Ne nyugtalankodjék a szívetek!

M

indenki boldog ember szeretne lenni, keresik ehhez a receptet, és a zsoltáros elmondja, mi is az (Zsolt 112,1-10). Megtudjuk, ki a boldog ember: az, aki az Urat féli, és ezt nem úgy mondja, mint egy megmondóember: ez van, és kész. Ez személyes bizonyságtétel. Ebben megjelenik az előzmény, élt ő úgy, hogy nem félte az Urat, így össze tudja hasonlítani az Isten nélküli életet az Úrba vetett hittel. Maga tapasztalta, mi a különbség. Ebben a megfogalmazásban elmondja, a régi élet nem volt boldog. Rádöbbent, hogy Isten ismerete és Neki átadott élet nélkül lehet gazdag, világlátott, politikai és egyéb ismeretekkel rendelkező, elismert ember, de boldog nem tud lenni.

Ez nagyon fontos felismerés: az Istennel való élő kapcsolat nélkül igazán nem lesz boldog az életem. Sok mindent be fog vonzani a kereső és szomjazó lelkem, de még szomjasabb és éhesebb leszek, és a boldogság elmarad. Én felismertem-e már, hogy boldogtalanságom oka Isten hiánya? Ha igen, akkor kereshetem Őt. Aki keresi, az meg is találja, mert erre ígéret van. Az Őt teljes szívből keresők elől nem zárkózik el az Úr.

A boldogságot táplálni kell, az istenfélő ember Isten igéjéből táplálkozik. Sok örömöt talál az igében. Nem kényszer az olvasás, hanem öröm. És még csak nem is szimpla öröm, vagy elvétve öröm, hanem sok örömöt talál benne. Mit jelent nekem az ige? Én is sok örömöt találok az igében? Öröm kézbe vennem a Bibliát? Sőt, itt többről van szó, mint olvasásról, mert a törvényt cselekedni kell. Azt jelzi, amit elolvas, azt cselekszi, mert látja, hogy érdemes az Úr szavára hallgatni. A boldog élet az engedelmesen istenfélő élet.

Az Úr gyermeke életében látszódik Isten munkája, minden dolgát az igéhez igazítja. Most már nem a szokások vezérlik, nem arra figyel, hogy csinálják mások, hanem mit mond az Úr. Ez lényeges, amit megértek az igéből, azt teszem is.

De az igéből nemcsak útmutatásokat olvashatunk ki, hanem megismerjük magát Istent. És aki megismeri Őt, annak a számára az Úr élő valóság. Így azután nem fél a rossz hírtől, a jövő várható eseményeitől, nem a negatívumok határozzák meg, hanem az Istenbe vetett bizalom. A hívő ember szíve erős, mert nem magában, hanem az Úrban bízik. Azt jelenti ez, hogy nem maga hordozza a terheket, hanem átadja azokat Megváltójának. Átadok én mindent az Úrnak? Őreá vetem minden vétkemet és terhemet?

Az Úr Jézus látja, mi van a szívekben, a tanítványokéban és a miénkben is (Jn 14,1-6). Ennek megfelelően szól hozzájuk. Mit is lát? Nyugtalanságot, zavartságot. De mit lát az én szívemben? Mitől vagyok zavart és nyugtalan? A tanítványok nem tudták, mi vár rájuk. Korábban Jézus árulóról, tagadásról beszélt, Júdás nem sokkal hamarabb elment tőlük. Mi fog következni, odavan magabiztosságuk, félnek még önmaguktól is. Hiszen nem tudják, ki fogja elárulni az Urat, és Péter magabiztossága is megingott.

Ebben a helyzetben szól az Úr, megadja a nyugtalanság ellenszerét, ami nem más, mint a hit. Az élő Istenbe, és Krisztusba vetett hit. Ez a hit egyenlő a kapcsolattal. Azt jelenti, kapcsolatba lép Istennel, és csendesség lesz. Lecsillapodik az Úr szava és hatalma által a szív. A galileai tenger viharában is azt láthattuk, amikor odamentek Jézushoz, felébresztették és megszólították, kapcsolatba kerültek Vele. Mert ez a kapcsolat lényege: megszólítom az Urat, beszélgetek Vele. Amíg nem szólították meg, nem volt kapcsolat, annak ellenére, hogy Jézus a hajóban tartózkodott. Nem elég, hogy az Úr a hajóban van, kapcsolatba kell kerülni Vele. Hívd segítségül, és létrejön a kapcsolat. Ha ez megtörténik, lecsillapodik a vihar, vagy másként éljük meg a vihart, mint eddig.

Arról is beszél az Úr, hogy elmegy az Atyához helyet készíteni. Nem kell aggódni, Neki pontos információi vannak a mennyről, a férőhelyekről, és tudja, hogy sok hely van. Ha valaki kimarad, az nem helyszűke miatt történik, nem, hanem azért, mert elutasította a meghívást. Az marad ki, aki nem is akar bemenni. A nagy vacsorában a meghívottaknak minden fontosabb volt, mint ott lenni a menyegzőn. Hallod-e a hívást, Jézusodét? És ha hallod, indulsz-e? Ott akarsz-e lenni?

Ismét el fog jönni, mert azt akarja, hogy ott legyenek az Övéi, ahol Ő van. De eljön a halálunk óráján is, mert a tanítványokat nem hagyja magukra. Eljön, hogy magával vigyen. Aki ebben az életben Vele élt, az Vele lesz a mennyben is.

A mennybe Jézus az út. Nincs más út, csakis Ő. Őt nem lehet kikerülni, mert ha így teszünk, elkerüljük a mennyet is. De Jézusban célba érhetünk. Isten Őt adta útként. Ő az igazság is, ami azt jelzi, hogy Őhozzá mérődik az életünk. Nincs más igazság, csak Jézus. Ő a mérce. És ha magamat világosan akarom látni, akkor Hozzá mérjem az életemet. Jézus Lényébe tekintve láthatom meg a valóságot. Péter, amikor beletekintett Jézus Lényébe, felismerte elveszett voltát, és ezt meg is vallotta. Menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok. Az Úr azonban nem megy el, hanem megkönyörül. Aki vállalja a valóságot, azt Isten Jézus áldozatáért felmenti. Az szabad lehet, mert elengedik a tartozását, mivel az Úr kifizette azt.

Halld meg a hívást

Halld meg a hívást, Jézusodét!

Még ma kövesd Őt fogva kezét!

Áldva a karját tárja feléd,

Kedvesen így szól: Jöjj!

Ref.:  Ó, mi szép, dicső lesz majd a nap,

Hogyha lelkünk tiszta lesz szabad,

Minket az égi hon befogad!

Itt vagyok Jézus, lásd!

Halld meg, ó gyermek, drága szavát,

Nyisd meg a szíved, add magad át!

Édes a béke, mit neked ád,

Bátran azért, csak jöjj! Refr...

Higgy a szavának, nem taszít el!

Szívedhez ott ver szíve közel.

Hű szeretettel karja ölel,

Jöjj csak, ó, bűnös, jöjj! Refr...

Isten áldásával.