Hiteles bizonyságtétel

 

E

nnek a történetnek a vége hasonló a tékozló fiú történetéhez (2Sám 14,21-33). Hazamegy a fiú, találkozik az apjával, és ő megcsókolja a fiút. De mégsem ugyanaz, akkor sem, ha esetleg örömmel sóhajtunk fel, végre, megbékült a király a fiával. Így kell ennek lennie, hiszen fő a békesség.  Itt minden olyan erőltetett. Dávid nem akar találkozni Absolonnal, még nem bocsátott meg neki, másrészt ismeri szándékait. Tudja, mi húzódik meg benne. A hatalomvágy és a gyilkos indulat nem tisztult ki belőle. Nem, mert a helyszínváltozás nem megoldás. Az ember lényét csak az Úr tudja megváltoztatni. Örökölt természetünk az ige és a Szentlélek munkája által lehet csak mássá. Absolon nem keresi Istent, ő maga igyekszik reflektorfénybe kerülni. Tulajdonképpen ő a fontos, minden tette azt sugározza, hogy ő alkalmas Dávid utódjának. Ugyanazt látjuk, mint korábban, a külső elvakítja az embereket. Az emberi szempontok győzik meg őket, és nem Isten akaratát keresik. Senki sem kérdezi az Urat: Uram,  egy gyilkos, és erőszakot elkövető ember a te választottad? Őt akarod, vagy mást? Senki nem kérdez, mindenki a maga elképzelései szerint cselekszik.

Jóáb a mozgató rugó. Az ő szerepe is szépnek tűnik, mindent megmozgat, hogy kibékítse Dávidot Absolonnal. Ám ez is olyan erőltetett. Mert Dávid igazán nem akar Absolonhoz közeledni, sem őt magához közel engedni. Jóáb a jövőjét építi. Absolont támogatja, és igyekszik mindent megtenni, hogy ha király lesz, továbbra is ő maradjon a hadseregparancsnok. Dávid sem szívből cselekszik, hanem megfelelésből. És az ritkán visz jó eredményre. Amikor másoknak akarunk megfelelni, az nem jó. Isten azt akarja, hogy a Vele való kapcsolatunk szívből fakadjon, és önként induljunk meg Felé. Ne azért menjünk, mert elvárják, vagy így kedvezőbb kép alakul ki rólam.

Mennyivel másabb a tékozló fiú hasonló jelenete. Ott a fiú ismerte fel, hogy haza kell mennie, de nem számításból tette. Nem azért, hogy reflektorfénybe kerüljön, lássák, és majd elismerjék. Ő nem támogatást akart szerezni, hanem apja bocsánatára vágyakozott. Szívből megbánta addigi életét, és ő nem akart semmit, csak otthon, az apa közelében lenni. Megfelelt volna neki az is ha béres lehet. Absolon nem így ment az apjához. Hiányzik a bűnbánat, az alázat. Absolon nem béres, hanem király akar lenni. Ezért tesz meg mindent.

Ráadásul a szívében sem változott semmit. Továbbra sem képes elviselni, ha a dolgok nem az ő akarata szerint mennek végbe. Indulatból cselekszik. Amikor Jóáb nem reagál, ismét erőszakhoz folyamodik. Érezteti, hogy ő valaki, neki nem lehet ellentmondani. Mi van a szívemben? Leborultam ma is őszinte bűnbánattal az Úr elé? Megvallottam, Uram, még mindig gyakran a régi természetem bújik elő. Én is a magam módján gyakran erőltetve, vagy erőszakkal viszem végbe dolgaimat. A változást meg kell előznie a bűnlátásnak, majd a bűnbánatnak. Fel kell ismerni, hogy magamtól nem tudok változni, ezért az Úr kegyelmére van szükségem.

Újabb levelet küld Pál apostol Korinthusba, mert a problémák nem oldódnak meg azonnal, és a hitük sem befejezett (2Kor 1,1-11). Az újabb levél jelzi, folyamatosan kell az igével foglalkoznunk. Az elindulás nem elég, végig kell mennünk az úton a célig. A kitartáshoz, és a győzelmes megérkezéshez menet közben is töltekezni kell. A növekedés feltétele a rendszeres táplálkozás. Nem lehet semmi előrébb való, mint az Úrral való kapcsolat. Ez azt is kifejezi, saját erőből nem tudunk megfelelni az Úrnak, nincs elég erőnk, a harc megvívásához.

Azt is megtudjuk, a keresztyén élet nem magán vállalkozás, hanem elhívás alapján működik. Ő választ ki, és hív el egy új életre. És ez az élet végig Belőle táplálkozik. Ő a hívő ember forrása. Nélküle semmit sem tehetünk. Ha nincs Vele, kapcsolatunk lámpánk nem világít.

Csak akkor válunk alkalmassá a mások felé való szolgálatra, ha mi magunk is megtapasztaljuk Isten munkáját. Aki odamegy a maga nyomorúságaival az Úrhoz és átéli, hogy az Úr megvigasztalja, betegségből, levertségből talpra állítja, az tud maga is vigasztalni, segíteni. Akkor válik hitelessé az életünk, ha mi magunk is személyesen átéljük, amit hirdetünk, amiről bizonyságot teszünk.

Pál elmondja sok szenvedést, nyomorúságot élt meg az evangélium hirdetése közben, de mindig megtapasztalta az Úr szabadítását.  Ő szabadított meg, tehát nem Pál győzedelmeskedett. Ez a szabadítás hitet, bizonyosságot adott neki, hogy ezután is, bármi történjen, bármilyen veszedelem érje is, az Úr megszabadítja. Benne reménykedünk, írja az apostol. Te kiben reménykedsz? Kitől várod ma a segítséget? Kitől reméled dolgaid oldódását? Tőle vársz mindent, vagy magadban bízol? Pál teljes mértékben az Úrban bizakodik, még a halálos helyzetekben is. Nem akar minden áron szabadulni, elkerülni a nehéz helyzeteket, vagy a halált. Ő mindig a feltámadott Krisztusra tekint. Tudja, nem a halálé a végső szó, hanem Krisztusé. A vírushelyzetben is Krisztusban bizakodjunk. Higgyük, hogy Ő az egyedüli megoldás. Ne emberileg igyekezzünk megoldani ezt a problémát sem, hanem keressük Őt és kérjük, Ő oldja meg.

 

 

Jézus, vigasságom! Esdekelve várom

 

1. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat! :/: A te jelenléted Megvidámít,

éltet, Bátor szívet ad. Légy velem, Ó, mindenem! Nálad nélkül nem is élek: Te vagy

örök élet!

2. Jézus, menedékem! Hű oltalmam nékem Te vagy egyedül! :/: Lelkem a viharból,

Bűnből, minden bajból Hozzád menekül. Bár a föld Mind romba dőlt, S ha a pokol hada

hány tőrt: Jézus maga áll őrt!

3. Jézus, üdvösségem! Te vagy földön-égen Örök örömem! :/: Kik szeretjük Istent,

Zengjünk neki itt lent S otthon: odafenn! Lelkem esd, Hogy Te vezesd! S hazahívó sza -

vad várom, Jézus, Vigasságom!

 

Isten áldásával.