A hűség ideje

 

M

egtörtént a Jordánon való átkelés, és a visszatérés (2Sám 19,41-44). A folyó átlépése a múlt lezárását is jelenti, ami történt az kívül marad az életükön. Le van zárva az életnek ez a szakasza. Mindaz, amiről az elmúlt részekben  olvastunk,  a múlt rendezéséről és lezárásáról beszélt. Dávid megbocsátotta az ellene elkövetett sérelmeket, így azok már a múltéi. Nagyon fontos a sérelmek, vagy a múlt sebeinek a lezárása. A folyón való átkelés azt fejezi ki, Dávid nem viszi magával a múlt terheit. Elindult a gyógyulás útja. Ez nagyon fontos. Ha magunkkal cipeljük a fájó történéseket, úgy, hogy azokat nem rendeztük el, ismét felszakadnak. Ne cipeljünk sebeket, se a múlt történéseinek emlékét. Mindent tegyünk az Úr kezébe. Csak úgy tudunk felszabadulva továbbmenni, ha mindent leteszünk. Úgy ahogy Úr Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Arra hív, hogy ne cipeljük tovább a terheinket, hanem adjuk át azokat Neki. Mi úgy sem boldogulunk velük, azonban Ő magára vette őket a kereszten, és most a saját terheink cipelése helyett, Vele együtt mehetünk. És ha Vele együtt megyünk, Ő tartja kézbe életünket, Ő hordoz minket. Mégpedig azért, hogy szabadok legyünk a Neki való szolgálatra. Úgy ahogyan Dávid is szolgálatra szabadult fel. A múlt lezárva és elkezdődik egy új az Úrral.

A királyt együtt segíti az egész ország, de ebbe is beleviszik a sértődést. Nem az Úrra figyelnek és Izráel, vagyis a tíz törzs képviselői úgy gondolják, máshol kellene lenni a fővárosnak. Inkább az ő területükre kéne vinni a központot a királyt, hiszen ők többen vannak. Sátán nagyon könnyen megrontja Isten népének az egységét, elveszi a békességet. Legtöbbször jelentéktelen dolgok által. Sátán azt akarja, hogy Isten gyermekei magukkal, teológiájukkal, saját igazukkal legyenek elfoglalva. Amíg egymást győzködik, addig sem figyelnek az ellenségre. Ma is gyakran ez a probléma, egymásra figyelünk, de nem azért, hogy segítsük egymást a szolgálatban, hanem azért, hogy vitázzunk egymással. Urunk nem erre hívott el, hanem a lelkek mentésére, az evangélium hirdetésére. Mindenkinek megvan a feladata, a magunk helyén éljük meg az igét, mondjuk el, milyen nagy dolgot tett velünk az Úr. A bizonyságtétel Isten munkájáról szól, erről kell beszélnünk, és úgy élnünk, hogy a környezet is észrevegye, itt valóban az élő Isten cselekedett.

Nem vitázni, hanem ragaszkodni kell az Úrhoz. Az Izráeliek, most meg vannak sértve, de ők nem tartottak ki királyuk mellett, hanem elpártoltak tőle. Dávid megbocsátott nekik, és ismét népeként tekint rájuk, de most a bizonyítás időszaka következik. Meg kell mutatni, nem ingadoznak, nem hajolnak oda újabb jelölthöz, hanem kitartanak Dávid mellett. A mi hitünket és hűségünket is próbára teszi az Úr. Hűek vagyunk Hozzá, vagy hajladozunk, a széliránynak megfelelően. Pontosan úgy, ahogyan az érdekeink kívánja. Eljött a hűség ideje. Eljött az Úr Jézushoz való hűségünk felmutatásának az ideje.

Az Úr munkálkodik, nemcsak Macedóniában, Korinthusban, hanem mindazok életében, akik magukat adták Neki (2Kor 8,16-24). Igen, aki magát az Úrnak adja, vagyis az élete irányítását  Rábízza, azt vezeti az Úr. A római levélben olvashatjuk, akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Tehát, aki átadja magát az Úrnak, annak a lényét betölti a Szentlélek, és vezeti. Nem magam járom az utat., nem a saját terveim valósítom meg, hanem figyelek Őreá.

Így történt Titusznál is, figyelt az Úrra, a Lélek pedig munkálkodott benne, és önként arra jutott, hogy elmegy Korinthusba, és segít az ottani gyülekezetnek. Isten Lelkére ez a munka a jellemző. Belülről győz meg és érteti meg velünk, mi is a feladatunk. Amikor ezt megértjük, önként indulunk megtenni. Isten országában nincs erőltetés. A Szentlélek nem rágja addig a fülünket, amíg csak beadjuk a derekunkat,. Isten azt akarja, hogy az övéi örömmel és hálás szívvel szolgálják Őt. Ne úgy tegyük Isten országa dolgait, hogy közben mindenki látja, ehhez semmi kedvünk. Hálából, örömmel szolgáljuk Őt, felismerve, hogy ezt kell tennem, mert ezzel tartozom az Úrnak. Hiszen Ő megmentett a bűnből és a kárhozattól. Aki átélte az Úrral való személyes találkozást, megtapasztalta kegyelmét, és világosan látja mit tett érte az Úr, annak nem nyűg lesz a keresztyén élet.

Akinek azonban nincs élő kapcsolata, aki még nem tapasztalta meg, hogy az Úrhoz kiáltott nyomorúságában, és még nem élte át, az Úr kegyelmét, az nem örül. Akinek Jézus még nem Úr az élete felett, aki nem tapasztalja a jelenlétét, annak a bibliaolvasás teher, pusztán kötelesség, és mindig úgy érzi, nem érti. Így fölöslegesnek tartja. Azonban ne hagyjuk abba, álljunk hozzá másképp, keressük az igében Jézust, és olvassuk, ha nem is értünk mindent. Amíg olvassuk, az Úr formál. Aki még nem ismeri Őt, az ha valamit tennie kell a gyülekezetben nyűgnek, és időpocsékolásnak gondolja. Azonban amikor megismerjük Őt, átélem, hogy megálltam a kereszt alatt és tudom, minden értem történt, akkor hála és öröm lesz a szívemben. Akkor már hálával és örömmel fogom szolgálni, csak az motivál, mit tegyek az Úrért?

 

 

 

AZ ÚR JÓSÁGA, HOGY MÉG ÉLÜNK

 

 

1.  

Az Úr jósága, hogy még élünk a földön,

Mert az Ő irgalma soha véget nem ér:

Újjáéled reggelre, minden reggelre,

Nagy a Te hűséged, ó, Urunk,

Nagy a Te hűséged!

 

 

Isten áldásával.