Viselj gondot magadra!

E

lifáz csak mondja, és mondja, mintha valamit felolvasna (Jób 15,17-35). Nem az Úrtól kapott üzenetet mondja tovább, hanem amit megtanult, és most alkalmazza. Kötött szövegnek tűnik ez, hiányzik belőle a megértés és a szeretet. Most derül ki, hogy nem szeretetből jöttek, érdekbarátság lehetett ez. Hiányzik belőle az élő kapcsolat. Nem a személy a fontos Elifáz számára, egy ügyet akar megoldani. Nem kérdezte meg, milyen fájdalmai vannak, mennyire bírja, és mivel enyhíthetné azokat. Csak mondja a magáét, már nem is fontos az, akihez beszél.

Ha nem figyelünk az Úrra, és nem ápoljuk Vele és egymással a kapcsolatot, hamar kiüresedik. Minden kiüresedik, mert utántöltés nélkül elfogy a tartalom. Ha tudatosan nem figyelünk egymásra, akkor már csak élünk egymás mellett, de nincs igazi szeretetkapcsolat. Mindenki rohan, hajt, és eszközökké válunk. Csak az számít, amit megtermel, ami hasznot hoz. Elkopik a hűség is, ha nem az Úrból merítjük. Saját tartalékaink kimerülnek, és jönnek a pótszerek, mert valahogy bírni kell. Azonban Isten nem akarja, hogy így éljünk, utánunk jön, megkeres. Bárcsak meghallanánk hangját, és hallgatnánk is Rá. Mert gyakran az a probléma, hogy ha meghallgatjuk is az igét, már nem vesszük komolyan, nem úgy élünk, ahogy azt Ő kéri. Pedig Ő ismeri az életet, Ő tudja, hogyan is kell jó, minőségi életet élni, és hogyan juthatunk az örök életre.

Mégis azt látjuk, hogy a hívők jó része is a kortársakhoz igazodik. Ahogyan a világ alakítja dolgait, úgy tesznek ők is. A világ hozzáállása lett a minta pénzügyekben, férfi és nő kapcsolatában, a munkához való viszonyulásunkban. Az Úr azért hív ki a világból, hogy felmutassuk, lehet másképpen élni. De mindezt csak Vele. Azok képesek Isten országa szerint élni, akik Krisztusban vannak. Nagyon el vagyunk langyosodva, fel kellene ébredni, őszintén megtérni és világítani. Ki az első a számomra? Kire vagy mire töltöm el az időm java részét? Mennyi jut egy nap az Úrra? Tudom-e Őt keresni, Ő-e az első egy nap kezdetén, vagy valami mindig beelőzi? Pedig akkor lesz áldott a  napunk, ha már reggel elkérjük az útmutatást, ha megbeszéljük, mi is az Ő akarata erre a napra. Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? De nem elég megkérdezni, hanem a kapott válaszhoz is kell igazodni.

Olyan riasztgatós vigasztalás ez. Nagy bűnösnek akarja látni Jóbot, mintha nem ismerné eddigi életét. A bűnösök sorsát festi le előtte, úgy gondolja, ettől majd Jób megijed, és megteszi, amit Elifáz kér tőle. Talán mosolygunk meg szörnyülködünk ezen, pedig hányszor lehet ezt tapasztalni. Örömhír helyett törömhírt viszünk, addig gyötörjük a másikat, amíg mindent meg nem vall és látványosan meg nem tér, mindezt azért, hogy szabaduljon tőlünk. Hiányzik Isten Lényének leírása, nem teszi vonzóvá az Urat. Végig kell gondolni, mit hirdetünk mi? Örömhírt? Valóban azt? Milyen könnyen el lehet csúszni, csak dörgünk, fenyegetőzünk, és elfelejtkezünk a kegyelemről. Talán nem is tudjuk Isten országát úgy leírni, hogy az vonzó legyen. Az emberek előtt úgy jelenik meg a hívő élet, mint amelynek a lényege: nem szabad. Pedig Pál szavára is azért lett sok pogány krisztuskövető, mert meglátták Jézus páratlan nagyságát és az Országa semmihez sem hasonlítható gazdagságát, a krisztusi élet minőségi tartalmát. Megtapasztalták a belső változást és az Úr Jézussal való élő kapcsolatból fakadó elmúlhatatlan boldogságot. Állítsuk Krisztust úgy az emberek elé, hogy örömmel válasszák és induljanak el követni Őt. Aki találkozik a bűnösök iránti szeretetével, az magától teszi le a kezébe bűnös szívét. Azt nem kell gyötörni, mert a jobbat fogja választani.

Milétoszban Pál elbúcsúzik az efézusi vénektől (ApCsel 20,17-38). Készek ide elmenni, hogy találkozzanak az apostollal. Mondhatnánk, presbiteri gyűlést hív össze, és mennek, senkinek nincs más elfoglaltsága, mert szeretik Jézust. Megtették a két település közötti távolságot, utaztak, fáradságot vállaltak Jézusért, az igéért. Van-e bennem ilyen vágy? Kész vagyok-e az igéért fáradságot vállalni, áldozatot hozni?

Mennyire a Lélekre van hangolódva az apostol, tudja, hogy már nem lesz újabb missziói út. Másfelé viszi őt az Úr. Ma is lehetséges így a Lélek vezetésére bízni magunkat. Figyeljük útmutatását. Megismerjük Pál szívét, és azt látjuk, hogy Krisztus él benne. Ő, a Tőle kapott szolgálat  a legfontosabb számára. A bizonyságtétel vágya viszi előre, hajtja, hogy megismertesse a kegyelem evangéliumát. Ehhez a kegyelemhez mindenki jöhet. Isten azt akarja, hogy a bűnösök rádöbbenjenek, halálra vannak ítélve, de be lehet nyújtani a kegyelmi kérvényt. Aki ezt megteszi, számíthat a büntetés elengedésére, tehát kegyelmet kap. Miért? Mert jó ügyvédje van? Tulajdonképpen igen, a Szentlélek a Pártfogó, aki odaáll Isten elé, és azt mondja, már ki van fizetve, rendezve van. Ki rendezte? Jézus! Igen, Jézus rendezte a kereszten. Halála eltörli bűneinket. És Pál örömmel tett erről bizonyságot. Aki pedig kegyelemben részesül, az egy új életet kezdhet Vele. Mert a kegyelmet arra kapjuk, hogy Szabadítónkat követve, Isten akarata szerint éljünk. A kegyelmet nyert elítélttől is elvárják, hogy ne folytassa tovább korábbi bűnös életét. Változzon meg. Jézus azért szül újjá, hogy most már ne a bűnt cselekedjük, hanem új életben járjunk.

Pál apostol élte is mindazt, amit hirdetett. Úgy megragad, ahogy elmondja: „nagyobb boldogság adni, mint kapni”. De ez nem liturgiai elem, nem a szószékről hirdeti ki mások felé, hogy adakozzanak, hanem maga is adott. De nem néhány fillért, hanem saját keresetéből támogatta a rászorulókat. Felismerte, hogy nem azért keres kétkezi munkájával, hogy azt mind magára költse, felélje, hanem azért, hogy segíthessen másokon. Kérjük az Urat, tegye ezt számunkra is valósággá, ismerjük fel, hogy nem a fogyasztás az élet, nem kell felélni mindent, amink van. Mi már azt is előre feléljük, amit még meg sem kerestünk. A hitelek felvétele, a részletre való vásárlás által már jó előre elköltjük több évtized keresetét. Azt költjük el, amiért még nem dolgoztunk meg, ami még tulajdonképpen nincs. Az Úr könyörüljön rajtunk, és adja meg, hogy készek legyünk változtatni. Ha ma mindent felélünk, ha elköltjük a jövőt, mi marad az utánunk jövőknek?

A véneknek, és mindazoknak, akik ott vannak Pál körül, elmondja: viseljenek gondot magukra és a nyájra. A hívők, különösen a vének feladata a nyáj, a gyülekezet gondozása. Azonban erre csak akkor lesznek képesek, ha magukra is gondot viselnek. A gondviselés nem elsősorban a testünk karbantartását jelenti, hanem a lelkünkét. Csak az tud másokat gondozni, aki odafigyel lelki egészségére, hite növekedésére. Ehhez elengedhetetlen a naponkénti bibliaolvasás és tanulmányozás. El kell merülni az igében imádságos lelkülettel. Mert aki nem ismeri Isten szavát, és az Úr Jézust sem, az bajosan tudja másokkal megismertetni. Aki nem tudja, mi Isten akarata, nem lesz képes a másikat az Úr akarata felé irányítani.

Eltévedtem, mint juh, Eltévedtem, mint juh

1. Eltévedtem, mint juh, El-tévedtem, mint juh, A bűnösök útjára, Ó, segíts, Jézusom, Őriző pásztorom, Hogy ne jussak romlásra. Te ontál drága vért Elveszett juhokért, Viselj gondot a nyájra.

2. Én is juhod vagyok, Én is juhod vagyok, Nyájadnak legkisebbje, :/: Kit te megtéríthetsz, Bűnből kivezethetsz A szép kies helyekre. Kérlek azért hitből, Töredelmes szívből, Fogadj, végy kegyelmedbe.

3. Ím, előtted állok, ím, előtted állok, Ajtód előtt zörgetek, :/: Bár titkos bűnökkel És nyilván lévőkkel Vétkeztem teellened: Kérlek mindazáltal, Nagy irgalmassággal Fogadd vissza gyermeked.

4. Bár a hit szívemben, Bár a hit szívemben Oly kicsiny, mint mustármag, :/: Mégis bármi gyenge, Szentlelked nevelje, Nevelje fel nagy fának, Hogy terjedjen ága És legyen virága Kedves néked, Urának.

5. Míg porsátoromban, Míg porsátoromban Tartasz, mint egy tömlöcben, :/: Nevelj igaz hitben, Munkás szeretetben, Hogy élhessek itt bölcsen És kimúlásomig, Utolsó órámig Tisztemet hűn betöltsem.

6. Szállj le, Uram, hozzám, Szállj le, Uram, hozzám, Jöjj, ó, Jézus, sietve, :/: Vágyakozó szívvel, Kiterjesztett kézzel Várlak immár epedve, Hogy veled mennyekbe, Örömmel menjek be Ábrahám kebelébe.

Isten áldásával.