Alkalom a bizonyságtételre

A

z Úr hatalmasan cselekedett, kettévált a Jordán, és a nép átkelt rajta (Péld 4,1-24). Addig állt fenn a folyosó a mederben, amíg mindenki át nem ért. Senki nem maradt vissza, Isten mindenkire odafigyelt, és a nép is sietett. Most semmi sem volt fontosabb az átkelésnél. Mentek, mert az ígéret földje nyílt meg előttük. Isten mai népe is az ígéret földje felé vándorol. Ez a föld nem azonos egy földrajzi területtel, ez Isten országa. Hit által, kegyelemből, Jézus érdeméért léphetünk be oda. Azonban nekünk is sietni kell, amíg nyitva van a kapu. Nem tudjuk, mikor záródik, meddig van lehetőségünk. A földi élet vándorlásának a célja a belépés a szoros  kapun. Beléptem már? A keskeny úton járok? Vagy még halogatom a belépést, mert annyi mindenem van, és nem akarok tőlük megválni? Nagyon vonz még a széles út, mert ott sok az útitárs? Kényelmesebb a vándorlás? Azonban nem ez a lényeg, hanem a cél, ahová vezet az út. Az Úr Jézus Isten országába hív, az Élet útjára vezet.

Amikor átkelnek, Isten megbízza Józsuét, hogy válasszanak ki törzsenként egy követ a Jordánból az átkelés helyszínén. Ezeket majd az átkelés utáni első szálláshelyen kell elhelyezni. Emlékkövek, amelyek rámutatnak erre az eseményre. Senki ne feledje el, ami történt. A következő generációt is emlékeztesse erre az eseményre. Nem lehet úgy továbbmenni, hogy ne állítsanak emléket, nem lehet elfeledkezni arról, amit Isten cselekedett értük. Mert ezek a kövek Isten munkájára mutatnak. Isten hatalmát hirdetik. Nem maguknak állítanak emléket, nem, hanem Istennek. Fontos, hogy életünk nagy pillanatai mindig Istenre mutassanak, Őrá emlékeztessenek. Ne magunknak, hanem az Úrnak állítsunk emléket.

A köveket látják majd az utódok, és meg fogják kérdezni, mik ezek a kövek, akkor mondjátok meg nekik, mi történt. Beszéljétek el Isten munkáját, tegyetek bizonyságot arról, amit megtapasztaltatok. Ma is fontos elem a bizonyságtétel. Mondjuk el gyermekeinknek mindazt, amit Isten elvégzett az életünkben. És úgy mondjuk el, hogy ne magunkat emeljük ki, hanem az Urat állítsuk eléjük.  Szemléltessük az Úr Jézus hatalmát, hadd lássák meg, hogy Isten nem a múlt, hanem a jelen Istene. Ő ma is ugyanaz, mint a múltban volt. Ugyanaz ma is a hatalma, Ő a mai embert is megszólítja, és azt akarja, hogy Vele vándoroljunk. Beszélünk-e az Úr Jézusról a gyermekeinknek, el tudjuk-e mondani, mit végzett el az életünkben? Nincs nagyszerűbb dolog, mint amikor bizonyságot teszünk arról, ahogyan megismertük az Úr Jézust, és átéltük bűneink bocsánatát. Az is bevésődik a gyermekek szívébe, ahogyan az Úr további vezetéséről, gondviseléséről beszélünk. A lényeg: lássák, hogy az Úr ma is munkálkodik. Rá lehet bízni az életünket. Nem vagyunk magunkra hagyva. Lesznek próbák, de Ő Úr ezekben az időszakokban is. 

Isten munkájának hosszú távú célja, hogy minden ember megismerje Őt. Amit az én életemben cselekszik, az bizonyságtétel azok számára, akik még nem ismerik az Úr Jézus Krisztust. Életem Őt képviseli. A szabadításról való bizonyságtétel reménységet ad annak, aki még rab, aki fél, és őt is az Úr felé terelheti. A bizonyságtétel elvégzi: ha azt a másikat megmentette az Úr Jézus, akkor engem is meg tud menteni. Amikor az Úr a földön járt, többen úgy mentek Hozzá életük nehéz pillanatában, hogy valakitől hallottak Felőle. Valaki elmondta, milyen nagy dolgot cselekedett életében az Úr, és nemcsak mondta, hanem ez meg is látszott. A leprást ismerték, amikor még leprás volt, és miután az Úr megtisztította, láthatóvá vált, hogy egészséges. Meglátszott a gyógyulás. Amikor újjászületünk, és már nem a régi, bűnös természetünk uralkodik bennünk, az is meglátszik. Másképpen állunk az élet dolgaihoz, a másik emberhez. Most már mindenben az ige válik zsinórmértékké. A Krisztust követő ember élete más, mint a még mindig a világ szerint élő emberé. De valóban más az életem? Van különbség az életgyakorlatomban? Másképpen viszonyulok az anyagi javakhoz, a férfi-nő kapcsolathoz? Másabb a házasságom, mint a nem hívőké? A különbség a mai hívő jelzőoszlopa.

Urunk azt kéri, teljes szívünket, egész lényünket adjuk Neki (Lk 21,5-19). Ne csak valamit az életünkből, a javainkból, ne csak a fölöslegeset, hanem mindent, amink van, tegyük a kezébe. A tanítványok azonban nem ezen a nyomvonalon járnak. Őket kápráztatja a templom épülete. Megragadja lényüket a hatalmas kövek látványa. Még mindig a külsőségekre figyelnek, és nem a tartalomra. Az Urat mindig a tartalom, a minőség érdekli. Nem a hatalmas, de üres épületek vagy az üres szívű tömegek érdeklik. Ő azért jött, hogy az eddig üres életeket új tartalommal, Önmagával töltse fel. Ahol Ő jelen van, ott az igazi Élet lesz jelen.

A lényeg az igazi tartalom, vagyis az élő, a Krisztusba vetett hit. Legyünk Vele élő kapcsolatban minden nap. Mivel az ember elutasította a Megváltót, meglesznek, és megvannak a következményei. Jézus nélkül akar élni az ember, ezért ennek minden időben hatásai lesznek. Amíg az Úr Jézust nem fogadjuk be az életünkbe, és nem engedjük, hogy teljesen új emberré formáljon, marad a régi természet. És ha a régi természet uralkodik, lesznek tragikus események. Az Istentől elfordult ember szíve gonosz, és ennek eredményeit már tapasztalták az emberek. A háborúk, a fegyveres konfliktusok, az igazságtalanság, a kizsákmányolás mind a megtéretlen szívből fakad. Onnan, ahol a trónon az önző én ül.

Sok minden megváltozott már körülöttünk, de mi magunk maradtunk, akik voltunk. Mert igazi, mélyreható változás az Úr Jézus munkája által megy végbe. De ezt nekem kell kérni. Ez nem megy végbe magától. Meg kell látnom, ki vagyok, veszendő, utolsó bűnös, és ha ez rám tör, és kiáltok az Úrhoz, Ő megszabadít, újjá teremt. Azért adta életét a kereszten, hogy megmentsen. Azonban az ember meg akarja mutatni, hogy ő Isten nélkül is ura a helyzetnek. Nem volt elég a kétezer év, megmutattuk, semmit sem tudunk megoldani. De ez nem szégyen, hanem ez odavisz Jézushoz. Isten nem várja el, hogy mi mentsük meg a világot, az életet, mert Ő már megmentette az Úr Jézus által. Nekünk csak be kell lépni a mentőhajóba, ami a kereszt.

 Ha a világban jelen van is a bűn, és sok nyomorúságot tapasztalunk is, ne feledjük, jelen van a mi Urunk is. A legnehezebb szituációkban is átélhetjük jelenlétét. A nehéz helyzetek is Hozzá visznek közel. Amikor látjuk, mennyire tehetetlenek vagyunk, elindulunk az Úr felé. Tudjuk, hogy Ő ma is erős, hatalmas, Nála nincs lehetetlen. Ő meg tud menteni, és meg is tud oltalmazni. Azonban ne feledjük, minden próba és nyomorúság alkalom a bizonyságtételre. Szabad így látnunk a mai helyzetet is, alkalom az Úrról való bizonyságtételre. Elmondhatjuk, hogy Ő él, akar és tud is segíteni rajtunk. Ezért forduljunk Hozzá bátran, kiáltsunk teljes szívből: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam, könyörülj rajtunk!

Ki vagyok én

Ki vagyok én, ki vagyok én,

Kinek lát engem az Isten?

Sok bűnömért, vétkeimért,

 Megítél engem az Isten.

Veszendő utolsó bűnös vagyok,

Csontomban kárhozat kínja sajog,

Segítség, segítség, elpusztulok.

Valaki vár, valaki kér,

Valaki hívogat engem.

Sok bűnömért, vétkeimért

Valaki szenvedett értem.

Megtartó Úr Jézus befogadtál,

S azért, mert szerettél megváltottál.

Összetört életem parancsra vár.

Isten áldásával.