Hála, teljes szívből

N

agy felismerést fogalmaz meg a szentíró, a bölcsesség kezdete az Úr félelme (Zsolt 111,1-10). Minden az Úrral kezdődik, a bölcsesség is. Amíg valaki nem ismeri, és nem féli Őt, addig nem igazán nevezhető bölcsnek. Természetesen, lehet okos, nagy tudásra tehet szert, de ha nem hódol meg az Úr előtt, akkor a bölcsesség hiányzik. Aki Istent keresi, az rádöbben erre a hiányra, és Őt kéri. Jakab levelében erre bátorítást és ígéretet is kapunk. Kérjünk, és megkapjuk. 

Az istenfélelem nem azt jelenti, hogy félek Istentől, hanem azt, hogy mivel megismertem Őt, igyekszem hálából akaratát cselekedni. Igyekszem Istennek tetsző módon élni. Az istenfélő élet természete a növekedés, és ehhez táplálkozni, az igével élni kell. Minél jobban megismerem az Úr igéjét, annál inkább fogom tudni, miben szükséges változtatni.

A zsoltáros istenfélelmének fontos láncszeme a hálaadás. Hálát adok az Úrnak, azért, mert Ő van. Ez a legfontosabb. Hálás vagyok-e Istennek Önmagáért, és azért, mert kijelenti magát, és így lehetővé teszi, hogy megismerhessem? Mert ez nem magától értetődő. Isten szeretete nyilvánul meg ebben, mivel szeret, azt akarja, hogy tudjuk, kicsoda. Közel enged magához igéjében. Jöhetek Hozzá.

Isten ennél is közelebbivé lett, Jézusban eljött közénk. Óriási! Az Isten emberré lett! Sőt, ez az igazi szenzáció, nem kimenekül a földi létből, hanem idejön, hogy megkeressen, reményt és távlatot adjon. Jézusban lehajol hozzánk, oda, ahol épp vagyunk, és felemel, elmondja, ne félj, ne add fel, van tovább! És nemcsak mondja, hanem meg is adja. Talpra tud állítani.

Hálát adni teljes szívből. Induljunk most így ennek a napnak, és próbáljuk mindennap ezt tenni. Hálát adok az Úrnak, teljes szívemből, mindenért. Látom-e, hogy van miért hálát adni? Hála az életért, a családért, a testvérekért, az igéért, azért, hogy meg tudunk élni. A hála azt üzeni, megelégedett vagyok, és értékelem azt, amim van. Értékelem Isten gondviselő szeretetét, hogy megadja, amire szükségünk van.

A zsoltáros látja az Úr tetteit, és hálás értük. Nagyok az Úr tettei, Isten munkálkodik az életünkben, és Ő ezt látja, és hálás érte. Látom-e Isten munkáját? Vagy csak a saját erőlködésemet veszem észre? Azt gondolom, hogy mindent magamnak köszönhetek? El kell azonban gondolkodni: ha az Úr nem ajándékozna tudást, erőt, egészséget, nem tudnánk előrejutni. Elég egy betegség, és már vége is az álmoknak. A bolond gazdagnak jól ment, meg volt győződve arról, hogy minden az ő érdeme, és elég volt annyit mondani, még ezen az éjjelen elkérik a lelkedet, és minden befejeződött. Isten szava ellen, a halál ellen nem tudott tenni semmit. Ezért még most köszönjük meg előrehaladásunkat. Minden Isten ajándéka, a családunk is. Gyermekeinket is kaptuk. Miért? Elsősorban azért, hogy megismertessük velük Teremtő és Megváltó Istenüket. Mutassuk számukra a túlsó part felé vezető utat.

Péter ismét megszólal, kérdez: Uram, hova mégy (Jn 13,36-38)? Pontosítani akarja, amit az Úr mondott. Talán úgy gondolja, valami titkos küldetést hajt végre, és ő is szeretne ott lenni. Nem akar kimaradni semmiből. Neki is jusson a megbecsülésből, a hírnévből. Az Úr azonban határozottan kijelenti: ahová Ő megy, oda most Péter nem mehet. Most nem, ebből tudnia kell, Jézus nem a palotába megy, nem foglalja el a földi trónt, hanem meg fog halni. Péter ideje még nem jött el, ebben most még nem követheti az Urat. Miért? Mert életünk ideje az Úr kezében van. Aztán pedig, Péter nem kész még erre. Harmadszor pedig, neki még itt van feladata. Az evangéliumot kell vinnie sok ember felé. Őelőtte ott van még pünkösd, a hatalmas igehirdetés, amely nyomán háromezer ember rendül meg és fogadja el élete Urának Jézust. Most nem - nekünk is, most nem, vagyis most nem úgy lesz, ahogyan te szeretnéd, hanem, ahogy az Atya akarja. El tudom ezt fogadni?

Később követni fogsz, ezt már nem hallja Péter, nem akarja hallani, úgy gondolja, most kész a menetelre. Mennyire nem ismeri magát. Nem látja, mi van a szívében. Bátor, hős most, amikor nincs semmi veszély. Most még minden változatlan, és a Jézus iránti érzelmei erőteljesen motiválják, hősködésre késztetik. Ha az érzelmekre hallgatunk, felszínes hősködéssé, magamutogatássá válik a tanítványságunk. Könnyű most azt mondani: az életem adom érted? De majd később kiderül: más mondani, és megint más, és nagyon más megtartani, és odaadni az életünket az Úrért.

Az Úr látja, mi van a szívünkben. Tisztában van velünk, tudja, mire vagyunk képesek, és mire nem. Az Úr megmondja: mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem. Jelen pillanatban itt tartasz, ez van benned. Mennyire vagy ma képes? Nem fogsz meghalni, hanem mented az életedet, és ez annyiira hatalmába kerít, hogy engem is megtagadsz. Igen, a saját életed mindennél, még nálam is drágább. Ezt akarod védeni minden áron. Hol is tartok én? Mi fontosabb nekem még Jézusnál is? Könnyű mondani: mindent odaadok érted, Uram. De hányszor látjuk, hogy nem tudunk hétköznap egy órát Neki szentelni, fontosabb a munka, a számítógép, a sport, a különféle kedvtelés, mint az ige. Az Úr napjára is annyi, de annyi elfoglaltságot találunk. A kezdeti felbuzdulás olyan könnyen lelohad. Ezért lényeges, hogy ne az érzelmekre alapozzuk a hitünket, hanem egyedül az Úrra, az Ő drága igéjére.

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bíz-

zam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több

hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd

szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem

semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved;

Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ en-

gemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok.

A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroska-

dok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak

úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd lé -

gyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj

meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.