|
E |
ljött Isten ítéletének ideje, ezt látja a próféta (Ez 9,1-11). De nem azért lesz ítélet a még otthon maradottakon, mert Isten a pusztulásban gyönyörködik. Nem, hanem azért, mert igazsága a bűnt megítéli. A bűn az, ami tönkreteszi mindazt a jót, amit Isten teremtett. Szétrombolja az élő Istennel való kapcsolatunkat, a teremtett világot, és magát az embert is. Isten menteni akar, hív magához, és bűnbánatot, a bűntől való elfordulást vár. Ez nem történt meg. Nem vették komolyan Isten szavát, és teljesen elmerültek a bálványimádásban. Ezékiel látja Isten dicsőségét, jelen van és intézkedik. Nem véletlenül történnek majd az események. Amikor átélik az ellenség pusztítását meg kell látni, Isten bűnt megítélő akaratát.
Azonban Isten kegyelme is jelen van. Ő nem elpusztítani akar, ezért elpecsételi azokat, akik Őhozzá tartoznak. Kik tartoznak igazán Hozzá, akik nyögnek és sóhajtoznak a sok bűn és utálatos dolog miatt. Tehát nem elég csak annyi, hogy körül vannak metélve, megtartják az ószövetségi rendelkezéseket. Az Istenhez való tartozás kifejezője az életvitel. Fáj nekik a bűn, és ezt elutasítják, vagyis nem teszik, amit a többség elfogad. Nemet mondanak a bűnre. Aki ma is az Úr követője az sóhajtozik a bűn miatt, nem ért vele egyet, fáj neki, ahogyan körülötte élnek az emberek. Az Úr tanítványa, Krisztust követve él. A bűnre nemet mond és életét mindenben az Úr szavához igazítja.
Az ítélet előtt Isten menti az övéit. Isten mindig ment, ezért küldte el a Fiút a világba. Menteni akar minket, és aki bűnbánattal keresi, aki segítségül hívja, és elindul Őt követni, az megmenekül. Az Úr ma is keres, és elpecsétel magának. Akit a vér megtisztít, az Hozzá tartozik. Az elpecsételés megmutatkozik az életvezetés irányában. Akit Ő elhív és Szentlelkével feltölt, az már a keskeny úton jár. És pont ebből a szakaszból láthatjuk, hogy a keskeny út nem teológiai elmélet, hanem életgyakorlat. Nem azokat mentette Isten, akik valamilyen dogmát vallottak a többivel szemben, hanem azokat pecsételte el, akiknek fájt a bűnös élet, fájt azt tenni, ami Istennek is fájdalmat okoz. Nekünk fáj a bűn? Vállajuk az Úr Jézus tanítását a saját életünk mindennapjaiban? Ezek az emberek elutasították a bálványkultuszhoz fűződő erkölcsöt, és Isten törvényéhez ragaszkodtak. Nem fogadták el a szabadosságot, nem azt mondták, változnak az idők, ma ez a népszerű. Ők mindig Istenre figyeltek.
Az is iránymutató, hogy Ezékiel nem kárörvendett az ítélet idején, hanem a templomban kiált az Úrhoz. Ez ma is fontos, kiáltsunk azokért, akik még nem ismerték meg Isten kegyelmét. Könyörögjünk a bűn útján járókért, mindezt tegyük úgy, hogy az életünk összhangban legyen szavainkkal.
Pál apostolnál is azt látjuk, amit mond, ahhoz ragaszkodik, azt meg is éli (Gal 2,11-14). Ő sem csupán elméletben hirdeti a Krisztust, hanem gyakorlatban is. És amit mond, azt éli, és elvárja, hogy mások is eszerint tegyenek. Elmondja, hogy Péter elment Antiókhiába, és ott Pál szembeszállt vele. Mindez mutatja, Péter nem pápa, nem csúcsvezető, hanem Jézus egy tanítványa. Olyan ember, aki követi az Urat, és aki elbukik, de ha így történik, helyre lehet igazítani. Az Úr nyomában járó ember meghallja a kritikát. Nem hárítja el azzal, hogy ne ítélj! Mert ha, valamiben nem igeszerűen cselekszek, akkor szükség van a figyelmeztetésre. Péter nem sértődik meg, elfogadja Pál szavait. Miért? Mert eszébe jut, amit maga is átélt, ne mondja tisztátalannak, azt, amit az Úr megtisztított.
Mi volt a probléma? Péter lement Antiókhiába és az ottani gyülekezetben aszerint élt, ahogyan az Úrtól tanulta, vállalta a pogányokból lett hívőkkel az asztalközösséget. Elfogadta őket tanítványnak úgy, hogy nem voltak körülmetélve, és nem lettek előbb zsidóvá. Amikor azonban Jeruzsálemből érkeztek oda zsidó keresztyének Péter elhúzódott a pogányoktól. Már nem vállalta őket. Képmutatásba esett. És ezt teszi helyre Pál. Nem fél megmondani a valóságot. Mi is mondjuk meg, ha valaki eltér az igei iránytól, és emberek véleményéhez igazodik. Péter nem akart konfliktusba kerülni a Jakabtól érkezettekkel. Nekik akart megfelelni, és nem az Úr Jézusnak. A tanítvány mindig Jézusnak igyekszik tetszésére lenni. Nincs kompromisszum, vállalom, amit az Úr megmutatott nekem.
Amit Pál mond Péternek, abban fontos üzenet van, hogyan várhatjuk el másoktól hogy biblikusan éljenek, ha mi nem úgy élünk. Hogyan mondhatjuk meg a világnak hogyan éljen, ha mi nem mutatunk példát. Ha mi is sok mindenben a korszellem szerint élünk, akkor miként várjuk el mástól az igei életvitelt? Ha mi nem élünk Krisztusi módon, miért és hogyan várjuk el másoktól? Arra van szükség, hogy őszinte bűnbánat által megújuljunk. Ne csupán egy vallást kövessünk, hanem az élő Urat. Az Ő követése pedig a kereszt tövéből indul. Mindennap itt kell megállni, és el kell mondanunk, hogy önerőből képtelenek vagyunk megállni. Ha Ő nem fogja a kezünket, ha Ő nincs jelen, mi is képmutatásba csúszunk. Azonban Urunk meg tud őrizni ettől. Ha mindvégig figyelünk Rá, és nem a saját érdekeinket tartjuk szem előtt, ha nem embereknek akarunk tetszeni, akkor nem esünk el. Ha elestünk, kegyelemből talpra lehet állni. A talpra állás azt jelenti, megbánom, amiben elbuktam, és kész vagyok változtatni.
Új szívet adj
1. Új szívet adj, Uram, énnekem,
Új szívet adj, én Istenem,
Amely csupán csak teérted ég,
Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.
2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,
Mely, Jézusom, te lakhelyed,
Hol egyedül a te hangod szól,
Mely véled van tele, csak véled van tele.
3. Jézus, a te gyógyító kezed
Megfogta már a szívemet,
Én is tudom, bűntelen leszek
Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése