Van közöm az Úrhoz?

Egy imádságos könyvet vehetünk most a kezünkbe (Zsolt 107,1-43). Gyakran keresnek imakönyveket, hát itt van. Isten adott nekünk, és ez nem más, mint a Zsoltárok könyve. Az egész imádsággyűjtemény. Több ember imádsága van egybekötve. Ezeket az imádságokat bármikor elővehetjük, tanulhatunk belőlük. Gyakran azt is megtapasztaljuk, hogy ezekben benne van az, amit mi szeretnénk megfogalmazni. Ezek az imádságok az Istennel való mély kapcsolat közben születtek.

 Mindez jelzi: az imádság nagyon fontos a számunkra. Nem más, mint beszélgetés az élő Istennel. Amikor imádkozunk, élünk az Istentől kapott lehetőséggel, és megszólíthatjuk Őt. Imádkozás közben beléphetünk szent jelenlétébe. Nagy lehetőség mindenki számára, kereshetjük, megszólíthatjuk Istent, éljünk ezzel a lehetőséggel. Csendesedjünk el, és emeljük Hozzá szívünket. Mondjuk el, ami bennünk van, majd figyeljünk arra, amit Ő mond. Az imádkozás lényege a párbeszéd, ne csak én mondjam a magamét, hanem várjam meg, amíg az Úr is szól. Mert Neki is van mondanivalója.

Hálaadásra szólít fel a szentíró, hála az Úrnak, mert jó. Csodálatos, hálát adtam már az Úrnak Önmagáért? Azért, hogy Ő van, és életet adott, és megismerteti magát velünk? A szerző azt kéri, hogy ne azért adjunk hálát, amit kapunk, hanem Ő magáért. Azonban csak az tud hálát adni, aki megtapasztalja Istent, aki átélte, hogy Ő valóban jó. A zsoltáros megállapítását az Úr Jézus erősíti meg. Hozzáteszi: senki sem jó, az egy Istenen kívül. Ebbe belefoglaltatik a kegyelme és szeretete. Adjunk hálát azért a kegyelemért és szeretetért, ami Krisztusban megjelent. Elküldte Őt értünk, bűnösökért, hogy rendezhessük és újrakezdhessük az életünket.

Ez az imádság a gyülekezet létére csodálkozik rá, hálás érte, felismeri: Isten kegyelme, hogy létezik Izráel, hogy van az Úrnak népe. Adjunk hálát a gyülekezetért, hogy ma is vannak, akik átélik az Úr csodáját, és megtérve bekerülnek Isten családjába. A gyülekezet léte csoda. Annyit támadták mindig, de az Úr megmentette, és tovább segítette. Mert Isten gyermekei bizonyságtételek a világban. Létük Istenre mutat, és mindaz, amin keresztülmennek, az Úr szabadításáról és gondoskodásáról beszél.

Megállapítja az Úr előtt a zsoltáros: nem könnyű Isten népe élete sem. Sok mindenen keresztülmentek, de bármilyen vészhelyzetbe kerültek is, volt megoldás. Istenhez kiáltottak. Ez volt bennük a nagy, hogy mindig rádöbbentek: lehet az Úrhoz kiáltani. Megtörtént, hogy sokáig megfeledkeztek erről, de mielőtt teljesen összeroppantak volna, rádöbbentek: Istenhez lehet fordulni. Úgy is mondhatnánk, elhanyagolták az imádkozást, de a krízisben ismét hozzáfordultak. Ha eddig elfeledkeztünk az imádkozás lehetőségéről, fedezzük fel és éljünk Vele. Nem az a lényeg, hogy eddig imádkoztunk-e, hanem mától kezdjünk el. Az imádkozás összeköt Istennel, az Ő világával. Így azután a legreménytelenebb helyzetben is lesz reménységünk. Isten világából beleragyog a fény az életünkbe, és erőt ad.

Négyszer olvassuk: de az Úrhoz kiáltottak. Különféle mélységekben tapasztalták, hogy nincs, aki segítsen, de az Úrhoz kiáltottak. És nem is csalódtak, mert az Úr megszabadította őket. Kihozta övéit szorult helyzetükből. Ne feledjük a zsoltáros bizonyságtételét: de az Úrhoz kiáltottak. Kiáltsunk Hozzá, ha eddig nem tettük. Ne a helyzet nehézségi fokozatára figyeljünk. Ne emberektől várjuk a megoldást, hanem kiáltsunk. Tegyük azzal a hittel, hogy a mi kiáltásunkat is meghallgatja az Úr, és ad szabadítást.

Az Úr Jézus tudja, hogy ezen a páskaünnepen meghal, életét adja a juhokért (Jn 13,1-11). De nem világvége hangulattal beszél róla, hanem bizonyságot tesz: átmegy ebből a világból az Atyához. Tehát a látható világból átmegy a láthatatlan világba. Oda megy, ahonnan jön. Tudja, Istentől jött, és Hozzá tér vissza. Eljött az óra, nem lázad ellene, nem mondja, még ráérünk, miért most. Azért nem lázad, mert tudja, hová megy. Tudom-e,hogy hová tart az életem?

Szerette övéit, minden nyomorúságuk ellenére szerette őket. És nem csak addig, amíg szeretetre méltók voltak, hanem a bukásaik, értetlenségük ellenére is végig szerette őket. Meddig tart az én szeretetem? Csak egy darabig?  Mennyire lehet látni, hogy amikor egy kisgyermek kedves és aranyos, még nem ütköznek ki rajta a bűn következményei, mindenki szereti. Még az idegen kisgyermeket is nagyon szeretjük, de amikor a bűnös természet egyre intenzívebben megnyilvánul, már kevésbé szeretjük, már nem úgy tekintünk rá, mint az első hónapokban. Az Úr mindig és mindvégig agapéval tekint ránk. Szereti a bűnöst is, azért jött, hogy új természet részesei legyünk.

Vacsora közben - megdöbbentő, hogy a páskavacsora közben is jelen van az ördög. Ott is foglalkozik Júdással. Istentisztelet és úrvacsorai közösség alkalmával is jelen van. Mi történik bennem istentisztelet közben? Ki munkálkodik bennem: a gonosz vagy az Úr? Kinek adok helyet? Júdás együtt van az Úrral, de csak kívül van helye Neki, a szívét, a gondolatait az ördög uralja. Kifelé ő is egy volt a többi tanítvány közül, aki látta, dicsérte, milyen kegyes, és Jézust szolgálja, és kiderül, hogy a szíve távol van Tőle. Hogy állunk a szívünkkel? Közel vagy távol az Úrhoz? Mert ha a szívem nem az Övé, az sem segít, ha fizikailag közel vagyok Hozzá.

Jézus Lénye tárul fel előttünk, az Ő szolgáló, lehajló szeretete. Tudja, mi fog történni, és nem magával van elfoglalva, hanem megüresíti magát, és megmossa tanítványai lábát. És ez nem liturgikus elem, ezt Jézus szívből cselekszi. Ő nekünk is a lábunkat mossa meg. A világ, a bűn szennyét mossa le, csakhogy a mosdótál már a kereszt, a víz pedig az Ő vére. Vére által tisztít meg a bűntől. Ez a cselekmény arra utal, ha nincs élő kapcsolatunk az Úr Jézussal, életünk sincs.

A lábmosás Júdás számára is lehetőséget kínál, mert neki is megmossa az Úr a lábát. Rádöbbenhet arra, ki is Ő. De ez sem rendítette meg Júdást. Nem rendült meg attól, hogy engem sem kerül ki, még az én lábaimat is kézbe veszi. Mert ez megrendítő, tudja, ki árulja el, és nem kerüli ki.  Bizony, ha valaki vét ellenünk, kikerüljük. Átmegyünk a másik oldalra, nem akarunk vele találkozni, de Jézus nem így tesz. A vétkezőnek is lehetőséget kínál a megtérésre.

Péter mint mindig, most is érzelmi viharba kerül, előbb nem akarja elfogadni az Úr szolgálatát, azután pedig teljes fürdőt akar. Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám. Igen, hiába tartozunk formálisan Isten népéhez, de ha nem mosott meg az Úr, ha nincsenek megbocsátva a bűneim, nem tartozok Hozzá, nincs közöm Hozzá.

 Az is benne van, hogy a kegyelem átélése után is rendszeres karbantartásra van szükségünk. És ez a napi kapcsolat által megy végbe. Keresem Őt, olvasom az igét, imádkozom, és engedelmeskedem. A naponkénti igeolvasás megtisztít. Az ige rámutat engedetlenségemre, vétkeimre, és ha megvallom, az Úr megbocsát, megtisztítja az életemet. Aztán ebben a megtisztult életben szabad növekedni.

Az Isten Bárányára

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, :/: És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén.

A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben,

A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki.

Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom,

Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyel-

miben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet,

Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait.

Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát

rebeg.

Isten áldásával.