Ahogyan Én

D

ávid látja a láthatatlant, belelát Isten mennyei világába, és meglátja a Megváltót (Zsolt 110,1-7). Túllát a földi valóságon, és kegyelemből érzékeli Isten országát. Nemcsak a napi gondokig terjed a látása, mit kell elvégezni, milyen problémákkal nézünk szembe, hanem túllát ezeken. És mivel túllát, nem csügged. Mert aki látja a Láthatatlant, az reménységgel tekint a jelenre és a jövőre is. Látom-e az Urat minden reggel? Meglátom-e az igéből Őt, és eljut-e szívemig a szava?

Dávid Izráel királya, és meglátja, hogy neki is van Ura. Igen, a királynak is van Ura, van Gazdája, van, Akihez tartozik, és van, Aki majd számon kéri. Nagy felismerés ez, mert ma mindenki a maga ura akar lenni, oly kevesen borulnak le Isten előtt és mondják ki: én Uram és én Istenem. Eljutottam-e ide? Leborultam-e már az Úr előtt?

Az ige a Messiásról úgy tesz bizonyságot, mint Úrról, királyok Királyáról. És Ő már akkor Úr, amikor még el sem jött. Úr és király a jászolbölcsőben és egész földi élete során. Királysága nem tőlünk függ, Ő Úrként jött el. A Golgotán ragyog legjobban a hatalma, ahol odaadta értünk életét. Ott ragyog csodálatosan a hatalma, menti a latort, és menti mindazokat, akik segítségül hívják.

Azt is látja Dávid, hogy az Úr pap, igen, pap, aki saját magát mutatja be áldozatul. Örökkévaló pap, akihez mindig odamehetünk. Áldozata örökké érvényes.  Ő most is vár, menjünk, és vessük Rá bűneinket, terheinket. Várja, hogy vigyük Hozzá életünket. Ne csüggedjünk, ha egyedül vagyunk, és senkire nem számíthatunk. A zsoltáros látja, van Kire számítani. Az Úr mindig jelen van. Mindig fogad.

Az Úr Jézust még álmából is fel lehet ébreszteni, nem küld el, hanem foglalkozik velünk. Utat mutat, és a patakhoz, a forráshoz irányít. Ha szomjas vagy, jöjj Hozzá, élő víznek folyamait kínálja. Olyan jó, jöhetek, mint a szarvas a folyóvízhez, ahol ma is feltöltekezhetek és felfrissülhetek. Ez a folyóvíz a drága ige, ami a Lélek által élővé válik a számomra.

Júdás kiment, Jézus nélkül, ördöggel a szívében (Jn 13,31-35). Mert ha Jézust elutasítom, marad a gonosz. Nem élt a lehetőséggel, a falat jelzett, de ő már nem tud változtatni. Már nem képes odaborulni Jézus lábához. A gonosszal játszani veszélyes. Amikor jelez az Úr, nézzek magamba, és valljam meg Előtte: Uram, igen, én vagyok az, aki el akar árulni. Valljam meg, kételkedni kezdtem Benned, hallgattam a kígyó suttogására, de könyörülj rajtam. Szabad hinnünk, hogy még ilyen állapotban is segítségül hívhatjuk, és Ő nem küld el magától.

Ezt követően Jézus szeretettel és gyöngéden szólítja meg a többi tanítványt. Tudja, hogy megrendültek, ezért gyermekeinek nevezi őket. Ez olyan jó, gyermeke lehetek. Isten az én Atyám az Úr Jézus Krisztusban. Ezért úgy beszél velem, mint szülő a gyermekével. Nincs titka előttem. Aki Krisztusban van, annak nincs titka a testvére, a házastársa előtt, az nyíltan beszél. Amint az Úr is. Megmondja, még egy kis ideig lesz velük, aztán nekik kell tovább vinni az evangéliumot. De ezt a kis időt még jól felhasználhatják. Most nem mehetnek az Atya országába, itt maradnak, de vihetik a jó hírt.

Jézus elmegy a tanítványokhoz, ők pedig még maradnak, nem együtt mennek. Bizony, arra is fel kell készülni, hogy az egyik tanítvány elmegy, a másik még marad. Hogyan éljük meg? Mire fordítjuk az itt maradt életünket? Magunkba gubózunk, siratjuk magunkat, vagy elindulunk mások felé? Aki megtapasztalta az elválást, az hitelesen tud bizonyságot tenni azok felé, akik most élik át ezt.

Új parancsolatot kapnak, szeressék egymást, vagyis ne elsősorban magukkal foglalkozzanak, hanem a másikkal. Szeressék a másik tanítványt, mentsék a még elveszettet. És ez a szeretet nem csupán érzelem, hanem cselekedet. A minta, ahogy Jézus szeretett. Nem kell jobban, csak úgy. Ne akarjuk Jézust túllicitálni.

Hogyan szeretett Ő? Először ezt kell megvizsgálni. Magát adta a tanítványainak, és nekünk is. Nem pénzben, anyagiakban fejezte ki szeretetét, hanem abban, hogy meghalt értünk. Mit adunk a másiknak? Miben mutatjuk meg a szeretetünket? Bizony, legtöbbször anyagiakban, pedig ennél többre várunk. Mert mit ér a sok pénz, a sok modern eszköz, ha már nem tudunk egymás mellé leülni és beszélgetni. Pedig pont erre vágyunk, a személyes törődésre. Jézus gyakran megszólította az embereket, így is jelezve: a személyük a fontos.

Az Úr rámutat: a tanítványait erről a szeretetről ismerik meg. Mi a mi ismertetőjegyünk? Az agapé szeretet, vagy az épületeink, a rajtuk látható szimbólumok, vagy a belőlünk áradó, annak ellenére való szeretet?

Ó, hála az Úrnak

1.

Ó, hála az Úrnak, zengjünk Neki hát,

Mert úgy szeretett, hogy id’adta Fiát,

A kínra, halálra küldötte el Őt,

Megnyitni a mennyet a bűnös előtt.

Szívem, áldd a Királyt, az Övé ez a föld,

Szívem, áldd a Királyt, neve mindent betölt.

Jöjj, bűnös, az Úrhoz, jöjj, Jézus az út,

Ó, vedd be szívedbe a drága Fiút!

2.

Ó, teljes az üdv, amit ád ez a vér,

Ó, drága a kincs, amit Isten ígér.

Ha bánva bűnét, jön a leggonoszabb,

Az Úr neki még ma bocsánatot ad.

Szívem, áldd a Királyt, az Övé ez a föld,

Szívem, áldd a Királyt, neve mindent betölt.

Jöjj, bűnös, az Úrhoz, jöjj, Jézus az út,

Ó, vedd be szívedbe a drága Fiút!

3.

Szent az, mit az Úr mond és szent, amit ad,

És szent öröm az, mely az Úrba’ vigad,

De még magasabb lesz az égi öröm,

Ha Jézus előtt vigadunk odafönn.

Szívem, áldd a Királyt, az Övé ez a föld,

Szívem, áldd a Királyt, neve mindent betölt.

Jöjj, bűnös, az Úrhoz, jöjj, Jézus az út,

Ó, vedd be szívedbe a drága Fiút!

Isten áldásával.