N
|
ehémiás
nemcsak másoktól várja el az istenfélő életet, hanem maga is éli, sőt, bemutatja, mit is jelent (Neh 5,14-19). Ez nagyon lényeges, nem másoktól várja el a hívő
életet, hanem maga is úgy él, ahogyan Isten kéri tőle. És ez az istenfélő élet
nem elmélet, nem a dogmákra, a hagyományok betartására vonatkozik, hanem érinti
az életet, az anyagiakat, a másik embert.
Az istenfélő élet azt jelenti ebben a történetben, hogy ez a
helytartó nem a korábbiak gyakorlatát
követte. Nem terhelte meg a népet, nem
vette fel a tisztséggel járó jövedelmet. Nehémiás nem erősítgette, mennyire
hisz. Nem fogalmazott meg hitvallásokat, csak igeszerűen viselkedett. Látta, hogy mi az, amit Isten gyermekeként nem
tehet meg. Isten félelme azt is jelentette, hogy szabad volt a pénztől. Nem az
anyagiak diktáltak neki.
Nem magától értetődő mindez, ami itt történik, mert a neki járó pénzről nem könnyen mond le az ember, még a hívő sem. Különösen ma, nagyon sokat
tulajdonítunk a pénznek. Nehémiás azonban a szívében szabad volt tőle. Meg
tudott elégedni azzal, amije volt. Mindez Isten munkájára mutat rá, mert
magunktól önzők vagyunk. Mindig többet és jobbat akarunk, mint ami a másiknak van.
Az tud jól bánni az anyagiakkal, akinek az Úr Jézus a nagyobb érték. Akinek
Jézus a kincs, az szabaddá válik a mammon hatalmától, szíve az Úrral van tele,
és tudja, hogy Ő valóban, és minden helyzetben gondoskodik az övéiről. Fontos
még az is, hogy nem egyszeri, látványos tettről van szó, hanem tizenkét éven
keresztül nem élt azzal, amivel élhetett volna, ami járt neki.
Az Úr így mondott le a mennyről, és lett emberré értünk. Nem ragaszkodott
istenségéhez, hanem azért, hogy megmenthessen, elhagyta a mennyet, és eljött a
földre, és még tovább ment, egészen a keresztig. Ez a tanítványok útja is. Mert
ha Őt követjük, akkor mi sem tehetünk másként, mint ahogy Ő tett. Pál apostol
azt kéri, hogy az az indulat legyen bennünk, ami Krisztus Jézusban is megvolt. Ezt az indulatot az újjászületéskor kaphatjuk
meg. Természetünk szerint nem krisztusi indulatok feszülnek bennünk, hanem
bűnös emberiek.
Az Úr Jézus tanítványa felismeri, mikor nem kell úgy tennie, mint ahogy a
többiek. Sőt, tulajdonképpen soha nem a
többi hívő a minta, hanem mindig az Úr Jézus. Soha nem lehet az a mérvadó, hogy mások is így tesznek, mindenki így cselekszik, akkor én is. A mérce: vajon az
Úr Jézus tett-e így, vagy így tenne-e, ahogyan környezetem cselekszik?
Megdöbbentő: ismét köveket markolásznak a zsidók (Jn 10,31-42). Ők
kérték Jézust, hogy beszéljen nyíltan, megtette, elmondta, Ő és az Atya egy, erre nem
tetszik. Borzasztó, milyenek vagyunk. Kérdezzük az Urat, aztán ha elmondja a
valóságot, nem tetszik. Megharagudunk, el akarjuk távolítani. Félretesszük a
Bibliát is, csak ne halljuk, amit mond. A probléma abból fakad, hogy nem arra
kíváncsiak, mit mond Jézus, és nem ahhoz akarnak igazodni, hanem azt várják,
hogy végre azt mondja, amit hallani akarnak. Megtörténik ez velünk, addig
keresünk a Bibliában, addig megyünk egyik igehirdetőtől a másikig, amíg el nem hangzik,
amit hallani szeretnénk. Nagy veszély, hogy az igével igazolni akarjuk
magunkat.
Még mindig nem látják, hogy Jézust nem lehet megkövezni, Ő a keresztre tart,
ezt is megmondta, nem lehet elvenni az életét. Ő fogja azt magától letenni, az Atya
által kijelölt időben. Jézust nem a körülmények dobálják ide-oda, hanem
célegyenesen halad azon az úton, ami az életre vezet. Nemcsak hirdette a
keskeny utat, hanem maga is azt járta. A keskeny, Istentől való úton járt, ezen
vezette az övéit is. Mert sokan bemennek ugyan a szoros kapun, de kevesen
járnak a keskeny úton. És ez a lényeg,
nem elég csak belépni a szoros kapun, hanem a keskeny úton is kell haladnunk, mert
csak ez az út visz az életre. Mivel keskeny, nem fér rá minden. Ezen az úton
csak gyalog lehet haladni, úgy, ahogy az Úr mondta, elég minden napnak a maga
baja. Ide nem férnek be több napi, évi tervek, programok, mindig csak Isten mai
akaratának a megvalósulása marad meg itt.
Ismét őszintén megmondja: Isten Fia vagyok, és nem tetszik. Pedig Ő ezt
nemcsak mondja, mert mondani mindent könnyű, hanem a tettei is alátámasztják.
Olyan dolgokat cselekedett, amelyek arról tesznek bizonyságot, hogy Ő valóban
Isten Fia. Amikor a bénát négyen elé engedik, bűnei bocsánatát hirdeti neki. Amikor
számon kérik, hogyan tehet ilyet, bűnöket csak Isten bocsáthat meg, akkor azt
mondja a bénának, kelj fel és járj! És a béna talpra áll és jár, ezzel jelezte, hogy Ő valóban Isten.
Nemcsak mondta, hogy Ő a Krisztus, hanem a vakon születettnek látást ad,
és ezzel megmutatja, Ő a teremtő. Jézus nemcsak beszél, hanem állításait hatalmas tettekkel támasztja alá. Ezekből meríthetünk mi is reménységet, mert a
vakon született meggyógyítása üzeni: jöhetek bátran bűneimmel, elrontott
életemmel, mert ahogyan azt az embert helyreállította Jézus, úgy velem is meg
tudja tenni. Amit akkor megtehetett, azt ma is megteheti, mert Ő él!
Nem okoskodni, kövezni kell, hanem odavinni az életemet, és segítségül
hívni Őt. Aki így közelített Hozzá, az mind megtapasztalta hatalmát. És ezek
után nem volt kérdés, kicsoda Jézus. Mindig így közelítsünk Hozzá, ne az
eszünkkel, hanem a szívünkkel, és majd amikor látjuk hatalmát, az eszünk is
megérti az igéből mindazt, amit mond.
JÖJJ, KIRÁLYOM, JÉZUSOM
1.
Jöjj, Királyom, Jézusom,
Szívem íme megnyitom.
A gonosztól óvj Te meg,
Meg ne rontson engemet!
2.
Véreddel, mely el-kifolyt,
Mosd le rólam, ami folt!
Élet útját megmutasd!
Én meg nem találom azt.
3.
Gyógyítsd meg sok nyavalyám,
Enyhíts szívem bánatán!
Kétség, gond ha gyötrenek,
Biztasd nádszálhitemet!
4.
Van hatalmad rá, tudom,
Műveld, édes Jézusom:
Hit, remény és szeretet
Töltse be a szívemet!
5.
A keresztet Te adod,
Adj hozzá alázatot:
Hordjam olyan csöndesen,
Mint Te egykor, Mesterem!
6.
Majd ha véget ér a harc,
S megpihentetni akarsz,
Megragadom jobbodat,
S mennyországod befogad.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése