A
|
z előző
fejezet egy ígérettel zárult: nem fogjuk elhanyagolni Istenünk házát (Neh
11,1-36). Nemcsak a magunk dolgaira figyelünk, hanem törődünk Isten országával
is. Odafigyelünk rá, végezzük a szolgálatot a templomban, és keressük az Urat.
Nem fogjuk elhanyagolni azt jelenti, járunk bele, hallgatjuk az Úr szavát, és
bemutatjuk bűneinkért az áldozatot, és tartjuk a kapcsolatot. Nem hanyagoljuk
el - azt is üzeni, átélem, hogy folyamatos kapcsolatra van szükségem. Vágyakozom az
Úrra, és nem helyezek semmit elé. Nem engedem, hogy bármi fontosabb legyen,
vagy az élet dolgai úgy körülfogjanak, hogy az Úrra, a gyülekezetre nem marad
idő.
Jó ma komolyan vennünk Izráel népének ezt a fogadalmát és oda is figyelni
rá. Mert olyan könnyen Istenről feledkezünk meg, elkezdjük Őt hanyagolni.
Kihagyjuk az istentiszteletet, mert valami előrébb való, mint az Úr. Gyakran ez
nem is szándékosan történik, hanem hanyagolás lesz. Tele van a szívünk örömmel, jó az Úrral
lenni, vágyakozunk is az ige után, de bejelentkezik a környezet, ne menj
mindig, foglalkozz velünk is. És engedünk a hangnak, előbb egyszer, aztán egyre
sűrűbben elmarad az ige. Sok esetben akkor érkeznek a családtagok, amikor
istentiszteletre szeretnénk menni, de nem akarjuk elutasítani őket. Pedig lehetne
azt mondani, jöjjenek korábban vagy későbben. Nekünk kell ragaszkodni ahhoz,
és ügyelni, hogy el ne maradjak az alkalomról. Könnyű elmaradni, és sokkal nehezebb
visszatérni. Ha elmaradunk, a gonosz sokféle módon tesz arról, hogy már ne
találjunk vissza. Szükségünk van erős elhatározásra és kitartásra.
Nem volt könnyű a fogságból való hazatérés után, szinte a nulláról
kezdték újra az életet. Mindenki igyekezett oda, ahol valamivel gyorsabban
tudott boldogulni, ahol a családi örökség volt. Jeruzsálembe kevesebben mentek,
de amikor látták, hogy nincs elég lakosa a fővárosnak, Isten városának,
igyekeztek megoldani a problémát. Voltak, akik önként jelentkeztek, nem onnan
származtak, de vágyakoztak Isten városában élni. Ez magával hozta, hogy a
templomhoz is közel vannak. Jó közel lenni az Úrhoz. Jó látni, hogy vannak, akik
önként mozdulnak az Úrért. Vajon én mozdulok-e? Azért teszem-e, amit teszek,
mert szeretem az Urat? Ne kényszerből vagy megszokásból, hanem Isten iránti
szeretetből tegyem, amit teszek. A mindennapi életben is jó, ha nem csak
rutinból végezzük a dolgainkat, vagy azért, mert nincs más, és akkor
bosszankodunk, hanem szeretetből. Márta szíve duzzogásból végezte a
szolgálatot, úgy érezte, tenni kell, meg kell felelni az elvárásoknak, és nem az
Úr Jézus iránti szeretet serkentette.
Vannak, akik sorsvetés által kerülnek a fővárosba, de mennek, mert
felismerik, hogy ott a helyük. Mennek papok és léviták is, mert szolgálattevőkre is
szükség van. Ezek az emberek megértik: mehetek én. Ne mindig mástól várjam,
hogy szolgál, elvégzi az Úrtól kapott feladatot, hanem mehetek én is, tehetem
én is. Ezek az emberek mentek, mert ott volt a helyük. Ez azt is jelentette,
hogy ismét újat kellett kezdeni, amikor hazajöttek, letelepedtek, kiépítették
lakhelyüket, és most az Úr beviszi őket a városba, ahol ismét újra kell
kezdeni. És ők ezt vállalják. Nincs zúgolódás. Mozdulnak. Miért? Mert
összhangban vannak az Úrral, és készek engedelmeskedni nekik. Nemcsak a maguk
kényelmét keresik és nézik, hanem azt, amit az Úr akar. Ezek az emberek rugalmasak,
ha Isten indít, megyek. Ábrahám is így tett, engedett Isten hívásának, pedig
már évtizedek óta Háránban lakott, de ment, mert az Úr szólt.
Az ünnepen görögök, tehát nem zsidó származásúak is jelen vannak (Jn
12,20-26). Ők már megismerték a zsidók Istenét, és eljöttek imádni Őt. Nem
azért jöttek, hogy eltöltsenek néhány napot a városban, nézelődjenek, vagy csak
eleget tegyenek a hagyományoknak. Ők Istenre vágyakoznak, imádni jöttek. Milyen
szívvel vagyok jelen az istentiszteleten? Milyen szívvel veszem kézbe az igét?
Mindig az Urat keresem, és Vele szeretnék lenni?
Még többet akarnak ezek a görögök, Jézust látni. Nem elég nekik a
templom, hanem Jézussal akarnak találkozni. Már hallottak Róla, és szeretnék
megismerni, sőt, a szövegből úgy tűnik, hogy hazájukba hívják. Jöjjön velük, hogy
népük is megismerhesse Őt, Isten akaratát. Jézusra van szükségük, keresik
Istent, és meglátták, hogy Jézusban jelen van. Őáltala megváltozhat az életük. Ezek
az emberek becsületes, rendes polgárok voltak, mégis szükségük van Jézusra.
Nemcsak a szélsőséges eseteknek kell a kegyelem, hanem mindenkinek. A gazdag
ifjú rendes volt, és mégis Jézus kellett neki, ám ő inkább az eddigi életét
választotta. Nem akart dönteni a jelenlegi világ és Jézus között. Vagyis
döntött, de nem Jézus mellett. Te hogyan döntesz? Kit és mit választasz? Ezt a
világot, mert annyi mindent kínál, kényelmessé teszi az életünket? Vagy Jézust
hívod, mert látod, hogy a sok külsőség mögött a szívben jelen van a bűn, és amíg ez
meg nem oldódik, bármit is teszünk, nem lesz igazi változás.
Megteszel-e mindent, hogy láthasd, jobban megismerhesd Jézust? Ezek az emberek
a tanítványokhoz fordultak, tőlük kértek segítséget. Keresd a tanítványokat, kérd,
hogy segítsenek közelebb Jézushoz. Vedd és olvasd a Bibliát, benne bizonyságtételek hangzanak
el arról, amiket Jézus tett és tanított.
Talán nem azonnal értjük az Úr Jézus válaszát, de belőle megláthatjuk,
hogy elhívják Őt, egy másik országba. Ezért beszél az Úr az Ő megdicsőíttetésének
órájáról úgy, hogy az már eljött. Eljött az ideje a keresztnek, és Ő nem tér
ki előle. Nem a görögökhöz kell most menni, hanem a Golgotára, a pogányokért
is. Nem a könnyebbet keresi Jézus. Nem tér ki a kereszt elől, és nem is az
emberi tanácsokra figyel, hanem az Atya akaratára. Csábító ajánlat, menjen el máshová,
lépje át a határt, és ott biztonságban lesz. Talán még nyitottabb szívvel is
fogadják, sok lesz az érdeklődő. És az Úr nem megy, mert tudja, miért jött.
Tisztában van a küldetésével, és soha nem a könnyebbséget kereste. Végigjárja a
keskeny utat, mert nemcsak hirdette, nemcsak tőlünk várja, hogy járjunk rajta,
Ő is azon megy.
A gabonamagnak meg kell halnia, így fog bőven termővé válni. Isten
gyermekei nem félthetik az életüket. Isten országának titka az önmagukat elvesztő
életek. Ez valósul meg az Úr halálával, és pünkösd után, amikor a tanítványokat
üldözik és megölik. Életük, Krisztusért vállalt szenvedésük és haláluk
magvetés lesz. Ébredést várunk, de van-e ilyen magvetés? Földbe kerül-e a
gabonamag? Meghalunk-e magunk számára, mert élet mindig szenvedésből és
halálból fakad.
Mit szeretek? Mihez ragaszkodok? Jézust szeretem mindennél jobban, és
Őhozzá ragaszkodom, vagy a magam életét, ezt a világot és annak javait? Jézus
elengedi ezt a világot, Isten országához ragaszkodik. Mi az első, a világ, a
magam élete, vagy az Úr? Látjuk-e az örök életet, vagy csak ennek a világnak a
határáig terjed a látásunk? A hívő ember nem csak ennek a világnak a polgára,
nincs itt állandó lakhelye, hanem vándor, a cél a menny, Isten világa. Ezen a
földön pedig a tanítvány feladata, amit az Úr mond: engem kövessen. Engem
kövessen, életben és halában egyaránt. Kit követek? Kire figyelek, kinek a
nyomában haladok? Az Úr így szól: Kövess engem! Ne embereket, felekezeteket,
hanem Jézust!
KRISZTUSOM, KÍVÜLED
1.
Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,
Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom,
Ezer fekélyemből nincs kitől tisztulnom,
Veszélyes veremből végre szabadulnom.
2.
Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent Igédnek,
És virraszd fel bennem napját kegyelmednek:
Igaz utat mutass nékem, szegényednek,
Járhassak kedvére Te szent Felségednek!
3.
Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel,
Miként a vigyázó virradást vár éjjel.
Hozd fel szép napodat holnap is jó reggel,
Szolgáljalak Téged készségesebb szívvel!
4.
Dicsértessél, Atyánk, égi magasságban,
Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban,
És a Szentlélekkel mind egy hatalomban,
Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése