Nagy lehetőség

I

sten Józsué után a népet is felkészíti a honfoglalásra (Józs 2,1-24). Mózes utódja két kémet küld ki a föld megtekintésére, feltérképezésére. Isten ezen a két férfin keresztül erősíti meg népe hitét. Mindaz, amit látnak és hallanak, bizonyságtétel lesz. A kapott információ győzi meg őket arról, hogy az Úr valóban kezükbe adta azt a földet. Mindebből megbizonyosodnak afelől, hogy Isten előttük járt, és munkálkodott az itt élő nép között. Az Ő Istenük valóban élő Úr, nincs helyhez kötve, Ő nem egy területi istenség, Aki a saját országán kívül már erőtlen. Ábrahám, Izsák és Jákób Istene a föld Teremtője. Ő mindenütt csodákat cselekszik. Hogyan látom én az Urat? Felismertem már eddigi tettei alapján, hogy Ő az egész világ fölött Úr, királyok Királya és uraknak Ura? Kicsoda nekem Isten? Látom a Győztest Jézus Krisztusban? Eljutott már a szívemig, hogy nem kell félnem, ha az Úr Jézust követem? Ez a nép Isten szavára, az Ő vezetésével vonul, a honfoglalás nem magánexpedíció. Isten adja nekik a földet. Ő jár előttük. Akkor tapasztalhatjuk meg mi is az Úr áldását, vezetését, ha keressük, ha megismerjük Őt, és engedelmeskedünk Neki. Ezek az emberek Isten útján jártak, nem a maguk terveit valósították meg, hanem Istent követték. Ma is követésre hív az Úr. Néha úgy gondoljuk, Isten a saját terveink mellé szegődik, ha hívjuk, jön, és segít, hogy egyre nagyobb pályát fussunk be. Arra hív az Úr, hogy az életünk bizonyságtétellé váljon mások számára. Rajtunk keresztül másokat is menteni akar az Úr. Fontos-e nekünk mások élete? Gondolunk-e arra, hogy a jóléten kívül a másik ember megmenekülésére is gondoljunk? Ne csak az vezessen, hogy gyermekeink és mindazok, akik fontosak, egészségesek legyenek, munkához jussanak, megőrizze őket Isten a járványtól, ez is fontos, de a legfontosabb, hová jutok, amikor véget ér a földi út? Fontos-e számunkra az örök élet? Fáj-e, hogy sok ember a kárhozat felé halad? Mindaz, amiben most élünk, eszköz arra, hogy elgondolkozzunk: hová tart az életünk? Mi lesz velünk, ha letelik az idő? Olyan jó az ige bizonyságtétele, Isten Jézusban itt van, megtalálható. Azért jött, hogy életet adjon. Ma még átélhetjük Isten kegyelmét, és növekedhetünk is ebben. Megváltozhat életünk irányultsága.

Isten előttük járt a kémeknek, megkészítette számukra az utat. Mire odaérnek, már hallanak róluk, sőt, nem is igazán róluk, hanem Isten tetteiről. Eljutott ezekhez az emberekhez az Egyiptomból való csodálatos szabadítás híre. Hallották, hogyan vezette át Izráel fiait Isten a Vörös-tengeren, miként segítette meg harcaikban őket. Nem Izráel fiaitól, hanem Isten hatalmától rémültek meg. Az ellenség nem tőlünk ijed meg, hanem a bennünk élő és általunk munkálkodó Úr Jézustól. Ha csak mi akarunk szembeszállni a gonosszal, nem lesz sikeres a művelet, mert a gonosz tőlünk nem fél. Azonban, ha tapasztalja bennünk az Urat, eltávozik. Erőnk magunkban mit sem ér, a vírus ellen, semmilyen nyomorúsággal szemben nem elég a saját erőnk. Isten hatalmára van szükségünk. Forduljunk Hozzá, és kérjük, hogy szabadítson meg. A szabadítás mindig azért történik, hogy onnantól kezdve Neki engedelmeskedjünk, Őt szolgáljuk.

Ráháb a hírek alapján felismerte, hogy Isten Izráellel van. És ő Isten népéhez, az Ő családjába akart tartozni. Vállalta Isten követeit. Tulajdonképpen, az egész nép kimehetett volna Izráel fogadására. Amit hallottak felőlük, az elég volt a döntésre. Isten  mindig ad annyi információt, ami elég ahhoz, hogy jól lássuk a történéseket, és jól döntsünk. Ez a nép is nagy lehetőséget kapott, azonban csak Ráháb élt vele. Isten Jézusban nagy lehetőséget kínál minden embernek. Bátran jöhetünk Hozzá, nem érdekes, honnan jövünk, ha bűnbánattal érkezünk. Jöhetünk messze földről, a vámszedőasztal mellől, a leprások barlangjából, a játékasztal mellől, a szenvedélyek rabságából, ha bűnbánattal jövök, az Úr megkönyörül. Azért adta életét a kereszten, hogy szabadok legyünk, és Őhozzá tartozzunk, népe tagjaként éljünk tovább.

Ráháb felismerte, kicsoda Izráel Istene, majd erről vallást tett. Hitvallása szavakban és tettekben is megnyilvánult. Istenért vállalta a veszélyt is. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten; megvallotta, és eszerint cselekedett. Ő ehhez az Istenhez akart tartozni, és ezért meghozta a döntést. Kész volt befogadni a kémeket. Kész vagyok-e befogadni az Úr Jézust, és vállalni Őt?

Néhány írástudó is hallotta az Úr szadduceusoknak adott válaszát (Lk 20,41-47). Helyeselték: Mester, jól mondtad! De nem borulnak le Előtte, és nem követik Őt. Amit mondtak, csak odaszúrás a szadduceusoknak. Na, látjátok, igazunk van. Az igét odaszúrásra, igazuk alátámasztására használják fel. Nem szoktuk mi is így alkalmazni az igét? Odaszúrunk vele a másiknak? Pedig nem erre kaptuk, az ige nem odaszúrásra van, hanem arra, hogy saját életünket engedjük megítélni általa.

Az Úr őket is az ige tesztje alá helyezi. Nekik is van olyan területük, amit nem értenek, amit nem tudnak jól alkalmazni. Az Úr ezzel a kérdéssel saját titkát kívánja feltárni előttük. Meg akarja láttatni velük, hogy Dávid fia, akit várnak, az Ő. És ha figyelik az életét, látják a tetteit, beazonosíthatják. Dávid családjából származik, de Istentől jött. Isten érkezett Általa a világunkba. Minden tette, egész élete erről szólt. Az írástudók boncolgatták ugyan az igét, jól értettek hozzá, de csak elméleti szinten. A vakon született személyről megállapították, hogy valaki vétkezett, bűneinek következménye az állapota. Jézus azonban látást adott neki. Ők csak okoskodtak, míg Jézus megteremtette azt, ami hiányzott a vakon született életéből, a látást. Mindez arra kell, hogy késztessen, hogy felismerjem: Jézusra van szükségem. Meg kell látnom: tudhatok sok mindent, de a bűn okozta károkkal szemben tehetetlen vagyok. Életet Jézus ad, és ha Ő újjá tesz, az azt üzeni, hogy Ő Isten Fia. Ne csak elméletben fogadjuk el, hanem bízzuk Rá életünket, és kövessük Őt. Igazítsuk életgyakorlatunkat Őhozzá. Engedjük, hogy átformálja természetünket, egész lényünket.

Az írástudók hiába dicsérték Jézust, Ő nem viszonozta a dicséretet. Inkább óvja tőlük az embereket és a tanítványait. Nála nem lehet hízelkedéssel bevágódni. Nem hatja meg a nagyszerű teológia sem, Ő az életünkre figyel. Nem vallást akar, hanem élő hitet. Olyat, ahol az elmélettel összhangban van a gyakorlat. A vallás az emberről, az élő hit az Úr Jézusról szól. Igazi és teljes megújulásra van szükségünk. Arra, hogy Isten Lelkét behívjuk az életünkbe, és megújítson minket.

Nemcsak a világnak van szüksége ezekben az időkben életváltozásra, hanem az egyháznak, a gyülekezetek tagjainak is. Jézushoz térve meg kell változtatnunk az életgyakorlatunkat is. Nem lehet ugyanolyan az életünk, mint a világ fiaié. A tanítványok különböznek a világtól, nincsenek vele barátságban. Más a céljuk, és mások az eszközeik is. Így van ez a mi életünkben? Gyakran nem igazán lehet a hívőket a nem hívőktől megkülönböztetni. Csendben vizsgáljuk meg a házasságunkat, családjainkat, céljainkat, motivációnkat, különbözik-e a világtól? Ha nem, még lehet változtatni, ma még kínálja az Úr a szemgyógyító írt, a tűzben megpróbált aranyat és a Tőle való fehér ruhát.

BÍZOM BENNED, URAM JÉZUS

1.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2.  

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3.  

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.