Világosság

B

epillantást nyerünk a falak felavatási ünnepségébe (Neh 12,27-47). Tele van a szívük örömmel és hálaadással. Ezek az emberek nem magukat ünneplik, hanem Istennek adnak hálát. Jó Őt meglátni minden eredmény mögött, és hálát adni érte. Az eredményeket nem maguknak tulajdonítják, hanem az Úr kegyelmének. Nagyon is látják, mennyire tehetetlenek voltak, és mennyire félelemmel volt tele a szívük. Azért tudták befejezni a munkát, mert az Úr megsegítette őket. Közbeavatkozott, amikor az ellenség támadása a munka feladására akarta őket kényszeríteni. Ők azonban Istent hívták segítségül, és az Úr megerősítette őket. Sőt, még a birodalom uralkodójánál is közbenjárt népéért. Jó meglátni saját tehetetlenségünket, mennyire képtelenek voltunk saját erőből előrelépni, ha mégis sikerült, az az Úr munkája. Ha meglátjuk az Ő segítségét, akkor köszönjük meg. Valljuk meg, hogy minden Tőle és Általa van. Nem a mi erőnk által mentek végbe a dolgok, hanem Isten kegyelme által.

Összehívták a lévitákat, és megkérték őket, hogy tartsák meg a felavatási ünnepséget, örvendezzenek és énekeljenek az Úrnak. Nem kell ahhoz nagy ünnep, hogy örüljünk és énekeljünk Urunknak. Tulajdonképpen mindennap ünnepet szentelhetünk Neki. Mégpedig az élet és a kegyelem ünnepét. Nem természetes és magától értetődő, hogy élünk, sem az, hogy van kegyelem. Elszakadt, bűnös emberek lehetőséget kapunk a visszatérésre. És nem nekünk kell valahogyan jóvátenni, amit elrontottunk, nem is volna lehetséges, hanem az Úr elengedi büntetésünket, megbocsát, és új kezdést ajándékoz nekünk. Ezért lehet énekelni, magasztalhatjuk Urunk dicső nevét mindazért, amit tett értünk. Ha nagy esemény volt a városfal  elkészülése, mennyire nagy esemény a kegyelem átélése. Világraszóló esemény az Úr eljövetele, és nem kisebb a kereszten való halála és az azt követő feltámadása. Mégis olyan magunkba süppedt, örömtelen tanítványok vagyunk. Ha örülünk, az már ennek a földi életnek az eredménye, annak, amit elérünk, amit sikerül megszerezni. De örülünk-e magának az Úrnak? Nem csodálatos, hogy élő kapcsolatban lehetünk Vele? Nem fordul el tőlünk, hanem megadja, hogy Hozzá fordulhassunk, és mindennap Vele éljünk.

A falon énekelve haladt két csoport, mindenki füle hallatára énekeltek és dicsőítették az Úr nevét. Ez is bizonyságtétel, vállaljuk az utcán is Isten nevét. Meghallhatják az ige üzenetét azok is, akik még nem ismerték. Hadd tudja meg mindenki, hogy itt az Úrról van szó, egyedül Róla. Kiemeljük-e Urunkat? Rámutatunk-e mindig, hangsúlyozva, hogy itt nem emberekről, hanem az élő Krisztusról van szó?

Már a tegnapi részben is úgy emlegették Dávidot, mint Isten emberét. Évszázadok teltek el, és még mindig Isten emberének látják. Visszatekintve is kitűnik, hogy Istenről szólt az élete. Nem Dávid indult az úton, amit aztán bejárt, hanem Isten hívta el. Ő állt az élete mögött. Már akkor elhívta, amikor még pásztorként szolgált. Már a juhok mellett Istenre hangolódott, Neki adta az életét. Neki adtam már az életemet, és észreveszik, hogy nem magamat valósítom meg, hanem Isten terve válik valóvá? Istennek terve van az életünkkel, nemcsak annyi, hogy Krisztusban megmentsen a kárhozattól, hanem megmentett életünket országa építésére kívánja felhasználni. Ahogyan mindenkinek megvolt a maga helye és szerepe a városfal építésében, úgy megvan mindenkinek a feladata Isten országa építésében. Mindenkinek megvan a maga története, és arról csak ő tehet bizonyságot. Azt, hogyan mentett meg az Úr, csak én mondhatom el.

Az Úr Jézus a felemeltetésére utalva jelezte, milyen halállal fog meghalni (Jn 12,34-36). Már egy ideje arról beszél, eljött az idő, és meghal, hogy általa életet szerezzen sokaknak. A meghalt és feltámadott Úr vonzani fogja a bűnösöket magához. Ahogyan az atya hazavonzotta a teljes kilátástalanságba került tékozló fiát, úgy vonz az Úr Jézus is magához. Ez a vonzás ad esélyt a  különféle nyomorúságból való kikerülésre, és nyújt reménységet a jövőre. Jézus vonzása azt is üzeni, hogy nem hagyja magára az embert. Folyamatosan nyújtja felénk kezét. A hívő embert, a tanítvány kezét sem engedi. Mi gyakran úgy gondoljuk, elengedte az Úr a kezünket, de Ő nem engedi el, erősen fogja. Inkább mi vagyunk hajlamosak arra, hogy kivegyük kezünket az Ő kezéből.

A sokaságnak kérdése van, mert nem érti a dolgokat. Előbukkan bennük valamilyen igei foszlány, és abba kapaszkodnak, mert az a helyzet, hogy nem is akarnak hinni Jézusban. Más Krisztusról ábrándoznak, nem ők akarnak változni, hanem a körülményeken akarnak változtatni, és mivel erre való törekvést nem látnak Jézusnál, akadékoskodnak. Az a kérdés, akarok-e változni, mert az Úr Jézus engem akar átformálni. Ő nem az általam rossznak ítélt körülményeimet akarja megváltoztatni, jobbá tenni, hanem engem akar Isten gyermekévé formálni. Új szívet kínál, amely már nem a földiekre néz, hanem az odafennvalókra. Pál apostol körülményei rosszabbra fordultak, amikor Krisztus tanítványa lett, mégis tele van a szíve örömmel, mert igazi életet nyert. Krisztus mindennél nagyobb érték, és az élet lényege nem az anyagi gazdagság, hanem kapcsolat az élő Úrral.

Mi van a szívemben? Találkozni akarok az Úrral, megismerni Őt igazán? Ezek az emberek csak információt gyűjtöttek, de nem volt a szívükben az Úr megismerése utáni vágy. Csak értelmükkel közelítettek Hozzá, és nem látták meg igazán, kicsoda Ő. A tettei nem rendítették meg őket. Nem jutottak el oda, hogy aki egy halottat feltámaszt, az ha meghal is, élni fog. Aki Lázárt kihívta a sírból, az hatalmasabb a halálnál. Nagyobbnak látom-e az Urat a halálnál? Ha igen, ez reménységet kínál, nem a halálé az utolsó szó, hanem Jézusé. De ha így van, Ő nagyobb az én problémáimnál, bűneimnél is. Tud rajtam segíteni a legreménytelenebb helyzetben is.

Ő a Világosság, akit követve jó irányba haladhatok. Nélküle sötét a szívem, és sötét ez a világ is. Ennek a világnak Jézus a világossága, de ezt meg kell látnunk. Felszólít, hogy higgyünk a világosságban. Az igazi felvilágosodást Krisztus adja, amikor belép az életünkbe, és hit által engedelmeskedünk Neki. Ő mutatja meg a bűnösöknek a jó utat, ha Rátekintünk, jól tudunk tájékozódni, meglátjuk, melyik az életre vezető út. Jézus nélkül sötétbe borul miden.

Az Úr azt akarja, hogy a világosság fiai legyünk, járjunk a világosságban, vagyis legyen látható minden dolgunkban, hogy az Övéi vagyunk. Másrészt mutassuk az Úrhoz vezető utat az embereknek. Sokan keresik, de nem találják. Az mutathatja meg, aki ismeri, aki maga is azon jár. Csak arról tudunk beszélni, amit ismerünk.

Új világosság jelenék

1. Új világosság jelenék, Ó, tévelygés csendesedék; Isten igéje jelenék, Újonnan né-

künk adaték.

2. Evangéliom erejét, Krisztust, áldott szent Igéjét, Atya Isten nagy jó kedvét, Megmuta-

tá ő kegyelmét.

3. Kit sok száz esztendeiglen Eltitkolt volt Atya Isten, Mint megmondá jövendölvén

Ámos próféta könyvében.

4. Ezt a mi hitetlenségünk És nagy telhetetlenségünk, Érdemlette tévelygésünk, Ember-

beli reménységünk.

5. Igaz az Isten Igéje, Kivel él ember elméje, Kinek megmarad ereje És el nem vész ő

reménye.

6. Kérünk, Úr Isten, tégedet, Erősítsd meg híveidet, Hogy vehessük szent Igédet És

vallhassuk te hitedet.

7. Mert csak te vagy bizodalmunk, Ördög ellen nagy gyámolunk, Testünk ellen diadal-

munk, E világ ellen oltalmunk.

8. Dicsőség légyen Atyának És egyetlenegy Fiának, Ezeknek Ajándékának; A dicső

Szentháromságnak.

Isten áldásával.