Az Úr foglya

J

ózsué ismét összegyűjtötte a népet, és megtartotta búcsúbeszédét (Józs 24,1-15). Ez a beszéd azonban nem róla szólt, nem magát állítja a nép elé, és nem a saját tetteiről kezd el beszélni. Az is olyan megrendítő, hogy nem is siránkozik afelett, hogy eltelt az idő, és meg fog halni. Nem mondja, pont most halok meg, amikor már nyugodtan lehetne élni. Józsué elfogadja életútját, hálás az Úrnak mindazért, amit átélhetett. Egész élete Isten munkájának szemléléséről szólt. Látta Istent munkálkodni. Adjunk hálát az Úrnak a megtett útért, és azért, hogy ezen az úton tapasztalhattuk jelenlétét és munkáját. Övéit az Úr sohasem hagyja magára, mindig jelen van, vezet, segít a bűn elleni harcban.

Visszatekint az ősmúltra, atyáik régi életére, ne feledjék el, hogy mindent Istennek köszönhetnek. Ábrahám idegen isteneknek szolgált, az Úr azonban kiválasztotta, elhívta és megismertette magát vele. A hívők atyja sem hívőnek született. Isten munkája által leszünk hívővé. A hit az Ő ajándéka. Istent csak azért tudjuk megismerni, mert Ő megismerteti magát velünk. Szeretetkapcsolatra teremtett, azért indította el az életet, hogy szeretetét továbbadja. Mivel Ő maga az élet, tovább akart áradni, mert az élet természete az adás, a létrehozás. Isten Jézusban azért lett ember, hogy teljesen megismerhessük Őt. Ismerem már Őt? Felragyogott Jézus arcán Isten Lénye?

Izráel kegyelemből él, mindent Istennek köszönhet, de ugyanígy mi is. Olyan könnyen elfelejtjük ezt. Szeretjük az eredményeket magunknak tulajdonítani. Istent a kudarcokért okoljuk. Azonban az Úr mindig ott volt népével, a legnagyobb krízisek idején is. Pedig ezek a kritikus helyzetek az ő engedetlenségük nyomán alakultak ki. Egyiptomban sem az Úr tartotta őket, hanem ők nem akartak hazamenni, amikor elmúlt az éhínség. A pusztában a zúgolódás, a bálványimádás és a hitetlenség miatt vándoroltak sokáig. Azonban Isten jelen volt, amikor a rabszolganép az Úrhoz kiáltott, Ő meghallgatta őket, és kihozta onnan. A pusztában pedig vezette, megoltalmazta és táplálta őket. Vegyük észre életünkben Isten jelenlétét. Lássuk meg, kész, hogy segítségünkre jöjjön. Várja, hogy kiáltsunk Hozzá, és kifejezzük, hogy szükségünk van Rá.

Isten csodálatos, a gonosz terveket is meghiúsítja. Hiába akarta Moáb királya megátkoztatni Izráelt, és hiába próbálta ezt végrehajtani Bálám, Isten nem akarta. Hányszor megrémülünk az emberi akaratoktól, pedig ha Isten nem akar valamit, a legnagyobb hatalmak is hiába próbálkoznak. A földi legnagyobb hatalom is eltörpül Isten hatalma és akarata mellett. Ne félj, bármilyen hatalom feszül veled szembe, mert ha az Övé az életed, ha a gyermeke vagy, Ő megoltalmaz. Akkor Isten akarata, terve fog megvalósulni.

Józsué a múltban is jelenlévő Urat állítja eléjük, azt kéri, féljék és szolgálják Őt. Mert a jövőjük az Úrnak való engedelmességtől és hűségtől függ. Bizony, mennyi mindenre gondolunk, aggódunk, féltjük a jövőt, csak arra nem gondolunk, hogy jövőnk függvénye az Úrral való kapcsolat. Olyan lesz az életünk, amilyen a kapcsolatunk az Úr Jézus Krisztussal.

Választás elé állítja őket: az Urat szolgálják, vagy ha ezt rossznak találják, akkor szolgálják az idegen isteneket. Józsué szeretné, ha világossá válna, mit is akarnak. Vizsgálják meg, hogy jó-e az Úrhoz tartozni, hiszen egész létük, múltjuk Istenről beszél. Sehol sem lennének, ha Isten nem hajol le hozzájuk és nem törődik velük. Mindezt azért teszi, mert a környezet hatása nagy, vonzza őket az idegen kultúra, mint ahogy mindig vonzza az embert az idegen közeg. Aztán ők is úgy látják, hogy más népek előrébb vannak. Máshol jobb. Pedig az élet nem ezt támasztja alá. Az élet Istenről beszél, és aki Hozzá tartozik, annak az meg is látszik az életén. Az nem akar másokhoz hasonlítani, annak jó ott, ahová Isten állította. Így van ezzel Józusé is. Ő előre dönt: én és az én házam népe, az Úrnak szolgálunk. Akkor is, ha mindenki más elhagyja Őt! Álljunk ilyen határozottan az Úr mellé. Hányan vállalták Istent életük árán is. Nem a jobb anyagi lehetőségre, életük védelmére koncentráltak, hanem a bizonyságtételre. Merjük mindig megvallani az Urat.

Nagyon megrendít az ige, ahogy olvasom (Lk 12,1-12). Mintha egy mai sztár fellépéséről tudósítana Lukács. Többezres tömeg gyűlt össze, az emberek majd letaposták egymást, mindenki látni akarta a hőst, a bajnokot. Autogramot, egy érintés szerettek volna megszerezni. És itt nem egy sztár vonul, hanem az Élet Fejedelme. Az emberek az Élettel akarnak találkozni, és az életről, Isten országáról akarnak hallani. Megdöbbentő, hogy több ezer ember Jézusért összejön, és mind Őt akarják látni, és várják az Ország erejének megnyilvánulását.

Vágyom-e így Jézusra? Annyira akarok Vele találkozni, mint egy neves emberrel, egy eredményes sportolóval, egy sztárénekessel? Tolonganék Jézusért, az igéért egy nagy tömegben? Bárcsak ma is ezt látnánk, hogy Jézust, az igét várják az emberek. Készek Érte félretenni munkájukat, fontos ügyeiket. De én kész vagyok-e az Úrért mindent félretenni, mindenről lemondani, csakhogy halljam a szavát? Ezek az emberek átélték, hogy a Jézussal való élő találkozás átalakítja őket, gondolkodásukat, és mást irányt szab életük folyásának. Akarom-e, hogy megváltoztassa az Úr életem folyását? A legtöbben félnek a változástól, azonban Jézus nyomában semmi nem marad olyan, mint volt korábban. Hatalmas változások jönnek, mert az élet vize árad, és tovább hömpölyög, és akik belekerülnek a sodrásába, azokat viszi magával. Akiket elér az élet vize, ott termővé válik az addig terméketlen táj.

A tömegben vannak nem őszintén keresők, olyanok, akik képmutatásból vannak jelen. Bár talán maguk is elhiszik, hogy ők az életet keresik, hogy szolgálni akarják az Urat. Kiderül azonban, hogy azt szeretnék, ha Jézus szolgálná őket. Sokan így vannak ma is. Őt akarják terveik, elképzeléseik szekere elé fogni. Jézus áldásával minden nagyszerű lesz, gondolják. Azonban ezt Jézus leleplezi. Arra buzdít, hogy bátran valljuk meg őt, mert úgyis kiderül, kihez tartozunk. Hovatartozásunkat, a krisztusi életformát nem lehet sokáig eltitkolni. Egy kismamán is egy idő után meglátszik, hogy új életet hord a szíve alatt. Így meglátszik az is, ha az Istentől kapott új természet megfogant bennünk.

Az Úr bátorítja övéit, ne féljetek, Isten nem feledkezik meg rólatok, ahogyan a verébről sem. Drágák vagyunk Neki. Drágák bizony, mert Fia életébe kerültünk. Az ember élete nagyon sokba van Istennek, ezért akarja megmenteni, és nem szeretné, ha elveszne az életünk.

Aki az Úr gyermeke, az Istenre bízhatja magát nehéz helyzetekben, támadások közepette, mert a Szentlélek megadja majd a bizonyságtevő szót. A hívők elhurcolása, a bántások, vallatások mind alkalmak a bizonyságtételre. Pál apostol életében nagyon jól látszik mindez. Filippiben megverik, bebörtönözik, és ő tele sebekkel, fájdalmakkal imádkozik és énekel, dicséri Istent. Ezáltal bizonyságot tesz az ott levők előtt. Azok pedig hallgatják. Pál úgy élte meg mindezt, hogy nem véletlen, hogy börtönbe került, hanem lehetőség a hit megvallására, mert a foglyok élete is megváltozhat az Úr kegyelme által. A hívő ember mindig az Úr foglya. Neki él, Róla tesz vallást az emberek előtt.

TÉGY FOGLYODDÁ, URAM

1.  

Tégy foglyoddá, Uram,

Akkor szabad leszek;

Késztess megadni önmagam,

Győzelmet úgy veszek!

Ha küzdve küszködöm,

A földre roskadok,

De ha karod lesz börtönöm,

Akkor erős vagyok.

2.  

Szívem gyáván remeg,

Úgy hajlik, mint a nád,

Amíg Benned nem lelte meg

Parancsoló Urát.

Míg láncra nem vered,

Boldogtalan, sivár;

De hogyha szolgád lesz Neked,

Akkor üdvöt talál.

3.  

Lelkem mindjárt alél,

Nem tölti tűz, se hit,

Míg benne égi tűz nem kél,

S szolgálni nem tanít.

Vezetni úgy tudok,

Ha Szentlelked vezet.

Zászlóm fennen csak úgy lobog,

Ha fúj leheleted.

4.  

Majd úgy uralkodik,

S nyer lelkem égi trónt,

Ha Néked hódol a porig,

Ha mindenről lemond.

Vész és vihar között

Úgy áll végig híven,

Ha Nálad békén kikötött,

S mindvégig ott pihen.

Isten áldásával.