Egy csodálatos ország

 

B

arzillaj befogadta a menekülő királyt, és gondoskodott róla (2Sám 19,32-40). Most pedig elbúcsúzik tőle. Ez az ember nem ingadozik, meg van győződve arról, hogy Dávid az Isten akarata szerint való király, kitart mellette, és áldozatot is kész hozni érte.  A Király, az Úr Jézus is vállalt minket  a kereszten, tudom én is vállalni Őt? Áldozatot is tudok hozni érte? Dávid megbecsüli ezt a ragaszkodást, és Jeruzsálembe akarja vinni Barzillajt. Az Úr Jézus is megbecsüli a hűséges tanítványokat. Nem hagyja őket magukra, sőt elment, hogy helyet készítsen nekik. Jó ezt tudni, Ő előrement, hogy helyet készítsen, és az jó, hogy sok lakóhely van. A legjobb, a legnagyobb reménység, vissza fog jönni, hogy Vele legyünk, ott ahol Ő van. Addig is mindennap lehetünk Vele. Hiszen, igéje által jelen van. Szava erőt és reménységet ad a mindennapokban. Aki az Ő szavára épít, az a nehéz időkben is kitart.

A Szentírás mindig őszinte, nem téveszt meg. Úgy mutatja be az embert, a helyzetet, amilyen az a valóságban. Barzillaj nagyon öreg volt már, nyolcvanesztendős. Kimondja, hogy nyolcvan esztendős, és nagyon öreg. Nem bújik el a valóság elől. Nem azt mondja, fiatal még, vagy annyi amennyinek érzi magát. Isten gyermeke nem fél a valóságtól, szembe néz vele és vállalja azt. A mai ember nem akarja ezt megtenni, mellébeszél, és úgy tesz, mintha fiatalabb lenne, mint amennyi. Miért? Mert nem mer a halálra gondolni. Eltereli gondolatait, becsapja magát, és váratlanul tör rá az utolsó időszak. Az ige rámutat, az ember halandó. Bármit tesz, nem kerülheti el a halált. De ad megoldást is. Rámutat a Krisztusban elnyerhető örök életre. Ebben a világban véges az életünk, le fog járni az időnk. Isten azonban örök életet, üdvösséget készített. Azt akarja, hogy mindezt meglátva, az üdvösség felé haladjunk. Ne itt akarjuk meghosszabbítani az életünket, hanem készüljünk a meghalásra, az eltávozásra. Pál apostol úgy gondolt rá, mint az Úrhoz való költözésre. Jó, aki így tud rágondolni. Jó, aki tudja, örök élete van, ingyen kegyelemből, Jézusért.

Azt is jó látni, Barzillaj mennyire tisztában van önmagával. Nem akar mindenáron Jeruzsálembe menni. Látja, hogy ez már nem neki való. Neki nem ott a helye, és ezt bátran és őszintén vállalja. Az Úr drága kegyelme, amikor meglátjuk, mi az ami már nem való nekünk. Nem érdemes már nekem fölmenni a királlyal, mondja Barzillaj. De vajon én mit mondanék? Meglátom, azt, hogy van amire már nemet kell mondani, el kell utasítani? Gyakori probléma, nem jól látjuk magunkat, és bevállalunk olyat is, ami már nem megy, vagy amire nincs is szükségünk. Tudok-e nemet mondani?

Ez az ember nem magának igyekszik mindent megszerezni, nem ő akarja kihasználni a lehetőséget. Annyira megragadó, hogy átengedi mindezt a fiának. Engedi a fiatalokat érvényesülni. Nem vesz el egy helyet fölöslegesen a fiatal elől, hanem elfogadja, csak terhére lenne a királynak. Óriási ez, olyan nehezen jutunk el oda, hogy visszavonuljunk, és engedjük a fiatalokat előrehaladni. Barzillaj azért képes erre, mert nem ő, hanem Isten az élete középpontja. Az istenfélő ember pedig megelégedett. Neki jó a maga helyén. Megelégedett vagyok-e? Hálás-e a szívem azért, amit az Úr nekem ajándékozott?

Pál apostol a Macedónia gyülekezetek áldozatkészségét állítja a korinthusiak elé (2Kor 8,1-15). Vegyenek példát róluk, akik nyomorúság közepette is oda tudnak figyelni másokra. Szegénységük, nehéz helyzetük ellenére is készek segíteni a bajban lévőknek. De mindezt nem kényszerből, vagy látszatból teszik, ne mondja senki, hogy mi nem adunk. Szívből, önként és erejük felett adakoztak. És erre odafigyeltek a nem hívők is. Elcsodálkoztak, hogy lehet ilyen? Eddig képtelenek lettek volna adni, amikor nekik is alig volt.  Macedónia népe meglátta Isten országának erejét. Észrevették, hogy akik Krisztust követik, mások, mint azok, akik nem hisznek Benne. Ezek az emberek nem önzők, tele vannak szeretettel.

Miért képesek erre? Hogy, hogy nem csak magukkal vannak elfoglalva? Hogy lehet az, hogy az egyszerű, a szegény, a próbákat átélő emberek figyelnek oda másokra? Hányszor azt látni, hogy akik segíthetnének, nem igazán teszik meg. Akiknek pedig a saját életük fenntartása is problémás, készek segíteni másoknak.  Ezek az emberek azért tudnak erejük fölött is adni, mert elébb önmagukat adták az Úrnak. És ez a lényeg. Mindig ennek kell az elsőnek lenni. Mert ha ez nem történik meg, ha nem adjuk magunkat át az Úrnak, nem lesz változás. Csakis a Krisztusban való élet formál újjá. Aki Krisztusra tekint, megváltozik a gondolkodása, és már nem önmaga lesz a középpont, hanem az Úr. A hívő ember mindig az Úr Jézusra tekint. És amikor ezt megteszi, világossá válik előtte,  Jézus Krisztus is önmagát adta, gazdag lévén szegénnyé lett értünk. Ez Isten országának a lényege, Isten Fia otthagyja a menny dicsőségét, otthagyja gazdagságát és szegénnyé lesz, azért, hogy mi meggazdagodjunk, és Isten gyermekei lehessünk.

Aki mindezt átélte, annak hála van a szívében és kész mindenét az Úrnak adni. Aki látja mit tett az Úr érte, az maga is kész mások felé szolgálni. Óriási dolog, hogy az Úr kész volt gazdagságáról lemondani. Jó lenne ezt mindig szem előtt tartani. Gyakran csak azt látják, nekünk miről kell lemondani, és nem vesszük észre az Úr Jézus áldozatát. Értem kész volt lemondani Isten közelségéről, az Ő világának gazdagságáról.

Isten országában nincs kényszer. Nem kell megfelelni, vagy a látszatot fenntartani. Nem kell azért nyomorogni, hogy a másiknak könnyebb legyen. Nem, minden az Úrra tekintve történik. A hívők odafigyelnek egymásra, és kisegítik egymást. Az Úr országának rendje, a fölösleg kipótolja a hiányt. Micsoda új szemlélet, nem azért van nekem több, hogy halmozzam, újabb csűröket építsek, másik számlát nyissak, hanem azért, hogy az én fölöslegem kipótolja a másik hiányát. Jelen van-e ma köztünk ez a gondolkodás? Csak úgy valósul meg, ha ismerjük az Urat, és tudjuk, hogy Neki mindig gondja van ránk. Amit itt Pál leír, világosan rámutat, sokkal többről van szó, mint vallásos életről. Isten országa másképp működik, mint a világ. Engedjük, hogy ez a csodálatos ország átjárja a szívünket, gondolkodásunkat, irányítsa életünket.

 

 

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

 

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem

hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó

békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől

hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekö-

vet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig

hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó bé-

kekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük

győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se

érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hir-

desd: a Szabadító elközelgetett!

 

 

Isten áldásával.