Növekedés a belső emberben

A

 törzsek határairól olvasunk, aszerint, ahogyan egy-egy területet birtokba vettek (Józs 17,1-18). Mindnyájan tudták, hogy az a föld az Úrtól való örökségük. Tehát Istentől kapták ajándékba az életterüket. Minden ajándék. Mi is az Úrtól kaptuk ajándékba az életünket, és az életlehetőségeket is. Ő adta nekünk ezt a földet, azért, hogy műveljük és gondozzuk. Ez a bolygó az egész emberiség élettere, mindenkié annak minden java. Isten senkit nem zár el az élethez szükséges javaktól. A legfontosabb az Istennel való életközösség, erre teremtett minket. De az ember vétkezett, és így elszakadt Istentől. A bűn pedig nagy átalakítást vitt végbe az emberben, és az életterében is. Isten azonban a kapcsolatot helyre akarja állítani az emberrel. Már Izráel népével is ez volt a cél. Ismerjék meg Őt, és Vele való kapcsolatban, Rá figyelve, Neki engedelmeskedve éljék az életüket. Isten nem mond le az emberről, keresi, mindent megtesz, hogy megismerje Őt. Emberré is lett, és egészen közel jött hozzánk. Kétezer éve szól az örömhír, és mondja el, mit tett értünk az Úr.  Rámutat, mennyire szeret, életét adta azért, hogy élhessünk Általa. De milyen választ adunk erre? Nem igazán azt látni, hogy közelednénk Hozzá. Nem igazán tapasztalható bűnbánat, és nem hangzik segélykiáltás. Továbbra is mi akarjuk megoldani az élet problémáit. Pedig igazi megoldás és tartós, Isten szerinti változás az Úr nélkül nem következik be.

Menet közben mindig akadnak megoldásra váró helyzetek, és Józsué megoldja ezeket. Nincs harag, békétlenség, mert ő mindig az Úr elé viszi a nép ügyeit. Tőle várja a segítséget. Mi is így vihetjük életünk minden dolgát az Úr elé. Várhatjuk segítségét és útmutatását. Ne magunk próbáljuk kiokoskodni a megoldást, hanem kérdezzük az Urat. Azt is jó látni, hogy Celofhád lányai ragaszkodnak az Úr szavához. Arra hivatkozva kérnek örökséget, amit Isten mondott Mózesnek. Aki az igében keres, aki Isten szavára igyekszik építeni, az áldást nyer.

Azt is látjuk, hogy nem mindenhonnan űzték ki a kánaániakat, ott maradtak közöttük. Ezek a későbbiekben problémaforrássá váltak. Állandó kísértést jelentettek Isten népe számára. Összekeveredtek a zsidókkal, és belevitték az életükbe a bálványkultuszt. Nagy veszély a keveredés. Mert ahogyan itt is látjuk, nem a kánaániak vették át Isten népe szokásait, nem ők igazodtak Izráel fiaihoz, hanem fordítva. Mondhatjuk: ha beengedjük a világot az életünkbe, majd áthatja az evangélium, azonban nem így történik. Nem a világ hódol meg Isten előtt, hanem a világ hódoltatja meg Isten népét. Ne hagyjuk meg a bűnt az életünkben, hiszen egy kevés kovász is az egész tésztát megkeleszti. Az életünkben meghúzódó régi természet, a hozzá tartozó szokások, vágyak átformálnak. Ha nem teszünk mindent az Úr kezébe, átveszik az irányítást. Megszokjuk őket, és már természetesnek tűnnek. Azonban az Úr nem akar keveredést, azt akarja, hogy népe bűntől tiszta legyen, és így hasson az élete kifelé.

József fiai keveslik a területüket, de nem kapnak, hanem foglalniuk kell. A vasszekerekkel felszerelt néptől megrémülnek, ám Józsué bátorítja őket, képesnek tartja őket a kánaániak kiűzésére. Ha nekifognak, győznek, és lesz terület. Rajtuk áll. Rajtunk áll, mire nézünk, az ellenség erejére és felszerelésére, vagy a mi Urunkra. Ha a problémát látjuk, megrémülve futunk el, vagy maradunk a helyünkön? Isten országa erőit küzdelmeken keresztül tapasztalhatjuk meg. Ha nem indulunk hitben, nem éljük át Isten munkáját. Nem előre jön az erő, hanem menet közben és hit által.

Pál apostol határozottan írta: Őbenne van a mi bátorságunk, és ezt nem látta meg Péter (Ef 3,14-21). Ő magából merítette a bátorságot, és az nem volt elengedő, amikor helyt kellett volna állni. A magunk bátorsága gyorsan elillan, amikor veszélybe kerülünk. Pál nem magára épített, hanem az Úrhoz menekült. Vele indult harcba, és így az Ő oldalán ő is megbátorodott. Ha mindig Vele együtt haladunk, bátorságot nyerünk. A gyermek is, amikor a felnőtt és erős édesapja oldalán ballag, megbátorodik. Már nem fél a nagyobbaktól sem, mert vele van az édesapja, és tudja, hogy ő mindenkinél erősebb. Ha magunk mellett tudjuk az Urat, nem fogunk csüggedni a nyomorúságban sem, mert Ő nem hagy cserben. Mi hagyjuk Őt cserben, de Ő sohasem. A kereszt is ezt hirdeti, bízz Bennem, én végigjártam az utat, és meghaltam érted. Nem menekültem, nem mentettem a magam életét. A tiédet mentettem, te voltál fontos a számomra.

Az Úr Jézustól kapott bátorsággal állhatunk Isten elé is, mert tudjuk, hogy az Úr mindent elrendezett. Kifizette az adósságunkat, már nem ítélet alatt, hanem kegyelem alatt vagyok. Nem azért, mert én több és jobb lennék, mint a többi ember, hanem azért, mert odaálltam Elé a bűneimmel, és kértem a bocsánatát. Szent vére pedig befedezett és tisztára mosta ruhám. Ezt követően Neki szenteltem magam, és most már Őt követem, csakis igéjére hallgatok, és Neki élek.

Mindezeket átélve Pál meghajtja térdét az Atya előtt. Már tudja, hogy van Atyja, és ez hálára készteti. Aki megismeri az Úr kegyelmét, annak meghajol a térde Isten előtt. Ez azt jelenti, hogy leszálltam már a magam szekeréről, mint Naamán, és alázattal fogadom el Istent Uramnak. A trón az Úré, én pedig meghajolok Előtte, vagyis szolgálatra készen állok, és várom a parancsait. Akinek az Úr előtt hajlik meg a térde, az egyenes gerincű emberré válik. Az már nem fog hajlongani, mint a nád, saját érdekei szerint. Nem, mert a dicsőséget Istennek adja. Mi hajlik: a térded vagy a gerinced?

A térdhajtással imádság is párosul, kér az Atyától. Mit kér? Azt, hogy az efézusiaknak adja meg az Atya a belső emberben való növekedést. Nem jobb anyagi körülményekért imádkozik, hanem erős belső, erős új emberért. A belső embert a Szentlélek teszi erőssé, a napi bibliaolvasás és az igének való engedelmesség által. Az erős belső emberrel rendelkező tanítvány ellen tud állni a gonosz próbálkozásának, a betegségnek, a kísértéseknek. A belső embert minden nap táplálni kell, és akkor fog növekedni.

A belső ember akkor jön létre, amikor Krisztus megszületik a szívünkben. Ez a lényeges: Ő lakjon hit által a szívemben. Kié a szívem? Ki lakik benne? Az Úr foglalta már el, és ha igen, akkor még mindig Ő lakik ott? Jó elcsendesedve átgondolni, hogy nem jártam-e úgy, mint a laodiceaiak, hogy  Jézus az ajtó elé szorult. Vigyázzunk, hogy most, amikor annyi információt kapunk, vagy már tervezzük a járvány utáni időszakot, nehogy kívülre kerüljön Ő. Talán pont azért lett ez a helyzet, mert az Úr az ajtó elé került, és mindent már csak magunk oldottunk meg. Most hívjuk be ismét Őt, és engedjük, hogy előttünk járva vezessen. Bízzunk az Ő akaratában, engedjük, hogy bennünk és általunk megvalósítsa a terveit. Vegyük igénybe az Ő eszközeit.

Ha Vele megyünk, akkor egyre jobban megismerjük Őt. Hiszen ez is a hívő ember vágya, minél jobban megismerkedni az Úrral. Közben megtapasztaljuk szeretetének mélységeit is. Őt megismerve bizalom támad a szívünkben. Nem fogunk kétségbe esni a bajok vagy az akadályok láttán sem, mert tudjuk, hogy Ő azon felül is képes mindent megtenni, ahogy mi azt gondoljuk, lehetségesnek tartjuk.

Bennünk is munkálkodik az Ő ereje szerint, nem a mi erőnk és lehetőségünk szerint, hanem az Övé szerint. Ha én végére érek is lehetőségeimnek, Ő nem. Vele hatalmas dolgokat vihetünk végbe.

CSODÁLVA, IMÁDVA TEKINTEK

1.  

Csodálva, imádva tekintek

Kegyelmének tengeribe,

És hallgatom édes örömmel,

Mit Róla tanít az Ige.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

2.  

Ó, mennyi időt veszítettem,

Sóhajtva a terhek alatt,

De hogy magam Őneki adtam,

Lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

3.  

Gyöngéd keze szívemet érte:

„Meggyógyítalak, fiam, én”.

S megfogva ruhája szegélyét,

Erő s öröm szállt énbelém.

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

4.  

Most vélem a béke Királya,

Vezéreli lépteimet,

S oly édes az ajkán e szózat:

„Békém adom én teneked!”

Szent vére bűnt befedez,

Tisztára mossa ruhám;

Bizalmamat ebbe vetem,

Reményem a Jézus csupán.

Isten áldásával.