A
|
zt a címet
kapta a száznyolcadik zsoltár: reggeli ének háborús időben (Zsolt
108,1-109,31). Nehéz időszakban is a reggel Istenről szól. Háború, nem
biztonságos helyzet sem választja el őket az Úrtól. Kivel indul a napom?
Kivel, mivel kezdem a reggelt? Vajon az én szívem kész arra, hogy az Úrnak
énekeljen és zengedezzen? Mennyi mindenre kész a szívünk, sok mindennel tele van.
Annyi dologra figyelünk, és készek vagyunk foglalkozni az élet aktuális
dolgaival. De az Istenről való bizonyságtételre készek vagyunk-e? Aktuális eseményekről képben vagyunk, nem is
akarunk lemaradni róluk, mert az a lényeg, mit mondanak, hogyan döntenek a
társadalmi élet szereplői, vagy milyen sport- és kulturális események mennek
végbe, de képben vagyunk-e Isten munkájáról? Tudjuk-e még, mi a terve Neki?
A zsoltáros Istent dicsérve ébreszti a hajnalt. Vagyis az Úrral való közösség, a reggeli
elcsendesedés kedvéért kész korán kelni. Ő ébreszti a hajnalt. Mi fordítva
vagyunk, a hajnal, sőt, legtöbbször a nappal ébreszt minket. A zsoltáros azonban
másképp tesz, Ő korán kel az Úrért. Jó Vele lenni, és nem kér elsősorban, hanem
dicséri az Urat szeretetéért. Hálás az Úrnak mindazért, amit érte tett, de
elsősorban azért, hogy Vele lehet. Olyan jó, hogy az Úrral kezdhetjük a napot,
kész időt szánni ránk. De élünk-e ezzel a lehetőséggel, vagy Isten vár, de
hiába, mert el vagyunk foglalva, nincs időnk megállni és Vele lenni? Azonban,
most menjünk oda Hozzá, ne hagyjuk, hogy hiába várjon, mert Neki valóban mi
vagyunk a fontosak. Ő valóban ránk szánja az időt. Mi gyakran úgy foglalkozunk egymással, hogy
közben mást is teszünk. Az Úr nem, amikor Elé állunk, mindent félretesz, és
csak azzal foglalkozik, aki hívta Őt.
A nehéz helyzetben is az Úrhoz fordul imádságban a szerző. Tőle várja a
segítséget. Isten jobbja hatalmasabb minden más erőnél. Az Övéi félelem nélkül
nézhetnek szembe támadóikkal. Azonban
azt is látni kell, hogy Isten segítsége nem automatikus, nem mondhatjuk, mert betartjuk a kultuszt, nekünk jár az Úr segítsége. A zsoltáros tudja, hogy a nép vétkezett,
elfordult Urától, de azt kéri, mégis adj segítséget. Ne arra nézz, akik
vagyunk, hanem annak ellenére könyörülj rajtunk, hogy nem érdemeljük. Mégis adj
segítséget, mert az emberi segítség mit sem ér. Ő már tudja, ha Isten nem
könyörül, semmit sem ér az emberi erő.
Lássuk meg mi is alázatos szívvel, hogy az emberi segítség mit sem ér, nekünk az
Úr kegyelmére, erejére, támogatására van szükségünk. Menjünk oda alázattal,
bűnbánattal, és valljuk meg, csak az Ő segítségével vihetünk végbe hatalmas
dolgokat. Benne van az a felismerés, hogy
Vele győzhetünk. Másként is nekifoghatunk az előttünk álló dolgoknak, nem kell
vereségre beállni, mondhatjuk: Istennel, az Úr erejével győzhetünk a bűn és
gonosz felett. Vele a tanítványok nagy
dolgokat vihetnek végbe. De vajon történnek-e általunk nagy dolgok? Emberek
szabadulhatnak meg szenvedélyek rabságából, gonosz gondolatok befolyásától, a
haragtól, a gyűlölettől. Nincs nagyobb csoda, mint amikor valaki befogadja az
életébe az Úr Jézus Krisztust, és új életet kezd Vele.
A mai zsoltárból meglátjuk, hogy a hívő helyzete sem könnyű. Nem mindig olyan
közeg veszi körül, amilyet szeretne. Meg kell tapasztalni rosszindulatot,
gáncsoskodást, különféle támadást, de a zsoltáros nem maga oldja ezt meg, hanem
Istenhez fordul. A mélységben az Urat szólítja meg. Mi is megszólíthatjuk Őt,
kérhetjük: de Te, Uram, tégy jót velem nevedért! Nem azért, mert én jó vagy
különb vagyok, hanem az Ő nevéért, a kegyelemért, ami Jézus Krisztusban
megjelent.
Látja elesett állapotát a zsoltáros, és ezt megvallva fordul az Úrhoz.
Jó, ha felismerjük tehetetlenségünket, és ez nem elcsüggeszt, hanem az Úrhoz
visz. Van, amikor a saját tehetetlenségünk nyitja fel a szemünket, és látjuk
meg Isten lehetőségeit. Mert amíg megvannak a saját lehetőségeink, azokat
kergetjük, és nem az Úrra bízzuk magunkat. A vérfolyásos asszony is csak azután
keresi az Urat, hogy lehetőségei végére ért. Megtapasztalta, hogy Jézushoz még most
is jöhet, akkor, amikor már az emberek nem foglalkoznak vele. Jézust nem kell
megfizetnünk, az Ő munkája nem anyagi helyzetünktől függ. Ő fizeti ki a számlát
a kereszten.
A lábmosást követően megkérdi a tanítványoktól: értik-e, amit tett velük
(Jn 13,12-30)? És mivel látja, hogy nem értik, elmondja: mindez példa a
számukra. Ezt kövessék, így éljenek, uralkodás helyett szolgálva. Ez a tanítvány
útja, a szolgálat. Ha az Úr lehajol az emberi mélységek felé, és szolgál a
bűnösök felé, akkor a tanítványok sem tehetnek mást.
A példa az Úr, ahogyan Ő tett, úgy tegyünk, vagy ahogyan Pál írja, az az
indulat legyen bennünk, ami az Úr Jézusban is megvolt. És ha ezt is figyelembe
vesszük, akkor látjuk, hogy nem liturgikus lábmosásról van szó. Hanem a szolgálat
olyan indulatáról, ami nem azt nézi, mi az ő feladata, és mi nem, hanem arra
figyel, mi az, amit ő is elvégezhet. Az Úr Jézus nem másra várt, nem rabszolgáért
kiáltott, hanem maga hajolt le és végezte el azt, amit nem vártak Tőle. És ez
bizonyságtétel, erre odafigyelnek.
Ha önmagunkba tekintünk, meg kell látnunk, hogy gyakran nagyobbak akarunk lenni
Urunknál. Mi akarunk lenni valakik, akikre oda figyelnek és elismernek. Mi már
nem szeretnénk, ahogy Pál apostol, a világ szemetjévé lenni. Mi az elitek
akarunk lenni. De ne feledjük, amit Jézus mond: a szolga nem lehet nagyobb az
Uránál. Nézzük meg, Jézus milyen helyet foglalt el a maga társadalmában.
Az Úr elmondja, egy közülük elárulja Őt. Közülük, és nem kívülről. A
gonosz gyakran az egyházon belül támad, ott találja meg a maga eszközeit.
Zavartan néznek egymásra, és ebben benne van, érzik, hogy ők is lehetnek.
Bármelyikük lehet, mert ha nem az Úr uralja a szívünket, vagy nem maradunk meg
Őbenne, minden rossz kitelhet tőlünk is. Csak Krisztusban van védelmünk. Júdás
még mindig ott van, csak a falat elvétele után megy ki. Eddig ott volt Jézus
mellett, még most is, amikor hallotta, hogy Jézus tudja, mi fog történni, és azt
is, ki árulja el, odaborulhatna. Még kérhetne segítséget, szabadítást.
Ébredj, bizonyságtévő Lélek!
1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, :/: Kik
bátran szólnak harcra
készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen messze
szerteszét, Az Úr-
hoz gyűjtve népek seregét!
2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó,
bár sok szolga,
sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre
nézz: A munka
sok, a munkás oly kevés!
3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy
veszni a pogányt
se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb,
Hirdetve
szent neved dicséretét!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése