2020. október 26., hétfő

Most már kelj föl!

 

D

ávid megrendült fia halála miatt, és nem örömhírként, hanem tragédiaként élte meg a győzelmet (2Sám 19,1-9/a). Dávid csak Absolont látta, és benne a maga álmainak az összedőlését. Most láthatjuk, hogy ő még mindig Absolonban gondolkodik. Őt tartotta utódjának. Dávid megkapta Isten ígéretét, hogy majd az utódja ül a trónján, és ő Absolont látta bele az ígéretbe. Ő Absolont tartotta megfelelőnek, azután is, amiket tett. Elvakította fia daliás termete, és a nép iránta való szimpátiája, és nem kérdezte, vajon Isten is Absolonban gondolkodik?

Nagy kísértés, hogy gyermekeinkbe a saját vágyainkat, gyakran beteljesületlen saját álmainkat vetítjük bele. Nem kérdezzük, mit is akar az Úr, milyen terve van velük. Dávid mivel nem felfelé figyelt, reményvesztetté válik. Nem látja a jövőt, és úgy gondolja minden veszve. Nem csupán a fiát gyászolja, hanem az álmait is. Most tanítja meg az Úr ezek elengedésére. Engedjük el a saját álmainkat, és hagyjuk, hogy az Úr a maga tervét jelentse ki, és vigye végbe általunk. Ma sok helyen hallani a saját álmokról. Felszólítanak, legyenek álmaitok, és azt valósítsátok meg. Az ige azonban nem álom megvalósításáról beszél, hanem Isten akaratának a megcselekvéséről.

Dávid nem örül azoknak, akik kiálltak mellette, és nem köszönti a győzteseket. Miért? Mert saját ügye fontosabbá vált Isten népénél, a fia megelőzte a szívében Isten országát. Gyakran ez a problémánk, saját dolgaink, a szeretteink, szívünkhöz közel álló személyek megelőzik Isten országát. Semmi nem lehet fontosabb az Úrnál. Személyes életünk is az Ő országát kell, hogy szolgálja. Absolon meghalt ugyan, de Isten terve nem vallott kudarcot. Istennek már meg van a maga választotta, csak Dávid még nem ismeri, vagy talán nem akarja meglátni. Nehezen szakadunk el az álmainktól. Azonban jó, ha mindent az Ő kezébe teszünk.

Jóáb mozdítja ki Dávidot. De most már kelj föl, menj ki, és beszélj szolgáidhoz, szívhez szólóan. Jóáb felszólításán keresztül mindenkihez szól most az Úr, aki valami, akár gyász miatt teljesen magába süppedt és megfeledkezett magáról, és környezetéről. Most már kelj fel, elég volt az önsiratásból, és törődj azokkal, akik fontosak neked, akik melletted vannak, akik eddig is törődtek veled. Isten azt akarja, hogy mozduljunk ki tehetetlenségünkből, és amikor Ő ezt mondja, erőt is ad hozzá. Amire magamtól képtelen vagyok, azt Vele és Általa megtehetem. Az Úr Jézus Krisztus szava ma is talpra állít. Azonban amikor Ő azt mondja, kelj föl, akkor engedelmeskedjünk, keljünk fel. Ne mondjuk, ez nekem nem megy, mert mihelyst engedelmeskedem, menni fog. A harmincnyolc éve bénának is azt mondta az Úr, kelj fel és vedd az ágyadat, és képessé vált rá. De, ha nem engedelmeskedem, rosszabb lesz az állapotom annál, milyen volt. Elszalasztom a talpra állás az újrakezdés lehetőségét. Ennyi elég volt az önsiratásból, nincs mindennek vége, mert veled van az Úr. Az Úrral új lehetőségek jelennek meg. De fölkelni, neked kell.

Az apostol kitárt szívvel fordul a korinthusiak felé, úgy mint, gyermekeihez (2Kor 6,11-18). Mert a hitben, gyermekei. Az apostol munkássága által születtek bele Isten országába. Isten országába a Szentlélek által születhetünk bele. Ez a születés nem azonos azzal, amikor gyermekkorban megkeresztelnek minket. Ez a születés Isten igéje által megy végbe. Hallom az igét, és befogadom a szívembe, és ott elvégzi a munkáját. Az ige szül új emberré a Lélek munkája által. Amikor ez megtörténik, még hitben csecsemők vagyunk, azonban a csecsemő elkezd növekedni. A növekedés feltétele a rendszeres táplálkozás. Az igének olvasása és tanulmányozása által kezdek el növekedni a hitben. Mégpedig úgy, hogy amit az Úr elém tár az igéből, azt elkezdem cselekedni. Pont úgy, mint a gyermek. Ahogyan a táplálkozás által növekszik és erősödik, egyre több dolgot kezd el megtenni. Így növekedhetek én is a hitben.

A növekedéshez bizalomra is szükség van. Kitárják szívüket Pál előtt, vagyis hiszik, hogy nem csak hitre segítette őket, hanem tovább is tudja őket vezetni a keskeny úton. Ez a bizalom fontos, hiszem, hogy az előttem járó testvér, lelki vezető jó irányba segít. Hiszem, hogy az az út, amit az ige felvázol előttem, célba vezet. Isten nemcsak erre a földi életre ad megoldást. Ő nem annyit akar, hogy itt jól éljünk, meglegyen mindenünk, hanem Ő örök életet ad Jézus Krisztus által. Azt akarja, hogy amikor az Úr eljön, várjuk Őt, és majd Vele menjünk a mennyei hazába. Pál is elmondta, ő is várja azt, amikor majd haza költözhet, és az Úrral lehet. A hívő ember célja ez, eljutni az Úrhoz, és mindig Vele lenni.

Most jön a nehezebb feladat, és ebben szükséges, hogy továbbra is bízzanak Pálban. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában. Nehéz parancs ez, de ha bíznak Pálban, és tudják, hogy ő jót akar, valóban a Krisztus útján tereli őket, akkor megteszik ezt is. Mert, amit Pál mond, az nem az ő véleménye, hanem az Úr akarata. Az Úr kihívta őket korábbi életükből, abból a vallási kultuszból is, amiben addig éltek. Az a kultusz, az hit  a sötétség útja, és aki befogadta Jézust az életébe, azzal már nem vállalhat közösséget. Nem az a lényeg, hogy higgyünk valamiben. Az a hangsúlyos, hogy Krisztust kövessük. Aki pedig Őt követi, a bálványimádást, a bűn minden formáját hagyja maga mögött. Krisztus nem vállal közösséget a bálványimádással. Ne legyünk hitetlenekkel felemás igában, vagyis most már ne éljünk úgy, amint ők. Mondjunk nemet a nem hívők szokásaira, és éljük meg a Krisztust. Ne feledjük, hogy mi az élő Isten temploma vagyunk, ezért nem mindegy, milyen az életünk. Nem mindegy milyenek a szokásaink, kik a barátaink, tanácsadóink. Isten gyermekeinek Krisztus követői közül kerülnek ki barátai, segítői, és tanácsadói. Aki Istent Atyjának nevezi az már más úton jár, mint korábbi barátai, nem hívő környezete. Ez az út pedig, a Krisztus útja, amely életre visz.

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése