Cselekvő tanítványság

N

agyon úgy tűnik, ezeknek az eseményeknek volt előzménye (2Sám 24,1-10). Csak úgy nem haragudik meg senki, annak mindig van oka. Isten megharagudott Izráelre, ami azt jelzi, hogy valamiben nem hallgattak Rá. Valószínűleg Dávid is már régebb óta foglalkozott a népszámlálás gondolatával, Isten azonban nem értett ezzel egyet. Úgy tűnik, a király nem igazodott Isten akaratához, hanem az Ő akarata ellenére úgy döntött, mégis megcsinálja. Az ige ezt a végkifejletet írja le. Dáviddal nem lehet beszélni, makacsul ragaszkodik elképzeléséhez, és az Úr azt mondja, hát akkor menj, és vedd számba a népet. Isten megengedi, bár nem akarja, és nem is ért vele egyet. De Dáviddal nem lehet beszélni. Hányszor így vagyunk mi is, nem lehet velünk beszélni, mert jónak tűnik az elképzelésünk, és mindenképp meg akarjuk valósítani.

Miért probléma a népszámlálás, amikor ma ez rutinfeladat? Mi már megszoktuk, és nem is tulajdonítunk neki jelentőséget, mert csupán statisztika. De ott a besorozható embereket vették számba, és ez azt eredményezte, hogy vagy túl magabiztossá válik Isten népe, és oltalmát nem Istentől, hanem a fegyverektől várja. De megtörténhet az is, hogy elcsüggednek, félnek, mert úgy vélik, kicsi a hadsereg, kiszolgáltatottak, és esélytelenek egy ellenséges sereggel szemben. Isten mindig azt akarta, hogy teljes mértékben Benne bízzanak. Biztonságuk alapját ne a fegyverforgatók létszáma, a hadsereg felszereltsége, a modern fegyverek jelentsék, hanem mindig az Úr seregeire bízzák magukat. Izráel története során többször kapott leckét arról, hogy az Úr előtt nem a létszám a fontos. Gondolhatunk Gedeonra, vagy amikor Isten kijelenti: az Úr kevés ember által is adhat győzelmet.

Fontos végiggondolnunk, kiben bízunk mi. Az Úrral való kapcsolatunkból fakad a békességünk, vagy a körülményektől függ? Távol van tőlünk a megélhetés miatti aggodalom és félelem? Hisszük, amit Urunk mond: tudja a mi Atyánk, hogy mire van szükségünk?

Gyakran találkozunk ma is hasonló problémával, mint amiről itt olvasunk. Ilyenkor az a kérdés fogalmazódik meg sokakban: Miért engedi Isten? Talán Ő akarja a rosszat? Az Úr ismeri a szívünket, tudja, hogy az Ellene való lázadás viszi előre az embert. Ezért olvasunk arról, hogy lesznek háborúk, gonosz birodalmak, természeti katasztrófák. Nem azt jelenti ez, hogy azért lesznek, mert Isten ezt akarja, vagy nekünk a gonosz hatalmát kellene támogatni. Arról beszél az ige, hogy ezek megtörténnek, mert az ember nem fogadja el maga fölött az Úr uralmát. Amíg Isten nélkül élünk, ezekre számítani kell. Az Antikrisztus megjelenéséről sem azért ír a Biblia, hogy mellé kell állni és támogatni uralmát. Arra mutat rá az ige, hogy ide jut el az emberiség, ha nem veszi komolyan az Úr Jézus megtérésre való felszólítását. Ha nem fogadjuk el, hogy újjá kell születnünk, a bűn, a sátán uralma alatt maradunk. Az életünk megváltozására csakis az Úr beavatkozása nyomán van esélyünk. Ő ígér új szívet, erre kell vágyakoznunk, és ezt kérhetjük is. De megtesszük-e, vagy mi is megszédülünk önmagunktól, a világ kínálta lehetőségektől? Az Úr Jézussal még újat kezdhetünk. Ehhez azonban engedelmességre van szükség. Ki kell lépni az elméleti keresztyénségből, a vallásosságból, és el kell indulni Urunk nyomában. Végre cselekvő, az Úr szavát megélő tanítványságot kell felmutatnunk.

Jóáb nem tudja lebeszélni tervéről a királyt. Dávid nagyon meg van győződve igazáról, kitart elhatározása mellett. Talán megkísértette a gondolat, ha idegen országok küldöttsége érkezik hozzánk, jó lesz elmondani, mekkora erők állnak mögöttünk, milyen technikával rendelkezünk. Aki azonban dicsekszik, egyedül az Úrban dicsekedjék. Dávid erről megfeledkezik.

Amikor megszámlálják a népet, Dávidot furdalja a lelkiismeret. De valami gyanús ebben, csak amikor megtették, amit kért, akkor tart bűnbánatot. A lelkiismeret valószínűleg az egész kilenc hónap alatt furdalta, de nem engedett neki. Most teszi ezt meg, amikor nem lehet leállítani az akciót. Az igazi bűnbánat azt jelenti, hogy összetörök az Úr előtt, és leállítom az akciómat. Merjünk az Úrhoz kiáltani, vállalni, hogy tévedtem, nagyot vétettem, de visszafordulok, abbahagyom. Ez azért lényeges, mert Dávid már előre tudta, hogy ez nem az Úr akarata. Sőt, Jóáb is figyelmeztette erre. Ennek ellenére keresztülvitte saját akaratát, azonban ezt nem lehet elintézni egy szánom-bánom megnyilatkozással.

Összeültek az apostolok és a vének, megvitatták mindazt, amit a pogány misszióról hallottak (ApCsel 15,6-11). Elég nehezen akarják meglátni az Úr útját, de nem is akarnak elhamarkodottan rossz döntést hozni. Vita támadt, ami nem baj. Nagyobb baj, amikor megbeszélés nélkül, saját tekintélyére hivatkozva dönt valaki. Azonban itt erről nincs szó, nem bújnak el a hamis békesség jelszava mögé, vállalják a vitát, és addig tárgyalnak, amíg megbizonyosodnak az Úr akaratáról.

A vita közepette felállt Péter, és ez a lényeg. Péter feláll és bizonyságot tesz mindarról, amit maga is átélt, amit kijelentett számára az Úr. Nem hallgatja el, amit meglátott, nem hallgatja el az igazságot mások kedvéért. Nem saját érdekeit tartja szem előtt, arra sem figyel, hogy kedves maradjon a jeruzsálemiek előtt. Egy a fontos: az Úr ügye haladjon előre. Úgy történjenek a dolgok, ahogy azt a feltámadott Úr Jézus akarja.

Péter rámutat: Isten ismeri szíveket, és amikor a Szentlélek ajándékát megadta a pogányoknak, azért tette, mert szívből fogadták be életükbe Krisztust. Őszinte volt a döntésük, valóban az Urat akarták követni. Ami Kornéliusz házában is történt, nem egy hirtelen érzelmi fellángolás volt. Bűnbánatból fakadó, tudatos döntés történt. Erre van ma is szükség. Az ige hallgatása által eljutni a bűneink felismerésére, megbánására, majd a kegyelem elfogadására.

Mindebben benne van, hogy ne mondjunk le előre senkiről, ne engedjünk az előítéletnek, mert az Úr hit által meg tudja szíveinket tisztítani. A legnagyobb bűnös is kaphat kegyelmet, ha látja és megbánja bűneit. Aki kiált és segítségül hívja az Úr nevét, azt Ő megszabadítja. Az újjá tett szív pedig megkapja a Szentlélek ajándékát. Isten nem hagyja üresen a megtisztított szívet. Az üresen maradt életbe ismét a gonosz költözik vissza. Ezért szükséges Jézust beengedni életünkbe.

Világos a bizonyságtétel, nem kell semmilyen előkészület, nem kell visszatérni az Ószövetséghez, annak törvényeihez, azok csak szükségtelen terhek lennének, egyedül kegyelemből van üdvössége minden embernek. Nem számít, kik vagyunk, melyik felekezethez tartozunk, betartottuk-e annak szabályait, vagy sem. Mindenki kegyelemből üdvözül. Mindenkinek meg kell állni bűneivel együtt a kereszt alatt, nem segít más, csak az, ha ott felnézünk Jézusra. Ha ezt megtesszük, meglátjuk, Ő halt meg, azért, hogy nekünk örök életünk legyen. Az üdvösség Jézus érdeméért van, és ezért azt csak elfogadni lehet. Jézus kegyelme által üdvözülünk, és ez nem változott ma sem. Isten nem írja át az igét, nem változtatja meg döntését. Ma is csak a kegyelem, más nem segít.

 Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.