A világ tüze vagy Krisztus?

A

j népének a legyőzését megünneplik, de ez az ünnep más, mint amit mi elképzelünk, mert ez teljes mértékben Istenről szól (Józs 8,30-35). Oltárt építenek Neki, és Vele vannak együtt. Az oltárnál hálát adnak, megköszönik Isten jelenlétét, munkáját, a szabadítást. Nem magától értetődő, hogy a hatalmas Isten, a Teremtő velük van. Kiválasztotta őket, földet ajándékozott nekik, és ott van köztük. Mindezért hála van a szívükben, megköszönik, és Őt dicsőítik. Az ünneplésük Róla szól.

Így jöjjünk mi az Úrhoz, örömmel és hálaadással. Aki megtapasztalja az Úr szabadítását a bűn hatalmából, és átéli a jelenlétét, annak a szíve csordultig van örömmel. Mert az Úrban való öröm magától jön. Ezt nem lehet elvárni, mert nem valaminek, hanem Valakinek, az élő Krisztusnak örülünk. Aki kapcsolatban van Vele, úgy örül, mint a menyasszony a vőlegény érkezésének.

Hála van a szívünkben, mert már nem mi építünk oltárt. Megépítette azt az Úr a Golgotán. Be is mutatta rajta az áldozatot. Önmagát adta oda értünk. Van miért hálát adni, van mit megköszönni. Ne legyen ez sem természetes. Csodálkozzunk bele Isten kegyelmébe, és adjunk hálát, hogy mi is mehetünk. Dicsérjük Őt, hogy még mindig áll a kereszt, és mai latrok is jöhetnek. Ne hagyjuk ki, mert ez az élet legnagyobb lehetősége. A kegyelem, amit Isten kínál, mindennél többet ér. Ne menjünk el mellette, lássuk meg, és boruljunk le bűnbánattal a kereszt előtt. Valljuk meg bűneinket, majd halljuk, amint az Úr megbocsát. Én sem ítéllek el, menj el, és többé ne vétkezz. 

Ne feledjük soha, hogy ez a felszabadító üzenet az Ő életébe került. Mindig adjunk érte hálát! Az Úr nem ítél el, de halljuk meg a folytatást is: menj el, és többé ne vétkezz. Ez a folytatás, már nem akarok a bűn útján járni, már nem szeretem a bűnt, hanem undorodok tőle. Én már az Úr nyomában járok, és mindig Neki akarok engedelmeskedni. Akkor is, ha szenvedés vár rám. A Krisztuskövetés ne hobbi legyen, ne egy kis időtöltés, hanem valóban életforma. Olyan, ami másokat is vonz, mert azt élem meg, ami a világból hiányzik. Ha az életünk nem különbözik a világ életvitelétől, akkor csak hobbi a keresztyénségünk. Urunk tegye életté, áldássá tanítványságunkat. Nézzünk útközben mindig Urunkra!

Az Úr elindul a kereszt felé, és útközben megmutatja, hogyan is harcoljunk (Lk 22,39-71). A tanítványok szabadságharcról ábrándoznak, mert valahogy mindig az a hős, aki a másik embert öli meg. Azokra emlékeznek, azok szobrot kapnak, megkoszorúzzák emléktáblájukat. Azonban Jézus nem az ember ellen harcol, és nem a másikat öli meg a szabadságért, hanem a gonosszal, a bűnnel vívja a nagy csatát. Harca közben nem mások vérét ontja, hanem a sajátját hullatja, Önmagát adja halálba, hogy mi élhessünk.

Hogyan vívja meg a harcot Jézus? Imádsággal.  Megmutatja, hogy az ima a mi fegyverünk, ezt adja a kezünkbe, és bemutatja használatát.  Imádkozik, és imádkozásra szólít fel. A kísértés megelőzésére és legyőzésére is használhatjuk. Mert az ima mindig összeköt Vele. Ha imádkozunk, Ő jelen van, elrejt, és kevésbé leszünk sebezhetőek. Mindig keressük Őt, beszéljünk Vele, és erőt, útmutatást kapunk. Imádságban megharcolhatjuk a nehéz szakaszokat is, és utána már másképp látjuk a dolgokat.

Az Úr is megharcolta, kimondta: Atyám, legyen meg a Te akaratod. Ennek a kimondása csak imádságban lehetséges. Akkor, amikor az Ő szíve összeér a miénkkel, és békességünk lesz. Mert amikor az Úr kimondja, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied, akkor ezt békességgel teszi. Imádságban elfogadja az Atya akaratát, ez nem olyan, hogy na, jól van, legyen, ahogy akarod. Ez alázatos, békességből fakadó kijelentés, mert így jó, és ezt elfogadom.

  Még mindig nem értik Jézust a tanítványok, de vajon mi értjük Őt? Én értem Őt? Nem mi is mindig odacsapunk a másiknak? Erőszakkal akarunk harcolni, legyőzni a másikat. És Jézus itt is megmutatja a tanítványok útját. Mi az? A seb begyógyítása. A világ kardot használ, vág, megsebez, a tanítvány azonban gyógyít. És kinek a sebét gyógyítja meg az Úr? Az ellensége fülét, annak az embernek, aki az elfogására ment. Jézus a bűn ellen imádsággal és az emberek által okozott sebek gyógyításával harcol.

Péter harcra gondol, csatában akar elesni, ő hős lesz, azonban az Úr követői más helyszínen és más csatát vívnak. Péter elbukott, mert nem értette meg az Urat, és nem készült fel arra, ami rá vár. Hogyan készülhetünk fel? Mindig Mellette maradunk, megyünk oda, ahová Ő megy. Ha végig ott van Jézus mellett, nem tagadja meg Őt. Így azonban elbukott. Mert amikor a magunk erejére támaszkodunk, elesünk. Kevesek vagyunk magunkban. Ha nem az Úrra figyelünk, hanem a világ, a környezetünk hangjára, akkor ott ér támadás, ahol nem is gondoljuk. Péter a tűz mellett, egy szolgálótól kapja a kérdést, és már itt elbukik. A világ tüze, kényelme elaltatja éberségünket. Másrészt félelem is van bennünk, mert tudjuk, hogy Isten gyermeke nem a világ barátja. A világgal való barátkozás ellenséges viszonyba hoz az Úrral. Kinek a barátságát keresem? A világét, vagy a Krisztusét?

Ó, Krisztusfő, te zúzott

1. Ó, Krisztusfő, te zúzott, Te véres szenvedő,:/: Te töviskoszorúzott Kigúnyolt drága fő,

Ki szépség tükre voltál, Ékes, csodás remek, De most megcsúfolódtál: Szent fő, kö-

szöntelek!

2. Ékességed, te drága, Melytől máskor szepeg :/: Világ hatalmassága, Köpés mocskol-

ta meg. Milyen halványra váltál! Szemed fényét, amely Szebb volt minden sugárnál, Ki

rútította el?

3. Mind, ami kín, ütés ért, Magam hoztam Reád; :/: Uram, e szenvedésért Lelkemben

ég a vád. Feddő szót érdemelve itt állok én, szegény, S kérlek, lelked kegyelme Sugá -

rozzék felém.

4. Itt állok - ó, ne vess meg - A gyötrelmek helyén; :/: Amíg ki nem hűl tested, El nem

mozdulok én. S ha életed kilobban, Alácsuklik fejed, Ölemben és karomban Lesz nyug -

tató helyed.

5. Ó, légy érette áldott, Jézus, Egyetlenem, :/: Hogy szörnyű kínhalálod Nagy jót akar

velem. Add, hogy hódolva híven Tőled ne térjek el, S ha hűlni kezd a szívem, Benned

pihenjek el.

6. Mellőlem el ne távozz, Ha majd én távozom, :/: A kínban, mit halál hoz, Állj mellém,

Jézusom. Ha lelkem félve reszket, S rettent a meghalás, Nagy kínod és kereszted Le-

gyen vigasztalás.

7. Légy pajzsom és reményem, Ha kétség látogat, :/: Véssem szívembe mélyen Ke-

reszthalálodat. Rád nézzek, Rád szünetlen, S ha majd szívem megáll, Öleljen át a lel-

kem - Így halni: jó halál.

Isten áldásával.