Amije volt, odaadta

J

ózsué megkapta a jelzést: az Úr nekik adja Kánaán földjét (Józs 3,1-17). A kémek bizonyságtétele határozottá tette az Úr szolgáját. Korán reggel felkelt, Isten kész, de most már nekik is indulni kell. Az Úr megkészítette előttük az utat, addig kell menni, amíg a pszichikai hatás működik, amíg a népekben ott van Isten hatalma. Józsué korán reggel kel, tudja, hogy ez a legalkalmasabb időpont Istennel együtt lenni, mert indulás előtt Isten elé áll. Józsué ritmusa még nem fordult át, neki a reggel azt jelenti, felkelek, keresem az Urat, majd indulok és végzem azt, amit rám bízott. Most mi is visszatérhetünk ehhez a ritmushoz, korán reggel keressük Őt! Kezdjük Vele a napot.

Ezt követően elindulnak, és egész a Jordánig mennek. Most már nem várnak tovább, hittel mennek. Tudják, hogy az Úr előttük jár, Józsué megértette, mi a tennivaló. Nem indulnak neki azonnal a folyónak, hanem megvárják Isten útmutatását. Megkapják, mit tegyenek, és mire figyeljenek. Mire figyeljenek? A szövetség ládájára, az által vezeti őket az Úr. Amikor látják a ládát hordozó papokat, ők is indulnak. Az Úr előttük jár, Vele összhangban kell cselekedniük, és akkor győznek.

Isten mutatja az utat, elkészíti az átkelésre alkalmas helyet. A nép dolga: figyelni és követni a ládát. Fontos, amit az Úr mond: nem jártatok még soha ezen az úton. És ez megszólított, nekem mondja az Úr, Én vagyok a jó pásztor, előtted megyek, figyelj rám, mert soha nem jártál még ezen az úton. Igen, az élet útján mind először járunk. Amikor megszületünk, az az első próbálkozásunk, soha előtte nem éltünk még a földön, ezért nem is ismerjük az utat. Nem tudjuk, hogyan kell élni. Mindnyájan tanulók vagyunk. Nem ismerjük Isten útját sem. Meg kell mindent tanulni. Néha azt gondoljuk, mi ismerjük az utat, nincs szükségünk tanulásra. Menet közben másokra figyelünk, mert azt gondoljuk, ők tudják az utat, ismerik az életet. Hát, ők sem tudják, senki sem ismeri addig, amíg nem találkozik az Úrral. Mindenki egyformán tanuló. 

Mindez azért lényeges, mert nem mindegy, kitől tanuljuk az életet és a tanítványságot. Csak attól, aki ismeri, aki ért hozzá. De van-e ilyen személy? Hiszen minden ember most tanulja, az is, aki úgy tesz, mintha értené az élet dolgait. Mindenki menet közben tanulja. Azonban ahogyan a mai igében Isten a nép élére áll és vezeti őket, úgy áll a mai ember elé is. Az Úr Jézus azért jött el, hogy mutassa az utat. Ő jól ismeri, maga is jól élte meg a földi életet. Látja a célt, és ismeri az életre vezető utat. Arra hív, hogy kövessük Őt, hagyjuk magunk mögött az örökölt és tanult mintákat, és figyeljünk vezetésére. Tanuljunk Jézustól, tanuljunk az igéből.

Azonban azt is látnunk kell, hogy nem kollektív vezetés történik már. Egyénileg szólít meg az Úr, és nekem kell döntenem, hogy követem-e Őt? Ehhez meg kell látnom: nem értek az élethez, nem ismerem az utat. És itt van a baj, sátán megtéveszt, elhiteti, hogy igenis, ismerjük az utat. Elénk hoz embereket, akikről azt gondoljuk, ők tudják. Azonban, ha mögétekintünk a jelmeznek, ők sem tudják, ezért elrontották. Gyakran az élet hibáit már természetesnek mutatják be, benne van, mondják. Azonban az Úr azért jött, hogy ne tévedjünk el, és életre jussunk. Ha elismerjük, hogy nem ismerjük az életet, és segítségre van szükségünk, az Úr elénk áll, és vezet. Sőt, az sem baj, ha eddig Nélküle mentünk és elrontottuk, de ha Hozzá fordulunk, Ő kisegít a bajból, sziklára állítja lábunkat. Most már elkezdhetünk Tőle tanulni, figyelni arra, amit mond, és aszerint cselekedni. Aki Rá figyel, az nem téved el.

Mivel ismerik Istent, elmúlik a félelem, és hittel mennek tovább. Tudják, hogy Isten az egész föld Ura, előttük megy, megkészíti a területet. Úgy indultak el, hogy még az idegen népek ott éltek. Nem volt minden előre elvégezve. Így kellett a ládát követni, ez volt a hit. Ha odaérünk, Isten felszabadítja a területet. Képessé tesz minket a föld elfoglalására. Addig lesznek eredményesek, amíg figyelnek Istenre. Mindig egy lépéssel jár előttünk az Úr. Nem készít el előre mindent, hanem azt kéri, menjünk Utána, és menet közben meglátjuk munkáját.

Az Úr Jézus a templomban tanít, és közben figyeli az embereket (Lk 21,1-4). Mindenki belefér a látómezejébe. Mindenkire odafigyel, mindenki fontos Neki. De figyel-e Őreá mindenki? Vagy csak élik a megszokott életüket? Vannak, akik nem veszik észre Jézust, mennek, úgy, ahogyan eddig. Megszokás a templom is, bedobják a perselybe, amit odaszánnak, aztán mennek tovább. Az a lényeg, hogy lássák, amit tettek. Bizonyára látták is sokan, megdicsérték őket, úgy, ahogyan ma is történik. A közvélemény el van ragadtatva, mert ezek a népszerű és híres emberek adnak a szegényeknek, támogatják az élet nehéz területeit. Azonban az Úr nem az összegre figyel, hanem a szándékra. Miért adok? Hogyan adok? Adok-e úgy, hogy az kerül valamibe? Vajon a hírességek adnának-e a szegényeknek, ha az utolsót kellene odaadni? És én adnék-e, ha nekem is csak két fillérem volna?

Az Úr látókörébe beleesett egy szegény özvegyasszony is, valószínűleg nem sokan látták meg őt. És ha igen, nem kapott elismerést. Esetleg elmarasztalást. Mit akar ezzel a néhány fillérrel. Nem szégyell ennyit dobni a perselybe? És az Úr őt emeli ki és értékeli. És úgy gondolom, mindig az a lényeges, ha az Úr értékeli, amit teszünk. Nem a világnak élünk, nem a világ dicséretére vágyunk, hanem az Úréra.

A szegény özvegy mindenkinél többet adott, mondja az Úr. Nem tévedés ez? Nem, mert az Úr a szívünket nézi. Látja, hogy ez az asszony szereti az Urat, és bízik Benne. Kész volt mindent Istennek adni. Hogyan tudta ezt megtenni? Úgy, hogy ismerte, és tudta, hogy az Úr gondot visel rá. Ez az asszony nem számításból adott, hanem szeretetből. Mindenét odaadta, amije volt, nem kis dolog ez, de ez mutatja, hogy valóban ismerte Istent, és bízott Benne. Tudta, hogy mennyei Atyja tudja, mire van szüksége, és arról fog gondoskodni. Bízom így az Úrban? Mindent odaadok Neki, az egész életem? Kezébe teszem a jövőm, a megélhetésem kérdését? Mindezt az Úr Jézus úgy mondta el, hogy Ő is odaadja mindenét. És Ő nem is az utolsó fillérjét adta oda, hanem az életét. Nem tartotta vissza, hanem azt mondta, ha ennyibe kerül az ember megmentése, akkor vállalom, odaadom az életem. Áldott az Úr! Mi se elégedjünk meg kevesebbel, adjunk Neki mindet! Pál apostol is mindent odaadott, mert meglátta Jézusban a semmihez sem hasonlítható kincset.

JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD!

1.  

Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét Neki add!

Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé!

2.  

Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj, vigyázz, mire eszmélsz, a van csak volt.

3.  

Jézus hív, Vele járj, erre váltott meg Ő,

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.