Veszély

F

olyamatosan tárja fel népe állapotát a próféta előtt az Úr (Ez 8,1-18). Mindennek a célja, hogy végre a júdaiak is felismerjék: baj van, vissza kell fordulniuk az Úrhoz. Ez a látomás Júda vezetői előtt indul, ott érinti meg őt az Úr keze. Látni kell mindenkinek, hogy itt van Isten, Ő szólítja meg a prófétát és ad üzenetet övéi számára. Mindaz, ami elhangzik, az Úrtól származik, Ő akarja őket megszólítani. Megérintette a prófétát az Úr keze - ma is megérint az Úr, igéjén keresztül teszi ezt meg. Azért érint meg, hogy világosan lássuk magunkat, és még erőteljesebben ragyogjon fel a kegyelem.

A látomásban Jeruzsálembe viszi a prófétát a Lélek. És ott ismét megjelenik az Úr dicsősége. Bálványt is lát már, Istent ingerlő bálványt, de ott az Úr dicsősége is. Jelzi mindez, hogy az Úr utánunk jön bálványaink közé is. Nem hagy magunkra, ki akar emelni onnan. Az is benne van ebben, hogy nem rejtőzhetünk el az Úr elől. Látja népe életét; amit rejtve tesznek, másoktól elzárkózva, az Isten előtt nyilvánvaló. Ilyen a mi életünk is, nincs elrejtve semmi, az Úr ismeri szívünket, látja tetteinket, nem lehet megtéveszteni. Olyan csodálatos, hogy ezek ellenére sem mond le rólunk. Ismét szól, és bűnbánatra hív.

Jó a reggeli csendben végiggondolni, mi az, amivel én bosszantom az Urat? Olyan szokás, beidegződés, indulat, aminek már nem kellene ott lennie. Amikor az életünkben a világ dolgai kapnak nagy szerepet, azzal bosszantjuk az Urat. Miért? Mert nem így kellene ennek lennie. Isten népe nem azért van jelen a világban, hogy leutánozza, átvegye szokásait, hanem azért, hogy egy új életformát mutasson fel számukra. Minél beljebb vezeti az Úr Ezékielt a templomba, annál több és annál utálatosabb dologra derül fény. Itt látja meg a próféta, hogy mennyire más a látszat, mint a valóság. Mi van szívünk mélyén? Az, amit mutatunk, vagy egész más dolgok? Kifelé mutatjuk a nagy hívőséget, de belül tele vagyunk sok utálatos dologgal? Bizony, már látványkeresztyénekké váltunk. Látványt adunk az embereknek, valós életváltozás nélkül.

Isten megítéli ezt az életvezetést, a vezetők és a papok bálványozását, és akkor majd rádöbbennek arra, hogy a bálványok tehetetlenek. Annyiszor szólt már az Úr, de nem jutott el a szívükig a szó. De eljutott már az én lényem közepéig az ige? Engedelmeskedtem már neki? Amire azt mondja az Úr, hogy utálatosság Előtte, attól már megváltam? Esetleg én is úgy vagyok, mint ezek az emberek, megkeresem azt a helyet, ahol senki sem lát? Azt mondogatták, nem lát bennünket az Úr. Micsoda balga gondolkodás, a bálvány nem lát, az elől el lehet bújni, de Isten mindenütt jelen van. Nem elbújni kell, hanem megvallani bűneinket, és kérni szabadítását.

Megkötözve viszik az Urat, olyan megrendítő ez, Őt, Aki senkinek sem ártott, megkötözik, de a Lelket és az Úr munkáját nem lehet megkötözni (Jn 18,12-27). Megkötözve viszik, félnek tőle, talán lényük mélye érzi, hogy kivel van dolguk, és így akarják hatástalanítani. Inkább kérni kellene: názáreti Jézus, könyörülj rajtam. Igen, kérni kell Őt, mert nem Ő a veszélyes, hanem mi; az az ember, akinek az életét nem az Úr vezeti, az a veszélyes. Tőlünk minden rossz kitelek, Ő azonban azért jött, hogy megszabadítson a gonosztól, megtisztítsa szívünket a bűntől.

Simon Péter követi Jézust, bekerül János segítségével a főpap palotájába. Az ajtót őrző lány ártatlan kérdése zavarba hozza Pétert, félti az életét, de még inkább a kényelmes helyet a tűznél, a jó meleget. Mi lesz, ha azt mondom, Hozzá tartozom? Elküldenek innen? Hányszor a kényelem miatt nem merjük vállalni az Urat. Félünk, ha elmondjuk, hogy az Övéi vagyunk, kimaradunk valamiből, amire már rákészültünk. Ne engedjünk a kényelemszeretetnek, hanem vállaljuk Őt, mert Ő is vállalt minket. Minden kényelemről, előnyről lemondott értünk. 

Mennyire más Péter magatartása, mint az Úré. Jézus, amikor megmondták, hogy a názáreti Jézust keresik, így szólt: Én vagyok. Őszintén és nyíltan vállalta magát. Péter nem vállalja Jézust, ő elhatárolódik Tőle. Olyan jó tudni, hogy az Úr Jézus nem határolódik el tőlem. Vállal engem, megmutatja, mit érek Nélküle, és majd képessé tesz a hitvalló életre. Mert amikor Péter rádöbben vétkére, majd találkozik a feltámadott Úrral, kősziklává formálódik, és többé nem tagad, hanem vállalja Őt. Vállal börtönt, és majd a halált is.

Jézus nem adja fel tanítványait, nem beszél róluk, és a tanításáról sem. Nagyon jól tudják, mit tanított, másrészt megkérdezhetik azokat, akik hallották, illetve, akik megtapasztalták hatalmát. Most már azok beszélnek, akik átélték szabadítását, akik meggyógyultak, bűnbocsánatot kaptak. Most már a tanítványok viszik tovább az evangéliumot, és akinek kérdése van, őket kérdezheti. Mi vagyunk az evangélium továbbvivői.

Jó komolyan venni: nem mindegy, milyen tűzhöz ülök. Sőt, fel kell tennem a kérdést: le kell-e ülnöm más tüzek mellé? Ezt akkor is meg kell kérdezni, ha korábban én is ott ültem azokkal, akik még ma is letelepszenek mellé. A régi tűz régi szolgáival már nem melegedhetek együtt. Nem, mert még hatással lehetnek rám, és bizonyságtétel helyett ők húznak vissza engem. Nem kötelező odamenni és leülni, de szabad idegen környezetben is Jézusra tekinteni. Ő ad erőt a továbbmenetelhez.

Milyen mélyre is süllyedt Péter, egyre messzebb kerül az Úrtól. Miért? Mert nem vette komolyan, amit korábban Jézus mondott neki. Még nem kész, még nem képes vállalni Őt az élete árán is. Ha akkor hallgat Jézus szavára, nem jut el idáig. Az első tagadás után jön majd a második, a harmadik, ilyen a visszaesés, csak egy pohárral, és nincs megállás. Mindig akkor kezdődik el a visszaesésünk, amikor nem hallgatunk Jézusra, amikor megsértődünk azon, amit mond. Inkább fogadjuk el: az vagyok, akinek Ő lát, és még ott tartok, amit megmutatott a számomra. Ha elfogadom, amit mond, Ő tovább formál, és elvégzi, hogy megerősödjek és hű maradjak nehezebb helyzetekben is.

Új szövetséged elfogadom

1. Új szövetséged elfogadom,

Magam egészen odaadom,

Nem tartok semmit, legyen tiéd,

Félelmeimtől irgalmad véd!

2. Áttört kezedbe kezem teszem,

Ne engedd kérlek, ha elveszem.

Láncolj magadhoz örökre már,

Nincsen itt részem, nincs, ami vár.

3. Hű lenni nékem, tudom, nehéz,

De szívem lássad, hű lenni kész.

Járva az útat, ha botlanék,

Emelj magadhoz, keresztedért.

Isten áldásával.