, kapcsolatainkat
erősíti.
Dávid nem egyedül vívta harcait, az Úr adott számára kiváló
bajtársakat. Az ige nem csak Dávidot, a
királyt emeli ki, hanem a körülötte lévő bátor embereket is. Az Úr számára ők is
fontosak. Ma gyakran csak egy embert
emelnek ki, pedig mindig egy kis közösség viszi előre az életet. Ezek a harcosok teljesen a királynak
szentelték életüket, hősiességük elgondolkodtató és példaértékű. Így szeretem és szolgálom én az Úr Jézust,
életem Királyát? Kész vagyok Érte
életemet is kockára tenni? Ezek az emberek a földi királyért hoztak áldozatot,
vállaltak veszélyes szituációt. Mit vállalok én az Úrért? Hányszor egyszerű
dolgok megtételére is képtelen vagyok. Nem tudunk már Jézusért alkalmakra
elmenni, nem hallgatjuk az igét, nem figyelünk a Király szavára. Ő az életét
adta értünk, mit adunk mi Őérte? Ezek az emberek nem tétováztak, amikor
királyukról volt szó, ha meg kellett menteni vagy nagy veszélyek árán vizet
kellett hozni. Nem a veszélyekre néztek, nem törődtek azzal, ha ez életükbe
kerül, de a királyért mindent. Minden tőlem telhetőt tegyek meg az Ő uralmáért.
Mennyire elkényelmesedtünk már, Urunk könyörüljön és adjon erőt a számunkra.
Hűségünket és hősiességünket nem emberi életek elvételében, rendkívüli
produkciókban kell megmutatni. Mi életeket menthetünk, üdvösségre segíthetünk.
A kárhozat felé haladó embernek mutathatjuk meg az életre vezető utat.
Odasegíthetjük a Szabadítóhoz a foglyokat. Mert van Szabadító. Bármit mond a
világ, és próbáljon bár megfélemlíteni, a tanítványok tudják, hogy a Szabadító
eljött. Az igéből ismerjük, ezért
tegyünk Róla bizonyságot. Mondjuk el, van remény, van esély. Nincs az a mélység, ahonnan ne tudna Ő kiemelni.
Jézus követői is katonák, az Ő katonái. Idegenkedünk a katonaságtól, de
az Úr nem hadseregek elleni csatába küld, nem életek kiontására biztat, hanem
az embert tönkretevő, hazugságaival becsapó gonosz elleni harcba. Azért van itt
az Ő népe, hogy az ige hirdetésével, a tanítványság megélésével harcoljunk.
Mutassuk fel, hogy van másfajta, van Isten szerinti élet. És ez az élet jobb.
Jézust is el akarta a maga ajánlatával szédíteni az ördög, de Ő nem a világ
javaira, hanem Isten országára figyelt. Jézusnak Isten mindennél fontosabb,
mindennél jobban szereti az Atyát. Kész volt Érte ennek a világnak a
kincseire, az érvényesülésre nemet mondani. Inkább vállalta az egyszerű életet,
mint az ördög által kínált megoldást, gazdagságot. Tanítványnak azt jelenti,
vállalom Jézus életformáját, megtagadom magam, felveszem a keresztem, és úgy
követem Őt. De így élem meg a hitemet?
A Szentlélek hatalmas munkát végzett Pálékon keresztül (ApCsel 15,1-5).
Áradt az élet vize, és sok ember új életre jutott. Megtapasztalták bűneik
bocsánatát, és elfogadták életük Urának Jézust. Szívük tele van örömmel, mert
Jézushoz tartozni nagy, mindent felülmúló öröm. Ezek az emberek tanulmányozták
az igét, imádkoztak, testvéri közösségben éltek, és megtapasztalták az Úr
jelenlétét. És ez mindennél többet adott nekik. A világ minden kínálatát
lepipálta az Úrral való közösség. Aki átélte Krisztus jelenlétét, az nem
vágyakozott a világ gyorsan elmúló örömöcskéire. Ma sokan ezen apró, gyorsan
kihunyó örömmorzsácskákra koncentrálnak. Az igazi öröm és boldogság maga az
élő Úr. Nincs jobb, mint Jézushoz tartozni.
Az ördög nem nézi jó szemmel és tétlenül a Krisztusban megtapasztalt
békét, örömöt és szabadságot. Mert ezek a tanítványok szabadok voltak. Az élő
Úrral való kapcsolatból éltek, a Szentlélek vezette őket, és szabadok voltak az
emberi törvényektől, hagyományoktól. A gonosz azonban pont ezekhez akarja a
hívőket láncolni. Éljenek a hagyományoknak, vezessék őket a a szokások, csak ne
legyen élő kapcsolatuk Jézussal. A keresztyén élet nem az emberi szokásokról
szól, hanem a Krisztussal való élő kapcsolatról, a Szentlélek általi
szabadságról. Amikor az egyházban a törvények, a szokások, a hagyományőrzés
veszi át a szerepet, kiüresedik és meghal. Ahol nem a Szentlélek megelevenítő személye munkálkodik, ott az egyház
halott. Szentlélek nélkül halottak vagyunk. Ne engedjük magunkat visszatéríteni
sátán rabigájába, a hívő élet nem szabályoknak való megfelelés, hanem Jézus
Krisztus követése.
Megdöbbentő, amikor emberek akarják megmondani, kik és hogyan
üdvözülhetnek. Pedig ez nem a mi döntésünk, az Úr nyitja meg az ajtót. Pálék
így tapasztalták, Isten ajtót nyitott a pogányoknak a megtérésre. Áldott legyen
szent neve. De amit az Úr kinyit, azt ne akarjuk már mi bezárni. Nem is tudjuk,
de zavart okozni igen. Ne zavaró tényezők legyünk, hanem örömhírt mondó
békekövetek.
Pált és Barnabást elküldik az apostolokhoz, mondják el előttük, milyen
munkát végez az Úr. Mert az igehirdetést mindig az Úr munkája pecsételi meg.
Amerre mentek, mindenütt a pogányok megtéréséről beszéltek, és a testvérek
örültek a hírnek. Tudunk-e örülni, ha megtérnek emberek? Az életváltozás, a krisztuskövetés
megörvendeztet-e?
Pálék arról beszéltek, milyen nagy dolgot cselekedett velük az Isten. Nem
magukról, sok erőfeszítésükről, szenvedéseikről, hanem az Úr munkájáról
beszéltek. Csodálatos. Bárcsak mi is csak arról beszélnénk, amit az Úr elvégzett.
Egy ember élő hitre jutása, a kegyelem megtapasztalása nagy dolog, a
legnagyobb, ami történhet egy emberrel. Nincs csodálatosabb, mint amikor a tékozló fiú hazatalál. De öröm-e ez nekünk? Ezen fáradozunk-e, vagy el vagyunk
foglalva a világnak való megfeleléssel? Pál számára a lélekmentés jelentette az
örömöt.
Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed
1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod
közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni
el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket;
Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked.
Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!
3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda
szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess
odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd
lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy
örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív
előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy
örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése