|
P |
róbákkal teljes Dávid élete, ám ő nem zúgolódik, alázattal vállalja a menekülést is (2Sám 16,5-23). Megdöbbentő, Isten drága gyermeke ő, az Úr szemében kedves, és mégis ilyen eseményeket kell átélnie. Élete utolsó szakasza nem nyugalomról szól. Mi nyugalmat, békességet várunk. Arra vágyunk ne kelljen idősebb napjainkban megmozdulni, helyet változtatni. Dávidnak menekülnie kell, és nem lázad, nem fordul szembe Istennel, hanem vállalja mindazt, amin keresztül kell menni. Nem értek még véget a megpróbáltatások. Dávid valóban zarándokúton van. Annak ellenére, hogy király, tudja, nem ide kötődik az élete, vándor ő is ebben a világban. De van célja. Hogyan vándorlunk? Céllal, vagy cél nélkül. Tudom, hogy a láthatatlan világba az örökkévalóság felé haladok? Készülök is arra, amikor átlépem a határt? Tudom, hogy csakis Jézus keresztjén keresztül juthatunk Isten világába?
Nem elég, hogy a fia elől menekül Dávid, még útközben is gyalázzák. Saul törzsének tagjai, még mindig rosszul látják a dolgokat. Dávidot okolják, és nem veszik észre Isten munkáját. Nem veszik észre, hogy az Úr vette el Saultól a királyságot és Ő adta azt Dávidnak. Azt sem látják, Dávid mindig megkímélte a király életét. Simei gyalázza, átkot szór rá, kővel dobálja. És Dávid most kezd el igazán növekedni. Azzal lesz naggyá, ahogyan a megaláztatást elviseli. Ráadásul nem is zugban megy ez végbe, hanem az emberei szeme láttára. És Dávid alázattal elhordozza. Nem szól vissza, katonáit is távol tartja a leszámolástól. Miért? Mert Isten kezéből fogadja a gyalázkodást. Ő nem áll magáért bosszút, száját sem nyitja meg. A mi drága Urunk, az Úr Jézus Krisztus alakja, az Ő szenvedése jelenik meg előttünk. Nem nyitotta meg száját, amint gyalázták, és tettlegesen bántalmazták. Dávid mindezt bűnei következményeként éli meg, és bizony így is nehéz. Mi hogyan viseljük a gyalázkodást, amikor rosszat mondanak ránk? Az Úr Jézus azonban értünk szenvedte el a gyalázatot, és a halált. Amikor bántalmazták magára vette mindazt, ami nekem jár.
Dávid nem maga akarja megoldani a helyzetet, nem akarja mindenképp eltávolítani a gyalázkodót, hanem vár Istenre. Hiszi, hogy a menekülésben is vele van. A gyalázkodás elviselésére is ad erőt. Jó, ha mi is felismerjük, a nyomorúságban is velünk van az Úr. És ha így van, akkor el tudom hordozni mindazt, ami ér. Ha az Úrért gyaláznak, jó úgy tekinteni erre, hogy nem is engem szidnak, hanem az Urat. Amikor a pusztai vándorlás idején a nép fellázadt Mózes és Áron ellen, Isten rámutatott, Őellene lázadtak fel, és Őt vetették el. Amikor Isten gyermekét bántják, az mindig az Atyának szól. Ha pedig Neki szól, nem nekem kell megoldani.
Az Úr elkezdi meghiúsítani Ahitófel tanácsát. Milyen jó, hogy Dávid ezt kérte, és milyen jó amikor mi is Őt kérjük hiúsítsa meg a gonosz tanácsát, vagy vigye előre a maga tervét. Az Úr ott is tud cselekedni, ahová mi nem léphetünk be, ahová a mi kezünk nem ér el. Dicsérjük ezért az Urat, és hittel bízzuk Rá a legreménytelenebb dolgokat is.
Pál apostol úgy látja nincs szüksége ajánló levélre, ki is adhatna neki (2Kor 3,1-18)? Az ő ajánlólevele a megmentett életek, a hitre jutott emberek közössége, a gyülekezet. Amikor Pál a maga életének és munkájának isteni küldetéséről, apostoli elhívásáról beszél, nincs szüksége hitelesítő tettek felsorolására. Őt elsősorban a Szentlélek munkája, lélekmentő élete hitelesíti. Pál számára az emberek Krisztushoz vezetése a legfontosabb, mert az Ő megismerése, bűneik bocsánata, a kegyelem munkája által új emberekké lehetnek. Vajon a mi életünket mi hitelesíti? Az engedelmes, az elveszetteket mentő élet? Ma gyakran a világhoz való igazodás, a társadalom feladatainak az átvétele jelenti a hitelesítésünket. Azonban az ige nem a külső, a szemnek látványos dolgok által erősíti meg az egyház jelenlétének jogosultságát. Az egyház azért van jelen a világban, hogy a gonosz számára visszatartó erő legyen. Árasszuk a világosságot, és mentsük az embereket, hirdetve az evangéliumot. Az evangélium látható változást visz végbe az életünkben. Így válunk Krisztus levelévé. A megváltozott életet látva ismerhetik meg az emberek az Úr munkáját, és kapnak reménységet.
Jó látnunk, Pál apostol felismeri, alkalmasságunk, nem magunktól van. Pál sem tanfolyam által vált alkalmassá. Nem emberi kiképzés eredménye az apostoli szolgálata. Az Ő alkalmas volta Istentől van. És ez nagyon érdekes, ahogyan bevállalja és elismeri, hiszen ő mondhatná, a rabbi iskola képzett ki, és tett alkalmassá. A neves tanító Gamáliel faragott belőlem az Úr számára alkalmas eszközt. Nem, nem így volt. A rabbi iskola inkább elfátyolozta előle a Krisztust, maga az Úr vette le szemeiről a leplet, amikor megjelent Neki. Az Úrral való személyes találkozásban hull le a lepel és ragyog fel előttünk Krisztusban Isten kegyelme.
Mindez azt jelzi, ha alkalmatlannak látom magamat az Úr szolgálatára, semmi baj, kérjem Őt, tegyen alkalmassá. Nem szükséges csüggedni, mert a maga erejéből senki nem válik alkalmas eszközzé. Még csak nem is az emberek tesznek azzá, ezért nem lényeges, miként vélekednek rólunk. Alkalmas eszközzé az Úr Jézussal való élő kapcsolat, akaratának megértése és megcselekvése által válok.
Nagyon lényeges gondolatot vet papírra Pál. Az Ószövetség Krisztusban tárul fel előttünk. Ha nem Ő rajta keresztül nézzük, akkor lepel borul ránk. Mondhatunk gyönyörű prédikációkat ószövetségi igék alapján, de ha nem Krisztuson keresztül nézzük az üzenetét, ha nem jutunk el az újszövetségig, nem értjük jól Isten üzenetét. A lepel csak Krisztusban hull le. Ezért mindig Isten Lelke érteti meg az igét, Ő az Aki Jézushoz irányít. Nagy kísértés az ószövetség olvasásakor, hogy csak önmagában látjuk, és nem vesszük észre Jézust. Ha nem értem az igét ne adjam fel, és ne hagyjam abba az olvasást, hanem keressem az Úr Jézust, figyeljem az Ő életét, tanítását, és majd feltárul előttem az Írás üzenete.
A hívő ember élete Krisztus dicsőségét tükrözi, tehát nem a saját dicsőségünket, hanem mindig Krisztust állítjuk az emberek elé. A dicsőség tükrözése azt jelenti, hogy mindig Krisztus látszik az életem által. Mindig Ő jelenik meg az emberek előtt általunk. Valóban így van? Valóban róla szól az életem. Pál mindig eltűnt Jézus mögött, soha nem ő volt látható, hanem az Úr.
"Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!"
1. "Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!" Így mondom, mert magam
rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű
szívvel szüntelen.
2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancso-
dat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent
igazságodat.
3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem;
Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.
4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet,
Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem me -
het.
5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban
segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.
6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyó -
gyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mind-
örökre nő.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése