Íme, az Ember!

A

kik kimaradtak a fogságba menetelből, úgy gondolkodtak, megúsztuk, sőt, még jól is jártunk, mert a miénk lesz az egész ország (Ez 11,14-25). Úgyis rossz a gazdasági helyzet, már túl vagyunk népesedve, nyomorogtunk, de majd most eljön a felemelkedés, a meggazdagodás ideje. Olyan szomorú ezt látni, de hát ilyen az ember szíve. Mások nyomorúságából magának kovácsol hasznot. De sokan látják ma is így, sokan vagyunk, csökkenteni kell a népességet, és közben saját előnyeikre gondolnak. Mi van a szívünkben, hogyan állunk az élet dolgaihoz? Mi vezérel? Csak megússzam valahogy a nehéz időket, csak én kimaradjak a szenvedésből, a többiek nyugodtan szenvedhetnek, csak én ne? Azonban nem megúszni kell, ne azt várjuk, hogy kimaradjunk az ítéletes eseményekből, hanem tartsunk bűnbánatot.

Az Úr előtt való elcsendesedés közben felismerjük, hogy nem véletlenül történnek az ítéletes események, a katasztrófák, a tragédiák sem. Isten vetette el őket a pogányok közé. Ha nem térek meg, én sem maradok ki. Mások tragédiája által is minket figyelmeztet: térjetek meg, mert ha nem, hasonlóképpen vesztek el. Nem azért vannak a tragédiák, hogy mi a magunk biztos bunkerébe húzódva kárörvendjünk, hanem azért, hogy együtt érezzünk a szenvedőkkel, és közben az Úrhoz forduljunk. Ő szólítgat minket, ki akar emelni önigazultságunkból, meg akar menteni örök életre. Bár meghallanánk a hívogatást.

Az otthon maradottaknak üzeni az Úr: a foglyok is hazatérnek, az Úr összegyűjti őket. Irgalmas a mi Urunk, a foglyokat haza akarja hozni. Ő megszabadít mindenféle rabságból. Ha rám telepedett a fogság érzése, kiálthatok. Uram, ments meg! Rabja lettem vágyaimnak, szenvedélyeimnek. Hatalmába kerített a munkafüggőség, képtelen vagyok szabadulni, de könyörülj rajtam. Messze idegenbe szakadtam az Atyai háztól, mert elcsábított a világ, de Uram, segíts, üres lett a szívem, a félelmek szorongatják szívemet, adj szabadulást. S az Úr megkönyörül, hazavonz a távolból, és átélhetem az igazi megbékélést, otthon feltöltődhetek.

Az Úr új szívet ígér a hazatérő népnek. Nem lehet régi szívvel hazamenni, mert akkor nem lesz igazi változás. Ha a szívük nem változik meg, ha nem kapnak új szívet, nem történik semmi. Isten mindig teljes változást kínál. Új szívvel akar megajándékozni, mert ha marad a bűnös szívünk, továbbra is úgy élünk, mint korábban. Élő, hússzívet kínál, és ezzel a szívvel már kapcsolatban leszünk Vele. Az új szívben Krisztus lesz a Király. Az új szív már Isten rendelkezései szerint él. Hallgat az Úrra, megtartja, amit mond. A tanítványság pont ebből áll, hallgatok az Úrra, azt teszem, amit mond. Valóban így van? 

A rablót, a gyilkost szabadon bocsátották, a nép őrá szavazott (Jn 19,1-7). Borzasztó, azt választják, aki a céljait mások kárán éri el. Kit választunk mi, kitől várjuk boldogulásunkat? Az Úrtól, vagy emberektől, ráadásul olyanoktól, akik nem válogatnak az eszközökben? Hányszor nem is vizsgáljuk meg, ki az a személy, akire leadjuk szavazatunkat, csak az ígéretekre figyelünk. A látvány, a pénz elterel a lényegtől. Ezek az emberek nem arra figyeltek, milyen ember is Barabbás, hanem csak azt látták, amit ígér, csak a rómaellenesség motiválta őket. Csak ne Jézus, mindegy, ki, csak ne Ő. Ma is sokan így gondolkodnak, mindegy, ki, csak ne Jézus, csak ne Isten értékrendje, ne az ige szerinti élet. Nem érdekes, mi van a másik szívében, csak ne az kerüljön ki győztesen, aki Istent képviseli, aki Rá figyel.

A katonák viselkedése igazi lelki ürességet és mélységet tár fel előttünk. Ide süllyedtek, teljesen kiürültek, egy ártatlan és ártalmatlan embert bántalmaznak és csúfolnak. Ilyen mélyre szállt alá a mi Urunk. Így szeret, szó nélkül elhordozza még ezt is. Halála az Ő számukra is új lehetőséget kínál. Jézus ezekért a katonákért is meghalt a kereszten. Hol tartunk? Nem üresedett már ki a szívünk? Nem váltunk már mi is érzéketlenné más szenvedése és problémája iránt? Mi sem vagyunk távol ezektől az emberektől. Ma sokan mások szenvedését, halálát látva szórakoznak, az akciófilmek jelentik a kikapcsolódást. Gyerekek különféle fegyveres játékokat játszanak a számítógépen. Hol tartunk? Kérjük az Urat, hogy könyörüljön rajtunk.

Mindeközben a töviskoronás Jézuson, a véres arcon átjön isteni Lénye. Jézus ragyog, Isten dicsősége jelenik meg. Pilátus szinte tudattalanul mondja ki: Íme, az ember! Megdöbbentő, nem a tanult egyházi vezetőkre mutat, nem is önmagát, a rómait állítja eléjük, hanem a szenvedő szolgát. Az Úr szenvedő szolgája az ember. Nekünk pedig alázattal kell kimondanunk, Jézus Lényébe tekintve: nem vagyok ember. Csak is Őáltala lehetek az. Azért jött el a világba, hogy a maga lényét a miénkhez adja, és így legyünk krisztusi emberekké. Nem fejlődés által válunk igazán emberré, hanem a Jézus Krisztusba vetett élő hit által. Ő tesz minket új emberré. Csakis a megtérés segít rajtunk. Az a baj, hogy még mindig önerőből akarunk előrejutni. Magunkat kívánjuk tökéletesíteni, azonban ez nem megy. Istent kihagyni életveszélyes. Jézus azért vállalta a keresztet, hogy új életet ajándékozzon mindazoknak, akik hittel kérik ezt Tőle.

A zsidók a törvényre hivatkoznak, amit nem tartanak be maguk sem. Azért küldte el Isten a Fiát, mert nem képesek az Ő törvénye szerint élni. És most, amikor előttük áll az Élet Fejedelme, a törvényt és hagyományaikat választják. Az Élet helyett a holt törvényt. Ma is jellemző ez. Jézus helyett a vallásosságot, az egyházi szórakoztatást, az élményt kínáljuk és választjuk. Válaszd azonban Jézust, Vele az életet. Mert Isten csak Krisztus által ad bűnbocsánatot és örök életet.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

A várfalakra őrök álljanak,

Kik bátran szólnak harcra készek,

Ha éj borul le, vagy ha kél a nap.

Hívásuk zengjen messze szerteszét,

Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

Ó, bárha lángod fellobogna

S ébredne föl sok nemzet fényinél

Ó, bár sok szolga, sarlót fogva,

Aratna, mígnem leborul az éj!

Urunk, e roppant, ért vetésre nézz:

A munka sok, a munkás oly kevés!

Küldd útra hírnökid csapatját,

És adj erőt onnan felül nekik,

Hogy veszni a pogányt se hagyják,

És szerteűzzék Sátán seregit.

Országod jöjjön el minél elébb,

Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.