Toporgás vagy haladás?

S

ok harcról olvastunk az elmúlt fejezetekben, és ebben a maiban is harc és pusztítás szerepel (Józs 11,10-23). Valószínűleg többen nehezen olvassák, vagy kihagyják ezeket a részeket. Nem bírjuk a sok vért. Azt sem értik sokan, hogy mindez az Úr parancsára történik. Azonban jó, ha elcsendesedve magunkba tekintünk, és lerántjuk álkegyes álarcunkat. Ha visszatekintünk az elmúlt két évezredre, azt látjuk, hogy a Békesség Fejedelme nevében mennyi harcra, vérontásra került sor. Ott van a két világháború, a forradalmak, a hódítások és a sok meg nem született gyermek. Mielőtt elítélnénk Józsuét, ezekkel kell szembenéznünk, és bűnbánattal megvallani őket. Mindezek mutatják, hogy mi is van a szívünkben. Arra is rádöbbentenek, hogy valóban újjászületésre van szüksége az embernek. Enélkül nem megy. Nem segít semmi más. Az Úr Jézus feltámadása megmutatja, hogy mivel Ő él, van esély a gyökeres változásra. Ha odamegyek Hozzá, és segítségül hívom, megtisztítja a szívemet, és új emberré formál. A bűn ellen nincs más orvosság, csak egyedül Jézus. Azzal is szembesülnünk kell, hogy nem elég elméletben tudnunk, hogy az Úr Jézus meghalt értünk, eltörölte bűneinket, hanem ezt aktiválni kell a saját életünkre nézve. Ez nem megy magától. Aktiváltad már a kegyelmet? És amikor az Úr élete működni kezd bennem, már nem a régi természet fog irányítani, hanem az új.

Fontos azt is meglátnunk, hogy ezek a népek nem úgy fogadták Izráelt, mint Isten népét. Nem akarták megismerni az Urat, hanem ellenséget láttak bennük. Azért kellett harccal elfoglalni az országot, mert ezek a népek, ha köztük maradnak, a szokásaik, a bálványaik is maradnak. Végül is nem az emberek, hanem a pogány szokásaik jelentették a problémát. Amint ez majd később meg is látszik. Józsué a bűn és a bálványok ellen harcol. Nem akarja, hogy Isten népe a pogánysággal keveredjen. Isten országában nincs helye a keveredésnek, nem lehet két Úrnak szolgálni. Teljes szívünket várja az Úr, és nem csak fél szívet. A világ módszere a keveredés. Isten országába azonban nem mehet be, ami a bűnből, a régi természetből való.

Józsué végig azt igyekezett szem előtt tartani, amit az Úr mondott Mózes által. Isten szavára figyelt, és vállalta a harcot, nem alkudott meg a kánaáni szokásokkal. Ma nagy probléma, hogy a világ szokásait beengedjük az életünkbe. Már nem harcolunk a bűn ellen. Átvesszük azt a gondolkodást, hogy az ember jó, és ami hibája van, az javítható. Azonban az Úr ismeri a szívünket, és azért jött el az Úr Jézus, mert nincs más megoldás. A kereszt áldozata nélkül, a kereszten Krisztussal való meghalás nélkül igazi változás nem következik be. Amíg nem élem át, hogy Krisztussal együtt megfeszíttettem, és élek többé már nem én, hanem Ő él bennem, addig minden marad a régiben. Küszködünk magunkkal és egymással. Addig élünk úgy, mint a legtöbb ember. Azonban a tanítványi élet győztes életről beszél. Megtörténik, hogy elesünk, de az Úrral talpra ehet állni, és megyünk tovább. A hívő élet nem egy helyben topogás, hanem növekedés az Úrban és haladás Jézussal. Topogok vagy haladok?

Jézus feltámadása azt is jelenti, hogy folytatódik a tanítványság (Lk 24,50-52). Nem ért véget a tanítványok elhívása és küldetése. Sőt, mostantól fog majd igazán kiteljesedni. Amikor eljön a Szentlélek, szerteárad a világban az evangélium. Húsvét nem befejezés, hanem egy új kezdet. Az új élet és a szolgálat kezdete. Jézus feltámad bennem, és szolgálatra vezet. Megyek, és viszem a jó hírt, mentem az embereket.

Áldással távozik az Úr övéi közül. Negyven napon át megjelent nekik, erősítette a hitüket, bizonyosságot adott a szívükbe és tanította őket Isten országára. Ezek a napok a felkészítést is szolgálták mindarra, ami vár rájuk. Az első lépés: megvárni a Szentlélek kitöltetését. Így megtanulják, hogy ne magukban menjenek, hanem Isten Lelke által. Továbbra is az Úrra szorulnak. Ezek a napok nekünk is felkészítést is jelentenek. Feltöltődünk és készülünk a további szolgálatra. Arra, hogy elérjünk az örömhírrel másokat. A tanítvány reménységet kínál az elreménytelenedett, kiüresedett szívű embereknek. A felkészülés fontos eleme: együtt lenni az Úrral. Ahogyan a tanítványok is Jézussal voltak együtt, úgy legyünk mi is Vele. Igyekezzünk minél több időt a Bibliánkkal tölteni. Mert igazából Bibliaolvasás közben tapasztaljuk meg az Úr jelenlétét.

Jó látni, hogy az Úr áldással távozik. Áldását adja nekik, és az áldásban Önmagát. Mit hagyok magam után? Mit adok a körülöttem levőknek? Áldást hagyok, vagyis a krisztusi életem, önmagam? Mondhatnánk azt is: mit hagyok örökül? Anyagi javakat vagy lelki kincseket? Lelki kincset az tud adni, akinek van, aki földi élete során az odafennvalókkal törődött. Az marad utánunk, ami fontos volt, ami kitöltötte az életünket. Jézust áldást, új életformát ad.

Most már megjelent az öröm is, örömmel térnek vissza Jeruzsálembe. Az öröm forrása Jézus. Most már bizonyosak afelől, hogy él. Miért? Mert találkoztak Vele. A találkozás és az ige bizonyságtétele erősítette meg a hitüket. Az élő Krisztusba vetett hit ad örömöt. A Vele való élő kapcsolat nélkül örömtelen a hitéletünk. Aki Jézusban megismeri élete Urát és Megváltóját, és átéli a bűnből való szabadítást, annak a szíve csordultig van örömmel.

Örömmel térnek vissza ugyanoda, ahonnan még szomorkodva, félve jöttek ki. Jézus áldással távozott, ők pedig örömmel mennek vissza. És ez megmutatja az élő hit és az üres vallásosság közötti különbséget. Másképp mennek vissza a Jézussal eltöltött időből, mint ahogy előtte voltak. Aki hisz Jézusban, azt alakítja a Vele való találkozás. Az élő ige feltölt, erőt és örömöt ad. Ahol csak formalitás, vallási hagyomány van, ott ugyanúgy örömtelen, békétlen marad a szív. Aki nem találkozik Jézussal, az mindig ugyanaz marad. Az úgy tér vissza a gyülekezetből, ahogyan odament, békétlenül, remény és életcél nélkül. Aki nem éli át az Úr jelenlétét, annak a természete is változatlan marad. Így azután csak addig lesz békés, amíg a templomban van. De amint hazaér, minden úgy folytatódik, ahogyan azelőtt. Hogyan megyek vissza egy-egy alkalomról? Örömmel, Krisztussal, vagy úgy, ahogy eljöttem otthonról?

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy

veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél

előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s

igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város fe -

lé.

3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár

jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén

halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, va -

gyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket

gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De

egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se

hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit aj-

kunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége

győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten

át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd

sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár

ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár

angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.