Ahogyan Isten is

F

olytatódik a terület felosztása, senki nem marad ki, mindenkire sor kerül (Józs 19,1-51). Azok a törzsek is, amelyek eddig vonakodtak, most átveszik örökségüket, és elkezdik az új életet.  Egyszer el kell kezdeni nekünk is az Isten akarata szerinti életet.  Rá kell döbbennünk: nem vonakodhatunk tovább. Nehéz az ösztöke ellen rugódozni, és nem is érdemes. Aki rugódozik, magának árt vele. Magunkat zárjuk ki Isten országából, az Úrral való élő kapcsolatból. Aki vonakodik az Urat szolgálni, az szolgálja majd a gonoszt, azt továbbra is a bűn fogja hajszolni. És a Szentírás szerint annak nem lesz jó vége. Sátán azt akarja, hogy az ember élete teljesen darabjai hulljon, rabszolgát akar belőlünk gyártani, akkor is, ha ez először nem látszik rabszolgaságnak. Bár már erőteljesen körvonalazódik a rabszolgasors. Azonban most még mindig kiálthatunk az Úrhoz, még él a segélyvonal. Aki Hozzá fordul, csodálatos szabadítást élhet át. Azt követően pedig megtapasztalja, mennyire más az Úrhoz tartozni.

Elérkezett a nap, amikor befejezték a föld örökbe vételét. Nemcsak elkezdték, hanem be is fejezték, vagyis minden törzs letelepedett, és elkezdte bizonyságtevő életét. Mert azért vitte be oda őket az Úr, és ismertette meg magát velük, hogy világítsanak a többi nép számára. Az volt a feladatuk, hogy felmutassák az életük által Istent a szomszédos népeknek. Ez volt életük célja. Mint ahogy a gyülekezet sem arra van elhívva, hogy a tagjai jobban éljenek, mint a világ, és, hogy csak az anyagi növekedésre fordítsák energiáikat. Isten gyermekeinek ma is az a feladatuk, hogy világosság legyenek a világban. A világosságot észre lehet venni, fényénél láthatóvá válnak a dolgok. A gyülekezet láthatóvá teszi az amúgy nem látható dolgokat. Rámutat arra, ami Isten előtt bűn, és bemutatja az Úrtól való utat. A gyülekezet tesz bizonyságot Isten kegyelméről. Amíg jelen van Isten népe, addig nem tud a gonosz teljes mértékben kibontakozni. Az élő hit akadályozza a gonosz munkáját.

Megragadott, hogy a földet örökbe vették. Tehát Isten nem néhány esztendőre vagy évszázadra adta nekik azt a területet. Istennek örökre terve van Izráellel, és nyakasságuk, keményszívűségük ellenére se mond le róluk, ma sem. Istennek ma is van velük terve. A Messiást nekik is meg kell ismerniük. Hordozzuk őket imádságban. Mivel örökre kapták a földet, az a terület az övék, akkor is ha ma ez sokak számára nem népszerű.  Aki Krisztusban átéli Isten kegyelmét, és belép az Ő országába, az örökkévaló hazát kap. Isten nem mond le rólunk, de az újszövetségi nép már nem földterületet kap, hanem mennyei polgárjogot. A mennyben van polgárjogunk, ott készít az Úr helyet az övéinek. Dicsérjük ezért Urunkat. És ennek ellenére mégis azt látni, hogy nagyon is ragaszkodunk a földiekhez. Pedig Pál apostol a szívünkre helyezi: ne a földiekkel törődjetek, hanem az odafennvalókkal.

Az is olyan megszólító, hogy a nép vezetője, Józsué a végére maradt. Nem tülekedett, nem ő állt a sor élére az örökség osztásakor. Mennyire más indulat uralkodott a tanítványokban, azon versengtek, ki a nagyobb, ki kap majd nagyobb hatalmat és több fizetést Jézus királyságában. Milyen indulat van a szívemben?  A sor élén állok, vagy a végén? 

Pál apostol határozottan bizonyságot tesz az Úr Jézus követőinek az életéről, rámutat: az különbözik a pogányokétól (Ef 4,17-32). A különbség jól látható. Pál életében mindig is látható volt a hovatartozás. Bármerre ment, észrevehető volt, hogy ő a Krisztushoz tartozik. Érdemes elgondolkodni, miről lehetett Efézusban észrevenni, hogy ott Krisztuskövetők élnek? Talán Pál vezetésével gyorsan megépítették a Diána-templomnál is hatalmasabb épületüket? Egy nagy kereszt hívta fel a turisták figyelmét arra, hogy ott keresztyének élnek? Gazdagabbak lettek, mint az ötvösök vagy a többi előkelő ember? A levélből kitűnik, hogy nem ezek különböztették meg őket, hanem az életvitelük. Krisztussal találkozni azt jelentette a számukra, hogy többé már nem élhetnek úgy, mint korábban. Már nem az a minta, ami eddig volt, és amit a Jézust nem ismerő efézusiak tovább folytatnak. Aki nem ismeri az Úr Jézust, az még sötétségben jár, az nem látja, hogy mi Isten akarata, nem ismeri fel a bűnt sem. Akik Krisztust megismerték, azok már Krisztust követik. És ez a követés nem hitvallásban, dogmatikában mutatkozik meg, hanem életvitelváltozásban. Most már Krisztus élete, Lénye a minta. Úgy akarnak élni, ahogyan Ő is élt. Az én mintám is az Úr Jézus?

Az apostol elmondja, hogy amikor az Úr Jézus belép az életünkbe, valami olyan történik, mint amikor egy koldust valaki kiemel a koldussorsából, új ruhát ad neki, és munkahelyet biztosít a számára. Az új ruhát azonban úgy veheti fel, ha előtte ledobálja magáról koszos gönceit. Az új ruhát nem lehet a régi fölé felvenni. És ez a régi életünktől való szabadulásra utal. Nem bemázoljuk vagy befoltozzuk a régit, hanem egy egészen újat kapunk. Teljes ruhacserére kerül sor. Ahol ez nem történik meg, ott még nem az Úr Jézus a Gazda. Ő senkit nem hagy koldusgúnyában. Őt csak új ruhában lehet követni. Ez a felöltözés a gondolkodás és az életvitel teljes megváltozását jelenti. Csendesedjünk el, és nézzük meg, hogy különbözik-e az életünk a világétól? Milyen mintát követünk problémáink megoldásában: a világ szerintit vagy a Krisztusit? 

A változás az élet minden területére kihat. Hazugság helyére igazság kerül - de így van ez? Vállaljuk Isten igazságát, az ige tiszta üzenetét? A haragot megbocsátással rendezzük? A lopás vagy a másokból való élés helyett dolgozunk? És ha igen, akkor tudunk adni is? Micsoda változás ez, aki Krisztusban van, tud adni másoknak. Amíg valaki nem ismeri Jézust, nem Őt követi, addig megtörténik, hogy szűkölködőkké lesznek miatta emberek, de ha Krisztusé lesz, már segíti a szűkölködőt. Ahhoz, hogy az anyagiakhoz való viszonyunk megváltozzon, isteni beavatkozásra van szükség. Isten gyermekeit nem irányíthatja a pénz.

Bármilyen probléma áll elő, a megoldási kulcs: ahogyan Isten is, Krisztusban. Az a minta, ahogy Isten Krisztusban cselekedett. Vagyis mielőtt bármit tennénk, tegyük fel a kérdést: Mit tenne Jézus? Várjuk is meg a választ, és ha megkapjuk, tegyünk aszerint. Még annyit, hogy szeretjük ezeket a gondolatokat, amiket most olvasunk, megbocsátani, rendezni, mielőtt a nap lemegy, ki is nyilvánítjuk tetszésünket, ha erről és a szeretetről szól az igehirdetés, de miután véget ér, mintha elfelejtenénk az egészet.  Ha sérelem ér, eszünkbe jut Krisztus szenvedése, és úgy viseljük, ahogyan Ő?

ÁLDÁSODDAL MEGYÜNK

1.  

Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,

Néked énekelünk boldog éneket.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap!

2.  

Mindennap dicsérünk Téged, jó Uram!

Néked énekelünk vidáman, boldogan.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap, mindennap!

Isten áldásával.