M
|
indenki boldog
ember szeretne lenni, keresik ehhez a receptet, és a zsoltáros elmondja, mi is
az (Zsolt 112,1-10). Megtudjuk, ki a boldog ember: az, aki az Urat féli, és ezt
nem úgy mondja, mint egy megmondóember: ez van, és kész. Ez személyes
bizonyságtétel. Ebben megjelenik az előzmény, élt ő úgy, hogy nem félte az
Urat, így össze tudja hasonlítani az Isten nélküli életet az Úrba vetett
hittel. Maga tapasztalta, mi a különbség.
Ebben a megfogalmazásban elmondja, a régi élet nem volt boldog. Rádöbbent,
hogy Isten ismerete és Neki átadott élet nélkül lehet gazdag, világlátott,
politikai és egyéb ismeretekkel rendelkező, elismert ember, de boldog nem tud
lenni.
Ez nagyon fontos felismerés: az Istennel való élő kapcsolat nélkül igazán
nem lesz boldog az életem. Sok mindent be fog vonzani a kereső és szomjazó
lelkem, de még szomjasabb és éhesebb leszek, és a boldogság elmarad. Én
felismertem-e már, hogy boldogtalanságom oka Isten hiánya? Ha igen, akkor
kereshetem Őt. Aki keresi, az meg is találja, mert erre ígéret van. Az Őt teljes
szívből keresők elől nem zárkózik el az Úr.
A boldogságot táplálni kell, az istenfélő ember Isten igéjéből
táplálkozik. Sok örömöt talál az igében.
Nem kényszer az olvasás, hanem öröm. És még csak nem is szimpla öröm, vagy
elvétve öröm, hanem sok örömöt talál benne. Mit jelent nekem az ige? Én is sok
örömöt találok az igében? Öröm kézbe vennem a Bibliát? Sőt, itt többről van szó,
mint olvasásról, mert a törvényt cselekedni kell. Azt jelzi, amit elolvas,
azt cselekszi, mert látja, hogy érdemes az Úr szavára hallgatni. A boldog élet az
engedelmesen istenfélő élet.
Az Úr gyermeke életében látszódik Isten munkája, minden dolgát az igéhez
igazítja. Most már nem a szokások vezérlik, nem arra figyel, hogy csinálják
mások, hanem mit mond az Úr. Ez lényeges, amit megértek az igéből, azt teszem
is.
De az igéből nemcsak útmutatásokat olvashatunk ki, hanem megismerjük
magát Istent. És aki megismeri Őt, annak
a számára az Úr élő valóság. Így azután nem fél a rossz hírtől, a jövő várható
eseményeitől, nem a negatívumok határozzák meg, hanem az Istenbe vetett
bizalom. A hívő ember szíve erős, mert nem magában, hanem az Úrban bízik. Azt
jelenti ez, hogy nem maga hordozza a terheket, hanem átadja azokat Megváltójának. Átadok
én mindent az Úrnak? Őreá vetem minden vétkemet és terhemet?
Az Úr Jézus látja, mi van a szívekben, a tanítványokéban és a miénkben is
(Jn 14,1-6). Ennek megfelelően szól hozzájuk. Mit is lát? Nyugtalanságot,
zavartságot. De mit lát az én szívemben? Mitől vagyok zavart és nyugtalan? A
tanítványok nem tudták, mi vár rájuk. Korábban Jézus árulóról, tagadásról
beszélt, Júdás nem sokkal hamarabb elment tőlük. Mi fog következni, odavan
magabiztosságuk, félnek még önmaguktól is. Hiszen nem tudják, ki fogja elárulni
az Urat, és Péter magabiztossága is megingott.
Ebben a helyzetben szól az Úr, megadja a nyugtalanság ellenszerét, ami nem
más, mint a hit. Az élő Istenbe, és Krisztusba vetett hit. Ez a hit egyenlő a kapcsolattal. Azt jelenti, kapcsolatba lép Istennel, és csendesség lesz. Lecsillapodik az Úr szava és
hatalma által a szív. A galileai tenger viharában is azt láthattuk, amikor
odamentek Jézushoz, felébresztették és megszólították, kapcsolatba kerültek
Vele. Mert ez a kapcsolat lényege: megszólítom az Urat, beszélgetek Vele. Amíg
nem szólították meg, nem volt kapcsolat, annak ellenére, hogy Jézus a hajóban
tartózkodott. Nem elég, hogy az Úr a hajóban van, kapcsolatba kell kerülni
Vele. Hívd segítségül, és létrejön a kapcsolat. Ha ez megtörténik, lecsillapodik
a vihar, vagy másként éljük meg a vihart, mint eddig.
Arról is beszél az Úr, hogy elmegy az Atyához helyet készíteni. Nem kell
aggódni, Neki pontos információi vannak a mennyről, a férőhelyekről, és tudja,
hogy sok hely van. Ha valaki kimarad, az nem helyszűke miatt történik, nem, hanem
azért, mert elutasította a meghívást. Az marad ki, aki nem is akar bemenni. A
nagy vacsorában a meghívottaknak minden fontosabb volt, mint ott lenni a
menyegzőn. Hallod-e a hívást, Jézusodét? És ha hallod, indulsz-e? Ott akarsz-e
lenni?
Ismét el fog jönni, mert azt akarja, hogy ott legyenek az Övéi, ahol Ő
van. De eljön a halálunk óráján is, mert a tanítványokat nem hagyja magukra.
Eljön, hogy magával vigyen. Aki ebben az életben Vele élt, az Vele lesz a
mennyben is.
A mennybe Jézus az út. Nincs más út, csakis Ő. Őt nem lehet kikerülni,
mert ha így teszünk, elkerüljük a mennyet is.
De Jézusban célba érhetünk. Isten Őt adta útként. Ő az igazság is, ami azt jelzi, hogy Őhozzá
mérődik az életünk. Nincs más igazság, csak Jézus. Ő a mérce. És ha magamat
világosan akarom látni, akkor Hozzá mérjem az életemet. Jézus Lényébe tekintve
láthatom meg a valóságot. Péter, amikor beletekintett Jézus Lényébe,
felismerte elveszett voltát, és ezt meg is vallotta. Menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok. Az
Úr azonban nem megy el, hanem megkönyörül. Aki vállalja a valóságot, azt Isten
Jézus áldozatáért felmenti. Az szabad lehet, mert elengedik a tartozását, mivel
az Úr kifizette azt.
Halld meg a hívást
Halld meg a hívást, Jézusodét!
Még ma kövesd Őt fogva kezét!
Áldva a karját tárja feléd,
Kedvesen így szól: Jöjj!
Ref.: Ó, mi szép, dicső lesz majd
a nap,
Hogyha lelkünk tiszta lesz szabad,
Minket az égi hon befogad!
Itt vagyok Jézus, lásd!
Halld meg, ó gyermek, drága szavát,
Nyisd meg a szíved, add magad át!
Édes a béke, mit neked ád,
Bátran azért, csak jöjj! Refr...
Higgy a szavának, nem taszít el!
Szívedhez ott ver szíve közel.
Hű szeretettel karja ölel,
Jöjj csak, ó, bűnös, jöjj! Refr...
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése