Az ige igazság

N

incs irigylésre méltó helyzetben a próféta, ítéletet kell hirdetnie, kemény szavakat (Ez 5,1-17). Ilyet nem szeret sem mondani, sem hallani az ember. Szép szavakra vágyunk, és olyanokat szeretünk továbbadni is. Olyat, ami a szeretetről szól, amiben simogatás van, ami jót ígér. Azonban Isten keményebben is szól érdekünkben, ha letértünk az útról, ha nem engedelmeskedünk. A keményebb beszéd is érdekünkben hangzik el, azt szeretné elérni, hogy rádöbbenjünk, így nincs jól, és visszatérjünk Hozzá. A Biblia nehezebb igéi is nekem szólnak, jelzik, hogy fontos vagyok az Úrnak, ezért nem engedi, hogy eltűnjek, hogy beszippantson a világ, hogy legyőzzön a bűn. Mentő szeretetből szól, és kéri, hogy bánjuk meg bűneinket, kezdjünk így egy újat Vele.

A próféta tetteivel Jeruzsálemet ábrázolja ki, neki szól az üzenet. Az első gondolat: az Úr helyezte őket oda. Nem véletlenül vannak azon a földön, az Úr nekik adta azt a helyet. Világító lámpásként helyezte őket a pogányok közé. Rakhatta volna őket máshová is, de azt akarta, hogy Izráel világossága által a pogány népek is hitre és életre jussanak.

Amikor kesergünk nehéz helyzetünk, a körülöttünk lévő sötétség miatt, gondoljunk arra, hogy lámpások vagyunk. Maga az Úr rakott ide minket, és ha nagyon sötét van, akkor még nagyobb szükség van a lámpára. Akkor tisztítsuk meg az üveget a rárakódott koromtól, hogy még jobban ragyogjon a fény.

Izráel népe azonban nem világított tisztán, gyakran szinte csak pislákolt a láng. Miért alszik ki a lámpa? Mert elfogy az olaj. A hit olaja az engedelmesség, Isten szavának a megtartása. A fényt az engedelmes, a cselekvő élet szolgáltatja. Ha nem éljük az Úr szavát, nincs fény. Az elmélet nem fény. A hitvallás, a prédikáció, amíg cselekedetté nem válik, nem fény. Az Úr Jézus is élte, amit tanított. Tettei világítottak, azok mutatták meg, kicsoda Ő. Milyen a fényem? Világítok én? Teszem Isten akaratát?

Nem éltek Isten rendelkezései szerint. A rendelkezések nem dísznek adattak, és a Szentírást sem azért adta kezünkbe az Úr, hogy gyönyörködjünk Benne, hanem éljünk általa és szerinte. Minél többet fogatjuk az igét, annál jobban látjuk, mit kér az Úr, mi a válasza kérdéseinkre. Amit megértünk, azt ültessük át a gyakorlatba, ahhoz igazítsuk hozzá az életünket. Ha szeretjük Őt, akkor ez nem kényszerű, hanem örömteli cselekvés. Aki ismeri az Urat, az tudja, hogy mindaz, amit kijelentett, javunkra van, Ő az élet útját adta elénk, és ezen az úton lehet járni, és ez célba vezet.

Az Úr nem nézi el népe hűtlenségét, engedetlenségét. Mindent megtesz, hogy felébredjenek. Mégpedig azért teszi, mert ha nem szól, hanem hagyja a népet a maga feje szerint élni, az rossz bizonyságtétellé válik. A népek úgy gondolják, Isten tehetetlen. Az ítélet is bizonyságtétel. Isten jelzi általuk, hogy Ő él, kézben tartja az eseményeket, mert mindenek Ura. Ő vigasztaló, az Ő kezéből nem csúszik ki az irányítás, szól, figyelmeztet, mert azt akarja, hogy éljünk.

Olyan szomorú, hogy csak az ítéletet látva, a nyomorúságot átélve rendülnek meg, és döbbennek rá arra, hogy az Úr szólt. Pedig Ő szelíden szól, és azt szeretné, ha ezt hallanánk meg. De van időszak, amikor a szelíd szót figyelmen kívül hagyják, és úgy szól, hogy aki hallja, annak belécsendül a füle. Halljuk meg a hívást, a halk és szelíd szó szavát.

Az Úr, mielőtt elmenne, beszélget az Atyával (Jn 17,12-19). Hozzá emelte szemeit, és meg is szólítja. Tudja, mi vár Rá, mégis imádkozik. Innen merít erőt, és így példát hagy tanítványainak. Beszélget Istennel, elmondja, hogy megőrizte azokat, akiket Neki adott az Atya. Fontos gondolat: akiket nekem adtál. A tanítványokat Istentől kapta az Úr Jézus. Az Ő kezéből fogadta el őket, úgy, amint vannak. Jó és rossz tulajdonságaikkal együtt úgy tekint rájuk, mint ajándékokra. Hogyan nézünk egymásra? Mit látok a másikban? Felismerem-e Isten ajándékát?

Azt is látja Jézus, hogy nem a halálba, hanem az Atyához megy. Ezért tud végigmenni az úton. Nem a halál a távlata, hanem az örök élet, Isten mennyei világa. Mi a te távlatod? Hová tart az életed? A halálba, vagy az életbe? Nem mindegy; az életre Jézus által juthatunk. De a mindennapokban is csak Vele tartunk az élet felé.

Jézus az Atyához megy, a tanítványok maradnak, ezért ad nekik útravalót. Mit ad nekik? Az igét! Az ige a mi útravalónk, ez ad erőt, mutatja az utat, és általa vagyunk kapcsolatban Urunkkal. A Szentírás az Ő kommunikációs eszköze. Ezáltal ér el minket, szól hozzánk, vagy tartja velünk a kapcsolatot. Bibliaolvasás nélkül nincs élő kapcsolat. Ha nem olvassuk az igét, megszakad a kapcsolat. Az ördög is mindent megtesz, hogy megszakítsa a kapcsolatot. Ha kell, elkapkodja a szívünkbe vetett magot.

Akit az Úr megmentett, az már nem a világból való, mert kihívott innen, és átvitt az Ő országába. Már mennyei állampolgárok vagyunk. De van ebben a világban is polgárságunk, mert nem vesz ki minket innen. Itt a helyünk, itt kell szolgálni. Azonban megőriz, hogy ne olvadjunk bele a világba. Megőriz a gonosztól. A gonosz célja, hogy magába olvassza Isten gyermekeit. Azt akarja elérni, hogy ne legyen különbség Isten népe és a világ élete között. Templomba járhatnak, felléphetnek egyházi kórusok különböző ünnepségeken, csak az életük ne Jézust tükrözze. Felvehetünk igés pólót, viríthat az egyházi szlogen, és közben dülöngélünk, romokban a házasságunk, bűnben élünk. Az ördögnek ez megfelel, de az Úrnak nem. Ő azt akarja, hogy az életünk eltérjen, vagyis világítson a világ számára. Vizsgáljuk meg most az ige fényében az életünket: Igazság-e még számunkra az ige? Vagyis egyedüli zsinórmérték-e még, minden kérdésben? Mert azért kaptuk, hogy éljünk általa, és éljünk úgy, ahogy mutatja.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6.      Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.