A
|
z
Úrtól kapott föld birtokbavétele és berendezése folyik (Józs 18,1-28). Elkezdődik
az új élet felépítése. Amikor megnyugszanak a harcoktól, eljön az Isten
ajándékával való élés időszaka. Azért kapták, hogy éljenek rajta, örüljenek
Isten áldásának. Elsőként a szent sátort helyezik el, a gyülekezet sátrát, az
Úr kijelentésének, a találkozásnak a helyét. A sátor jelzi: itt van Isten. Odamehetünk, és találkozhatunk Vele. Isten továbbra is népével marad. Ez fontos,
mert az Úr jelenléte nélkül ők nagyon kevesek, mint ahogy mi is. Persze, próbáljuk ezt elhessegetni magunktól,
elbújunk a tudásunk, az eredményeink mögé, és azt gondoljuk, megvagyunk mi már Isten
nélkül is. Józsué és a nép nagyon is tudatában van a maga kicsiségének, tisztában
vannak azzal, hogy az Úr kegyeleméből tartanak itt. Ha Isten nem szabadítja meg
őket Egyiptomból, még mindig rabszolgák. Így kell magunkra is tekinteni, ha az
Úr nem hajol le és emel ki a a bűn mocsarából, már rég elmerültünk volna.
Krisztusban új lehetőséget adott, és vannak, akik ezt megragadják. Vannak, akik
engedik, hogy az Úr alakítsa az életüket. Már nem magukat valósítják meg, hanem
Isten országáért tevékenykednek. Mert Isten országa jelenleg az Úr gyermekeinek
az életén keresztül jelenik meg. Isten országának fénye, sava, ereje a hívők
által jut el más emberek felé.
Hét törzs azonban még nem vette birtokba a maga örökségét.
Miért? Vonakodtak elmenni és birtokba venni. Még vártak, még nem akartak
indulni. Miért? Megszokták az eddigi életet, megfelelt nekik így, ahogy van.
Isten újat és jobbat kínál, és nem akarnak még élni vele. Nem akarnak változtatni.
Én akarok-e igazodni Isten akaratához? Kész vagyok-e birtokba venni Isten
országának ajándékait? Őket is bevezette az Úr Kánaán földjére, részt vettek
a harcokban is, de valamiért nem akartak továbblépni. Vizsgáljam meg az Úr
előtt az életem: én nem ragadtam le az eddigi megszokott beidegződéseknél? Birtokba
vettem az Úr kegyelmének áldását? Kegyelemből beléphetek Isten országába, de
nekem kell azt birtokba venni. Isten Lelkének erejét nekem kell megragadnom.
Ezek a törzsek megrekedtek a nomád életformánál, és nem
akartak letelepedett életre váltani. Amikor az Úr megszólít, új életre hív él.
Ha igent mondva elindulok, és követem Őt, minden megváltozik. Már nem úgy fog
menni az élet, mint eddig, a régi megszokások elmaradnak, más lesz már a
fontos. Ezt látjuk a tanítványok életében, és ők valóban megértették és
vállalták ezt. Igent mondtak Jézusnak, és maguk mögött hagytak mindent. Azonban
több esetben is látjuk, hogy nem mindenki mond Jézusnak igent, mert az addigi
megszokott életük, a saját kezükben tartott létbiztonság fontosabb volt, mint
Jézus. Gondolhatunk a gazdag ifjúra, vagy azokra, akiket hívott az Úr, vagy
maguktól akarták Őt követni. Amikor azonban
az Úr Jézus elmondta, mi várja őket az Ő követésében, elbizonytalanodtak. Nem akarták
feladni az addigi kényelmüket, nem akartak kiesni az örökség várományosai
közül, és inkább nem követték Jézust. Milyen szegények is ezek az emberek, nem
ismerték fel Jézusban a mindennél többet érő gazdagságot. Nem látták meg, hogy
maga az élő Isten hívja őket. Ha csak egy új vallást látok, és nem Isten
országát, nem az Úr személyes kapcsolatfelvételét érzékelem, akkor az élet
dolgait többre értékelem. Aki meghallja Isten szavát, és közben már kiábrándult
ennek a világnak a javaiból, az meglátja
az igazi értéket.
Sok ember úgy van ezzel a világgal, mint a Facebookkal.
Meglátja a borítóképet egy videón, és ha az tetszik, lájkolja, de nem nézi vagy hallgatja
meg, hanem kattintgat tovább. A borítókép, a felszín elég. Megtéveszt a látvány,
és nem vizsgáljuk meg a tartalmat. Aki
azonban továbbmegy, az rádöbben arra, hogy a borítókép mögött nincs igazi
tartalom. És ha ezt felismerjük,
elindulunk Istent keresni. Keressük Őt,
induljunk és vegyük birtokba azt, amit Jézusban kínált nekünk. A világ a
felszínen tart, Isten az élet mélységeibe, az ige gazdagságába vezet. A gonosz
azon munkálkodik, hogy míg a látványt hajszoljuk, kiüresedjünk, tönkremenjünk. Isten
azonban mindig szólongat, szeretné helyreállítani az életünket és a Vele való kapcsolatunkat.
Ő tudja, hogy Nélküle nem boldogulunk. Bármit is teszünk, nem lesz mássá az életünk. Ha
a szívünk nem változik, nem lesz újjá az élet sem. Egyedül Ő tud
minőségi változást hozni mindennapjainkba.
Aki a Krisztus foglya, vagyis teljesen Övé az élete, az
minden körülmények között úgy is él (Ef 4,1-16). Ha úgy fogoly, mint Pál, akkor a
börtönben, a korlátozott mozgási helyzetben is Őt képviseli. Az elhíváshoz való
méltó élet azt jelenti, bárhol vagyok, vállalom az Urat. A kényelmetlen
helyzetekben is megvallom, hogy Hozzá tartozom. Ez a vallomás nemcsak beszédet
takar, hanem magatartást is. Úgy élek, hogy arra felfigyeljenek. Amint ez a
filippibeli börtönben is történt. Az igazságtalanul megbotozott és kalodába
zárt Pál énekel és imádkozik. Ez más volt, mint amit a börtön lakói addig
tapasztaltak. Pálék szenvedések közepette, kalodába zárva is Úrról és az Úrnak
énekeltek. Imádkoztak ellenségeikért, és ez mindent borított. Legalábbis az
erre adott isteni válasz. Az Úr megrendítette a börtönt. Fizikailag is, a
földrengés által, de lelkileg is. Valóban nagy ereje van az igaz ember buzgó
könyörgésének. Hogyan képviselem én az Urat?
A mai helyzetben is Őt hordozom és mutatom fel? Meglátszik, hogy Őhozzá
tartozom? Az igazságtalanságot, méltánytalanságot is arra fordítom, hogy
imádkozom azokért, akik ezt tették? Tudom én szenvedések közepette is
magasztalni az Urat? A betegágy vagy a karantén fogsága idején száll a dicséret
a szívemből? A világ fiai keresik és megtalálják a módját, hogyan segítsék az
embereket jól megélni a bezártságot. Mi belesugározzuk ebbe a világba Urunk
jelenlétét?
Pál rámutat: szeretetben viselhetjük, szenvedhetjük el
egymást. Mivel azonban Pálnál a szeretet mindig agapé, tehát Isten maga,
rámutat: ez a szeretet nem belőlünk fakad.
Az előzőekben beszélt már a szeretetben való meggyökerezésről, tehát, ha
már Krisztusban vagyok, Belé engedem gyökereimet, Belőle táplálkozom, akkor
tudok szeretettel elhordozni. Aki Krisztusban van, abban megtalálható az agapé
szeretet. Miért csak abban az emberben? Hogyhogy nem mindenkiben? Azért, mert
az agapé szeretet a Lélek gyümölcse. Akiben Isten Lelke él, annak az élete
megtermi azt a gyümölcsöt, amiben jelen van a szeretet is. Ez nem saját termék. Ezért is látjuk a sok szeretetlenséget, mert,
amit mi gyakran annak tartunk, az nem ez a szeretet. Az agapé maga Isten, és
akiben jelen van Ő, abban ott az agapé is. Akiben jelen van az agapé, az ezt meg is éli.
Krisztus kegyelme formálja az életünket. A Vele való élő
kapcsolat által növekedünk. Van cél. Ez pedig a hitben való nagykorúság. Ez nem
azonos az életkorunkkal, az egyháztagságunk éveinek a számával. Idős korban is
lehet valaki csecsemő a hitben, mert vagy akkor született újjá, vagy nem fejlődött
tovább. Lelkileg is meg lehet rekedni a csecsemőkorban. Eljutottam már az érett
férfiúságra? Nemcsak annyi, hogy fejlődök, növekszem, hanem éretté válok a
hitben. Az érett ember figyel az Úr szavára, felismeri Isten akaratát, és kész
azt meg is cselekedni. Pál határozottan írja: az Úr azt akarja, hogy növekedjünk,
és ne legyünk többé kiskorúak. Az
újonnan született gyermek aranyos, tetszik, amikor elkezd gügyögni, örülünk, amikor csetlik, botlik járás közben. De ha harmincéves
korában is csak gügyög, és nem tud még önállóan járni, már nem mosolygunk. Mert
tudjuk, hogy valami nincs rendben. Nem itt kellene már tartania. Így van ez a lelki
életben is. Isten várja a növekedést, megvan a cél is. Érett férfikorra eljutni. Ott tartok már? Ha nem keressem Őt, vegyem kézbe az igét, kérjem a
Szentlélek Istent, világosítsa meg az igét, tegye táplálékká számomra. Mert az
igazi növekedés az igével való élés, a közösség, az imádkozás és a megértett
dolgok megcselekvése által megy végbe.
JÁROM A JÉZUS LÁBNYOMÁT
Járom a Jézus lábnyomát mind a sírig én,
Az égi Jeruzsálemből árad rám a fény.
Bár vihar dúl, nem sötétül el fenn az égi jel,
Felnézek hittel Jézusra: Ő sosem hagy el.
R.: Jézus hű barát, drága jó barát,
Gyermekeinknek hordja bánatát.
Bár vihar dúl ...
Nem vétem már el szem elől Jézus lábnyomát,
Nem térek ki a cél elől mellék útra át.
Szent igéje mindig bennem él: buzdít és vezet
Megmentett életem szolgál: hisz remél, szeret.
Mennyben ér véget nemsoká ez a keskeny út,
Meglátom Jézust trónusán, mint dicső fiút.
Dicsfénye betölti lelkem, s ez elég,
Örökre Ő marad nekem a Kezdet és a Vég.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése