|
I |
zráel országa, benne Dávid uralma megszilárdult (2Sám 8,1-9,13). Ez Isten jelenlétének köszönhető. Az Úr oltalmazta Dávidot a harcokban is. Mert harcok voltak, és vannak. Az ellenség nem nyugszik, nehezen törődik bele, hogy nem uralkodhat Isten népe felett. Dávid előtt a szomszédos népek éreztették előnyüket, fölényüket, katonai hatalmukat. Saul is állandóan a függetlenségért harcolt. De nem igazán tudta azt megszerezni és tartósan megőrizni. Dávidot Isten megáldotta, és a környező népeknek is meg kellett tapasztalniuk, hogy nem egy emberrel, egy néppel, hanem az élő Istennel állnak szemben. Dávid győzelmeket aratott, és ezáltal az ellenség rádöbbent, megváltoztak az idők, Izráel engedelmeskedik az Istennek és így Isten jelen van, és oltalmazza őket. Az Úr által oltalmazott nép pedig legyőzhetetlen. Ezekben a csatákban Izráel is rádöbben, hogy ők valóban Isten választott népe, és az Úrral ezt fel is tudják mutatni. Most már nem menekülnek, nem bujkálnak barlangokba, hanem bátran szembefordulnak az ellenséges csapatokkal. Isten engedelmes, hűséges népét nem lehet elnyomás alatt tartani. Ez azt is üzeni, nem kell félelemben élni, mert az Úr hatalmasabb a környező népek bálványainál.
A szomszédos népek feletti győzelem azt is magával hozta, hogy a nép meglátta, a bálványok nem érnek semmit. Mivel az ország függetlenné vált, nincsenek már elnyomóik, a pogány kultusz sem fenyegette annyira a lakosságot. Eddig az elnyomó nép istenei és a pogány életvezetés nagy kísértést jelentettek, azonban ezek most már kívül szorultak a határokon, vagyis messzebb kerültek a néptől. Akkor még nem volt olyan kiépített média, mint ma. Sátán megtalálta a módját hogyan hozza be a lakásokba a világ, az Isten nélkül élő emberek gondolkodását, és életvitelét. Minél közelebb van az életterünkhöz a hitetlenség, a az Isten nélküli világ, annál veszélyesebb. Dávid felismerte ezt, és távol tartotta őket a néptől.
Jó látni, Dávid nem feledkezik el Jónátán leszármazottairól. Utána érdeklődik, van-e valaki életben Saul háza népe közül. Megtudja, hogy Mefibóset, Jónátán fia él. Ő azonban fogyatékkal él, mindkét lábára sánta. Királyi családból származik, mégis hátrányos helyzetű. Dávid azonban nem erre tekint, hanem Jónátán fiát látja benne. Nem a fogyatékosságra néz, hanem Jónátánra való tekintettel, irgalmas szemmel néz rá. Jó meglátni a másikban Isten teremtését, vagy a Krisztusban testvért, ha erre figyelünk másképp fogunk viszonyulni hozzá.
Dávidban az Úr Jézus, a Megváltó magatartása, irgalmassága jelenik meg. Az Úr Jézus is keresi azokat, akik sérüléseket hordoznak magukban, akik bármilyen fogyatékkal élnek. Az Úr Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket, mindazokat, akik a bűn miatt hátrányos helyzetbe kerültek. Bevon Isten országába, ahol megtapasztalhatjuk kegyelemből a gyógyulást, a talpra állást. Az Úr azért jött, mert nem akarja, hogy az élet perifériáján tengessük magunkat. Azt akarja, hogy eljutva a kereszt tövébe megszabaduljunk bűneinktől és új emberré legyünk. A világ kisemmiz és félretesz, de amikor az Úr Jézus ránk talál csodálatos élményben lesz részünk, a király asztalához kerülünk. A király hív, a nagy vacsora példázatában is erről olvasunk. Magához hív, asztalához hív, de ahogy Mefibósetnek is, nekünk kell elmenni hozzá. Hagyjuk hátra bátran a saját asztalunkat, és menjünk, amikor hív a Király.
Ahogyan Dávid Jónátánra és Saulra nézve vállalja Mefibósetet, úgy az Atya is Jézusért fogadja az asztalához a hittel érkezőt. Ő kifizette a vacsora árát az életével. Menjünk, amíg lehet. Mefibóset átélte, hogy mindez kegyelem. Nem érdemli ő ezt, és leborult Dávid előtt, majd így szólt: Íme a te szolgád. Így jöjjünk mi. Átélve azt, hogy micsoda is vagyok én, egy eb, egy bűnös, akinek nem jár a Király ellátása. De ha hív, mert szeret, mert értéket lát bennem, akkor jöjjek leborulva, mint Mefibóset. Mondjam, íme a Te szolgád, Uram! Adjunk hálát, hogy kegyelemből, Jézusért a király asztalánál lehetünk.
A gyülekezeti élet rendjét, a lelki ajándékok szerepét mutatja be az apostol (1Kor 11,17-12,11). Lényeges, hogy a gyülekezetben mindig legyen jelen az Úr. Érte gyülekezzenek egybe és mindig tartsák szem előtt, hogy az Úrban a válaszfalak lebomlottak. Azonban az is világos, hogy a gonosz igyekszik a világ szokásait, a régi kultusz gyakorlatait becsempészni a gyülekezetbe, Itt is erről volt szó. A világ, az ő régi szokásaik beszivárogtak. Amikor a világ, a pogány kultuszok és életgyakorlatok bekerülnek az egyházba, abból mindig rossz származik. Eltérünk a krisztusi lelkülettől. Amíg ez nem történt meg nem volt különbség a gyülekezet közösségében szabad és szolga, gazdag és szegény között. De egy idő után átvették a világ gyakorlatát, és elkülönültek egymástól. De a gyülekezet élete már nem különbözött mindattól, amit a társadalmi szervezetekben is tapasztaltak.
Isten népe azonban más, mint a világ. A világ világossága, mondja az Úr Jézus, és ennek meg kell látszani. Miben látszik meg? A krisztusi lelkületben. A gyülekezetben nincs különbség, mindenki testvér. Itt már nem én vagyok a középpontban, hanem a Krisztus. A másikban testvért látok, akit ha kell, segítek. Meglátom, ha a másiknak nincs, és segítem azzal, ami nekem pedig van. A gyülekezet nem a megszégyenítés, hanem a Krisztusban való segítés, az evangélium általi felemelés helye. Krisztusban eltűnnek a különbözőségek. De vajon így van-e köztünk? Eltűnik az Úr előtt a különbség, vagy az egyházban még inkább kidomborodik?
Pál olyan kapcsolatban volt az Úrral, hogy el tudta mondani, az Úrtól kaptam. Én el tudom mondani? Tudok ma olyat tovább adni, amire azt mondhatom, ezt az Úrtól kaptam? És amit kapok, azt azért kapom, hogy adjam tovább!
Mindez érvényes a lelki ajándékokra is. Azért kapjuk, hogy használjunk velük. Nem ugyanazt az ajándékot kapjuk, de ugyanazzal a céllal. A cél, használjunk vele. Vagyis éljük meg ott, ahová az Úr állított. Ne azon siránkozzam, hogy miért nem tudok én úgy igét hirdetni, mint más, hanem használjam azt, amim van. Imádkozzam másokért is, mondjam el a környezetemben, mit tett velem az Úr, és mit kaptam Tőle. Az ajándék azért van, hogy használjuk. Ne hagyjuk a személyes lelki ajándékainkat becsomagolva a fenyőfa alatt. Vegyük el, bontsuk ki, és használjuk. Mert ez dicsőíti az Urat.
JÖVEL, SZENTLÉLEK ÚRISTEN
1.
Jövel, Szentlélek Úristen,
Töltsd be szíveinket bőven
Mennyei ajándékoddal,
Szívbéli szent buzgósággal,
Melynek isteni ereje
Sok népet egy hitre vive.
Légy velünk is, Te népeddel,
Hogy teljünk meg dicséreteddel!
Halleluja, halleluja!
2.
Te, szentségnek új Világa,
Vezess Igédnek útjára,
Taníts az Istent vallanunk,
Szívből Atyánknak mondanunk!
Add az igaz hitet nekünk,
Egy legyen a mi mesterünk!
Benne higgyünk, éljünk, haljunk,
Jézus legyen csak bizodalmunk!
Halleluja, halleluja!
3.
Ó, mi édes vigasztalónk,
Légy kegyes megoltalmazónk,
Hogy megmaradjunk a hitben,
Véled való egyességben!
Erősítsd reménységünket,
Szálld meg elménket, szívünket,
Hogy végre hitünknek végét,
Elnyerjük lelkünk üdvösségét!
Halleluja, halleluja!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése